Október 3. (kedd)

Éppen Zaynt vártam, mert megbeszéltük, hogy megint elmegyünk motorozni, de neki még fociedzése volt. Úgy döntöttem, végignézem az edzést, veszteni nem veszthetek vele. Az edző, Bob Morley, szigorú, de jófej, látszik, hogy mindenki bírja. Egy rövid meccset játszottak a tréning végén. A sárga megkülönböztetésre szolgáló mezt viselő csapat támadást indított a piros csapat ellen. Harry vezette a labdát, majd odapasszolta egy másik tagnak, akit én csak látásból ismerek. A tag kapuralőtte a labdát, de Luke ügyesen védett.
-Ezaz! Hajrá, sárgák! -kiáltottam. Az elmúlt két hétben jól belejöttem a szurkolásba. A pompomlány-csapat jelenleg 18 főből áll. Remekül érzem magam az edzéseken. Azokról a lányokról, akikre a folyósón simán rámondanám, hogy „ribik”, teljesen megváltozott a véleményem, nagyon rendesek. Nagy nehezen apa is elfogadta, hogy befejeztem a teniszezést. A legnehezebb a búcsúzkodás volt, Nina és Adam is roppant szomorúnak tűnt, amiért kiszállok a csapatból, hát még én. Iszonyatosan szerettem teniszezni, és nagyon odavoltam a közösségért is, de a megérzéseim azt súgták, hogy a szurkolást kell választanom.
Arianával egy szót sem váltottam az elmúlt két hét alatt, pedig lassan neki kéne állnunk a makettnek. Zayn és Shawn sem állnak jobban a modellezéssel, de ők nem is fognak jobban állni, nem hajlandóak egymáshoz szólni.
Tina beiratkozott a suliba (mint kiderült, eddig nem ide járt), és azóta Shawn egyre furábban viselkedik, sokszor tűnik el csak úgy, titkolózik és egész álló nap mobilozik.
-Átöltözök, aztán indulhatunk-szólt oda nekem Zayn.
-Oké.
Olyan sokat nem vártam rá, tíz perc alatt lerendezte az átöltözést és a zuhanyzást.
Zayn a jól bevállt helyre vitt. Ugyanazon a dombon álltunk meg, ahol a legutóbb, mikor a fiú mesélt a múltjáról.
-És mi újság veled mostanság? -kérdeztem.
-Testvérem lesz -felelte egyszerűen. -Mármint féltestvérem.
-Oh, gratulálok. Akkor lesz egy kicsi-Zayn? -lelkesedtem.
-A nemét még nem tudjuk -nézett rám kissé hunyorogva, mert a Nap pont a sötétbarna szemeibe világított. Azokba a gyönyörű sötétbarna szemeibe.
-És neki is olyan szép barna szemei lesznek, mint neked? -kérdeztem hirtelen.
-Nem hiszem. Apának és Vanessa-nak kék szemük van -nyelt nagyot. A francba, már megint olyan dologra kérdeztem rá, amire nem kellett volna. Szerintem nekem ez a különleges képességem.
-És te honnan ismered Tinát? -tereltem gyorsan a témát.
-Mellettem ül biológián és földrajzom -válaszolta. -Különleges lány -jegyezte meg csak úgy mellékesen.
-Bejön? -tettem fel a magától értetődő kérdést. A szívem rettentő hevesen vert, féltem a válaszától.
-Őszintén szólva ezen már nagyon sokat gondolkoztam -húzott ki egy cigis-dobozt a zsebéből. -Simán bejöhetne, de úgy érzem, mintha valami belső erő eltaszítana tőle. Mintha a tudatalattim tudna valamiről, amiről én nem, és azt üvöltözné, hogy Zayn ezt nem szabad, nem szerethetsz bele, nem mondhatom el, miért, de nem szerethetsz bele ebbe a lányba! -gyújtotta meg egy szál cigaretta végét.
Ezután csend telepedett ránk. Az agyam egyre csak azon kattogott, vajon miért dobogott annyira gyorsan az imént a szívem. Talán az én tudatalattim is tud valamit, amit én még nem?
-Pedig szerintem összeillenétek. Mindkettőtök olyan szépen, költőien gondolkozik, és úgy is fejezitek ki magatokat. Ami pedig a külsőtöket illeti... -És ekkor ugrott be! Hogyan nem vettem észre eddig? Zaynnek van ugyanolyan gyönyörű, sötétbarna szeme, mint Tinának.
-És ami a külsőnket illeti? Mi van vele? -kérdezett rá Zayn.
-Ugyanolyan a szemetek - feleltem.
Ezután ismét némán bámultunk magunk elé. Úgy tűnt Zayn nagyon gondolkozik valamin. Néhány perc csend után megszólalt.
-Allison, kérdezhetek valami fontosat?
-Persze.
-Te ráfüggtél a szemeimre? -nevette el magát.
-Nem, miért? -csodálkoztam.
-Egyfolytában a szemeimről beszélsz. Mi van a szemeimmel, amitől olyan érdekesek? -ingatta a fejét.
-Különlegesek -válaszoltam.
-Miért lennének különlegesek? Ez csak két barna szem és kész -nézett rám Zayn elég furcsán.
-Hány napig fogsz még ezután ezzel csesztetni? -kérdeztem.
-A lehető legtovább -felelte.
-Sejtettem...

