Az elmúlt pár nap gyorsan telt. A nap nagy részében járt az agyam. Shawn-t elhalmozták a munkával. A nap nagy részét Cameron-nal töltöttem. Közben Nash elutazott a szüleihez, Aaron pedig új ajánlatot kapott ezért neki is folyton mennie kellett valahova. Mindenki hamar levágta, hogy van valami bajom. De mégsem szóltam senkinek semmit. Shawn pedig tehetetlen.

Shawn azt mondta a telefonban, hogy este nyolc körül ér haza. Én a szobában ültem nyitott ajtónál és a telefonomat nyomkodtam unatkozva, mikor Cam ritmusra koppintott az ajtón és már bent is volt.

- Ne legyél már ilyen depressziós! - ült le mellém az ágyra.
- Könnyű azt mondani Cam. -zártam le a telefonomat és a szemébe néztem
- Egy ilyen lánynak mint neked nem szabadna szomorúnak lennie. - mondta olyan hangnemben mintha ezt már ezerszer megfogalmazta volna magában
- Miért,milyen lány vagyok? - néztem a szemeibe. Cam elmosolyodott és hátra dőlt.
- Életvidám, aranyos...kedves. Mindenkivel megtalálod az összhangot. Minden fiú álma egy ilyen lány.
- Ez mind szép és jó. - mosolyodtam el -De sokszor ez nem elég. - fejeztem be
- Mi történt veled? Mióta Andrewhoz mentetek azóta olyan mintha elhagyott volna az élet.
- Csak Shawn egész nap távol van. Tudom, hogy itt vagytok meg minden de a barátaim és a családom is hiányzik. - sóhajtottam. Most hazudnék ha azt mondanám ez nem így van. Szóval ha azt vesszük nem hazudtam csak mást válaszoltam...na jó azért ez sem hangzik jobban.
- Én ezt értem. De észre vettem, hogy Shawnal is más vagy.
- Szerintem nem vagyok az. - álltam a tekintetét mire ő felkuncogott
- Tudom, hogy nem fogod el mondani. De láttam, hogy Shawn át akarta karolni reggel a derekad, de te el húzódtál.
- Csak...nem tudom, hogy mit csináljak. - néztem rá. - Ha elmondok valamit...- Cam várta, hogy befejezzem de Shawn lépett be. Biztos voltam benne, hogy hallotta amit beszéltünk és a következő szólása még jobban biztosított.
- Cameron légyszí magunkra hagysz most?

Cam sóhajtott és becsukta maga mögött az ajtót. Shawn leült velem szembe az asztalhoz és morzsolni kezdte az ujjait.

- Nem értem...egész nap csak gondolkodtam. Hogy mit rontottam el. Hogy mi miatt van ez. De még mindig nem értem. - a padlót kezdtem pásztázni mintha valami érdekes dolog lenne ott. Shawn próbálta a tekintetemet megtalálni, de nem tudtam a szemébe nézni. Nem szóltam semmit.
- Cassie kérlek nézz a szemembe! - mondta mély rekedtes hangon. Erőt vettem magamon és a szemébe néztem.
- Nem tudom, hogy mit mondjak.
- Mondjuk, hogy mi történt veled a napokban. Ha megérintelek hirtelen furcsán kezdesz viselkedni. Kedvtelen vagy. - mondta majd megrázta a fejét
- Semmi nem történt csak... - álltam meg. Mit mondhatnék neki? Ha elmondom az igazságot ki tudja mi fog történni. Nem akarom tönkre tenni a karrierjét. Talán jobb lenne ha tényleg elmennék.
- Csak? - guggolt le a lábamhoz és megérintette az arcomat
- Shawn ez nekem nem megy! - könnyesedett be a szemem. Látszott rajta, hogy megijedt. De nem szólt semmit. Csak nézett a szemembe és teljesen lefagyott. Kis idő kellett amíg végre reagált.
- Most arra gondolsz, hogy...
- Nem tudom Shawn. Hiányzik Anglia. A barátaim hiányolnak. Jól kijövök Cameron-nal és a többiekkel. De te sem vagy már itt. Folyton fotózások, dedikálások, próbák...Camilával dalszerzés. Ez így nem működik. Éjjel vagy jó esetben estére végzel ful fáradt vagy és semmit nem beszélgetünk.
- Igazad van és tudom, de...
- Nincs de Shawn. Nem akarom, hogy a karriered rovására menjen ez az egész...

A kezébe temette a kezét és nagyot sóhajtott.

