Hova megyek most? Fogalmam sincs. Azt tudom csak, hogy minden széthullott körülöttem. Azzá váltam amivé soha az életben nem akartam. Nem tudom mi a rosszabb...hogy a barátaim úgy érzik félre ismertek...vagy hogy a legjobb barátnőm csalódott bennem és egy életre megutált. Elvesztettem az uralmam...elvesztettem önmagamat. Mélyponton vagyok. Nem látom a fényt ami kivezetne innen. Csupán egy kis pénz és a telefonom van nálam. Felhívom újdonsült barátaimat...ők hátha segítenek mint legutóbb. A telefon hármat csöng mire Dave végre felveszi.

- Igen? - szólt bele a telefonba
-Szia Dave! Cassie vagyok! - veszek mély lélegzetet
- Dejo hogy hívsz. Hogy vagy mostanság? 
- Nem valami jól. Azt akartam megkérdezni, hogy nem e érték rá ma este. Tudod össze futni...zenélni
- Oh bakker. Sajnálom, de jelenleg New Yorkban tartózkodom a nagynénimnél. A srácok meg ha jól emlékszem most mentek arra a fesztiválra.
- Oh semmi gond. Megértem.
- Jól vagy? Fura a hangod.
- Ohm persze csak kicsit kiszellőztetem a fejemet.
- Sajnálom, hogy megint baj van. Tudok valamiben segíteni?
- Nem, köszi. - lágyul el a hangom. - Majd akkor máskor.
- Rendben. Vigyázz magadra.
- Szia! - teszem le a telefont.

Most az egyszer tényleg egyedül érzem magam. Régen éreztem ilyen egyedül magam. Utoljára akkor....akkor..akkor amikor a szüleim elváltak. És anyával együtt Európába költöztünk. Nem volt senkim. Hiányzott az apukám. Aztán emlékszem anya megismerkedett egy férfival. Nem volt vele semmi gond. Azt leszámítva hogy azt akarta, hogy ő legyen az apukám. Sosem voltam vele rosszban...anya boldog volt vele. Én pedig életemben először lettem szerelmes...mégpedig a fiába. Dylannek hívták. Egy évvel idősebb volt nálam. Mikor hozzánk költöztek az apjával együtt örültem neki, hogy végre lehet egy barátom. Együtt nőttünk fel. Aztán szerelmes lettem belé...és itt romlott el minden. Úgy tizenöt lehettem amikor elmondtam neki az érzéseimet. Ő nem tudta hová rakni. Főleg hogy közben barátnője lett. Egymás vérét szívtuk napról napra...Aztán iskolát váltott. Rá egy évre anyám és az apja szét mentek.
Csak úgy jönnek elő a régi emlékek. Egy boltba térek be, hogy vehessek valamit. Valamit ami segít felejteni. Tíz perc múlva egy üveg vodkával sétálok tovább és lassanként kortyolgatom. Utálom a vodkát. Utálom a piát. Sosem csíptem azokat a fiatalokat akik csak úgy leisszák magukat. Mégis azt mondják...a tiltott gyümölcs a legédesebb. A part fele megyek. Felülök a kis átjáró híd szélére és lelógatom a lábamat. Az emlékek újra belehasítanak a fejembe.
Dylan...azóta sem találkoztam vele. Utoljára ment el abba a hülye művészeti suliba úgy, hogy még egy család voltunk. Aztán emlékszem ahogy azt mondja még látjuk egymást és a sporttáskájával együtt kilép az ajtón. Ő volt az első ember akiért mindent megtettem volna és itt hagyott. Kilépett az életemből. Anya azóta sem randizott. Dolgozik és a maradék idejében elszórakoztatjuk egymást. Aztán itt van Shawn. O a második az életemben aki lemondott a mai nappal rólam. Ha azt hittem van esély arra, hogy valaha csak a barátom lesz legalább akkor tévedtem. Még most is látom magam előtt a tekintetét..aztán Sara üvöltése ami betölti a csendes házat. Ahogy Nash...és ahogy Aaron nézett rám. És megint hol vagyok? Egy hídon. Egy hídon mint egy évvel ezelőtt. Talán ha elfogadtam volna a segítséget...ha normálisan túl léptem volna...Most minden más lenne. Persze hozom a formám. A magányos farkas szerepét játszom folyton. Rám tör a zokogás. Az ital pedig meghozza a hatását. Csak azt akarom, hogy tudják...Én nem akartam rosszat. Hogy soha nem akartam fájdalmat okozni. És hogy valójában szeretem Shawnt. Nem tudom ésszerűen átgondolni a dolgokat. SMS-ezni kezdek. Saranak hogy sajnálom. Cameronnak hogy fontos szerepet töltött be a szivemben. Aaronnak hogy nélküle nem tudom mire mentem volna. Nashnek hogy ő volt a legjobb nagy tesó még ha nem is vér szerinti. Anyunak hogy ő a legjobb anyuka. A lányoknak egy szívecskét. Végül Shawnak...hogy köszönöm, hogy megmutatta mi is az igaz szerelem. És hogy elmondhatatlanul szerettem. Beraktam halkan azt a dalt amit Shawn legelőször énekelt nekem a koncerten. A dalt amivel elkezdődött minden. Néztem az esti fényeket és belekortyoltam a maradék vodkámba. A telefonom megállás nélkül rezegni kezdett. A kijelző villogott majd a zene elhallgatott. Hívás. Hívás Shawntól. Könnyeimet lenyelve vettem fel.

