Pai

Nem hazudhatok magamnak, pedig szeretnék.

Hinni akarok a Nadia iránt táplált érzéseimben, de nem megy. Sziklaszilárdan meg voltam róla győződve, hogy ő az igazi, és hogy mennyire szeretem. Csak ő létezik számomra és vele akarom leélni az életemet. Nem megy, egyszerűen képtelenség.

Mióta Sky belépett az életembe, azóta érzem magamat egésznek, teljes embernek. Vele a napok gyorsan telnek, és nem aggódom semmiért. Könnyedén megmosolyogtat, elég csak figyelemmel kísérnem egész nap. Sellő létére egész sokat tud az emberi világról, de nem mindent.

Próbálja elrejteni a dolgokra való rácsodálkozását, de nem sikerül neki. Ráadásul ott van a kicsi is, aki talán még kíváncsibb, mint az apukája. Ha nem Rainbow társaságában élvezi a gyermeki, vidám perceket, akkor folyamatosan kérdezget.

Sky igyekszik válaszolgatni, de ez nem mindig jön össze, hiszen ő se járatos benne. Olyankor segítségükre sietek, mintha csak véletlenül járnék arra, és magyarázni kezdek. Skytól hálás pillantásokat, míg Dooktól ragyogó mosolyt kapok.

Ez a furfangos uszonyos még mindig nem enged be a hálószobájába, pedig isten látja lelkem, erősen próbálkozom. Kitart elvei mellett, bár nem értem, miért teszi ezt. Már megtettük, nemigazán rontanánk vele a helyzetünket.

Majdnem itthon vannak egész nap, alig mennek át Phayuékhoz. Mondván, nem akarnak zavarni, így inkább a házamban foglalják el magukat. Üdítő érzés, hogy ennek ellenére nem ülnek a nyakamon, hanem meghagyják nekem az énidőmet.

Olyankor belevetem magam a munkába, papírokat rendezgetek vagy olvasok. Sky próbált a konyhában szorgoskodni, hogy ne zavarjon,, de rosszul sült el. Nem nekivaló a főzés, bármennyire is szeretné. A rizs megégett, a húsok nyersek maradtak.

A telefonom kijelzőjén Nadia neve villog.

A vitánk óta nem beszéltünk, nem akartam erőltetni. Remélem, eltelt már annyi idő, hogy lenyugodjon.

– Szia – szólok bele.

– ...

– Rendben, ott leszek.

– ...

– Akkor nemsokára.

Letette.

Nem volt valami bőbeszédű.

Átmegyek a hálószobámba és rendezem a soraimat. Itthoni göncben csak nem mehetek el. Meg kell adnom a szakítás módját. Kikészítem a kedvenc ingemet, nadrágomat, de mielőtt felvenném őket, úgy döntök, megfürdök. Alig lépek ki az ajtón, Sky tekintetével akadok össze.

– Mész valahová? – támaszkodik a falnak.

– Igen. Beszélek vele.

– Uhm...

– Tisztázom a dolgokat.

– Nem kell magyarázkodnod – olyan komoly, ilyenkor nem szeretem.

– De szeretnék.

– Pai, csak a szívedet kövesd. Dönts aszerint – ezzel bemegy a szobájukba.

Nem vagyok anyámasszony katonája, aki megijed egy szoknyától.

Nadia értelmes, felnőtt nő, akivel meg lehet beszélni a dolgokat. Be fogja látni, hogy az a helyes, ha különválunk. A megcsalásom a bizonyítéka annak, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Jobbat érdemel nálam, aki a tenyerén fogja hordozni, velem ellentétben. Akinél nem kell attól tartania, hogy mikor megy félre.

Szeretném, ha boldog lenne. Mégiscsak egymás életének a részei voltunk, nem is olyan kevés ideig. Az az igazság, hogy rengeteg élményünk van, és egytől egyig jók. Soha nem veszekedtünk, mindent megbeszéltünk és úgy cselekedtünk.

Mégis, valami mindig is hiányzott. Az a bizonyos pezsgés, amitől néha a falra mászhatnék. Amitől azt érzem, hogy megfojtanám egy kanál vízben, a másik pillanatban pedig halálra akarnám kényeztetni. Vele ezt az érzést sose sikerült megélnem. Remélem, Sky-al összejön. Úgy gondolom, vele sikerülhet. Elég csak ránéznem forr a vérem, és mikor elutasít, a falat tudnám kaparni. Vannak pillanatok, mikor nyújt felém magából valamit, egy másodperccel később viszont visszaveszi.

