Shawn sebei gyorsan gyógyultak. A veraláfutások is pár napon belül eltűntek. Caren szinte minden nap érdeklődött Shawn állapotáról. Három naponta kellett vissza menni vizsgálatokra. Az orvosok szerint semmije nem károsodott. Pár nap leforgásával már a régi volt...vagyis majdnem. Egyik éjjel arra kelltem fel, hogy álmában mocorog. Aztán szorongatni kezdett...végül felkiabált. Az nap éjjel nagyon megijedtem. Felijedt és zokogni kezdett. Akkor jöttem rá, hogy hiába épült fel ha lelkileg teljesen darabokban van.
Javasoltam, hogy menjünk el nézni egy pszichológust. De hallani sem akart róla. Azóta minden éjjel éberen alszok. Felkészülök ha esetleg megint rátörnének az álmok. Dylannel megbeszéltem, hogy haza megyek vele egy kis időre. De ezt is csak azért mert Shawn erősködött, hogy már jól van. Utolsó napom van az indulásig. Úgy tervezem még Shawn szülinapjára vissza érek. Ha minden igaz másfél hét múlva Hunter az Európai túrnéról épen vissza utazik LA.-ba.  Vagyis akkor vele tudok majd vissza jönni. Az utolsó napomat végig izgultam. Este Shawn a pultnál ült és a telefonján nézett valami cikket amiről megállás nélkül beszélt. Nem sokat értettem belőle. Na mindegy. Mellé léptem mire magához húzott, hogy üljek az ölébe. Még mindig féltettem úgyhogy egy ideig csak néztem rá.

- Tudod...nem vagyok porcelánbaba. - nézett rám
- Tudom...csak
- Jól vagyok. - nézett rám mosolyogva és magához húzott.

Így az ölében ültem ő pedig a válamra támasztotta az állát.

- Utálom ezt a helyzetet. - suttogta. - Hogy ilyen gyengének látsz. Nekem kéne segítenem neked.
- Ezt verd ki a fejedből. Nem vagy gyenge. Más már idegösszeroppanást kapott volna. Ne foglalkozz semmivel. - adtam puszit az arcára mire felém fordult és megcsókolt. Tovább néztük a telefonját. Később az ágyon hozzá bújtam és a plafont kezdtem szugerálni. Hajnalban indul a járatom. Irtó ideges voltam. Shawn a kézfejemet simogatta.

- Beszéltél Saraval?
- Nem. - néztem az ujjainkat ahogy összefonódnak.
- Pedig ideje lenne.
- Tudom. De mit mondjak neki? Legjobb barátnők voltunk...
- Most is azok vagytok.
- De már minden más...
- Figyelj. - ült fel és felém hajulva a szemembe nézett. - Mi is ott rontottuk el az egészet, hogy túl makacsak voltunk. Ha megbeszéltük volna a dolgokat akkor sok bonyodalmat elkerülhettünk volna.
- Ez igaz. - húztam el a számat. Elmosolyodott én még rá fintorogtam. - Utálom amikor igazad van.
- Tudom. - nevette el magát. - Ezért is élvezem.
- Haha. - fordultam át a másik oldalamra.
- Ugyan már. - huppant le mellém és hátulról átölelte a derakamat. - Tudod mit hiányolok abból az időszakból amíg utáltuk egymást? 
- Jobban fel sem tehetted volna ezt a kérdést. - röhögtem fel hangosan
- Naa. De ez komoly.

Hátra fordultam és vártam.

- Hogy bármikor szívhattam a véredet. És egyszerűen jó érzés volt utána az arcodat látni. Ahogy látszólag elküldtél volna a világ végére is. De ott bujkált a szemed sarkában a szórakozottság.
- Már mindent értek. - vigyorogtam
- De azt a részét nem mondtam még hogy amíg piszkálhattalak mint egy bolond 15 éves addig is élveztem hogy rám irányul a figyelmed.
- Szóval ha jól értem...Te azért keserítetted meg a mindennapjaimat, hogy oda figyeljek rád?
- Aha. Ez volt a mi kis rituálénk.
- Eszméletlen gyerekes vagy! - jegyeztem meg.
- Hát tudod....igazad lehet. - kuncogott

Átölelte a derakamat és nagyokat szuszogott. Fura volt..Majd rájöttem miért. Elkezdett csiklandozni. Mire csapkodni kezdtem hogy hagyja abba. Ő csak folytatta míg végül ráült a hasamra, hogy véletlenül se tudjak megszökni. Lefogta a két kezemet és nevetni kezdett.

- Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen le lehet teperni.
- Neked elment az eszed! - nevettem
- Te pedig elpuhultál. Nasht olyan könnyen lebirkóztad.
- Igen? - vigyorogtam mire mocorogni kezdtem. Addig, hogy Shawn leborult a földre magával rántva engem is.

Felültem és nevetve vártam a reakcióját.

- Bármikor leteperlek. Úgyhogy gondolod át mégegyszer a dolgokat! - néztem rá önelégült vigyorral a képemen.
- Letepersz mi? - vigyorgott
- Jézusom Shawn! Te nagyon.. Beverhetted a fejedet. - röhögtem - Vagy csak elveszed az eszemet.

Ha lehetséges akkor még jobban szakadt belőlem a nevetés mint eddig.

- Te most kinevettél. - nézett rám durcás fejjel. Én leszáltam róla és a könnyeimet törölgetve nevettem tovább.
- Bocs. De ez ....ez...nagyon úgy hangzott mint egy béna romantikus filmben..- nevettem tovább.
- Én szeretem a romantikát. - ült fel és közel húzott magához.

Pillantása ajkaimra szegeződtek. Közel hajolt már annyira, hogy ajkaink szinte össze értek. Éreztem ahogy lehelete csiklandozza orrom csúcsát. Megérintette tarkómat és a lehető legközelebb húzott magához. Végül már ölébe ültetett. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát és nyaka köré fontam karjaimat. Lassan közelített ajkaim felé én pedig már türelmetlenül vártam, hogy végre megcsókoljon. Ajkaival simogatni kezdte enyémet és bele-bele mosolygott. Libabőrö lettem. Végül hagytam a kísértésnek és ajkaimat ajkaira szegeztem. Csókja édeskés ízt árasztott. Nem tudtam betelni vele. Többet és többet akartam. Cirogatni kezdtem tarkóját mire ő derakamat kezdte simogatni. Levegő hiányában váltunk el egymástól. Szemeibe néztem amik még a kislámpa fényénél is látszódott, hogy csillognak.

- Nem vicceltem...tényleg elveszed az eszemet. - suttogta
- Akkor te meg se szólalj! - fúrtam bele a nyakába arcomat.

Imádtam ezt csinálni. Ölelése mindig azt éreztette velem, hogy biztonságban vagyok. Hogy van aki megvéd. Ilyenkor megszűnik körülöttem a világ. És az illata...az illata a legjobb. Olyan mint a drog ami rabul ejt és képtelen vagy szabadulni a kísértéstől.

Pontosan ma egy éve hogy minden tönkre ment és elhagytam LA.-t. Ma megint elhagyom ezt a helyet. Csak ezúttal többet hagyok itt mint bármikor. Dylannel már a gépen ültünk. Shawn meg hajnalban aludt mikor felkeltem. Csókot nyomtam homlokára és még utoljára megöleltem Camet aki egyedüli a házban aki korán kell. Már másfél órája repülünk. Shawn írt SMS-t amiben az ált Hamarosan újra együtt leszünk! Jó utat szerelmem!💕
Hátra dőltem és bedugtam a fülesemet. Dylannel nem sokat beszélgettünk. Mindketten elvoltunk a saját kis világunkban. De egy idő után kezdtem unni a csendet ezért felé fordultam. Felnézett a lejátszójáról és elmosolyodott.