- Hol vagy? - kérdezte nyugtalan hangon. - Szólalj meg Cassie!
- Szerinted mégis hol vagyok? -mondtam szakadozva
- Te részeg vagy.
- Jaaah - szipogtam.
- Figyelj el kell mondanod, hogy hol vagy. Elmegyek érted. Aggódunk érted.
- Hát...megtaláltok ott ahol egy évvel ezelőtt. - azzal ki is nyomtam.

A zene újra felszólalt én pedig halkan dúdolni kezdtem a szöveget. Felmásztam a korlátra és lenéztem a mélybe. Megszédültem ahogy a sötét hömpölygő vízre néztem. Csak egy ugrás és mindennek vége lenne. Megráztam a fejemet. Túl ijesztő. Spekuláltam még egy darabig majd átmásztam a csövön. Akkor két kocsi parkolt le a tőlem nem messze. Shawn villámsebesen pattant ki a szürke Audiból majd megpillantottam a többiek rémült tekintetét. Sara hisztérikus állapotban kezdett el sikítozni. Halálra volt ijedve. Cameron hátra tolta barátnőjét és szép lassan közelíteni kezdett. Shawn a korláthoz sietett mire megijedtem és kis híján elveszítettem egyensúlyomat. Cameron rászólt mire a többiek felsziszegtek.

- Tudom hogy most nagyon magad alatt vagy. - nézett rám Shawn - De ez nem megoldás.
- Van más választásom? - néztem rá sírógörccsel . - A világ ellenem van.
- Nem ez nem igaz. - lép közelebb Cam.
- De. Soha nem voltam elég jó. Soha. Soha senkinek. Mindig mindent elcsesztem. Titeket sem érdemellek meg.
- Cassie.- lépett előre Sara könnyes szemmel.  - Emlékszel mikor azt mondtuk, hogy mindig számíthatunk egymásra? Mikor azt mondtam, hogy olyan vagy mint a kishúgom?

Bólintottam majd le néztem.

- Én nem haragszom és nem is tudnék rád haragudni. Fájt hogy eltitkoltad ezt előlem. De semmi baj. Nem haragszom. Cameronnal mindent megbeszéltünk. És hidd el megtaláljuk a megoldást, hogy jobban legyél.
- Nem. Soha nem leszek jobban. - ráztam meg a fejemet. - Ennek soha nem lesz vége. - sírtam. Egy lépést közelebb léptek. Nem akartam, hogy a közelembe kerüljenek.
- Cissie kérlek add ide a kezed! - lépett már teljesen elem Shawn.
- Nem kell hogy bűntudatból szedj össze. - néztem a szemébe.
- Nem bűntudatból. - rázta meg a fejét. - Szeretetből.

Megragadtam a kezét és hagytam, hogy át segítsen. Mikor sikerült a karjai közé szorított és magához ölelt. Újra kitört belőlem a keserves sírás. Majd pánikszerű roham jött rám. Kapkodni kezdtem a levegőt. Megijedtem. Már csak a felém tornyosuló arcokra emlékszem majd minden elhomályosodott.

▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶

Erőltette nyitom ki a szemhéjam. Majd éles fehérség bántja a szememet. Kis idő kell hogy hozza szokjak és vissza térjen a látásom. Egy fehér szobában ébredek. A kezemre van kötve az infúzió. Kezd összeállni a kép. Félre hajtom a fejemet. Sara alszik az egyik széken Cam vállának dőlve. Nash a sarokban csurgó nyállal fekszik egy barna faszéken. Próbálok feljebb ülni de nem megy. Aaron és Shawn lép be halkan egy pohár kávéval a kezükben. Elmosolyodnak és Shawn leül a lábamhoz. Aaron a mellettem lévő széken foglal helyet.

