- Várj, várj, várj! Hercegnő, semmit sem értek - akasztotta meg sóhajtva a beszédemet Keaton, fél kezét feltartva.

- Jesszus! Mit nem értesz ezen? - értetlenkedtem szemforgatva.

- Az egészet. Kezd előröl - parancsolta, mire felszaladt a szemöldököm.

- Nem. Teljesen érthető voltam - ellenkeztem, mondván, hogy ő a hibás, amiért lemaradt.

- Iszonyatosan hadarsz. Nem artikulálsz, nem logikus sorrendben beszélsz, nem tartasz szünetet, sőt... - sorolta, de gyorsan közbeszóltam.

- Jól van már! Megértettem, oké?

- És meg is jegyezted? - kérdezte gonoszul vigyorogva.

- Még szép, hogy nem - vontam vállat lezserül.

- De így nem leszek képben.

- Mintha annyira szeretnél...

- Igenis, én igyekszem!

- Ebben van némi igazság.

- Mi az, hogy némi? Itt ülök, furikázlak a suliba, és még végig is hallgatom, ahogy mindenféle lányos dologról magyarázol.

- Bocsi - sütöttem le a szemem, igazat adva neki.

- Tehát?

- Mi tehát? - értetlenkedtem, mert nem tudtam minden áldott alkalommal követni a hirtelen téma váltásait. Plusz, hogy éppen mit hagyott figyelmen kívül, és mit nem.

- Ott tartottunk, hogy újra kezded mindazt, amiről eddig magyaráztál - emlékeztetett.

- Mármint ott, hogy folytatom onnan, ahol abbahagytam - javítottam ki, elkerülve a csapdáját, mire lemondóan bólintott egyet.

- Tehát Seraphina rám írt facebookon, majd miután nem válaszoltam, felhívott.

- És felvetted?

- Nem, de marhára nem ez a lényeg - vágtam egy pofát.

- Akkor mi?

- Elárulnád nekem, miért van meg egy csomó embernek a számom, holott én az égvilágon senkinek sem adtam meg?

- Neked van facebookod? - csodálkozott Keat, néhány perc fáziskéséssel.

- Mindenkinek van facebookja.

- Jó, de te olyannak tűntél, mint akinek nincs – magyarázkodott, egy pillanatra felém fordítva a fejét.

- Ezt meg, hogy érted? Még Zaynek is van.

- Mondjuk, ő egész másra használja, mint amire megalkották.

- Ez tény - értettem egyet. - Visszatérve...

- Nem meglepő, hogy begyűjtötték az elérhetőségeid.

- Ne, hogy már! Még csak nem is saját nevemmel vagyok fenn!

- Úgy mar érdekesebb - értett egyet, elismerően csettintve a nyelvével. - De ez egy kis város.

- New York nem ilyen - csóvaltam a fejem. - Ha nem teszel valami nagyot, vagy pont, hogy kínosat, négy év után sem tudják majd még a neved sem.

- Egyszer voltam New Yorkban - jelentette be váratlanul Keaton, mire azonnal felkaptam a fejem.

- Tényleg?

- Persze, te nagyokos. Mondanám, ha nem? - kérdezte cinikusan, mire elfintorodtam.

- Rendben van, na. És hogy-hogy?

- A szüleimmel utaztunk - mesélte.

Ez a legelső alkalom, hogy egy hangyányit megnyílik nekem.

- Elmeséled? - kértem kedvesen, mert igazán érdekelt.

- Anyám divattervező volt, állandóan járkált New Yorkba, hogy bemutassa a ruháit. A szüleim nagyon szerették egymást, így apám mindig elkísérte, hogy támogassa.

- Apukád mivel foglalkozott?

- Ügyvéd volt.

Azta! Egyikőjük szakmája sem semmi.

- Gyere! - biccentett a fejével, és elindult a suli felé, én pedig utána. Tovább mesélt.

- Szóval kábé tizenkettő lehettem, mikor egy nyár alkalmával magukkal vittek engem is.

- Élvezted? Hogy tetszett?

- Egész más, mint itt.

- Ezzel nem sok újat mondasz - kötekedtem, mert nem is én lettem volna, ha nem tettem volna valami megjegyzést.

- Mindjárt nem mondok neked semmit sem - szájalt vissza reflexből.

- Nee, ne! Folytasd.