FF: Most viszont adós fizess!

RK: Hogy tessék?

FF: Jössz nekem 2 történettel.

RK: Pedig reméltem, hogy ennyi idő alatt elfelejted.

FF: Van akinek a reményhal... tudod. :D De ennyire ostobának nézel?

RK: Igen. De ne vedd magadra, hozzám képest mindenki az.

FF: Merlin gatyájára.... hogy nem szakad át a papír az egód súlya alatt :D Szerénységed fő erényed látom.

RK: Ez tényközlés volt nem pedig felvágás bármennyire is azt hiszed. Bizonyítottan jóval magasabb az intelligenciám az átlagnál. Ez pedig nem áldás, hanem inkább átok sokesetben.

FF: Nekem inkább nagyképűségnek tűnik.

RK: Az a te fejedben létezik csak. Nekem ahhoz nincs közöm te mit gondolsz rólam.

FF: Micsoda?

RK: Én leírtam valamit egy papírra amit te latsz. Az, hogy te ezt milyen módon olvasod, az csak rajtad múlik. Te olvastad valahogy a sorokat, mert eddig azt tapasztaltad, hogy aki ilyet állít magáról csakis beképzelt, egoista fasz lehet. Ítélkeztél anélkül, hogy átgondoltad volna, mert egyszerűen az agyad így működik. Mindig sablonokat gyárt és próbálja belegyömöszölni az embereket akikkel találkozol, vagy akiket megismersz, hogy könnyebb legyen őket kezelni, kiszámítani a reakciójukat és viselkedésüket, ezáltal a lehető legtöbb csalódástól meg tudjon óvni. Ha bizonyos visszatérő cselekedetek, jellegek és minták alapján általánosit az agyad, akkor könnyebb dolga van, hiszen így nem kell minden egyes személy megismerése után komoly elemző munkát végeznie. Ha látsz egy magas, csinos, vékony szőke lányt, feltételezed róla, hogy buta. Pedig nagy valószínűséggel nem az. Csak ez a kép él a fejedben mert ez a társadalmi kép él a fejedben erre lettél kondicionálva. Ezt hívjak általánosításnak.

FF: Wao. Te tényleg nagyon okos vagy.

RK: Te pont így általánosítottál engem, hogy beképzelt egoista vagyok, mert azt mondtam, hogy magas az iqm.

FF: Ne haragudj.

RK: Nem sertettel meg. Az általánosítás alap járaton jó dolog. Segíti az agyadat, hogy be tudja fogadni a rengeteg ingert ami éri. Ha azt mondom töklé, tudod hogy néz ki, milyen a színe az illata, az állaga, az íze. Ez is általánosítás. Most gondold el mi lenne, ha minden alkalommal meg kéne tanulnod milyen a töklé amikor találkozol vele.

FF: Így már minden világos. Az is, hogy szereted a töklevet :D

RK: Nagyon.

FF: Akkor ezt jó lesz észben tartanom.

RK: Miért is?

FF: Majd meglátod, ha találkozunk.

RK: De kis titokzatos valaki. Mit forgatsz a kobakodban?

FF: Majd megtudod, addig titok.

RK: Jó vagyok a titkok kiderítésében.

FF: Meghiszem azt, de most jöhet a 2 magyarázat :D

RK: Látom nem tágítasz.

FF: Nem ám.

RK: Rendben, szerencséd hogy ma jókedvemben vagyok.

FF: Na, mi jó történt ma veled?

RK: Semmi különös. Csak szimplán jókedvűen ébredtem.

FF: Akkor talán miattam?

RK: Es meg én vagyok az egoista?

FF: :D

FF: Csak reménykedtem.

RK: Egy pici közöd azért neked is van hozzá. Igy jó?

FF: Awww *.* Mi?

RK: Szépet álmodtam.

FF: Oh... ^.^ Mesélj!

RK: Ha én azt részletezném, akkor sikítva csuknád be a könyvet, bevágnád a legközelebbi sarokba és ki sem nyitnád soha többet.

FF: :DDD

FF: Nem hinném.

RK: Alábecsülsz.

FF: Csak nem lehetet annyira vérlázítóan perverz.

RK: De azvolt. És mondom, alábecsülöd a tapasztaltságom és a képzelőerőm.

FF: Ufff... mostmár NAGYON kíváncsi vagyok. Csak egy pici részletet!!!!!

RK: Nem.

FF: Csak nem szégyelled?

RK: Egy csöppet se, de úriember vagyok így nem részletezem inkább. Majd inkább megmutatom.

FF: JOOOOO, de MMIIIKOOOORRRR?????

RK: És látom, ha azt akarom, hogy még ma értelmesen tudjak beszélgetni, akkor kell a vér az agyadba.