- Kórházban vagyok? - kérdezem halkan.  - Shawn bólint.
- Hogy érzed magad? - simítja végig Aaron a kezét a hajamon.
- Nem valami jól. Émelyeg a gyomrom. És a fejem is nyilal.
- Erős nyugtatókat kaptál miután kimosták a gyomrodat. - néz rám Shawn
- Szólok a dokinak, hogy felébredt. - állt fel Aaron és kiment. Shawn átült és gyengéden simogatni kezdte az arcomat.
- Azt hittem végleg elveszítelek. - suttogja és közelebb hajolt. Annyira hogy szinte centiméterek választja el az orrunkat egymástól. - Amikor megtudtam, hogy valószínűleg a hídnál talállak. Leblokkoltam. Nem hittem volna, hogy eddig fajulhat.
- Hát én sem. - nézek körül - ez nem a megszokott kórházszoba.
- Mert nem egyszerű kórházszobán vagy. A pszichiátrián fekszel.

A szemem tágra nyílik.

- Hogy hol? - nézek rá majd látom hogy Cameronék mocorogni kezdenek. Pánikolni kezdek.
- Tudom hogy megijedtél de muszáj lenyugodnod mielőtt elájulsz megint. Vegyél mély levegőt.
- Nem. Mit keresek itt? Én neem vagyok bolond. Ez valami vicc. - ülök fel és próbálok kimászni az ágyból. De a csövek megakadályoznak.
- Kérlek Cassie fejezd be! - emeli fel a hangját mire mindenki felkapta a tekintetét. Pillanatokon belül próbáltak lefogni az ágyon. Sara lefehéredve állt mellettem és könyörgött,hogy   hagyjam abba.

Pár perc múlva Aaron jelent meg nyomában az orvossal. Az orvos az egyik polcról elvett egy tasakot és átkötött. Pár percen belül nyugalom töltött el. Nyugtató...hát persze.

- Cassidie sajnálom, hogy ilyen módszerekhez kellett folyamodnom. De most, hogy kicsit megnyugodott beszélgethetünk.

A többiek össze szedték magukat és kimentek. Egyedül maradtam a dilidokival. Utálom ezt a helyet. Mindig is utáltam. Vagy is csak egy eset óta..

- Értesítettük a szüleit az ittlétéről. Az édesapja és az édesanyja is Európában tartózkodik ezért még egy ideig itt lesz.
- Tudom hogy megy ez. - szólalok meg. Amíg nem jön hozzá tartozó vagy szülő aki aláírná a papírt hogy maradjak a kezelésen vagy távozzak addig itt kell lennem.  - az orvos látszólag meglepődött
- Akkor megérti, hogy nem engedhetem el.
- És nem is akar. - teszem hozzá
- Tudja Cassie a maga esete más. Ha valaki még önkívüli állapotban is megkísérli az öngyilkosságot akkor az hamarosan józan állapotban is megpróbálja.
- Én nem akartam leugrani.
- A barátainak nem úgy tűnt. - nézett rám és jegyzetelni kezdett.
- Ők kérték, hogy ide hozzánk igaz?
- Valóban. Az igazat megvallva egy ilyen jó eszű lány mint maga szinte nap mint nap megfordul itt. És tudja hogy miért az okos emberek kerülnek ide? - nézett rám mire megráztam a fejemet.
- Mert az okos emberek sokáig húzzák a problémákat. Mindenre keresni akarnak megoldást. De amikor tudatosul bennük hogy van amit egyedül nem tudnak meg oldani akkor össze omlanak.
- Azok nem okosak.
- De Cassidie. Ezek az okos emberek. Olyan emberek akiknek csak egy kis segítség kell.
- Nekem ez valahogy másképp jön át. - mondtam és mély levegőt vettem.
- Nem baj. De most viszont arra kérem, hogy pihenjen. Hamarosan össze állítunk egy programtervet. Kijelölünk egy pszichológust. Aki majd segít magának. A többit pedig kiokoskodjuk. Jó pihenést! - ment ki.

A fejem zúgott. De még is nyugodtabb voltam. Nem idegesítettem fel magam mint általában. Nem gondolkodtam annyit azon hogy mi lesz. Viszont egy valami ott nyomott...Mégpedig hogy ki kell innen valahogy jutnom mielőtt begyogyózok teljesen.