Október 5. (csütörtök)

Épp biológiáról igyekeztem a tesiöltöző felé, amikor megláttam Tinát és Zaynt együtt. Próbáltam nem feltűnően bámulni őket, de a lábam nem mozdult, mintha földbegyökerezett volna, a torkom összeszorul, a szívem megint hevesebben kezdett verni, akárcsak két nappal ezelőtt. A pillanat tényleg olyan volt, mint a filmekben, mikor lassítva játszák le a főszereplő kiszemeltjének romantikus pillanatait egy másik személlyel. Pedig nekem nem is tetszik Zayn.
-Allison, minden oké? -integett a a szemem előtt pár centivel Luke.
-Mi? Igen, persze, csak leálltam... gondolkodni -hazudtam.
-De nem lesz időd átöltözni -figyelmeztetett a srác.
-Igazad van, megyek is -indultam tovább, de még egy utolsó pillantást vetett Tinára és Zaynre, éppen valamin nevettek.

-Mikor csináljuk meg a makettet? -léptem oda Ariana-hoz az egyik szünetben.
A lány először végigmért, majd elgondolkozott, s végül válaszolt.
-Holnap gyere át. Egy óra alatt elkészítjük. Több időt nem pazarlok erre az életemből -közölte, majd elkérte a telefonom, és a jegyzetekbe bepötyögte a címét.
Én sem szántam a makettezésre egy óránál többet, meg nem hiszem, hogy annyira sokáig tartana egy ilyen elkészítése.

Október 6. (péntek)

4-kor kopogtattam Arianáék házának ajtaján. Egy kedvesen mosolygó hölgy nyitott ajtót, feltételezem Ariana édesanyjához volt szerencsém. Egy üres, egyenlőre semmi különösebb célt nem szolgáló szobában álltunk neki a makettünk elkészítésének. Úgy döntöttünk, a Diadalívet készítjük el. Egy ideig némán vágtuk méretre a kartonokat, majd Arinana megszólalt.
-Mit akarsz Justintól? -kérdezte.
Feltette a kérdést, amitől a legjobban féltem, mert bár semmit nem akarok Justintól, Ariana gyilkos pillantását mégis megkaptam.
-Semmit -feleltem egyszerűen. -És teljes mértékben #Artin vagyok.
-Maximum #Jariana lehetsz -ajándékozott meg egy megvető pillantással.
-Bocs -Ezt az egy szót olyan hangsúllyal mondtam ki, hogy még Ariana is elnevette magát. Miután ráeszmélt, hogy éppen az ellensége kiejtésén kuncog, egyből megemberelte magát, és visszatért a arcára a komolyság.
-Akkor ki tetszik? -faggatott tovább.
-Senki. Miért kellene mindig tetszenie valakinek? -vontam vállat.
-Ugyan már -legyintett. -Nem igaz, hogy nem jön be se Luke, akivel 17 éve szomszédok vagytok, se Shawn vagy Zayn, akik szinte csüggenek minden szavadon.
-De, igaz. Luke-kal mindig csak barátok voltunk, és azok is maradunk -bizonygattam már sokadjára az életem során. -Shawn olyan bunkó, hogy az elmondani is nehéz. Zayn pedig mostanában egyfolytában Tinával andalog -ecseteltem.
-Zavar? -kérdezte Ariana. -Mármint az, hogy Zayn és Tina ennyi időt töltenek együtt.
-Nem -vágtam rá egyből. -,csak... de -ismertem be végül nemcsak Arianának, hanem magamnak is. Hirtelen úgy éreztem, hogy muszáj beszélnem Kristennel.
-Bocsi, de most mennem kell -álltam fel gyorsan, és már ki is rohantam a szobából.
-Hé, Allison! -kiáltott utánam Ariana. -Várj már! -sietett utánam. -Hova mész?
-Beszélnem kell a nővéremmel -mondtam.
-De még sehogy sem állunk a makettal.
-Majd megcsináljuk, kérlek! -vettem könyörgőre a figurát.
-Jó, legyen -sóhajtott nagyot a lány.
-De ugye akkor szent a béke? -mosolyodtam el.
-Az -felelte, majd a legnagyobb meglepődésemre szorosan megölelt.
-És senkinek ne mondd el a Zaynes-dologot, oké?
-Esküszöm -helyezte a szívére a kezét.
-Köszönöm -szóltam, majd már rohantam is haza Kristenhez.

