Kim Soojin

A kis babszem nem kímél, már lassan félidőnél járunk, de a rosszullétek nem javulnak.

Pedig a srácok kitesznek magukért.

Yeosang minden reggel korábban kel, hogy mire felébredek, kész legyen a friss gyömbértea. De sajnos nem mindig éri el a kívánt hatást. Így elég sokszor előfordul, hogy azzal a bizonyos fehér porcelánnal töltöm a reggeleimet.

Sőt az is kiderült, hogy a kicsi veszettül válogatós. Ha valami nem tetszik neki, rögvest visszaküldi.

Így nem csoda, hogy semmi étvágyam sincs, sőt szabályosan rettegek enni, tartva attól, hogy megint visszajön ott, ahol bement.

Ennek eredményeként, nem igazán híztam. Félek, a picurnak nehogy baja essen, így azért napi egyszer legalább leerőltetek magamba valamit, de nem esik jól az evés.

Látom a srácokon, hogy aggódnak, féltenek minket. Sajnálom, hogy annyit fáradoznak miattunk.

Egy ideje, felváltva, hogy mindig legyen velünk egy csapat, újból dolgozni kezdtek.

Egyelőre csak dalszerzés, koreók tervezése, táncpróbák, fotózás, egy-két tv szerep, live-ok erejéig.

Addig, amíg meg nem szülök, nem comebackelnek, nem turnéznak, mert nem akarnak hosszú időre magunkra hagyni minket.

Ma a BTS a soros dada, a SKZ rádióműsort forgat, az ATEEZ pedig estig táncórán van.

- Ettél ma már? - jön be Jin a szobámba.

- Nem még nem sikerült. Próbáltam, de mindig rosszul lettem az étel gondolatától is.

- Pedig enned kell, a teát megittad?

- Igen, Yeosang még indulás előtt behozta.

- Nem segített?

- A korai hányingerem elmulasztotta, de az ételundorom ellen nem segít.

- Nincs semmi, amit megkívánnál? Bármit elkészítek neked, csak kérlek próbálj meg enni! - teszi össze a kezeit könyörögve.

- Hááát.... - gondolkodom el hangosan - Amit most nagyon ennék, az a kínai. Valamiért a fafülgombát nagyon kívánom.

- Hogy készítsem el? Tésztával, vagy raguval?

- Lehetne mindkettő?

- Persze - mondja boldogan Jin - örülök, hogy ennyi eredményt sikerült elérni. Végre találtunk valamit, amit megennél.

Ezzel rohan a konyhába, és munkához lát, közben boldogan dúdol.

- Te minek örülsz ennyire? - kérdezi tőle J-Hope.

- Végre Jinniya megkívánt valamit! Ma megint nem evett semmit, de ebből majd fog!

- Remélem - teszem hozzá őszintén, hisz azért én is aggódom.

- Egyébként, ha megint rosszul vagy, igyál egy kis hideg kólát! - néz rám Hobi, s mikor látja kérdő tekintetem, hozzáteszi - a nővéremnek bevált.

- Oh, értem. Köszönöm szépen. Ki fogom próbálni. Most viszont lefeküdnék, nem tudom miért, de annyira fáradt vagyok.

- Az biztos a hormonok miatt van! - mondja az éppen konyhába érkező Namjoon, majd mikor látja döbbent fejeinket, vállat vonva folytatja - Mi van? Kicsit utánaolvastam a várandósságnak, elvégre most a mi felelősségünk vagy.

Államat összeszedve, odamegyek, és nyomok egy puszit az arcára.

- Cuki vagy! - ölelem meg, majd gyors elmegyek a szobámba aludni.

Arra ébredek, hogy Seonghwa a nevemen szólongat:

- Soojin, kelj fel! Kelj fel, kérlek! Elkészült az étel. Jin épp teríti az asztalt.

- Hmmm - nyújtózom, és kinyitom a szemem. - Seonghwa, te hogy-hogy itt vagy? Nem próbáltok?

- De igen, úgy volt. Viszont az oktatónak közbejött egy sürgős családi ügy, így a nap második felére szabadnapot kaptunk. Na, de úgy hallottam, ma még nem ettél. Úgyhogy kelj fel gyorsan, és egyél velünk. Jin nagyon izgatott, hogy végre olyat tudott készíteni, amit megennél.

- Rendben, együnk - mosolyodom el, majd óvatosan felülök, nehogy megint felforduljon a gyomrom. Szerencsére ez most elmarad. Ellenben olyat kordul, hogy majd belerezzennek az ablakok.

- Azt hiszem a kicsi leadta a rendelést, - nevet fel Hwa - na gyere!

Kimegyünk a többiekhez, már körbeülték az asztalt, és a nappaliban a kisasztal körül is ülnek. Aigoo, hát elég sokan vagyunk, alig férünk el.

Tae épp cumisüvegből eteti Yong Soot.

- Ő nem bírt várni - vonja meg mosolyogva a vállát a fiú.

- Neki nem is kell - legyint rá Jin - mi is, mostmár, hogy Soojin is itt van, együnk!
Fafülgombás, bambuszrügyes csirkemellragu, és zöldséges kínai rizstészta a menü, Babszem rendelésére. - mutatja be az ételt.

Isteni illata van, és a hasam megint nagyot kordul, jelezve, hogy neki is tetszik amit érzek.

- Uhmm, Jin, ez nagyon jó lett, aish, nagyon jól esik! - kapom be jóízűen egymás után a falatokat.

- Ennek nagyon örülök, de annak mégjobban, hogy végre eszel! - néz rám vidáman a legidősebb BTS tag.

Egyszer csak furcsa érzés fog el. Lefagyok, kezem a hasamra teszem.

"Jól éreztem? Újra, nem túl erősen, de határozottan az lesz az...."

Könnyezem.

A két csapat elhallgat, és riadtan figyeli, ahogy könnyeimet nyelem. De ebből én semmit nem érzékelek.

- Soojin, minden rendben?! - kérdezi valaki... nem igazán fogom fel, mi történik körülöttem. Elmerültem ebbe az édes érzésbe.

- Soojin, válaszolj!!! - rázza meg a karom valaki.

Felnézek, és látom, hogy meg vannak ijedve.

Yoongi fogja a karomat, ő beszélt hozzám.

- Ne haragudjatok, nem akartalak megijeszteni titeket, nincs semmi baj, csak...- szipogok kicsit - csak... azt hiszem, érzem, ahogy a baba mozog! Ezek pedig örömkönnyek - törlöm meg mosolyogva az arcom.

Megkönnyebbülve felsóhajtanak, hogy nincs semmi baj.

Jungkook, pedig megkérdezi, hogy ő is megnézheti-e, hogy milyen érzés.

- Most még csak bentről érzem, kintről én sem tudtam kitapintani. Olyan mintha apró hullámok indulnának el belülről, de még nem elég erősek ahhoz, hogy kintről is érezni lehessen - a csalódott arcát látva azért hozzáteszem - de mindenképpen szólok, ha már lehet!

Miután befejezzük az evést, megköszönöm Jinnek, hogy felülmúlva az elképzeléseimet, ilyen isteni ételt készített.

Ő elpirulva int, hogy semmiség.

Majd miután megegyeznek, hogy az ATEEZ majd eltakarít, a BTS hazaindul, hogy rápihenjenek a holnapi programjukra.

Én is elviszem délutáni szundításra Yong Soot. Mostanában elég sokat alszom én is, így összebújunk, és elalszunk.

Arra riadok fel, hogy valaki betakargat minket.

Résnyire nyitott szemeim mögül, Seonghwát pillantom meg.

- Köszönöm, hogy vagytok nekünk - súgom oda neki halkan, nehogy felkeltsem a kicsit.

- Ugyan, mi örülünk neki, hogy itt vagytok! - mosolyog ránk - Színesebbé teszitek a napjainkat. Jó úgy hazajönni, hogy nem az üres dorm vár minket.

- Azért elég fárasztóak is vagyunk - húzom el a számat.

- Egyáltalán nem, eszedbe se jusson! - majd lehajol, és homlokon puszil mindkettőnket - De most már aludj!

Ezzel kimegy. Én pedig visszafordulok Soohoz, és elmerülök az álmok tengerében. Rég nem aludtam ilyen nyugodtan.