Mindegy, a lényeg, hogy tisztázzam a dolgokat. Ez lesz mindenkinek a legjobb, és végre élhetjük az életünket, úgy, ahogy azt szeretnénk. Még ha Nadiának eleinte fájni is fog, belátja, hogy mindenkinek így volt a legjobb. Nem csak a mi érdekünket nézem, hanem az övét is.

A tengerparti étteremnél beszéltük meg a találkozót.

Egyszerre érkeztünk, és zavarban is vagyunk. Most is olyan friss és üde, mint mikor megismertem. Fekete, térd fölött érő szoknyáját simogatja, hátha az megnyugvást ad számára. Haja hátára omlik, és a fehér top kiemeli lepirult bőrét.

– Nadia – állok meg előtte.

– Pai – bólint, majd feszengve átölel. – Hiányzott az illatod.

– Khmm... Menjünk be – tolom előre.

A szokásos helyünkhöz sietünk.

Innen csodálatos a kilátás. Rálátni a gyémántként szikrázó hullámokra, a parton sétálgató vagy éppen napozó emberekre. Szerencsére a pálmafák levelei összeérnek, megkímélnek az erős napsütéstől.

Kihúzom neki a széket, és megvárom, hogy helyet foglaljon. Utána leülök én is, vele szemben. Némán bámuljuk egymást. Arcán keveredik az öröm és a remény, ugyanakkor háttérben megbújik egy kis elkeseredettség is.

A pincér jön és felveszi a rendelésünket, majd távozik.

Nadia kezét az asztalon pihenteti, majd összefűzi ujjait, hogy elrejtse remegését. Megértem őt, én is félnék a helyében.

– Ne idegeskedj – tenyeremmel betakarom kezét.

– Mindent elrontottam, igaz? – elkeskenyedik a szája.

– Nem te vagy a hibás – nyugtatom őt. – De ezt meg kell beszélnünk.

– Tudom... És annyira sajnálom, hogy így viselkedtem.

– Ebben biztos voltam – biztató mosolyt küldök felé.

Közben az italunk is megérkezik.

Az étlapra nem tartottunk igényt, mondtuk, ha úgy alakul, akkor majd kérni fogjuk. De nagy a gyanúm, hogyha befejezzük ezt a beszélgetést, egyikünk torkán se fog lecsúszni egyetlen falat se. Ezt szerintem ő is tudja.

– Szóval... Mit szeretnél? – kérdezi.

– Bárcsak azt tudnám mondani, hogy a kapcsolatunk megingathatatlan.

– Részemről az is.

– De részemről nem.

– Pai, megértem, hogy elbizonytalanodtál – sóhajt egyet –, de át tudjuk vészelni.

– Nem gondolod, ha át kell vészelni, az már rossz?

– Minden kapcsolatban vannak nehezebb időszakok.

Vannak, ez tény.

Mégis, ha arra gondolok, hogy kivel szeretnék lenni, nem az ő arca lebeg előttem. Lehet, hogy ez csak egy fellángolás a részemről, de nem hagyhatom figyelmen kívül. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy meg se akarom próbálni. Vágyom az újra, arra, hogy közelebb kerülhessek Skyhoz.

– Ez túlmutat azon – elhúzom kezemet és hajamba túrok. – Nem tudom, hogy történhetett.

– Megmondom neked – hangja keménnyé válik. – Elcsavarta fejedet csábító testével, behízelgő modorával. El akar venni tőlem, hát nem veszed észre?

– Nem kellett nagyon megerőltetnie magát – ez betalált.

Ugyanazt a felháborodott arcot látom, mint amikor veszekedtek.

Tombol benne az indulat, és kitörni készül. Remélem, hogy a nyilvánosság megakadályozza benne. Nem akarom, hogy dührohamot kapjon és szitkozódni kezdjen. Akkor összetörne a róla kialakult képem. Olyan rendes, kedves lány, egy ilyen viselkedés nagyon nem illene hozzá.

– Szeretsz még? – ennél nehezebb kérdést nem tehetett volna fel.

– Igen, de nem úgy, ahogy azt megérdemelnéd.

– Hogy érted? – dől hátra és összefonja karját.

Szépen akarok fogalmazni, de olyan nehéz.

– Vele önmagam lehetek – forgatom a poharat. – Veled viszont mindig azt érzem, hogy elvárásod van felém.