- Andrew beszélt veled, igaz?
- Nem kellett ahhoz beszélnie velem. Sokan így látják jónak...
- Sokan vagy inkább csak te? - nézett újra a szemembe.
- Én...
- Szóval ennyi volt? Azt szeretnéd, hogy vége legyen? Én komolyan mondtam mikor azt mondtam, hogy szeretlek...hogy az életem része vagy. - hajolt közelebb és fél úton mielőtt megcsókolt volna elhúzódtam.
- Én is komolyan gondoltam mindent. De nem tudnám boldogan végig nézni, hogy az álmod miattam tönkre menjen. Soha nem tudnám elfogadni. Shawn ez a te világod...és sajnos el kell fogadnunk, hogy én nem vagyok a világod része.
- Ezt te döntötted el. A fejedbe vetted, hogy elmész és elfelejtesz. Neked ennyit ért ez az egész? Ez nem lehet.. - rázta meg a fejét és mielőtt kiment volna bele ütött az ajtóba.

Nem bírtam tovább. Az elmúlt napok alatt felgyülemlett idegesség egyszerre készült robbanni. A kezembe temettem az arcomat és sírni kezdtem. Fájdalom lett úrrá az egész testemen. Gyűlöltem... mindent. Csak azt kívántam bárcsak megállna az idő és nem éreznék semmit. Tudtam, hogy ez így lesz jó...Shawn folytathatja az életét ott ahol abba hagyta mielőtt megismert. És talán egy nap mindketten túl lépünk és ahogy azt Andrew mondta...ez csak egy nyári emlék marad. Utálom magam ez az egész miatt...de Shawn lesz a legjobb nélkülem. Úgyhogy megírom ezt az egészet egy levélben és a következő járattal itt hagyom LA-t.
Épp a ruháimat dobáltam be zokogva a bőröndömbe mikor lépteket hallottam meg magam mögött. Egy kéz vette ki az épp összehajtott pólómat a kezemből. Megfordultam és a srácok már körül is vettek. Cam állt mögöttem, látszott az aggodalom az arcán. Félre dobta az asztalra a ruha darabot és szorosan magához ölelt. Az arcomat a mellkasába temettem és rám tört újra a zokogás. Nem tudtam mit csináljak.

- Nem mehetsz el. -mondta Cam a hajamba motyogva.
- Pontosan. Ha te elmész én maradok egyedül ép eszű ember ebben a házban. - bökte meg az oldalamat Aaron mire fel nevettem. - meg hát imádunk mindannyian.

Elengedtem Camet és körbe néztem. Nash zavartan nézte a földet majd értetlenül nézett rám.

- De mégis mi történt?
- Semmi csak...vannak dolgok amiket átgondoltam. És jobb ha haza megyek és ennyi volt.
- Mégsem szereted annyira? - nézett fel rám Aaron az ágyon ülve.
- De. Egyszerűen ... imádom. Annyira szeretem, hogy bármit megtennék a boldogságáért. Épp ezért döntöttem így...kilépek az életéből, hogy csak az éneklés és a zene legyen számára a legfontosabb.
- Ezt értjük. De Shawn téged választana. - tette hozzá Nash
- Én pedig pont ezért megyek el.
- Hülyeség. - rázta meg a fejét Cam
- Ti tudnátok úgy élni, hogy tisztában vagytok vele, hogy feladta az álmát csak miattatok?

Látszott az arcukon az elgondolkodás. A feszültség pillanatok alatt megtöltötte a szobát.

- Majd megbeszélitek és biztosan találtok valami kiutat. - szólalt még először Cam.
- Ja...ki dühöngi magát és vissza jön. - mondta Aaron
- Ha tényleg egyben jön haza. - vonta meg a vállát mire a szemeim tágra nyíltak. - Mármint...nyugi nem lesz semmi baj. - mosolygott

Egész nap vártunk és vártunk. Aggódtam mikor este sem jelentkezett Shawn. Fogalmam sem volt hol lehet. A mobilját hiába hívtuk. Már éjfél elmúlt. Én a konyhában ültem egy bögre teával a kezemben. Nash és Cam már a szobájukban voltak. Aaron jött le a telefonját nyomkodva.

- Azért pihenned kéne. - rakta le a pultra a telefonját és leült mellém. Az állat támasztva figyelt.
- Történt valami amit nem mondhatsz el, igaz? - kereste a tekintetem
- Honnan veszed? - néztem rá és félre toltam a bögrét.
- Értem én, hogy nem mondhatod el de legalább ne csinálj úgy mintha nem hibáztam volna rá. - beláttam, hogy Aaron nem az akinek beadhatom a hülye sztorim. És az igazat megvallva nem is akarok neki hazudni.
- Csak ne csinálj ez miatt hülyeséget - mosolygott. - Csak beszéljétek meg minél hamarabb.
- Rendben. - álltam fel a pulttól. - Köszönöm! - öleltem meg és felmentem.

Hazudnék ha azt mondanám pocsékul aludtam...mert egyáltalán alig aludtam. Shawn pedig még mindig nem jött éjjel haza. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ez után...

Remélem tetszett és kíváncsiak vagytok mi lesz ez után. Visszajelzéseket még mindig szívesen várok.

Puszi, Calipso!