Varázsnet, avagy: Dumbledore nagy ötlete

A háború és a hetedik könyv után játszódik (kivéve az utolsó fejezetet), de nálam a jó oldal minden áldozata él :) AU Harry Potter és barátai, a Weasley ikrekkel együtt visszatérnek az iskolába, hogy befejezzék a kihagyott évet.

Dumbledore félhold alakú szemüvege fölött derűsen nézett végig az izgatottan zsibongó diákokon.
Az évkezdet mindig nehéz, izgalmas, ugyanakkor félelmetes kihívásokkal volt teli. A végzősöknek és az elsősöknek a legkeményebb. Az elsőéveseknek, mert még nem tudják, mi várja őket, a hetedikeseknek, mert ők már nagyon is tisztában vannak vele.
Lezajlott a beosztási ceremónia, az igazgatónak hamarosan szólnia kellett a diákokhoz. Meglepetése volt számukra, nagy, megdöbbentő, zseniális meglepetése!

Perselus Piton, a Roxfort messze legmogorvább tanára, elégedetlenül nézte a túlságosan vidám igazgatót.
Ha valaki nem ismerte volna, azt gondolta volna, aggódik. Ha pedig az illető beleolvashatott volna a gondolataiba, rájött volna, hogy valóban aggasztja valami.

Egyáltalán nem tetszik nekem Albus tekintete. Az ilyen önfeledten csillogó szemekből semmi jó nem szokott származni. Ha az igazgató ilyen boldog arcot vág, abból valahogy mindig nekem lesz kellemetlenségem. Itt az idő. Az igazgató mozgolódik. Végre most megtudhatom, mit eszelt ki már megint.

Felettese bólintására, McGalagony professzor megkocogtatta serlegét. Rossznyelvek szerint, direkt azért volt üvegserlege, hogy megkocogtathassa, ha az igazgató szólni kíván.
– Egy kis figyelmet kérünk!
Albus Dumbledore felállt, és minden tekintet rászegeződött.
– Mindenkit üdvözlök a Roxfortban az új tanév kezdetén! Vannak, akik először lehetnek körünkben – pillantását végighordozta az elsőéveseken, akik lámpalázasan fészkelődni kezdtek –, és vannak, akik már jó ideje idejárnak.
Szelíd tekintete ezúttal a többi tanulón pihent meg, köztük az aranytrión is, akik, noha minden esély ellenük szólt, mégis megtették, amit remélni sem mertek tőlük. Megölték Voldemortot, és a tanári kar, a többi tanuló és a Főnix Rendje segítségével a halálfalók többségét is kézre kerítették.
– Eseménydús volt az elmúlt tanév az ismert körülmények miatt, tanulóink erőn felül teljesítettek iskolán belül és kívül is, viszont – emelte fel a hangját – az, hogy valaki háborús hős, még nem menti fel az év végi vizsgák alól!
Nevetés fogadta a kijelentését, viszont páran, köztük Ron Weasley is, elgondolkodtak rajta, hogy pedig milyen jó lenne!
– Azonban terheteket megkönnyítendő egy csodás meglepetéssel készültem, ami segít majd pihenni is a tanulás mellett.
Izgatott zsibongás, páran valami pezsgőfürdőt emlegettek, mások vélatáncot a folyosón a szünetekben. Pár mazochista hajlamú egyén szabadon választott vadállatok gondozását Hagriddal. Mások párbajszakkört, élén újra az immáron teljes mértékben felépült Gilderoy Lockharttal.
Mielőtt végképp eltájolták volna magukat, az iskola vezetője felemelt kézzel csendet kért, amit meg is kapott.
A bájitaltanár nagy levegőt vett, és gyanakodva nézte az igazgatót. Na, most jön a lényeg! – villant át az agyán.
– Világossá vált előttem, milyen fontos a kikapcsolódási lehetőség, ezért mindenki kap egy ilyen gömböt.
Albus intésére minden tanuló előtt megjelent egy narancs nagyságú kristálygömb, kis rézkarika tartóban.

