Köszönetnyilvánítás
Ennek a történetnek is vége.
Köszönöm, hogy velem tartottatok.
Élvezet volt írni minden sorát. Együtt izgultunk, nevettünk és sírtunk. Egy időre elköszönök a sellők világától, de azt nem mondom, hogy örökre. Csak kell egy kis változatosság.
Továbbiakban:
Tartok egy kis szünetet, mivel nekiállok a második regényem megírásának, ha már az első a küszöbön kopogtat. Ha minden összejön, és a reményeim beteljesednek, akkor nem lesz akadály a következőnek.
Mindenesetre szeretnék felkészült lenni, és nem akkor nekikezdeni írni, amikor eldől, hogy jöhet a következő. Remélem, megértitek.
Idén mindenképpen jövök egy másik történettel. Azt is tudom, hogy melyik párossal, és miről fog szólni. Csak időre van hozzá szükségem.
Az első regényem 2024. október 10.-én jelenik meg. Bővebb információkért kövessetek facebook-on: Ilonka Anna - írói oldal
https://www.facebook.com/profile.php?id=61556544999383
Most szombaton borítóleleplezés, és betekinthettek a tartalomba is.
Én már nagyon izgulok, óriási mérföldkő ez számomra, és még most sem tudom elhinni, hogy megcsináltam.
Addig is, amíg vissza nem térek, ne felejtsetek el, és várjátok, hogy legközelebb mit alkotok!
Ha pedig van kedvetek, olvassátok újra a már megírt történeteimet, nem fognak elkopni :) .
Tényleg köszönöm, hogy kitartóan olvassátok a történeteimet, nagyon hálás vagyok érte! :)
Sziasztok! :)
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro