- Mi a véleményed Wyatt apukájáról? – követtem Keatont az emeltre, miután szótlanul felállt és mikor rákérdeztem, hova megy, azt felelte mosdóba.

Persze, alul is volt egy fürdőszoba, de Wyatt épp befoglalta.

- Nem hibáztatom, amiért nehezen dolgozza fel a történteket – érkezett Keat válasza.

- A megcsalásért sem? – vontam fel a szemöldököm.

- Ez nem az én dolgom.

- De Wyatt igen – vágtam rá, miközben tartva a tempóját meneteltem fel mögötte a lépcsőn.

- Így igaz.

- Arról mit gondolsz?

- Wyattről?

- Wyattről és a helyzetről – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta, mivel továbbra is előttem haladt, nekem háttal.

- Mégis mit szeretnél hallani tőlem? – torpant meg hirtelen Keat, szembefordulva velem, mire a mellkasának ütköztem.

- Nem tudom. Hogy mit érzel. Én például nagyon pipa vagyok. Nem sok mindent utálok annyira, mint a szomorú és mérges Wyatt látványát – szegeztem a tekintetem a földre.

- Ez az első a top háromban? – érdeklődött Keaton.

- A második – pontosítottam.

- Akkor mi az első?

- A szomorú Keaton – bámultam továbbra is a padlót, még véletlenül sem terveztem felpillantani.

- Vagy úgy – indult tovább Keat a mosdó irányába.

- Úgy értem, nem sajnállak vagy ilyesmi. Nem szánakozom. Csak nem szeretem, ha szomorúnak látlak. Ha szomorú vagy – hadartam utána iramodva, össze-vissza beszélve. Nem tudom, mi lelt, de nagyon megeredt a nyelvem.

- Világos.

- Most haragszol? Lehet Wyatt az első. Ha attól jobban érzed magad, Zay szomorúságát is a tied elé helyezem – folytattam a hülyeségeimet.

Komolyan, nem tudom, mi bajom volt.

- Még csak az kéne – fordult ismét szembe velem, keze a mosó ajtajának kilincsén pihent.

- Akkor marad a top 3 sorrend? – pislogtam reménykedve.

- Úgy érzem, elvicceled ezt a komoly helyzetet – jelentette ki szigorúan.

- Bocsi – sütöttem le a szememet bűnbánóan.

- Viccelek, Royce – vándorolt két ujja az állam alá, és finoman arra ösztökélt, hogy felemeljem a fejem és ránézzek.

- Szóval, te vicceled el – jegyeztem meg, végre a szemébe nézve.

- Nekem lehet – mosolyodott el lágyan.

- Oké.

- Jó tudni, hogy az én szomorúságom ez első és legfontosabb dolog, amit utálsz – csillogott a szeme huncutul.

- Fordítva talán nem így van? – hökkentem meg.

- Nekem Wyatté fontosabb – vonta meg a vállát félszegen, mire elfintorodtam.

- Hát így állunk – próbáltam szabadulni, de Keat egyik kezével átkarolta a derekamat, míg a másikat az arcomra simította.

- Így – mosolygott, tekintetét az arcomra tapasztva.

- Keat? Fent vagy? – kiabált fel Wyatt.

- Tessék, mindjárt itt terem szíved első választottja – fejtettem le ujjait a derekamról, tettetett sértődöttséggel. – Őt taperold.

- Tekintsünk el tőle – ragadta meg ismét a csípőmet Keaton és behúzott maga után a fürdőszobába.

Amint becsukta magunk után az ajtót, Keat ajka az enyémre tapadt, derekam köré fonódó karjával még szorosabban húzott magához, míg másik keze a tarkómnál kalandozott. Mikor elmélyítette csókunkat, a szívem hevesen megdobbant, kezem pedig önkéntelenül megindult, karomat a nyaka köré fontam, ujjaimmal puha, fekete hajába túrtam.

Keaton Enoch jól tudott csókolni. Baromira jól tudott.