Kim Soojin

Kora reggel Yong Soo sírására kelek. Végül is sikerült aludnom egy keveset. Talán két-három órát. Felülök, de meg is szédülök rögtön, így visszadőlök az ágyra.

De a kicsi egyre jobban reklamál, így teszek még egy próbát, de ugyanúgy, mint az előbb, a fekete-fehér foltok ott táncolnak a szemem előtt.

Ekkor nyílik az ajtó, Seonghwa dugja be a fejét.

- Soojin, fent vagy?

- Mhhhh... - csak ennyit tudok kinyögni.

- Mi a baj? - és már itt is van mellettem - Rosszul vagy?

- Szédülök. Megpróbáltam felkelni, de nem ment. Soo pedig éhes. Ki kell mennem neki tápszert készíteni. Csak összeszedem magam - legyintek, hogy menjen nyugodtan a dolgára.

- Dehogy mész te bárhova is, - mondja tőle egy kicsit szokatlanul emeltebb hangon - Feküdj vissza! Mindjárt jövök.

Azzal kiviharzik.

Na szép, még a mindig nyugodt, békés Seonghwa-t is sikerült felhúznom.

Megint sírok.

Nyílik az ajtó, újra Seonghwa jön be, kezében egy tálcával.
Leteszi az ölembe.
Egy tál zabkása, és Yong Soo cumisüvege van rajta.
Felveszi mellőlem a babát, és elveszi az üveget, leül vele a karosszékbe, és elkezdi etetni.

- Egyél te is! Azért vagy rosszul, mert rég nem ettél semmit.

- Nem vagyok éhes - szipogom.

- Azért próbálj meg pár falatot enni. Szükséged van rá.

- Nem bírok, képtelen vagyok bármit is lenyelni! Rosszul vagyok a gondolatától is.

- Akkor feküdj le, pihenj. Majd mi vigyázunk addig a kicsire - és kimegy vele.

Én fekszek egy darabig az elsötétített szobában. Jelenleg nem bírom elviselni a fényt. De aludni sem tudok.

Így tellik el a délelőtt. Csak fekszem és sírok, kizárva a külvilágot.

Kopognak, de nincs erőm válaszolni. Nincs kedvem semmihez, senkihez.

San lép be a szobába.

- Szia, hogy vagy? Kész az ebéd. Jössz enni?

Én megrázom a fejem, és befordulok a falfelé.

- Rendben, akkor jó pihenést! - hallom zavart hangját, majd csukódik az ajtó.

Eltellik a nap, néha rámnéz valamelyikőjük, de én úgy teszek, mintha aludnék.

Majd eljön az este. Seonghwa jön be.

- Kérsz vacsorát? Enned kellene, egész nap nem ettél semmit - aggódik.

- Nem kérek semmit. Csak aludni akarok, nem vagyok éhes.

- Akkor aludj jól! Yong Soo velem, és Hongjoonggal alszik. Ő jól van. Evett, aludt, a többiek elszórakoztatták.

- Az jó - mondom közömbösen.

Megnyugtat a tudat, hogy a kislánnyal minden rendben, de a fájdalom úgy leuralja az érzékeimet, hogy ennél pozitívabb visszajelzést nem sikerül kicsikarnom magamból.

Csend van. Hirtelen azt hittem kiment, de ekkor megszólal:

- Pihenj egy jót, jóéjt! - és kimegy.

Seonghwa

Visszaérve a szobánkba, a babát Hongjoong karjaiban találom, ahogy fel alá járkál vele a szobában, és a STAR 1117- et dúdolja neki.

Kérdő tekintetemre csak vállat von:

- Felsírt, így felvettem. Nem akartam, hogy mindenkit felkiabáljon.

Majd, mikor nem reagálok, rákérdez:

- Valami baj van? Nagyon elmerengtél...

- Soojin-on rágódom. Ma nem evett semmit. A szemeit elnézve, nem is aludt, csak sírt. Aggódom, hogy beteg lesz.

- Elég nagy sokk érte. Gyászol. Kell neki egy kis idő.

- Remélem, hogy hamarosan jobban lesz. Mind maga, mind Yong Soo miatt. - sóhajtok nagyot.

- Ne aggódj, majd figyelünk rájuk. De most menjünk aludni, míg a kicsi is alszik.

Még lefekvés előtt összetoltuk az ágyainkat, hogy elférjünk.
Így most úgy feküdtünk le, hogy magunk közé vettük a kicsit, le ne guruljon. Még egy fészket is raktunk köré, biztos, ami biztos. Nem sok helyünk maradt, de azért kibírjuk.
Remélhetőleg nyugodt éjszakánk lesz.

De a rossz előérzetem nem múlt el.

Hajnalban csattanó hangra kelek fel. Kintről jött.
Így felkelek, hogy megnézzem mi volt az.

A fürdőszobában ég a villany. De mikor kopogok, nem válaszol senki, így benyitok. Életem legrémisztőbb látványa fogad.

Kim Soojin

Nem tudok aludni. Csak dobálom magam.

"Hogy fordulhatott az életem ilyen rosszra? Mindent elvesztettem. Még Yong Soo-t se tudom ellátni rendesen. Nincs többé otthonom, nincs többé családom, és itt is csak teher vagyok. Egy kolonc, aki a csapat nyakába szakadt. Miattam nem tudnak ők se dolgozni. Nem bírom ezt a fájdalmat elviselni. Ez már túl sok. Túl gyorsan lettem boldog, biztos nem érdemeltem meg! "

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejemben egész éjjel. Marcangolva, hibáztatva önmagam, megint semmit sem aludtam.

