Kim Soojin

- Köszönöm szépen! - mondtam a férfinak - Mostmár letehetsz minket.

- Ha már itt vagyok, be is viszlek titeket, hisz lábra se tudsz állni.

Majd kinyitotta az ajtót és belépett velünk a lakásba.

Kis kétszobás, nappali-konyhás apartman volt. De igyekeztem szépen, igényesen berendezni, és tisztán tartani.

Lerúgta a cipőjét, és bevitt minket a kanapéra.

- Hívok egy orvost, hogy megnézzen.

- Nem fontos, ma már úgy sem rendel a körzeti orvos.

- De mindenképp látnia kell egy dokinak titeket.

- Dee.... - ellenkeztem volna újra, ám addigra Jong Suk már tárcsázott is.

- Halló! Szia Ji Hyung! Ne haragudj a késői zavarásért! Át tudnál ugrani hozzám, illetve alattam egy emelettel? Sürgős lenne! Köszönöm hyung, meghálálom.

-Ő egy barátom, orvos, kb. 10 perc és itt van - mondta, mikor letette a hívást - Addig tegyük tisztába, és etessük meg a babát.

Én csak beletörődve bólintottam. Annyira elfáradtam, hogy szóhoz sem jutottam már.

Jong Suk óvatosan levette a lábamról a cipőket, mire én felszisszentem...

- Sajnálom!

- Semmi baj, köszönöm!

- Nem kell folyton megköszönnöd - mosolygott rám a férfi.

- Na vegyük le a kicsit, tegyük tisztába.
Aztán megetetheted.

- Tápszert eszik.

- Értem, akkor forralok vizet.

Kioldottam a kendőt és lefektettem a babát a kanapéra, aki nyújtózott egy nagyot, és rögtön hangot is adott problémáinak.

- Szép erős hangja van - nevetett a srác - Itt a pelenka, mi kell még?

- A sporttáskában van neki tiszta ruha, kell még törlőkendő, és van ott egy krém is.

- Ezek azok? - szedte elő a felsoroltakat.

- Igen, köszi.

Levetkőztettem, majd körbetötölgettem a kicsit, aláraktam a tiszta pelenkát, és bekentem a popsikrémmel. Bepelenkáztam, felöltöztettem. Szerencse, hogy annyi kistestvérem van, ezért most reflexszerűen előjöttek az ismerős mozdulatok.

- Wow, nagyon profin csinálod!

- Van benne gyakorlatom, én vagyok a legidősebb testvér - mosolygok rá.

- Felforrt a víz, mennyi kell belőle?

"Ha jól emlékszem olyan 100-150 ml-t ettek a tesóim ekkora korukban. De ők mintha nagyobb erősebb babák lettek volna... "

- Soojin?

- Igen?

- Mennyi kell?

- Bocsánat, 90 ml kell majd. De a maradékban ki kéne főzni a cumit, meg az üveget, mielőtt beletöltöd.

- Azok hol vannak?

- Itt a táskában.

- Rendben, kész van.

- Hideg víz alatt lehűtenéd?

- Így jó már? - kérdezte pár perc múlva.

- Mutasd! - majd a csuklóm belső oldalán megnéztem, nem forró-e még a tej.
- Pont jó.

Felvettem a kicsit, akiről közben kiderült, hogy kislány, és a szájába dugtam a cumisüveget, a baba pedig mohón szívni kezdte.

Csengettek.

- Ez biztos hyung lesz, beengedem.

A doki a harmincas évei elején járó férfi volt.

- Hello hyung! Köszönöm, hogy eljöttél.

- Szóra sem érdemes, majd meghívhatsz cserébe vacsorázni egyszer - kacsintott a doki Jong Sukra.
-Ki a beteg, és mi a probléma?

- Soojin elesett, és a lábai megsérültek.

- Értem. Akkor Jong Suk, kérlek vedd át a babát, hogy meg tudjam vizsgálni a hölgyet.

Elvette a kicsit, és folytatta az etetést.

- Látom a térde is sérült, meg a könyöke. Miért nem rakta le a kezét, akkor kisebbet esett volna?

- A kicsit védtem, aki rajtam volt.

- Aigo, így már érthető. Ezeket lekezeljük, bekötözöm. Hagyok majd itt rá kenőcsöt, kötszert. Hol fáj még?

- A bokám....Aaaaa!!!

- Ez egy szép kis ficam. Nem ártana megröntgenezni, de addig is bekenem, kap egy kötést, és pihenteti. Van segítsége ugye?

- Nincs.

- Egyedül neveli a kicsit?

- Igen, bár az az igazság, hogy csak ma került hozzám.

Elmeséltem, hogy mi történt a sikátorban, mit mondtak az őrsön, és végül hogy futottunk egymásba Jong Suk-kal.

A két férfi megdöbbenve hallgatott végig.

- Akkor nem árt, ha őt is megvizsgálom. - mondta végül Ji Hyung.

Alaposan megvizsgálta az addigra jóllakott kislányt.

- Semmi kóros, szerencsére. Kicsit alultáplált, de ezt könnyen lehet orvosolni. A története alapján gyanítom, hogy egy oltást se kapott meg még, úgyhogy ha bejön röntgenre, hozza be őt is. Van neve?

- Nem tudom, semmi nem volt mellette, csak kidobták, mint a szemetet.

- Akkor valószínűleg neve sincs, adjon neki egyet! Jegyeztesse be, maga az anyja, ha vállalja, ha nem akkor keresünk neki helyet egy otthonban, ha lesz.

Lesokkolva ültem a helyemen.

"Egy otthonban, egy ilyen apróságot, hogy élné túl, a rendszer leterhelt, ki szeretgetné...?"

- Én szeretném befogadni, egyszerűen nem hagyja a lelkem, egy ilyen apróságot otthonba küldeni .

- Akkor válasszon neki nevet. Nem kell kapkodni, nem ma kell eldönteni. Na de ki fog magának segíteni?

- Majd én - mondta hirtelen Jong Suk, olyan komoly arckifejezéssel, amit Hyung eddig még csak egy esetben látott nála, mikor eldöntötte, hogy színész lesz. Ez az arckifejezés azt jelentette, hogy halálosan komolyan gondolja.

- Rendben, nekem mennem kell, vár az asszony otthon - állt fel az orvos.

- Vigyázzatok magatokra!

- Viszlát, köszönöm szépen, hogy eljött.

- Szóra sem érdemes.

- Kikísérlek - mondta Jong Suk.