Amikor reggel megszólal az ébresztő, az álmosság új értelmet nyer a szótáramban. Magam mellé nézek és megpillantom Zsófit, aki egy párnát szorít a fejére.

-Ki találta ki, hogy nyolcra kelljen suliba menni?-panaszkodik Zsófi

-Fogalmam sincs, de ha tudnám, már nem élne, az biztos.

Ki akarom kapcsolni az ébresztőt, de meglátom a képernyőn az órát.

-Zsófi! Háromnegyed nyolc van!

Hogy lehetséges, hogy nem keltünk fel az első ébresztőre? Eszembe jut, hogy hatig Bálinttal beszélgettem, így értelmet nyer, hogy aludhattam át a telefon idegesítően megnyugtató "erdei madárcsicsergés" ébreszőjét.

-Basszus!- Zsófi kiugrik az ágyból, olyan éberen, mintha legalább egy liter kávét lenyomtak volna a torkán.

A szekrényéhez fut és egy farmert rángat ki az alsó fiókjából.

-Kell valami ruha?-kérdi miközben ugrálva próbálja felhúzni a ruhadarabot.

-Nem kell, kösz- mondom, és kinyitom a rózsaszín táskámat, hogy keressek benne valami elfogadható ruhát. 

Valahonnan a táskám aljáról kiráncigálok egy világoskék hosszúujjút, amit az ágyra dobok és valami nadrág után kezdek kutakodni. Közben Zsófi egy hajgumit keres, aztán mikor nem talál, végül beéri azzal a gyatra neonrózsaszínnel, ami bezzeg mindig ott az éjjeliszekrényén.

-Rágó?- nyújtja felém a mentolos rágó dobozt mikor végre leérünk a konyhába. A fejemet rázom, de azért a kezembe nyom egyet- Egyed ha nem akarod, hogy a hősszerelmes Áronod elájuljon tőled. Nem a megjelenésedtől, hanem a leheletedtől.

*****

Tíz perc késéssel érünk az iskola bejáratához, onnan pedig elsprintelünk az osztályteremig. Rosszabb órát nem is találhattunk volna, mint a mateket, amiről elkésünk. Amikor belépünk, a matektanár kék kockás ingben a táblánál áll és magyaráz valamit.

-Elnézést kérünk a késésért-mondom, amikor a matektanár felénk fordul.

-Üljetek le és nyissátok ki a tankönyvet a huszonkilencedik oldalra.

Amikor elindulunk két szabad hely felé, a tanárúr ránk szól.

-Nehogy egymás mellé üljetek!

Zsófi rám néz, majd feltűnésmentesen az Áron melletti helyre bök, miközben helyet foglal az üres padban. 

-Nyomás a hercegedhez-suttogja.

Megforgatom a szemem, de végül elindulok Áron felé. Egy mosollyal köszönt, és biccent mikor megkérdem, ülhetek-e mellé.

-A hölgynek tartogattam ezt a helyet-suttogja, mire felkuncogok.

-Hallgass és figyelj oda-mondom neki tettetett nehezteléssel miközben megütöm a karját. 

Kinyitom a könyvemet a 29. oldalra, közben oldalra lesek Áronra és látom, hogy engem néz. Megpróbálok a tanárra figyelni de nem megy, mivel érzem az égető tekintetét az arcomon. 

Egy levelet csúsztat a füzetem mellé.

'Álmosnak tűnsz.'

Ránézek, de ő ezúttal már a tanárt figyeli. A szája sarka felfele görbül.

'Az is vagyok, este későig fent voltam.'

Visszacsúsztatom neki a papírfecnit. Mikor utána nyúl, összeér az ujjunk.

Én tényleg minden erőmmel szeretném megérteni a sok kínait a táblán, de nem megy így, hogy Áron mellett vagyok. Már a puszta közelsége is az őrületbe kerget, erre ő még levelezik is velem.

A papíron két kérdés díszeleg, amikor Áron a kezem mellé tolja.

'Zsófinál aludtál? Miért maradtál fent későig?'

Elgondolkodom, mondjam-e el neki, hogy Bálinttal beszéltem hajnalig. Nincs miért hazudnom.

'Első kérdésre a válaszom igen, a másodikra, hogy azért, mert sütöttünk palacsintát, utána pedig beszélgettem Zsófi bátyjával. Ja és majd beszélünk szüneben, de most szeretnék figyelni.'

A levelet a pad alatt nyújtom át Áronnak, aki a kezemből veszi át. Megborzongok az érintésétől.