– Hogyne lenne! A párom vagy, az a férfi, akivel készülök leélni az életemet.

– Amit megtettem volna, ha...

– Ha nem ismered meg?

Vajon, ha nem ismertem volna meg Skyt, akkor elvettem volna?

Hiszen arra készültem. A nyomás és az elvárások miatt be akartam adni a derekamat. Na meg azért, hogy végre családom legyen. Egy kicsit irigykedtem Phayuékra, hiszen olyan boldogságban és szeretetben élnek, amire magam is vágyom.

Lehet, elkövettem volna életem legnagyobb hibáját. Pedig Phayu és Rain is figyelmeztetett, hogy nem gondoljam át. Folyamatosan azt kérdezgették, hogy jól átgondoltam-e, biztos vagyok-e magamban. Hát most már tudom, hogy nem.

– Valószínűleg, de úgy gondolom, hibát követtünk volna el.

– Én egy hiba vagyok a számodra? – ez inkább olaj volt a tűzre.

– Nem, te fontos vagy nekem, csak máshogy.

– Pai, te lefeküdtél vele? – nem kerülhetem ki a válaszadást.

Megígértem magamnak, hogy őszinte leszek.

Ennyit mindenképpen megérdemel, sőt, jóval többet is. Nem kellett volna megtennem, de hajtott a vérem, ráadásul éreztem egy belső késztetést, hogy enyém kell legyen. Ennek iszom most a levét.

– Igen – bólintok.

– Mikor?

– Másnap, amikor megsérült.

– Úgy tudtam! – keresztül tudna döfni tekintetével. – Mekkora szajha!

– Én is akartam.

– Mert felkínálta magát! Azért jött, hogy elvegyen!

– Nadia, kérlek, érts meg.

– Mit kellene megértenem? Hogy egy férfit részesítettél előnyben?

– Sajnálom – hajtom le a fejem.

– Megbocsátok, csak maradj velem – ragadja meg a kezem, ezzel feldönti a poharat.

A pincér jön segítségünkre, felitatjuk az üdítőt, majd megkérdezi, hogy hozzon-e helyette másikat.

Barátságosan visszautasítom, és az útjára engedem. Nem kell üdítő, nem szeretnék semmit, csak azt, hogy legyen már vége ennek a kínos beszélgetésnek.

– Arra nem gondolsz, hogy ha egyszer megtettem, újra megfogom?

– Költözzünk el!

– Ez nem megoldás, te is tudod.

– El akarsz hagyni, mert egy jöttment kis senki széttette a lábát?

Kezdi kivívni a haragomat ezzel a beszéddel.

Ha tudná, hogy Sky azóta nem enged a közelébe, és még arra is biztatott, hogy maradjak Nadiával. Hát nem! Nekem nem Nadia kell, hanem ő. Tudom, hogy a biztosat a bizonytalanra cserélem, de vállalom a kockázatot.

– Ne beszélj így róla!

– Még az is lehet, hogy az a kölyök a te fattyad! – sziszegi.

– Már hogy lehetne! Ő férfi!

– Kiköpött a másod! Minden vonása a tiédre hasonlít! Bárki megmondhatja.

– Nem jártál biológia órára?

– Akkor lehet, hogy spermadonor voltál!

Hogy lenne lehetséges ez?

Hiszen most találkoztunk először, előtte sosem láttam. Donor pedig sose voltam. Vagy talán egy mámoros éjszakának köszönhetően, amikor a buli hevében felöntöttem a garatra összeakadtam vele? Ezt még talán el is tudnám hinni.

– Nadia... Szakítsunk. Nincs értelme folytatni.

Hidegzuhanyként éri, pedig számíthatott volna rá.

– Undorodom tőled – megragadja az ujját, és elkezdi lerángatni a gyűrűjét. – Tőled sokkal jobbat érdemlek!

– Ez igaz – motyogom.

– Tessék! Dugd fel neki! – vágja hozzám, majd felpattan.

– Kérlek, ne váljunk el haraggal – kérlelem. – Lehetnénk barátok.

Ajjaj, ezt nem kellett volna kérnem.

Szeme kitágul, száját remegve eltátja és hápogni kezd. Visszagondolva, jó nagy marhaságot kértem, de kicsúszott a számon. Lehet, hogy most nem lehet róla szó, de talán majd a jövőben.

