Sky

Bárcsak ne emlékeznék a tegnap éjjel történtekre.

Azt kívánom, hogy szippantson magába egy örvény, vagy süllyedjek egy mély árok fenekére.

– Indák tekeredjenek uszonyomra! – kiálltom. – Éles hínárlevelek karcolják bőrömet!

Hogy engedhettem ennek a csábító szírénnek? Folyamatos suttogása olyan bűnre csábított, amire nem voltam felkészülve. Búgó hangja előcsalogatta belőlem a naivák kíváncsiságát. Poszeidónra! Esküszöm, ő vitt engem a kísértésbe! Amíg meg nem láttam, hogy mit csinál azzal a lánnyal, addig nem vágyakoztam ilyen tapasztalatok után.

Jól megvoltam magamban is, nem kísértett a vágynak ilyesfajta hullámai. Bezzeg most! Ha rágondolok, lüktetni kezd a húsom, bőröm, mindenem. Ébredés óta perzselő érzést érzek tagomban, megduzzadt, és nem tudom, hogy mihez kezdjek vele. Légy átkozott, te kétlábú! Mit tettél velem? Csak hibáztatni tudom, hiszen ő tehet az egészről.

Ó, hogy a cápa csiklandozza meg a hasadat, te, emberszabású! – bosszankodom. Csak az utódaid rád ne hasonlítsanak! Sőt, ha már itt tartunk, Poszeidón mentse meg őket tőled! Hátamra fordulok, és a plafont kezdem el mereven bámulni. Egy ponton, ahol végig fut egy hajszálrepedés. Mit vétettem, hogy egy ilyen fajzatot akasztottak a nyakamba?

Dörzsöljenek tengeri sünnel! Hátha lenyúzzák a bőrödet, amit az aprócska halak felzabálhatnak. Légzésemet és egész lényemet lecsillapítom, muszáj, mert különben tajtékozni fogok, de úgy, amit még egyetlen sellő se látott tőlem.

Ki vagy te, hogy ennyire össze tudsz zavarni?

Most, hogy lecsillapodott a bennem kavargó örvény, végre fókuszálhatok a fontos dolgokra. A csókja... Valami isteni volt! – megérintem ajkamat, ami még most is ég. Sose gondoltam, hogy ez, ez ilyen, hogy is mondjam, vágyat fakasztó. Ahogy hozzám ért... Kezének nyomában bizsergett a bőröm, mintha tengeri csalánnal csapdostak volna meg, egy kimerítő úszóverseny után.

És az a méretes valami, amit a nadrágjában hord. Első tapintásra olyan puha és selymes, mint az osztriga, de amikor megkeményedik, olyankor egy megkövült tengeri uborkához tudnám hasonlítani. Az enyém hozzá képest, bébiubi. Ami még mindig lüktet.

Rászorítom tenyeremet, és egy mocskos gondolat kúszik be elborult elmém sötét felhőibe. Mi lenne, ha magamnak csinálnám? A gondolatba is belepirulok, de az nem tart vissza, hogy kezemet be ne csúsztassam alsónadrágomba.

Azt kell mondjam, van olyan kemény, mint Painak volt. Elmosolyodom, hogy ebben nem csak ő tehetséges. Mozgatni kezdem kezemet, és erősen koncentrálok. Jó, jó, de nem az igazi! Valahogy mást vártam ettől az egésztől, de nem adom fel. Mire gondoljak? Felidézem kedvenc elfoglaltságaimat.

Kagylógyűjtögetés, kergetőzés a halakkal, áramlatok hátán tovasiklani a vízben. Nem, nem jó! – beharapom a számat és folytatom. Figyelni a testőrség kiképzését, ahogy megfeszülnek az izmaik, hajuk lebeg a vízben, és rám emelik delejes tekintetüket. Alakul! – de még mindig nem elég.

Felrémlik egy sokkal sötétebb tónusokkal rendelkező férfi felsőtest, napszítta barna haj, és egy aranyló szempár. Igen, igen, igen! Sarkamat a puha matracba nyomom, csípőm lendül, kezem szorgosan munkálkodik.

Izzó tekintet keresztvízébe képzelem magam, ahogy rajta ülök és bőrömet simogatja. Ajkának érintését érzékeny bőrömön, ahogy beleszuszog a nyakamba. A kegyelemdöfés mégis akkor jön el, ahogy magam előtt látom, mikor kiontotta magját.

Erre volt szükségem, hogy összezárt ajkam közül kiszűrődjön egy halk nyüszítés, és kezemre meleg, sűrű massza folyjon. A hordalékkal teli iszapba! Észre se vettem, hogy légzésem ennyire felgyorsult, csak most, miután levegőért kapkodok.