-Hol van Kristen? -kérdeztem a konyhában ülő Bryan-től, mikor szó szerint berontottam a házunkba. Az evés Bryannél azon ritka események közé tartozik, amiért képes elszakadni a monitortól. Ilyen még a mellékhelység használata és a zuhanyzás.
-A szobájában -felelte Bryan. - egy sráccal -tette hozzá még mellékesen. Oh... Azért nem akartam megzavarni a kölcsönös örömszerzésüket az én szerelmi gondjaimmal.
-Nem azt csinálják -olvasott a gondolataimban az öcsém. -Nyitva hagyták az ajtót -indokolta meg az előző mondatát.
-Köszi, te vagy a legjobb -hálálkodtam Bryan-nek miközben már kettesével szedtem a lépcsőfokokat az emelet felé.
-Tegnap még nem ezt mondtad -jegyezte meg a fiú. Ja tényleg, tegnap csúnyán összevesztünk a kisebbik testvéremmel.
Elengedtem a megjegyzését a fülem mellett. Kristen szobája felé lépdelve elégedetten látom, hogy tényleg nyitva van az ajtó. Kopogok a kitárt nyílászárón, hogy a benttartózkodók észrevegyenek. Éppen nagyban beszélgetnek valamiről, de a kopogás hallatára mindeketten rám néztek.
-Kristen, egy percre beszélhetnénk? -kérdeztem halkan.
-Baj van? -nézett rám rémülten a nővérem. Még sosem sokkolta ennyire a szomorúságom.
-Úgy is mondhatjuk...
-Mindjárt jövök -intézte szavait Cameronnak, aki csak némán bólintott.
Kristennel ismét a hintaágyban beszélgettünk, úgy látszik az lett a mi kis lelkizős helyünk.
-Szóval az a bajod, hogy szerelmes vagy? -kérdezte Kristen, miután kiöntöttem neki a szívem.
-Igen -feleltem.
-Az sosem baj -rázta meg a fejét. -Kevesebb jobb érzés van a szerelemnél, még akkor is, hogyha az viszonzatlan. A szívedet elönti a melegség akár egy apró mosolytól is. Te is szomorú leszel, az ő bús arcocskája láttán. Rajongsz azok iránt, akikért ő, és utálod azokat, akiket ők is. Olyan, mintha a tükörképe lennél a szerelmednek, és ez csodálatos. Benned éled újjá ő. Sose bánd, hogyha szerelmes vagy, Allison! -áradozott Kristen. És milyen igaza van, tényleg olyan, mintha a tükörképei lennénk a szerelmünknek. Csak most látom, hogy mennyire jól megvannak Cameronnal.
-Köszönöm -suttogtam.
-Örülök, hogy ennyivel segíthettem -nézett rám kicsit furcsán Kristen, majd felállt, és visszament a házba. Én még sokáig ott ültem a hintaágyban ültem, és gondolkoztam, mígnem álmosan kullogtam be a házba, és szó szerint beestem az ágyamba.