Kim Soojin

A karom szerencsére gyorsan gyógyul, lassan már csak a hegek tanúskodnak egykori ballépésemről.

Csupán a lelkem sajog továbbra is. Egyrészt a fájdalom, másrészt a bűntudat mardossa.

Nagyon hiányzik Jong Suk. Az illata, a hangja, az érintése. A huncut mosolya, a szemei csillogása. Nem tudom elhinni, hogy többé nem láthatom. Túl kevés időt kaptunk a sorstól.

Telnek a napok, majd a hetek.

A három csapat együttes erővel próbál jókedvre deríteni, kiszabadítani abból a sötét ketrecből, ahova bezártam magam.

A kedvükért igyekszem úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de legbelül sokszor zokogok.

Ma reggel sem érzem jól magam. Megint szédülök, és a gyomrom is forog.

A baleset óta eltelt öt hét.
Öt hete láttam utoljára Jong Sukot.
Öt hete...

Hirtelen ki kell futnom a mosdóba. Nyögve hajolok a kagyló fölé, az inger olyan erős, hogy beleremegek.

Valaki megfogja a hajam hátulról, és a hátamat simogatva próbál nyugtatni. Mikor már mindent kiadtam magamból, felnézek, hogy megköszönjem....kinek is?

Felpillantva Sant látom meg, ahogy fölém hajol.

- Jobban vagy? Mi történt? - kérdezi aggódva.

- Kicsit jobban, csak elgondolkoztam valamin, majd egyszerre felfordult a gyomrom, és már nem bírtam visszatartani. De fogalmam sincs, miért.... Vagyis... Várjunk csak....Öt hete?

- Mi öt hete?

- Öt hete, hogy Jong Suk elment....

- Igen? Ezért lettél rosszul, mert megint eszedbe jutott?

- Igen.... Vagyis nem.... Mi akkor... Hmmm.... Mielőtt elment, mi.... Együtt voltunk.... tudod... úgy...? - motyogom zavartan.

- Őőő, igen? - hoztam zavarba őt is, de még mindig nem érti.

- El kell mennem gyógyszertárba...

- Ilyen állapotban? Felejtsd el! - háborodik fel - Csak mond meg, mi kell!
- Egy teszt. Terhességi teszt.

Szemei kikerekednek, ahogy leesik neki, mit mondtam.
Majd karbavesz, és elindul velem a szobám irányába.

- Hé, azért még tudok járni!

- Felfázol! - int mezítlábam fele.

Ugyanis, a hirtelen jött hányinger miatt, így rohantam ki a mosdóba.

Így csak belekapaszkodok a nyakába, hogy könnyebb legyen neki vinni.

Seonghwa jön velünk szembe a folyosón.

- Mi történt? - kérdezi ijedten.

A múltkori akcióm őt is megviselte. Azóta nagyon érzékeny mindenre, ami velem történik.

- Soojin hányt - válaszol helyettem San - Én pont a szobám fele mentem, mikor meghallottam, így odamentem segíteni.

- Miért hánytál? Beteg vagy? Hívok orvost! - aggódik újra értem.

- Nem vagyok beteg. Valószínűleg reggeli rosszullét.
- Reggeli mi? ....Ahhhh... - esik le neki.

- Kellene egy teszt neki - teszi hozzá San.

- Hmm... Igen...Egy teszt. Elmondom Hongjoongnak, és kitaláljuk, hogy legyen. Mi sajnos nem állíthatunk be csak úgy a gyógyszertárba. Még maszkban is rizikós.

Így történt, hogy két órával később, velem együtt két tucat ember várta, hogy lejárjon az a bizonyos öt perc.

Ugyanis Hongjoong, felhívta Chant és Namjoont, van-e ötletük, hogy lehetne észrevétlenül megoldani egy ilyen vásárlást.

Mire RM egyszerűen megkérte a menedzserüket, vásároljon egyet.

Most pedig kint ül a nappaliban mind a három csapat, és várják, hogy végezzek.

- Minden rendben? - kopog be Seonghwa az ajtón.

- Igen, persze. Gyere be nyugodtan.

Benyit, és mikor látja, hogy a kád szélén ülve idegesen dobolok, közelebb jön és megölel.

- Nyugalom! - simogat - mennyi idő még?

- Egy perc - nézek az órámra.

- Azt hiszem, azt már nem kell kivárnod! - néz rám mosolyogva.

- Mi? Miért? - fogom meg én is a tesztet, amin egyértelműen ott a két csík.

- Gratulálok! - ölel meg.

Én pedig elsírom magam. Mostanában teljesen bőgőmasina lettem.

Kavarog bennem az öröm és a gyász. Jó lett volna ezt a boldogságot Jong Sukkal együtt átélni.

De nem hagyott teljesen magamra. Egy része itt maradt velem. Kezemet a hasamra teszem, oda, ahol valahol mélyen, szerelmünk gyümölcse fejlődik.

Újra kopognak.

- Gyere...

Kinyílik az ajtó, ami mögött ott áll 22 srác, és kérdőn néznek rám.
Mikor bólintok, hangos üdvrivalgásban törnek ki.
Kihúznak a fürdőszobából, és körbevesznek.

- Gratulálunk! - jönnek oda, és ölelnek meg egyesével.

- Noona leszel Yong Soo! - mondja vidáman Tae az ölében ülő kislánynak, ő pedig úgy mosolyog a fiúra, mintha értené, miről is van szó.

- Bárcsak Ő is itt lenne! - suttogom, mert a sírás fojtogat - Ő lenne a legboldogabb.

- Biztos vagyok benne, hogy bárhol is van, nagyon fog nektek örülni! - öleli át a vállam vigasztalóan Jin.

- De ezt illő lenne megünnepelni! - kiáltja el magát Wooyoung.

- A kiskorúakra és a kismamára való tekintettel, mi lenne, ha elmennénk fagyizni! - csatlakozik az ötlethez Changbin is.

- Úgy van!...Helyes!... Gyerünk! - hangzik mindenfelől körülöttem.

Majd mindenki rám néz, és a beleegyezésemre várnak. Egyik-másikuk olyan kiskutya szemekkel, hogy nem tudok nekik ellenállni!

- Legyen! - egyezem bele nevetve.

Szerencsés vagyok, hogy vannak nekem.

Seonghwa, mintha tudta volna, mi jár a fejemben, átölelt.

- Nyugi, mi végig itt leszünk veled!

- Úgy van, nem szabadulsz tőlünk! - csatlakozik Minho is.

- Nem hagyunk magadra! - mosolyog rám JK.

- Köszönöm szépen srácok! Ez tényleg sokat jelent nekem! - nézek rájuk meghatottan.

- Na ez mind jó, meg szép, de mostmár menjünk fagyizni! - töri meg az idillt pár perc múlva Yunho.

Erre mind felnevetünk, aztán lassacskán elindulunk.