Kellemes megkönnyebbülés járja át a testemet, olyan érzés ez, mintha lebegnék, pedig a szárazföldön vagyok. Most hogy nézzek a szemébe? Legnagyobb ellenségemnél is jobban utálom őt, mégis szükségem volt rá, hogy a felgyülemlett anyag eltávozhasson belőlem.

Rájöttem a megoldásra, sehogy. Miért is kellene? Hiszen megvetjük egymást, kerülöm, mint a víz alatti lavinát. Nem kell hozzá se szólnom, és akkor nyert ügyem van. Gyerekjáték! Elégedetten mászok le az ágyról, hogy meglátogassam a fürdőszobát. Muszáj lesz, mert koszosan nem maradhatok. Mégse illik ez egy sellőhöz, azt hiszem.

Nem gondoltam, hogy ilyen eseménydús lesz a reggelem.

Phayu megtudta, hogy ivadékuk lesz, és bár szívesen végignéztem volna civakodásukat, Pai magával hurcolt. A lenti mosdóban húzódtunk meg, amíg elül a vihar. Ezzel csak az a baj, hogy túl szűk a tér, fullasztó a légkör. Nyugi, csak ne nézz a szemébe! – folyamatosan ezt ismételgetem magamnak. Ne nézz! Ne nézz! Ne nézz! Sikerülni fog.

– Hogy érzed magad? – kérdezi, de megmakacsolom magam. – Szóval megint itt tartunk? – lép közelebb.

Hátrálni kezdek, egészen a mosómasináig. Két, erős karjával közrefog, így van időm szemrevételezni azokat az erőtől dagadó izmokat.

– Nem fogsz hozzám szólni? – felemeli fejemet, de becsukom a szememet. – Nekem így is jó – leheli ajkamra.

Mi? Hogy lehet ilyen közel? Vesztemre kipattan a szemem és fogságba kerül. Poszeidónra! Nem akartam belenézni az aranypöttyökkel díszített mélybarna szempárba. Elvesztem! Nekem itt a vég. Ha ez így folytatódik, méltatlan leszek a sellő mivoltomra. De mit tehetnék, mikor ilyen csábító?

Végighúzza ujját alsó ajkamon, amitől önkéntelenül kinyílik a szám. Csak mosolyog rajtam, kinevet, majd betolja ujját. Felnyögök zavaromban, de úgy tűnik, hogy ezt engedélynek veszi és ajkamra tapad.

A tengeri csillagok nem tapadnak ilyen erősen a sziklákhoz. Elgyengülők, amikor betolja nyelvét és játékra hív. Karom automatikusan fonódik nyakára, hogy közelebb vonhassam magamhoz. De a jelenlegi helyzetünknél nem hinném, hogy van közelebb.

Egész testével hozzám simul, érzem a belőle áradó energiát. Nem tehetek róla, de büszkeséggel tölt el, hogy kíván engem. Egész testében megfeszül, és már kezd is keményedni. Egyre mohóbb, és talán, ezzel versenyre kelek vele.

Fel akarom falni, egészben, kár lenne tagadnom. Legalább magamnak ne hazudjak, hogy megmozgat egy ember.

– Enyém kell, hogy legyél – mormogja, miközben keze pólóm alá siklik.

– Addig ússzál az áramlatokkal! – csókolom meg újra.

Lejjebb halad, már álamat kényezteti, én pedig félrebillentem a fejem, a jobb hozzáférés érdekében.

– Neked is, nekem is jó. Hol itt a baj? – morzsolgatja bimbómat, amitől felsikkantok.

– Nem leszek egy ember barlangi vízi csikója!

– Most miről beszélsz? – fogával karcolja nyakam bőrét. – Kívánsz engem, ne tagadd!

– Pont, mint a vulkánkitörést!

– Kár tagadnod – rámarkol merevedésemre.

Sajnálattal be kell vallanom, hogy nemcsak ő keményedett meg, hanem én is.

A simogatása is sokkal élvezetesebb, mint mikor magamat érintettem. Vonaglok teste alatt, alig bírok talpon maradni. Ez nem okoz neki problémát, felültet a mosókészülékre. Lábammal körbeölelem keskeny derekát, tenyeremet mellkasára csúsztatom.

Testem feloldozásért kiállt, hiába, az eszem pontosan tudja, hogy nem szabad, de a testem elárul. Hajába túrva hátrahúzom fejét és egy újabb csókot lopok tőle. Kész vagyok! Lélegezni is elfelejtek, csak az számít, hogy felfalhatom őt.

– Még mindig azt mondod, hogy nem akarsz? – suttogja.