- Unatkozol?
- Eléggé. - húztam el a számat. - beszélgessünk.
- Miről szeretnél beszélgetni? - rakta el a kütyüt és felém fordulva helyezkedett el.
- Mikor várható a Teen Wolf új évada? - vigyorogtam.
- Csak azt ne mond, hogy nézed. - nevette el magát.
- Ha ismernél tudnád, hogy nagy fantasy rajongó vagyok. És imádom a farkasokat. Természetes, hogy nézem. És nem azért mert ismerlek de a te karaktered az egyik kedvencem.
- Jól ismerlek Cassie. Olvasom a blogodat is. A rajzaidat is folyamatosan nézem amikor feltöltöd.
- Megleptél. - néztem rá elismerően.
- Ezt is kipipálhatom a listán. - nevetett - fokozzam még?
- Ne hagyj cserben. - vigyorogtam   - Jó. Szóval...kedvenc színed a lila. Édesszájú vagy. Utálod a salátát. Mindegy neked milyen zene megy mert mindegyiken képes vagy jól érezni magadat. Lássuk csak....utálod a spenótot. És a sóskát. Utálod a kérkedő és beképzelt embereket. Nem szereted a nagy bulikat amin olyan emberek vannak akiket nem ismersz.
- Mégis mostanában ellenkezőleg történik. - tettem hozzá.
- Az csak felszínes dolog. - vonta meg a vállát. - De amit elmondtam az vagy te igazából. Egy életvidám lány aki nem szereti a bókokat de mélyen jól esik neki. Ha jó a kedved képes vagy a körülötted lévőknek ezáltal bearanyozni a napját. Ez vagy te Cassie. Ezért szeret mindenki veled lenni. - ivott bele a kisflakonos vizébe.
- Jó...sikerült fokoznod. - szólaltam meg pár pillanat múlva. Magam elé nézve gondolkodtam mikor elnevette magát.
- Én vagyok a kedvenced? - először nem értettem majd leesett.
- Mert mindig olyan marhaságokat csinál a sorozatban. Mindig jót nevetek rajta. Es illik is hozzád a karakter. Ugyanolyan ökrök vagytok.
- Ez...gyönyörű volt. - tetetett meghatódottságot.
- Köszönöm, igyekeztem. - nevettem

Az út további része már gyorsabban telt. Sokat nevettünk néhány megszólaláson amit valamelyikünk mindig elsütött. Már kezdtem azt érezni minden olyan mint régen. Jól éreztem magamat hosszú idő után. 
A repülőtéren egy szürke kocsi várt minket. Oda érve pillantottam meg, hogy Dylan édesapja szál ki...a volt apukám.

- Cassidie.- mosolygott és ölelést várt.
- Mr.Obryan. - biccentettem
- Régen apának hívtál. - nézett rám kissé csalódottan.
- Régen sem hívtalak úgy. - tettem hozzá. Mert így is volt.
- Szaljatok gyorsan be a kocsiba. Kezd esteledni.

Beszálltak hátra és tekintetemmel pásztáztam az ismerős utcákat. Eddigi életem összes emléke ide fűzött. De már nem szívesen jövök ide vissza. Már nem érzem az otthonomnak mint egykor. Már nem tudom, hol is van az igazi otthonom.
A házunk előtt elkapott a gyomorgörcs. Nem tudtam mi vár rám. A konyhából jött ki anyu amikor ép beléptem. Sokkal hűvösebb volt itt mint Los Angelesben. Anyu jól megszorongatott. El sem akart engedni.

- El sem hiszem, hogy itt vagy és jól vagy.
- Csak másfél hónapja mentem el.- vontam meg a vállamat.
- Tudom. De akkor is olyan furcsa volt a ház nélküled. Csak ide oda mászkáltam. - mondta. Dylan apukája anya mellé lépett és fél karral átkarolta a derekát.
- Megvoltál azt hiszem nélkülem is. - néztem kettőjükre.
- Ne szemtelemkedj! - morgott rám. - Mindent elmondunk sorjában..
- De most azt a lényeg, hogy jól vagy Cassidie. - folytatta Paul.
- Hát persze. - tettem hozzá.
- Bőröndöd? - nézett rám anyu.
- Nem hoztam el. Van itthon elég ruhám.
- Cassie..mikor azt mondtam haza kell jönnöd úgy értettem, hogy nem mész vissza. - háborodott fel
- Én pedig megmondtam, hogy egyhamar nem jövök haza. Most itt vagyok. Amint elmondtátok mi folyik itt én megyek vissza.
- Ezt mégis, hogy képzelted kislányom?
- Szerintem ezt folytassuk mondjuk beljebb. - mondta Paul.