Harry, Ron, Hermione és rajtuk kívül még legalább százan egyszerre nyögtek fel.
Végül a Fiú, Aki Túlélte úgy gondolta, felvállalja a dolgot. Felemelte a kezét.
– Igazgató úr! – szólalt meg a fiú.
Az említett felé fordult.
– Igen, Harry? – mosolyodott el az idős mágus.
– Kérem, ugye nem arra gondolt, hogy szabadidőnkben jóslással fogjuk szórakoztatni magunkat? – Potter háta mögött vörös hajú barátja egyetértőn horkant fel.
Életük megkeserítője volt a jóslástan óra, azon belül is a tanárnő, akinek megrögzött szokása volt Harry korai végét megjósolni az elmúlt években. Változatosan kifejtett halálnem elméletei miatt Ron egyszer felvetette, hogy próbálják meg elpasszolni Voldemortnak, hátha örülne az új ötleteinek, és ők legalább megszabadulhatnának tőle!

A Weasley ikrek is egyetértőn bólogattak. Ők sem tartották jónak Dumbledore ötletét. Sokan meglepődtek, hogy egyáltalán újra a Roxfortban látják őket, nos, az anyai szemrehányás mégsem volt hiábavaló. Így rábízták az üzletet Bill bátyjukra, és visszaültek az iskolapadba, az utolsó évre.
Legalábbis ez a hivatalos változat.
A nem hivatalosat pedig „nem kötötték az anyai szív orrára” – ahogy emlegették. Igazából az iskolában szórakoztak mindig a legjobban. Imádták a tanári kart is. Bosszantani.
A jóslástan óra is az egyik kedvencük volt, ugyanis Trelawney szódásüveg szemüvege ellenére csak azt látta, ami közvetlenül előtte volt, így az óráin szabad volt a vásár. Néha szó szerint is.
– Nem, drága fiam – nyugtatta meg Harryt és mindenki mást is az iskola vezetője. – Sokkal jobb szórakozást eszeltem ki nektek.
A bájitaltan tanár erre összevonta a szemöldökét. Ebből baj lesz...
– Ezek a gömbök Varázsnet gömbök!
– Varázsnet? Az meg mi? – értetlenkedtek a diákok, akik közül sokan még az internet jelentésével sem voltak tisztában.
– Az új szórakozási lehetőség.
Pálcájával legyintett az előtte levő gömb felé, az felizzott, és felette megjelent egy színes képernyő.
– Ide lehet írni a gömb tulajdonosának nevét, aminek nem feltétlenül kell megegyeznie az eredetivel – kacsintott rájuk –, ide pedig írható akármi, bármilyen történet bármiről és bárkiről persze érthető határokon belül, csak ízléssel mindenki szórakoztatására. Elég a képernyő felé tartani a pálcát, és a szövegre gondolva, az megjelenik ott! A félvér és mugliszületésű diákok nyilván szívesen felvilágosítanak mindenkit az internethasználatról. Jómagam egész nyáron tanulmányoztam ezt a rendkívüli jelenséget, így, aki akar, nyugodtan feliratkozhat a kurzusomra, ahol három óra alatt elsajátíthatók az alapok!
Az ikrek rögtön jelentkeztek felismerve a nagy lehetőséget.
– Fred, George, mondani akartok nekem valamit?
– Csak annyit, hogy két hely már foglalt a kurzuson! – vigyorgott Fred, testvére pedig helyeslőn bólintott.
– Remek! – dörzsölte össze a két kezét az ősz mágus. – A leckeírásban is nagy segítség lehet, elég csak gondolni a szövegre, és mikor megjelenik a képernyőn, alá kell tenni a pergament, és mindenki saját írásával kitölti a képernyőn szereplő szöveggel. – A bajkeverő hasonmásokra nézett újra, akik cinkos mosollyal összesúgtak, majd folytatta.

– Azonban csalni nem lehet, ugyanis külön csalás gátló bűbájjal van ellátva! Ha csupán a könyvből olvassák, és nem rögzül fejben is a tananyag, nem ír semmit!
Lelombozódott diákok csalódott sóhaja hallatszott.
– Ezen kívül nem kopírozható valaki másról, és nem diktálhatja más a leckét az adott tanuló helyett, mert a gömb azt is jelzi a tanárnak!
Szisszenés.
– Kezdődjék a lakoma! – tárta ki két kezét Dumbledore, mire megjelentek az asztalon a finomságok. Természetesen az újdonság volt a téma minden asztalnál. Sokan már ki is akarták próbálni, ám a Roxfort valaha élt legnagyobb igazgatója kijelentette:
– A nagyterem mára még internetmentes terület. Ezért itt ma este nem működik a gömb!