– Azt – bólintok.

– Hát jó – elenged, és nélküle fázom.

Szinte didergek.

Kérdőn nézek rá, miközben megtörli száját, megigazítja ruháját, majd fütyörészve kilép rejtekünkről.

– Mi az ördögrája folyik itt? – kérdezem.

Képes volt ilyen állapotban így itt hagyni?

Megvárom, amíg lecsillapodok, ilyen állapotban nem kerülhetek elő, Rain egyből észrevenné, hogy valami nincs rendben velem. A tükörbe pillantva nem ismerek magamra. Arcom kipirult, ajkam megduzzadt, szemem csillog. Ezt jól megcsináltam!

Lehajtott fejjel merészkedek elő.

Úgy látszik, nem hiányoltak, jól elcseverésznek nélkülem. Észrevétlenül leülök a közeli székre, és hallgatom, ahogy beszélgetnek. Többnyire Rain és Phayu folytatnak diszkurzust, néha Pai is belekotyog valamit.

Olyan kedvesen, szerelemittasan pillantanak egymásra, hogy egyszerre fog el a hányinger és az irigység.

– Jól van, elég már az édességből! Még a végén hányni fogok – mondja Pai.

– Szerintem – szólalok meg –, nem ettől, hanem az elfogyasztott alkoholtól.

– Kicsikém, te beszélsz? – átkarolja vállamat, de könnyedén lerázom magamról. – Nem is tudom, ki hányt sugárban a WC háta mögött.

Ebben igaza van.

Valamikor a hajnali derengésben iszonyat rosszullét jött rám, és muszáj volt kiadnom gyomrom tartalmát. Életem első ilyenfajta tapasztalata, de megfogadtam, hogy soha többet. Szétmarta a torkomat, és az utána maradt íz, keserűséggel töltötte meg a számat.

– Most már szóba álltok egymással? – kérdezi Rain.

– NEM! – válaszoljuk egyszerre.

– Mégis mit történt tegnap éjszaka?

– Arról nem beszélünk – zárom le a témát.

– Arról nem beszélünk – gúnyolódik Pai.

Most mi baja?

Visszautasítottam, na és? Ennyire bántja az önbizalmát? Keressen magának más alkalmi játékot, engem meg felejtsen el. Biztos, könnyen fog menni, és nekem is. Vagy mégsem.

Reggeli után áttelepülünk a nappaliba és kezembe akad Phayu szütyője.

Forgatom, majd kinyitom és gyöngyök gurulnak bele tenyerembe. Pai elkezd kiselőadást tartani a gyöngyök értékéről, meg hogy mikre lehet fordítani az értük kapott pénzt. Unottan hallgatom, engem ez nem érint, lassan úgyis haza kell majd úsznom.

Örvendeznek egymásnak, akár a süldő sellők.

Idegesítőek tudnak lenni. De lehet, csak az zavar, hogy kizártak a beszélgetésükből. Az is lehet, hogy bevontak volna, ha nem máshol járnák gondolatban.

– Hallod ezt, Sky! – kiálltja Rain. – Itt mindig lesz helyed!

– Pont erre vágytam! Ha egyszer visszatérek a vízbe, soha többé nem jövök a felszínre.

– Ne mondj ilyet! Akkor mi lesz velem? – pislog rám barátom.

– Neked itt van Phayu, na meg az ember is! – bökök Pai felé.

– És neked ki van ott lent?

Hát nem tudja?

A családom, a szeretteim és a népem, akikért felelős vagyok. Sajnos, nekem nem jár az a szabadság, amiben Rainnek része lehet. Sajnálatos, de így van. Bárcsak lenne ilyen lehetőségem, akkor talán maradhatnék itt fent, hogy együtt éljek velük. Félve pillantok Pai felé, és az motoszkál a fejemben, hogy vagy vele.

Rain felkiált, és mutatja sebesült kezét. Megvágta magát, amilyen kis szerencsétlen. Kék vére csordogál, de ebben nincs semmi csoda. Vagyis de! Ezek szerint, csak a külső jegyei lettek emberiek, a szervezete maradt a régiben.

– Éjszaka csináltátok? – kérdezem.

– Sky! – háborodik fel Rain. – Ez magánügy!

– Csináltátok vagy sem?

– Naná, hogy csinálták – támaszkodik az asztalra Pai. – Te kibírnád szex nélkül hosszabb ideig? Vagy várjunk csak, te még nem is szexeltél, ugye igazam van?

– Oh, hogy fogd már be! Nem hozzád beszéltem! – ha szemmel ölni lehetne, már halott lenne.

– De most már igen! – vigyorog.

– Sügér ember!

– Bolond sellő!