Anyu fortyogott a dühtöl. Nekem pedig nem volt kedvem tovább folytatni a beszélgetést ezért felmentem a szobámba. A jó öreg halványlila szobámba. Ismerős illatok csapták meg az orromat. A kiposzterezett rajzokkal díszíttet falam még mindig ott virított az ágyam mellett. Leültem az ágyra majd kiterültem. Hosszú volt az út és fárasztó. A gardrobomban kezdtem kutatni valami pizsoma után. Elmentem lezuhanyozni majd bementem a szobámba. Véletlenül sem akartam össze futni anyával...vagy ne agyj isten Paullal. Túl fáradt és feszült voltam. És biztosan ha beszélgetésbe elegyedtünk volna a végén kikelek magamból és egy életre össze veszem velük. Az íróasztalnál kihúztam az egyik fiókot és kivettem belőle a rajzalbumom. Mosolyogva lapozgattam benne. A telefonom rákapcsolódott az itthoni Wi-fire ami miatt pillanatokon belül megállás nélkül csipogott a telefonom. Jessie és Lizzie már elevenükben volt. Már kérdezgették mikor találkozunk. A fiúk is írtak. Csak egy valaki nem...Sara. Szívembe hasított a fájdalom. Messengeren kezdett jelezni a hívás. Shawn hívott.

- Szia. Minden rendben volt az úton?  - kérdezte nyugodt, lágy hangon.
- Szia. Hát az úton igen...itthon már más tészta.
- Össze kaptatok anyuddal?
- Kicsit. A reptéren pedig a volt mostoha apám várt. És még azt mondják szemtelen vagyok.
- Szép. Csak nyugodj meg és beszéljétek meg. Minden rendben lesz.
- Nem hiszem, hogy így lesz...azt akarja hogy többet ne menjek vissza. - egy pillanatig csend volt. - Megoldjuk. - szólalt meg végül.
- Nem fogom hagyni. - mondtam
- Cassie...én nem akarok az a srác lenni aki miatt össze veszel a családoddal. És azt sem akarom, hogy közétek
- Ez nem a te döntésed Shawn.
- Csak azt akarom, hogy ne miattam dönt úgy ahogy.
- Nem miattad...miattunk.
- Tudtam, hogy végül ez lesz az indok. - sóhajtott. - Ideje lenne pihenned.
- Tudom...holnap találkozom  a lányokkal.
- Jót tesz majd. Üdvözlöm őket.
- Átadom. - mosolyodtam el
- Majd beszélünk. Jó éjszakát.
- Jó éjt. - tettem le

Vártam majd lemerészkedtem egy kis kajáért. Dylan jött pont fel a másik szobába. Csináltam egy szendvicset és azzal mentem fel. Lizzienek és Jessinek írtam, hogy holnap tali van. Aztán mikor megettem a vacsorámat befeküdtem az ágyamba és végre lehunyhattam a szememet.

Régen aludtam ilyen rosszul. Egész éjjel forgolódtam. Aztán reggel az ébresztő csörömpölésére kelltem fel. Anya utána kiakadt mikor meglátta, hogy tervem van mára. Mégegy ok, hogy ne akarjak itthon lenni. A lányokkal a közös pizzériában találkoztunk. Alig kaptam tőlük levegőt. És bár majdnem minden nap beszéltünk ugyanúgy kértek helyzetjelentést. Miután kifogytam a jelzőkből LA.-val kapcsolatban rákérdeztek Sarara.
- Egyre kevesebbet beszél velünk. Ha beszélünk is csak pár sort ír és eltűnik.
- Nagyon szerelmes. - ittam a kólámba.
- Szerintem meg kéne beszélnetek. - nézett rám Jessie.
- Shawn is ezt mondta...
- Mert igaza van. - szólt közbe Lizzie
- Jó...Majd megoldom. Most ne erről beszéljünk  kérlek.

Végül egy jó napot töltöttem el velük. Kora este viszont már el kellett búcsúznunk. Fapofával mentem haza ahol már vártak.

- Na akkor arra gondoltunk, hogy elmehetnénk moziba ma este. - kezdte anya.
- Menjetek nyugodtan.
- Mármint négyen. - nézett rám.
- Na jó anya. Azt se tudom mi van. Nem mondtál még mindig él semmit erre azt várod hogy elmenjek velük moziba? - akadtam ki.
- Nem tűröm ezt a hangnemet ezt te is jól tudod. Gondoltam mielőtt bele vágunk a dolgokba szórakozhatnánk egy jót. De egész nap barátnőztél.
- Nem a szemrehányást kértem anya! Mondjátok el végre mi folyik itt!
- Holnap megbeszéljük..
- Rendben. - trappogtam fel.