Páran emiatt igyekeztek hamar befejezni a vacsorát, és a klubhelyiségbe siettek kipróbálni az új játékukat. Luna a griffendéles barátaival tartott a lépcsőkig, és lelkesen fecsegett, milyen sosemvolt szörnyeket fog majd bemutatni a neten, ha végre rájön, hogyan kell kezelni. Jól szórakoztak boldog beszámolóján. Végül Hermione karon fogta, és felcipelte a Griffendél toronyba, mondván: ne féljen, ő majd mindent elmagyaráz neki. Pedig az egymás klubházában tartózkodás nem volt bevett szokás. A hollóhátas lányt viszont már hallgatólagosan elfogadták tiszteletbeli griffendélesnek, olyan jó barátjuk lett.

Az iskola vezetője elégedetten dőlt hátra trónusán. Tanárai közt nagy sikert aratott az új ötlet, úgy vélték, nagy segítség lesz majd a tanulásban. Hagrid máris kiselőadást tartott, hogy milyen ártatlan, meg nem értett állatokkal, vagyis veszélyes fenevadakkal kapcsolatban írja majd meg az igazságot, hogy milyen szelídek és ártalmatlanok valójában.

– Hagrid helyesírásával jó, ha ki tudják hámozni belőle a lényeget. Biztosan jó ötlet ez? – mondta Piton Dumbledore-nak, ám őt nem hatották meg ezek a szavak.
– Perselus, mégis mi kifogásod van a tervem ellen?
– Semmi, Albus – húzta fel egyik szemöldökét. – Egyelőre. Biztos vagyok benne, hogy ebben is lesz majd valami buktató.
Mint az eddigi összes tervében. – tette hozzá gondolatban.
– Ugyan, Perselus, rémeket látsz! Citromport?
Ma semmi sem ronthatta el az igazgató jókedvét. Sikert aratott a terve, és vonakodó kollégája is be fogja látni, milyen hasznos is a gömb, ha majd jobbnál jobb eredmények születnek az óráin!
Már egyikük sem tudott mit mondani.

Így aztán Piton befejezte a vacsorát, és suhogó talárral kivonult a teremből.
Kis elégtétellel látta, milyen sok diák behúzza a nyakát, ha közelít feléjük. Hát igen, mégiscsak elért valamit. Pincebeli lakosztálya felé tartva mégis tovább dohogott.
Dumbledore és a zseniális ötletei. Nem is emlékszem, mikor sikerült pont úgy valami, ahogy elképzelte. Csak jól tud úgy tenni, mintha épp azt akarta volna elérni! Ott van még a kis citromporos dobozkája. A terített asztalon mindent megtalál, erre képes lehurcolni magával, és mindenkit kínálgat vele. Csak nehogy rajtam csattanjon majd az új sziporkája is...

A tanulók izgatottan rohantak fel a klubhelyiségekbe. A tapasztaltabbak, akik már láttak internetet, kisebb csődületek közepén álltak, és magyarázták a netgömb működését.
– Erős a gyanúm, hogy mire elindulna Dumbledore tanfolyama, már mindenki tudni fog mindent! – súgta oda szintén feszülten figyelő testvérének George.
– Szerintem is, tesó! – hangzott a válasz.
– Már azon se lepődnék meg, ha valaki még ma feltöltene valami érdekeset... – folytatta gyanúsan csillogó szemmel Fred.
– Csak nincs valami ötleted? – ikre arcán ravasz mosoly jelent meg.
Ennek a vigyornak a tükörképe volt megfigyelhető a másik arcán, azonban mielőtt megszólalhatott volna, lepisszegték.
– Csend legyen, srácok. Nem hallom, mit magyaráznak. – mondta Harry.
Őt magát is meglepte, milyen érdeklődést keltett benne ez a szerkezet.
Visszaemlékezett. Tulajdonképpen a Privet Drive-i házban is volt számítógép egy ideig.
Azt Dudley használta. Már amennyire tudta. Harry tízévesen érdeklődött volna, mi ez a furcsa, villogó izé, de Vernon bácsi jól kiporolta a nadrágját a kíváncsiskodásért. Petunia néni pedig három napra bezárta a gardróbba, és csak két órára engedte ki naponta. Ez elvette a kedvét tőle. Aztán jött a roxforti levele, elkerült onnan, és mire a nyári szünetre visszatért, Dudley, mint minden mást, ezt is megunta. A padlásra került a többi holmi közé, amivel már nem volt hajlandó játszani az elkényeztetett kölyök. A Szerencsés Túlélő egyszer hétévesen feltévedt a padláslépcsőn, és ámulva nézte a sok csodás játékot.
Persze nem sokáig foglalkozhatott velük, mert Vernon bácsi már kereste, és elfutotta a pulykaméreg, mikor meglátta, honnan merészkedik elő. Talán megúszhatta volna kisebb büntetéssel, ha nem mondja, mennyire elbűvölték ezek a tárgyak. Soha nem hitte volna, hogy a bácsikája tud még ennél is vörösebb lenni.
– Senki nem bűvöl el semmit! – fröcsögte, és persze megint bezárták a gardróbba.