– Nem akarnám megzavarni a szerelmi civódásotokat – szól közbe Phayu –, de eltértünk a tárgytól.

– Ha kék a vére – jelentőségteljesen ránézek –, az azt jelenti, hogy bármikor újra legyöngyözhet.

– Hogy? – rökönyödnek meg egyszerre.

– Jól hallottátok! – összefonom karomat.

– Egyszerre egy gyerek is elég! – riad meg Pai. – Legalábbis, amíg bele nem tanulnak.

– Akkor mi a megoldás? – kérdezi Phayu.

És itt jön az a rész, hogy Pai beavat a fogamzásgátlás rejtelmeibe.

Érdeklődve figyelem, pedig nem lesz rá szükségem. Ugyanis odalent ez nem számít. Ott természetes, ha érkezik az utód, és örülünk is neki. Felesleges a szabályozás. Tudtommal a születésnek köze van az időjárási tényezőkhöz. Csak a tökéletes együttálláskor foganhatnak meg a poronytok. Ezért nem vagyunk túlnépesedve, azt hiszem.

Pai befejezi az okítást, és elégedetten néz a párosra.

– Nem hangzik olyan rosszul, kipróbáljuk? – kérdezi Phayu.

– Most? – csillan fel Rain szeme.

– Gyerekek! Éhezők is vannak köztetek! Vagyis én éhezem a szexre, ő pedig – mondja Pai, miközben rám mutat – a tapasztalatszerzésre.

– Nekem tökéletes így is! – büszkén emelem fel államat.

– Biztos vagy benne? – Pai feláll és mögém sétál.

– Teljesen – mondom magabiztosan.

– Akkor gondolom, ez sem tetszik – ajkával gyengéden érinti nyakamat, felfelé halad, majd fülembe tolja nyelvét.

– Sügér! – odakapok, és kivörösödve elviharzok.

– Tetszett neki! – hallom Pai kuncogását.

A medencénél ér utol, de nem veszek róla tudomást.

Ledobálom ruháimat, és belevetem magam a sós vízbe. Élvezem, ahogy fodrozódik körülöttem és megkezdem az átváltozást. Mikor befejeződik, elégedetten úszok körbe a medencébe, és boldog vagyok, hogy végre önmagam testébe visszatérhettem.

Felbukkanok a felszínre, körbenézek, de Pait sehol sem látom, majd felbukkan közvetlenül mellettem. Erős karjával átöleli derekamat, szorosan magához húz. Farkamat köré tekerem, és dúdolni kezdek. Ez nem lesz jó!

Meglepődök saját magamon.

Ugyanis ez a nem várt cselekedetem egyvalamit jelent. Az elfogadást. Mikor az állatok körbeudvarolják kiszemeltjüket, és az megadja magát a végzetüknek. Rettegve nézek izzó tekintetébe, és nem akarom tudomásul venni, hogy ezek szerint nekem Pai a végzetem.

– Olyan gyönyörű vagy! – suttogja.

Kezét végighúzza pikkelyeimen, és ahelyett, hogy felborzolódva ellenállást mutatna, továbbra is egymásra lapulnak.

– Mit csinálsz? – tenyeremet mellkasára fektetem, és érezni alatta szívének erős lüktetését.

– Magam sem tudom – feleli elgondolkodva. – Dúdolj tovább – kérlel.

Hiába akarok ellenállni a belső késztetésnek, lehetetlenség. A testem elárult, de vajon a lelkem is?

Kérésének eleget teszek, miközben elszakadok tőle és körbe-körbe úszkálom. Remélem, nem tudja, hogy pontosan mi zajlik éppen a vízben, mert akkor elsüllyednék szégyenemben. Elkapja uszonyomat, és simogatni kezdi. Ujjaival szétválassza a gyenge redőket, amitől megremegek. Tapasztalatomnak hála, tudom, hogy mit érzek.

Mindent elsöprő vágyat, hogy eggyé válhasson testünk. Ez borzasztó! Mégis kényeztetésének hála köré csavarodom, és újra belé kapaszkodom. Kidugom fejemet a vízből, tenyeremet tarkójára csúsztatom. Megváltozott a légkör körülöttünk, és ezt mindketten érzékeljük. Kiemel a vízből, majd leenged, és olyan szorosan ölel, hogy egy milliméter vízréteg se férhet be közénk.

Ajkunk félúton találkozik, és szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ennek bizony meg kell történnie. A pillanatnak és az elfojtott szenvedélynek élünk, a többiről elég, ha később gondolkozunk. Mert egy biztos, hogy ezt még át kell gondolni, neki is és nekem is. Csak ne volna ilyen jó ez a csók...