- Héé, Wy! – csüccsentem le a konyha egyik székére, szembe Wyattel, aki épp kávét főzött.

- Hé, Roycy! – utánozott mosolyogva.

- Mi jót csinálsz? – érdeklődtem kíváncsian.

- Épp kávét készítek – felelte lassan, szemeit összehúzva, hiszen ennek eléggé egyértelműnek kellett volna lenni a számomra. Az is volt. Ez csupán amolyan átkötő kérdésnek szántam.

- Értem – bólogattam hevesen.

- Mondd csak – könyökölt az asztalra, pont velem szemben elhelyezkedve. – Minden okés?

- Persze – vágtam rá azonnal.

- Rendben – fordított hátat nekem, mivel a kávéfőző éktelen sípolással jelezte, hogy lecsurgatta az összes lötyit és elkészült.

Wyatt elővett négy csészét, majd szétosztotta a kávét.

- Kérsz bele egy kis kakaót? Jó kis cappuccino-s íze lesz tőle – magyarázta továbbra is a hátát mutatva felém.

- Persze, miért ne – vontam meg a vállam.

- Zay így szereti. Cukor nélkül, kakaóval és tejjel. – Wyatt hangja jókedvűen csengett, de volt benne valami más is.

- És én, hogy szeretem? – mocorogtam a székemen.

- Sok cukorral, kevés tejjel – nevette el magát Wyatt. – Minél több kávé, annál jobb.

- Nem rossz! Keat?

Wyatt nem válaszolt rögtön, pedig biztos voltam benne, hogy tudja a választ.

- Feketén – mondta végül, néhány másodpernyi hallgatás után.

- Keat kávéja olyan, mint a személyisége. Semmi cukor, semmi tej – fintorogtam, mire Wyatt ismét felnevetett.

- Van benne igazság. Na, és én, hogy szeretem, Roycy? – fordult felém huncut pillantással.

- Te nem is rajongsz a kávéért – vigyorodtam el. – De a tejeskávéval ki vagy békülve.

- Hihetetlen, mennyi fontos információt tudunk egymásról – ingatta a fejét Wy, ismét a csészékre és azok tartalmára koncentrálva.

- Most mond meg. Bár még mindig nem eleget – jegyeztem meg halkan.

- Mi jár a fejedben? – kérdezte, épp tejet öntögetve a csészékbe.

- Semmi – közöltem lesütve a szemem.

- Oké.

Ismét hallgattunk, súlyos másodperceken át, csak a csésze belsejéhez csapódó kanál csörgése törte meg a csendet. Azon gondolkodtam, vajon miről cseveghet a másik szobába Zay és Keat, vagy ők is csak némán üldögélnek?

- És... Minden rendben veled? – tört ki belőlem a kérdés lassan.

- Szóval, mégiscsak van valami – pördült meg fürgén Wyatt.

- Én csak társalogni próbálok! – tartottam fel a kezeimet védekezően

- Nem, nem – lépett közelebb Wyatt. – Konkrét céllal jöttél ide. Nem a kávékról értekezni.

- Dehogynem. Miért ne értekezhetnénk arról? – pislogtam nagyokat.

- Halljam – ült le ezúttal mellém testével felém fordulva. – Mit szeretnél tudni?

- Tudni? – adtam az értetlent. – Semmit.

Wyatt kék szemei az arcomat kutatták, majd mélyen a szemembe nézett, tekintetét az enyémbe fúrva.

- Apámról van szó, igaz? – kérdezte végül, mire elkerekedett a szemem.

- Mégis, hogy jöttél rá?

- Nyitott könyv vagy, Roycy – vigyorgott Wyatt elégedetten.

Ezt még nem mondták nekem, az biztos.

- Csak neked – dünnyögtem, bár ez se volt igaz. Keaton is úgy olvasott bennem mindig, hogy az már olykor pofátlanság is volt.

- Vártam már, mikor huzakodsz elő ezzel – állt fel Wyatt, ismét a kávék irányába indulva.

- Mi van? – hökkentem meg.

- Roycy, te pontosan ugyanolyan nehezen kérdezel mások problémájára, mint amilyen nehezen beszélsz a sajátjaidról – sóhajtott Wyatt ellágyult arccal.