A mondat jelentőségét csak évek múlva értette meg. Sóhajtott, és megpróbált újra a magyarázatra figyelni. A gömb kezelése meglepően egyszerű volt, és döbbenetükre még a mugli netre is fel lehetett menni vele. Azonban valamiért, valamilyen bűvölet folytán, csak befelé áramlott a net, mindent meg is lehetett nézni, de ki, a falakon kívülre nem ment semmiféle információ.
– Nyilván a kastélyt védő varázslatoknak lehet köze hozzá! – állapította meg Hermione. – Vagy az igazgatónak! Alighanem, „meghekkelte” a varázstalan emberek internetét, az nyilván ezért viselkedik ilyen furcsán a kastély falain belül– folytatta a lány, aki természetesen kiválóan értett a számítógéphez, ezért ő vitte az egyik csoportot.
Harry mosolygott, amint ezt meghallotta. Dumbledore, az internetkalóz!
– Nézzétek! – ámult el Neville – Bejövő történetet jelez!
– Máris? – csodálkoztak.

Már késő este lévén elég sokan felmentek aludni, csak az érdeklődőbbek maradtak még, akik kérdésekkel bombázták a „tanáraikat” az újdonságról. Akik még lenn voltak, kíváncsian figyelték a monitort.

Cím: Perselus rossz napja
Szerző: Leonardo Da Pincsi
– Ez nem is történet... – nyögte Harry.
– Ez egy rajz! – fejezte be Ron.
Kicsit furán, de jól felismerhetően Piton professzor volt látható, amint lélekszakadva lohol valahová.
– Ki elől rongyol ilyen eszeveszetten? – érdeklődött Colin Creevy.
– Csak nem egy Morzsásszarvú Szapirtyó kergeti? – tette hozzá elmerengve Luna, aki még mindig ott volt, noha a takarodó ideje is rég elmúlt.

Kicsit távolodott a kép, már látni lehetett, mi elől menekült annyira a bájitalmester, és kitört a röhögés. Ugyanis nem éppen kedvenc nevelőjüket egy óriási flakon sampon üldözte! Aztán az üldöző megállt, csípőre tette az egyik kezét, és felpattintotta a kupakját a másikkal. Majd óriási samponsugarat loccsantott az iszkoló Piton után, aki el is esett a csúszós folyadékon. Valahogyan belesiklott egy pocsolyába. Fékevesztett habzás. Majd kijött a mester mérgesen, hófehér talárban és…
Mi a fene?

– „Szőke?” – fetrengett a földön a klubhelyiség teljes létszáma nevetve.
– De ki…? – kapott észbe némi kuncogás után Hermione, majd körbenézve rájött.
Karon kapta Ront és Harryt, és felvonszolta a fiúk hálójába őket.
– Gyertek gyorsan, mondanom kell valamit!
Botladozva, fel- feltörő hahotával követték. Még épp időben léptek be, így láthatták, amint a jól szórakozó ikerpár kivette a pergament az üveg alól. Mikor visszajöttek az iskolába, egy szobába kerültek a testvérükkel.
.
– Ti voltatok? – „támadt” rájuk a lány nevetve.
– Naná, miért – kezdte George cinkos mosollyal –, mit gondoltál?
– Rájöttünk, ha rajzot teszünk alá, akkor azt is el lehet küldeni! Fantasztikusak vagyunk, nem? – kacsintott rájuk Fred.
– Ahogy egymás szájából szeditek a szót, azzal felléphetnétek a cirkuszban is! – csóválta a fejét vidáman a Kis Túlélő, majd felkuporodott a saját ágyára, és a másik kettővel együtt hallgatta az ikrek elégedett beszámolóját az új ötletük születéséről.