Mint ahogy az kiderült anya és Paul valami béna romantikus filmet fizetett be minket. Nekem Dylan mellett kellett ülnöm. És csodák csodájára páros menüt vettek nekünk is. Hogy miért nem lepődtem meg? Mert talán már ilyen dolgokkal nem is tudnak meglepni. A film borzasztó volt. Nem tudom mióta szereti anya az ilyeneket. Egyáltalán anya mióta jár moziba? Furcsa volt ez az egész nekem. Nem tetszett. És Paul is...úgy tett mintha soha semmi nem történt volna. Mintha ott folytatna mindent ahol abba hagytuk. Undorítóan felszínes volt az egész. Fapofával néztem végig a filmet. Jó talán a közepe felé kicsit elszundítottam és arra kelltem fel hogy felkapcsolják a villanyt. Dylan kiröhögött én pedig a kuka mellett elhaladva kidobtam a szemetet és kint megvártam őket. Közben dobtam egy SMS-t Shawnak. Neki való lett volna ez a film. Ő szereti annyira a romantikát. Anyáék a filmet kezdték  kielemezni haza fele úton. A konyhában pedig Paul rákérdezett melyik jelenet tetszett a legjobban...Hát amennyit láttam belőle abból nehéz eldönteni.  Vajon a lovak futása vagy a malacokat ganélyozó cselédfiú volt a jobb? Hát...azt hiszem ideje bedobni a rögtönzés erejét.

- Az egész film...nagyon...hát..aranyos volt.
- Aranyos? -húzta fel a szemöldökét Paul
- Aha. - néztem rá mire még furabb fejét vágott.
- Tudod...a szolga fiú meghalt a végén a csaj meg öngyilkos lett. - mondta hallkan Dylan.
- Oh. - esett le. Mondtam már hogy nem megy annyira a rögtönzés?
- Engem azért érdekelne mit tartottál benne arányosnak. - nézett rám anya
- Hát azok a lovak...
- A lovakat eladták - nézett rám anya is már kétségbeesve. - Te egyáltalán figyeltél?
- Jolvan...bealudtam a film elején vagy mikor. De biztosan aranyos kis romantikus dráma volt vagy mi.
- Nem hiszem el Cassidi.- nézett rám anya. - Mióta vagy te ilyen érdektelen?
- Te mióta nézel ilyen ökörségeket.
- Hé ez nem volt az. - nézett rám Paul.
- Jah már mindent értek. - vágtam rá. - Viszont...Én elmentem erre a szutyokra. Mostmár elmondanátok mivan?
- Cassidie Evans! - kiabálta el magát anya. - mars a szobádba!
- Már nem vagyok kis taknyos. Enélkül is elmegyek a szobámba. - mentem fel.

Fent bevágtam magam mögött az ajtót. Dylan jött be utánam.

- Neked mégis mi a bajod?- nézett rám
- Ti vagytok a bajom!  Az apáddal együtt. Anyával még voltunk amíg vissza nem jöttetek vagy mi. Es még azt sem vagytok hajlandóak elmondani mi folyik itt.
-Örülnöd kéne, hogy anya boldog! - nézett rám
- Minek hívod anyának mikor semmi közöd nincs hozzá?
- Azért Cassie mert ő nevelt fel. Ahogy az én apám téged. Tartozunk mindkettőjüknek.
- Tévedsz...én semmivel nem tartozom a te apádnak. Ti mindig el voltatok hármasban. Én sosem voltam az ő lánya. Ennyit erről. Anyával megvoltunk ketten. De ez is tönkre ment.
- Hogy lehetsz ennyire önző? - akadt ki
- Még én vagyok az önző? - kiabáltam - Tudod mit...takarodj ki a szobából most rögtön.
- Ennyivel nem szabadulhatsz még tőlem. Ugyanis testvérek leszünk újra. És már papír szerint is...- nézett rám.
- Mivan? - szűkült össze a szemem.
- Jól hallottad..ezért is haza kellett jönnöd. Össze házasodnak...