– Tudod Pai, hatalmasat csalódtam benned – felemeli poharát és a fejemre önti. – A cuccaimért majd elmegyek.

– De szólj előtte!

– Barom!

Trappolva elviharzik.

A pincér újra jön, most már nincs az a kedves mosoly az arcán, mint megérkezésünkkor. Túl sok pluszmunkát jelentettünk a számára. Előhúzom a pénztárcámat, kiveszek belőle pár bankjegyet és a kezébe csúsztatom.

– A fáradozásáért.

– Köszönöm – egyből hálásabb a tekintete.

Miután végzett, kérem a számlát.

Szeretném elhagyni ezt a helyet, és az is biztos, hogy mostanában nemigen fogok ide visszajönni. A kedvenc helyem volt! – késő bánat. Ez a lecke, hogy nem olyan helyen kell szakítani, ahová szeretünk járni.

Kicammogok a kocsimhoz, végre letisztáztam a dolgokat, és csak azt remélhetem, hogy jól döntöttem. Nem tudom, mi vár rám otthon, de fel vagyok készülve mindenre.

Az udvaron leállítom a kocsit, veszek pár mélyebb levegőt, és kiszállok.

Legalább nem vár rám az ajtókeretnek támaszkodva, karba tett kézzel. Az valahogy rosszul esne tőle. Azt sugallaná, hogy kérdőre akar vonni. Remélem, most hogy vége a kapcsolatomnak, nem fog megváltozni.

Kopogok az ajtón, majd elkiálltom magam, hogy megjöttem.

– Gyere be!

Bent a világ legtermészetesebb jelenete fogad.

Dook az asztalnál ül, és vacsorázik. Sky mosogat, könyékig a habokban turkál. Meg sem fordul, folytatja tovább.

– Csináltam neked is vacsorát – mondja. – Bár tudom, hogy nem annyira szereted.

– Jól fog esni – odasétálok hozzá, és hátulról átölelem. – Biztos finom.

– Miből gondolod? – motyogja.

– Dook nagyon jóízűen falja.

– Ugyan, ő mindent megeszik, feltéve, ha nem mozog.

Az én fiam.

Mármint, most, hogy nincs akadály előttünk, nemcsak Sky tartozik majd hozzám, hanem a kisfiú is. Vajon engedi, hogy apja helyett apja legyek? Nem szeretném kitúrni az igazit, de szeretném, ha elfogadna. Akkor tényleg egy család lehetünk.

Nyomok egy puszit Sky tarkójára, majd fogom a kikészített ételt és leülök az asztalhoz. Nem is olyan rossz! – turkálom a felismerhetetlen ételt. Milyen hús lehet? Emelem fel villával a majdnem fekete, kemény húsdarabot.

Beleharapok, a fogam majdnem kitörik. Dook ezt látva nevetni kezd, ami engem is erre késztet.

– A zöldség jobb – suttogja.

– Köszi – szúrom a villámra és bekapom. – Tényleg!

– Hé! Ha nem tetszik, nem kell megenni! – Sky már ott is terem, hogy elvegye a tányéromat.

– Megeszem – ölelem át derekát és az ölembe húzom. – Nem kérdezel semmit?

– Ha akarod, majd elmondod – söpri ki szememből a tincseimet.

– Köszönöm.

– Dook, ha befejezted, nyomás fürdeni! – mondja szigorúan az apja.

– De apa! Nem fürödtem már eleget?

– Nyomás!

Kacarászva felpattan és rohan fel a lépcsőn.

Sky sóhajt egy nagyot, megcsókol és fia után ered. Ugyan a kádba nem fulladna bele, de tisztálkodni még nem annyira tud. Dook szerint elég a víz, hogy megmosakodjon. De Sky azon van, hogy mielőbb elsajátítsa az emberi szokásokat.

Úgy látszik, végre megkapom azt, amit akartam. Egy családot, akit dédelgethetek, és akik mellettem állnak. És mivel Sky sellő, még az is benne van a pakliban, hogy egyszer közös gyerekünk is legyen.

Hála érte a természetnek. Így egyik álmomról se kell lemondanom. De hogy vegyem rá? Hiszen csak most ismert meg, én meg már azon gondolkozom, hogy gyerekünk legyen. Viszont, ha azt is figyelembe vesszük, hogy vele milyen gyorsan alakult a kapcsolatunk, akkor semmi sem elképzelhetetlen. Már csak az a kérdés, megengedi-e, hogy még ma éjjel belevágjunk.