Fél órával később Albus Dumbledore elégedetten dőlt hátra irodájának kényelmes karosszékében.
Az imént titokban feltette az első történetet bátorításként a diákok számára, akik nyilván még félnek az új dolgoktól. Meg akarta mutatni nekik, mire is való az internet. Biztos volt benne, hogy nem lepleződhet le, hiszen ezt egyedül Harry-nek mesélte el, ő viszont nem fogja elárulni senkinek.
Felkapta a fejét. Jelzett az irodát védő bűbáj, és pillanatok múlva egy nagyon zaklatott bájitaltan professzor rontott be az ajtón.
– Igazgató úr! Most azonnal beszélnünk kell!
– Foglalj helyet, Perselus! Csokoládé főnixet? Nem? Nem tudod, mit hagysz ki. Újdonság a Mézesfalásból, a szárnyával csapkod és énekel is!
A bájitalmester megpróbálta visszafogni magát, így csak megvetően mordult egyet, jelezve, hogy kisebb gondja is nagyobb holmi csokoládé szárnyasnál.
– Látta már, mit tettek fel a maga Varázsnetjére?
Az igazgató nem mutatta, de ledöbbent. Hisz az alig három perccel ezelőtt volt! Máris olvasta? Piton nem várt választ, hanem pálcáját Dumbledore gömbje felé irányítva elmormolta belépési jelszavát. Kicsit értett a nethez, hisz a nyarakat a Fonó sori házában szokta tölteni, és időnként megfordult egy internetkávézóban, ahol tűrhető gyógyteát főztek mugli létükre.
Intésére feltűnt a tanulók körében oly nagy sikert aratott képsor. Felettese először csak azt konstatálta, hogy mégsem arról van szó, amire gondolt. Aztán miden erejével azon volt, hogy eltitkolja növekvő derültségét a feszülten figyelő tanár elől.
– Mit szól hozzá? – faggatta végül a tréfa kárvallottja.
Széttárta kezeit.
– Perselus, mégis mit vársz tőlem?
– Állítsa le. Azonnal. Le kell kapcsolni a netet, ezt az agyrémet, mielőtt még jobban elszabadul!
– Sajnos nem tehetem, fiam. – Az igazgató halálosan nyugodt volt.
Miután hiába győzködte, fél óra múltán egy háza címerállatához méltón szinte tényleg mérget köpködő Piton távozott az irodából. Dumbledore elmosolyodott.
Talán mégsem olyan félénkek a gyerekek!

Neville már lefekvéshez készülődött, mikor meglátta.
– Ezt nézzétek! Megint jön valami a neten! – kiáltott fel.
Álmos mormogást kapott válaszul. A hálóterem legtöbb lakója már aludt, de Fred és George körbementek, és mindenkit alaposan megrázogattak.
– Hagyatok békén, majd megnézem holnap! – morgott Ron, mikor ő került sorra.
– Na, de, imádott öcsikénk, ezt mégis, hogy képzeled? – vigyorgott rá mindkettő az ágya két oldalán.
– Nem értünk benneteket!
– Mégis mi ez?
– Hálóterem vagy halóterem? – fejezték be újra amit a másik elkezdett.
A megszólított azonban nem értékelte a humort. Az sem izgatta, ki mit mondott, mert fejére húzta a takarót. Viszont végül már nem bírta szó nélkül.
– Ha az lenne, akkor tőletek még a hullák is felébrednének!
– Ugyan már, azonnal kelj fel!
– Különben holnap néhány pók vár majd szeretettel az ágyadban!
Ron rémülten lapult az ágynemű alatt. Kitelik tőlük, talán mégis fel kéne kelni! – motyogta magában.
Végül az események irányítói úgy döntöttek, rövidre zárják a dolgot.
– Ó, Fred!
– Tessék, drága ikrem, mit tehetek érted? – fuvolázta Fred.
– Ugye holnapra terveztük a pókokat, és nem mára?
– Erről az apróságról csak most szólsz? – kapott szívéhez drámaian a megszólított. – Tudod, mennyit fogócskáztam azzal a legalább ötven pókkal, amit beleöntöttem az ágyába?!
– Micsoda? – pattant fel Ron azonnal.
– Na azért! Most, hogy ilyen szépen felkeltél, akár meg is nézhetnénk, mit talált Neville!