- Van, valami izgis terved a délutánra? - érdeklődtem Keattől, már a kocsijában ülve, hazafele tartva.

- Bizony van - felelte.

- Halljuk - fészkelődtem érdeklődve.

- Felkészítelek a matekra - közölte fapofával, mire elfintorodtam.

- Ne már! - pillantottam ki az ablakon. Éppen elkezdett esni, a szél facsargatta a fákat, egyre nagyobb vihar alakult ki. - Nem vicceltek az időjárással.

- Talán nem kívánsz készülni a dolgozatra? - tért vissza a tárgyra Keat.

- De - morogtam.

- Menni fog egyedül is? - kérdezte ártatlan hangon.

- Tulajdonképpen, ha egyedül hagysz, egész biztosan elalszom - döntöttem hátra a fejem fáradtan.

- Jól van - parkolt le a háza előtt Keat. - Maradj itt - mondta, majd kiszállt a kocsiból, kinyitotta a hátsó ajtót és elővett egy esernyőt, majd azzal együtt az én ajtómhoz lépett és kitárta ezt. - Gyere.

Megfogta a kezem és felhúzott, profin tartva az ernyőt kettőnk fölé. Átvette a táskám, majd bevonultunk a kapun és megálltunk az esővédett teraszán, hogy elővegye a kulcsait.

- Hm. Hozzád jövünk? - jelent meg egy incselkedő mosoly az arcomon.

- Miért vágsz ilyen fejet? - húzta össze a szemeit.

- Csak úgy - legyintettem jókedvűen.

- Aha - ütötte be a kódot a kis szerkentyűbe, majd kinyílt az ajtó.

- Nagyon spéci - jegyeztem meg, mikor beengedett maga előtt.

- Én már csak ilyen spéci vagyok - felelte megnyomva a spéci szót. Kissé gúnyosan hangzott, tekintve, hogy magától nem használta volna ezt a jellemzőt, de eltekintettem tőle.

- Bizony - fontam a karom a nyaka köré és lábujjhegyre álltam. Keze a derekamra kúszott és magához húzott, hátát az ajtónak döntve, alaposan megcsókolt.

- Szóval, ezért vigyorogtál olyan őrülten - mondta, mikor elhúzódtam egy pillanatra.

- Meglehet - suttogtam.

- Remélem tudod, hogy ezzel nem fogod ellógni a gyakorlást - nyomott egy puszit az arcomra.

- Ilyesmi meg se fordult a fejemben - csókoltam meg.

- Engem nem lehet ilyen olcsó trükkökkel megtéveszteni - ölelt még szorosabban.

- Hát, hogyne. Mikor is lett neked ilyen fontos a matekjegyem?

- Egy csöppet sem fontos - felelte két csók között.

- Akkor jó. Majd lemásolom rólad az egészet - mosolyogtam huncutul.

- Én a helyedben nem raknék fel erre mindent - nevette el magát.

- Te, Keat - támasztottam meg a mellkasát szabad kezemmel, ami épp nem a hajában kalandozott.

- Igen?

- Hogy állsz a továbbtanulással? Zay mondta, hogy Wyatt sportösztöndíjjal megy egyetemre - magyaráztam, mire lemondóan elengedett és nekiállt levenni a cipőjét.

- Nincs semmi különös - felelte, felakasztva a kabátját. Hangulata hirtelen megváltozott, jól éreztem.

- Nem akarsz erről beszélni velem? - tettem a fel a kérdést óvatosan.

- Nem arról van szó, hogy nem akarok. Egyszerűen nincs mit - közölte ellépve mellettem a konyhába vonult. Gyorsan kibújtam a cipőmből és felakasztottam a kabátom az övé mellé, majd követtem a konyhába.

- Nincs ötleted, hova tovább? - Nem akartam ennyiben hagyni.

- Nincs. - Tudtam, hogy ez nem a teljes igazság.

- Vagy csak nem vagy biztos abban, amit kigondoltál?

- Mint mondtam, nincs ötletem - válaszolt ingerülten, majd a kezembe nyomta a matekkönyvét. - Tanulj inkább!

Ezekután otthagyott. Otthagyott a saját konyhájában, ő pedig felment az emeltre, gondolom a szobájába. Na, szépen vagyunk. Szuper. Klassz, hogy ezt megbeszéltük.