FF: Késő.

RK: Valahogy sejtettem. Kanos kölyök. Szóval, melyikkel akarod kezdeni?

FF: NEEEE!!! NE TERELD A TÉMÁT.

RK: Nyugalom, ne kiabálj.

FF: :D

FF: Kérleeekk, meg fogok őrülni! Idedobsz elém egy ilyen tortát és azt mondod, hogy egy morzsát se kaphatok belőle.

RK: Rendben, na, mert a végén még nem alszol, és az az én lelkemen száradna. Volt benne eper, csoki és tükör. Elég ennyi nyom?

FF: Innen megleszek. De így se fogok aludni. *.*

RK: Na az már nem az én gondom.

FF: Megint süni vagy :D

RK: Miért is?

FF: Felajánlhatnád, hogy segítesz nyomozni az este.

RK: Segíteni fogok, de nem ebben az ügyben és nem ma. Légy türelemmel kedvesem.

FF: Ha így kéred, bármit.

RK: Szóval visszatérve, melyik legyen az első?

FF: Az, hogy miért nem szereted Ralph atyát.

RK: Mert sosem bírt választani. Nem kedvelem a döntésképtelen embereket.

FF: Dehát az egyik a hivatása, az élete a másik a szerelme. Hogy lehetne ezek közt választani?

RK: Ha rá kényszerülsz kellene. És ő rákényszerült. Ha a hivatását választja nem kellett volna visszamennie Maggiehez. Ha Maggiet akkor el se kellett volna mennie.

FF: De évig élt Nélküle. Választott.

RK: Nem. Évig sóvárgott utána. Nem mindegy.

FF: De ha nem megy vissza akkor igen rövid lett volna a családregény.

RK: Jogos érv. De nekem úgy is tetszett volna.

FF: Akkor szerinted jól választott. Először? Hogy otthagyta Meggiet és Droghedat?

RK: Tulajdonkeppen nem is ő választott, talán ha az öröklés nincs, akkor sosem dönt. De nem tudom. Talán.

FF: Szerinted mit kellett volna tennie? Te mit tettel volna?

RK: Én is otthagytam volna Droghedat.

FF: Szóval a hivatásod mindenek felett?

RK: Ne forgasd ki a válaszom, nem ezt mondtam. Ralph okos ember, művelt és ambiciózus. Meghallt volna lelkileg ott, a semmi háta mögött.

FF: De ott volt a szerelme, lehetett volna családja élhetett volna attól még a hitével együtt.

RK: A szerelem elmúlik, a család meg nem való mindenkinek. És mint mondtam, ennél többre vágyott.

FF: Hűha, nem túl pozitívak a nézeteid a szerelmi ügyekkel kapcsolatban.

RK: Ez megint csak ténymegállapítás volt, nem volt érzelmi töltete. De igen, valóban nem túl pozitív a véleményem a szerelemről. De valamiért azt érzem, neked igen.

FF: Én hiszek az örök szerelemben.

RK: Most nem leptél meg. És elriaszt, hogy én nem?

FF: Kicsit sem, mint mondtam, szeretem a kihívásokat.

RK: Azt gondolod meg tudsz változtatni?

FF: Nem, és nem is akarlak. Csak hiszem, hogy még nem találkoztál megfelelő emberrel, akivel annyira közel kerültetek, hogy elhihetted volna.

RK: Miért te már igen?

FF: Igen.

RK: Bolond vagy.

FF: Lehet, de már mindegy. Nem kell aggódnod, nem fogok neked fájdalmat okozni.

RK: De igen. De nem a te hibád lesz, hanem az enyém.

FF: Ezt nem értem.

RK: Nem is baj.

FF: Miért vagy ennyire negatív a szerelmemmel kapcsolatban?

RK: Ma csak két történet. Ezt majd máskor.

FF: Rendben, felírtam.

RK: Sejtettem. De anélkül se felejtenéd el, nincs olyan szerencsém.

FF: Csak meg akarlak ismerni. Tudom tudom, azon vagyunk.

RK: Legalább gyorsan tanulsz.

FF: De szólj ha valami olyanba mászom bele amit nem akarsz megosztani. Nem akarlak semmire kényszeríteni.

RK: Nem is tudnál. De értékelem hogy ezt mondod. Csak annyit mondok el amit akarok és (legalábbis a beszélgetés alatt) nem bánom meg.

FF: Később meg szoktad bánni?

RK: Előfordul. Nagyon nehezen nyílok meg.

FF: Nem mondod, egy kicsit se tűnt fel :D Már több mint egy hónapja beszélgetünk minden áldott este és még alig meséltél magadról bármit, ellentétben.