Hajnalban kitámolygok a mosdóba.
Megmosom az arcom.

Ekkor meglátom a mosdókagyló szélén valamelyik srác borotvapengéjét.
Nem is gondolkodom rajta, csak felveszem, végig húzom az ujjam rajta, nyomában kiserken a vérem.
Jó éles.

Majd a karomhoz nyomom, és ajkamba harapva, nehogy felkiáltsak, végig húzom rajta, többször is.

A következő pillanatban kiesik a kezemből a penge, előttem pedig elfeketedik a világ... Elterülök a fürdőszobapadlón, és elnyel a fájdalommentes sötétség...

Seonghwa

A pillanatnyi ijedség után berontok a fürdőbe, lekapom a kéztörlőt, s a karjára szorítom. Közben elkezdek ordítani a többieknek:

- Segítsetek! Ébresztő! Valaki jöjjön segíteni!

Yeosang és Mingi érkezik futva.

- Mi történt? - kérdezik egyszerre.

Én csak a pengére nézek, ami mellettünk hever a földön, véresen. Mindent megértenek.

- Hozom az elsősegély dobozt! - mondja Mingi.

- Hívom a dokit! - teszi hozzá Yeosang.

Hongjoong is kinéz a szobából.

- Mi történt?

- A rossz előérzetem sajnos beigazolódott  - hajtom le a fejem. A szememet pedig elönti a könny.

De már itt is van Mingi a kötszerrel, így összeszedem magam, és gyorsan nyomókötést teszek az érintett területre. Majd felemelem az eszméletlen lányt, és beviszem a szobájába, lefektetem az ágyra.

- Mindjárt itt az orvos! - jön utánunk Yeosang.

- Én visszamegyek a picihez - mondja Hongjoong - majd szóljatok, hogy mi a helyzet!

Közben a hangzavarra felkelt Yunho, Wooyoung és Jongho is. Egyedül San aludt tovább, mintha mi sem történt volna. De látva a helyzet súlyosságát őt is felébresztették a többiek.

- Hyung mi történt? Jól vagy? Tiszta vér vagy! - aggódik San.

- Ez nem az én vérem - nézek a kezeimre, ruhámra - Jinnié...

Elmondom nekik, mi történt, hogyan találtam rá a vérben fekvő lányra.

- Basszuskulcs! - képednek el a fiúk.

- Ezt azért nem gondoltam volna! - rázza a fejét Yunho.

- Megtévesztett minket, azzal, hogy erősnek mutatta magát - hajtja le a fejét Jongho.

- Nekem volt egy rossz előérzetem az este, de ennyire rosszra nem számítottam. Jobban oda kellett volna figyelnem rá, és nem kellett volna egyedül hagynom.

- Hyung ez nem a te hibád! Erre egyikünk se számított. Ne hibáztasd magad! - vigasztal Wooyoung.

- Mi sem vettük észre - teszi hozzá San.

Megérkezik az orvos, Yeosang kíséri be hozzánk.
Elmondom mi történt, miközben megvizsgálja a lányt.
Beköt neki egy zacskó vért, és egy infúziót.

- Hirtelen sok vért veszített, ezért eszméletlen. Kap egy adag 0-s vért, meg egy kis folyadékot infúzión. A kötést ügyesen csináltad! Szerencse, hogy olyan gyorsan megtaláltad, és higgadtan reagáltál. A mélyebb vágásokat összevarrom, aztán bekötözöm. Napi kétszer, reggel és este le kell kezelni a sebet, és kicserélni a kötést. Ha lehet, mindig legyen mellette valaki. Fizikailag gyorsan fel fog épülni. A lelke viszont, az már más tészta lesz.

Majd mikor ellátta Soojin sebeit, elköszön:

- Kitartást kívánok! Ez most nehéz időszak lesz mindenkinek. Neki főleg. Támogassátok, ne hibáztassátok! Azt megteszi majd maga is. Hívjatok, ha kellek! Sziasztok!

Yeosang kikíséri.

- Yunho, Hongjoong kérte, hogy tájékoztassuk majd, mi a helyzet. Elmondanád neki? Bent van a szobánkban a babával.

-Persze, megyek.

- Hyung, menj, mosakodj meg, öltözz át, mert ijesztő ez a sok vér rajtad! Addig itt maradok Jinnievel! - fogja meg a vállam San.

- Mi pedig addig Jonghoval feltakarítjuk a fürdőszobát - mondja Wooyoung.

Elindulok a másik fürdőbe, és úgy, ahogy vagyok, ruhástól beállok a zuhany alá. Megnyitom a csapot, és folyatom magamra a meleg vízet. Megpróbálom lemosni magamról a vérrel együtt az érzést is, hogy mi lett volna, ha....

Végre szabadon engedem könnyeimet.

Miután megkönnyebbülök, befejezem a fürdést, megszabadulva a mostanra teljesen elázott véres ruháimtól.

Egy törülközőt tekerek a derekam köré és elmegyek felöltözni.

Hongjoong Soo-ya mellett fekszik, de nem alszik.

- Jól vagy? - kérdezi aggódva, arcomat vizsgálva.

- Jól, - válaszolom - csak eléggé megrázó volt. De megkönnyebbülés, hogy pont időben érkeztem.

- Gyere, pihenj egyet Yong Soo mellett. Aludni fog, míg fürödtél, Yeosang segítségével megetettem. Majd mi őrködünk addig Soojinnál - áll fel Hongjoong és meg sem várva a választ, kimegy.

Én pedig bebújok a takaró alá, a békésen szuszogó baba mellé.