- Nincs is jobb a paradicsomos tésztádnál - készült repetázni Jack bácsi.

- Milánóinak hívják - pontosított Autumn.

- Nekem mindegy, bébi, de veszettül finom - nyalta meg a száját Jack, mire Autumn finoman rávágott a szájára.

- Ne légy illetlen!

- Mi ebben az illetlenség? Már a barátnőm főztjét sem szabad dicsérnem? - háborodott fel Jack bácsi látványosan.

Autumn tekintete ellágyult és elmosolyodott.

- Dehogynem - felelte.

- Csak ezt szabad - tettem hozzá vigyorogva.

- Neked is ízlik, Royce?

- Persze, nagyon finom. Köszönöm! - tekertem fel egy újabb adag tésztát a villámra.

- Eszel te házi kosztot? - kérdezte Autumn aggódva.

- Szinte csak azt eszek. Van házvezetőnőnk, aki mindig főz meg ilyenek - magyaráztam legyintve.

- Carson már csak ilyen - jegyezte meg Jack bácsi apára célozva. - Nincs otthon, de legalább gondoskodik a lányáról. Közvetetten - tette hozzá.

- Jaj, kincsem! Nem akarsz itt maradni? - esett meg rajtam Autumnak szíve. Ezen persze elnevettem magam.

- Nehogy már. Akkor hogy fogunk huncutkodni? - háborodott fel Jack bécsi.

- Jack Princeton, még egy rossz szót szólsz, kihajítalak! - ripakodott rá Autumn, mire Jack bácsi behúzta a nyakát, de azért alig észrevehetően rám kacsintott.

- Köszönöm, de nagyon jó nekem ott, ahol vagyok! - biztosítottam Autumnot az igazamról. - Szeretem a várost, a sulit meg az egészet. Jól érzem magam.

- Akkor jó. Nyugodtan hívhatsz, bármi van!

- Tudom, köszönöm.

- Beszéltél anyáddal mostanában? - szólalt meg Jack bácsi. Kissé feszültnek tűnt, nyoma sem volt korábbi mosolygós vonásainak.

- Nem - csóváltam meg a fejem. - Néha felhív, de már egy ideje nem beszéltünk.

Autumn ökölbe szorította a kezeit, de nem szólt semmit. Jack bácsi érte nyúlt és összefonta az ujjaikat.

- Carson beszél vele?

- Szerintem nem - vontam vállat, de amúgy fogalmam nem volt róla.

- Ha egyszer összeházasodunk és aztán elválunk, én biztos hívogatni foglak - nézett barátnőjére ártatlanul Jack bácsi, belőlem pedig kitört a nevetés. Ahogy elnéztem, Autumn is felengedett és megeresztett egy halvány mosolyt.

- Ki mondta, hogy valaha is hozzád megyek? - vágott vissza. - Azt hiszed, elment az eszem?

- Elvettem az eszed, bébi. Ne is tagadd - búgta Jack bácsi, mire megdobtam a szalvétámmal.

- Ne itt smúzolj, Jack bácsi!

- Hallod ezt, Roycy? Autumn nem akar hozzám jönni! - vágott sértett és szomorú arcot egyszerre Jack bácsi.

- Teljesen meg tudom érteni - bólogattam remekül mulatva.

- Köszönöm - vette tudomásul egyetértésem Autumn.

- Hogy lehetsz ellenem? Egy család vagyunk! - reklamált Jack bácsi, mint egy kisgyerek.

- Mi lányok mindig összetartunk - avatta be az ősi titokba szerencsétlen nagybátyámat Autumn.

- Ez komoly? Alig ismeritek egymást. Te az unokahúgom vagy - nézett rám Jack bécsi, aztán tekintete Autumnra siklott. - Te meg a jövendőbeli feleségem. - Mindkettőtöknek mellettem kellene állnia.

- El vagy tévedve - nevettem fel.

- De nagyon. Nem vagyok a jövendőbelid - kötötte az ebet a karóhoz Autumn.

- De miért? Egész életemben a paradicsomos tésztádat szeretném enni! - szorította kezét a mellkasára Jack bácsi drámaian.