RK: Veled pedig kifejezetten közlékeny vagyok.

FF: Oh... akkor nem irigylem azokat a beszélgetőpartnereidet, akikkel kifejezetten zárkózott vagy. Miért vagyok én olyan különleges, mond?

RK:Például eléred, hogy megnevettes néha. És senki mással nem beszélek annyit, mint veled. Talán soha nem beszéltem.

FF: O.o

FF: Nincsenek barátaid?

RK: Dehogynem, ne légy buta. Csak a legjobb barátom aki igazán ismert, már halott. Azóta nem igazán szeretek hosszútávú, mély kapcsolatokat kialakítani.

FF: Uh, ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Részvétem.

RK: Köszönöm, de már régen történt. De azóta te vagy az egyetlen akivel még van is kedvem beszélni.

FF: Hát... most majdnem elpityeredtem.

RK: Ne maszatold el a pergamenen a tintát, mert anélkül is elég olvashatatlan a kézírásod.

FF: :D

FF: Gondolkoztál már azon, hogy a megnyerő modorod hozzájárul ahhoz, hogy kevesen állnak közel hozzád?

RK: Te elég jól viseled.

FF: Én szeretem hogy felvállalod, ez nagyon ritka. És te is mondtad, hogy jobban ismerlek mint az átlag, így nem sértődők meg.

RK: Te még akkor sem, ha tényleg sértegetlek.

FF: Látod, főnyeremény vagyok.

RK: Az...

FF: :D

FF: Ismerd el, jól jársz velem.

RK: Te jársz jól velem.

FF: Na most beismerted, hogy illünk egymáshoz. Sosem gondoltam volna, hogy ezt megélem.

RK: Ne provokálj. De igen, valóban úgy tűnik, mert még ennyi idő után is itt vagy és semmi nem tudott elriasztani. Még.

FF: Miért akarsz ennyire elrettenteni magadtól?

RK: Meg akarlak védeni.

FF: Magadtól?

RK: Pontosan.

FF: De én nem akarom.

RK: Látom...

FF: Sejtettem én, hogy hosszú idő lesz mire közel engedsz magadhoz, de nem gondoltam volna hogy ennyire. És még közel se vagyok ott ahol lenni szeretnék.

RK: Ostoba meggondolatlan kölyök vagy.

FF: De nem próbálsz semmi komolyabbal lerázni. Ha akartál volna már itthagyhattál volna száz alkalommal.

RK: Akartalak, de mindig meggondoltam magam.

FF: Miért?

RK: Mert jólesik hallgatni a csipogásod esténként. És önző vagyok. Ha igazán törődnék veled, már nem beszélnénk.

FF: Ez hülyeség.

RK: Az hülyeség, hogy engedem elfajulni a dolgokat. Nekem ez csak viccnek indult.

FF: Tudom. ÉS már nem az?

RK: Nem.

FF: Akkor jó. Nekem ennyi elég. És a mivan Doriennel, miért a kedvenc könyved?

RK: Fiatalon olvastam, nagyjából tizennégy évesen. Akkoriban nem voltam elégedett magammal, semmilyen szinten, se a külsőmmel se a belsőmmel. Se önértékelésem nem volt sem önbizalmam. Ennek több oka is volt, de leginkább az apám. Ezt is írd nyugodtan a listára, mielőtt megérded hogy mesélek e róla. A Dorien segített visszaadni az önbizalmam egy részét, mert megértette velem, hogy a külső nem minden.

FF: Pedig néha nagyon úgy érzem.

RK: Mind a kettő átok, ha szép vagy az is, ha nem az is. Csak másképp. Sajnos ez társadalmi defekt és csak kevesen emelkednek ezen felül.

FF: Tulajdonképpen én hálás vagyok érte.

RK: Pardon?

FF: Ha nem lenne ennyi felszínes ember, talán sosem keveredek ide. És akkor sose írsz rám, mert helyteleníted a versem tartalmát :D

RK: Irritáló az örökös pozitív gondolkodásod.

FF: :D

FF: Tudom, hogy igazából te is így gondolod és örülsz, hogy megismertél.

RK: Ne várd, hogy ezt leírjam.

FF: Dehogy várom, gyanakodnék is, hogy nem te vagy az.

RK: Talán mégis van egy halvány esélyünk, hogy ennek jó vége legyen.

FF: Már jól fogok aludni. ^.^

RK: Jól mondod, nyomás aludni, késő van. Nem is így kéne tenni, holnap fárasztó napom lesz.

FF: Jó éjt. Álmodj szépeket :D

RK: Jó éjt.

Extra tartalomért és kulisszatirkokért kövessenek Instagram - on:

Victoria_W_Knight