Sky

Nem kérdés, hogy mit vagyok hajlandó feláldozni Pai életéért cserébe.

Meghoztam a döntést, megpecsételtem mindkettőnk sorsát, és csak az vigasztal, hogy nagy az esélye az életben maradásának. Mi jó származna abból, ha itt marad és meghal? Nem, nem hagyhatom! Annál sokkal jobban szeretem, és gyorsan kellett döntenem.

– Fiam, biztos, hogy ezt akarod?

– Ha választanom kell, hogy él-e vagy hal, akkor azt akarom, hogy éljen! Kerül, amibe kerül.

– Rendben – részvét csillog atyám szemében.

Azt hiszem, nem ilyen végkifejlettre számított.

Ezt nem mondhatom el magamról, valahol mélyen éreztem, hogy baj lesz. Csak azt nem, hogy ekkora. Most tudatosul bennem igazán, hogy mennyire szeretem őt. Rettegek a gondolattól, hogy nem lesz többé. Nem mosolyog, nem vidítja fel a környezetét, egyszerűen megszűnik létezni. Ennél még az is jobb, ami ezután fog történni.

A szigony ráirányul, atyám erősen koncentrál.

Hegyéből egy leheletvékony aranyszál indul Pai felé. Körbejárja testét, ismerkedik vele, majd behatol a fülébe. Alig észrevehetően rángatózik a teste, nem tudja, mi történik vele. Végül visszavonulót fúj a szál, magával húzva egy kékesen foszforeszkáló csíkot. A vízben megkeményedik és lemerül az iszapba.

– Atyám, siess! – kétségbeesetten kérlelem. – Kifogyunk az időből!

Szívemet szorongatva figyelem, amíg nem marad benne semmi. Ennyi volt!

– Megteszek mindent, amit csak tudok – morogja. – Most már viheted! – mondja Phayunak.

– Köszönöm, Őfelsége.

– Várj! – gyöngyeim elerednek. – Csak még egy utolsót.

Ráborulok testére, és ajkunkat eggyé olvasztom.

Most látom utoljára szeretett arcát, most érinthetem utoljára bőrét és nézhetek a szemébe. Azokba a szemekbe, amikben nem tükröződik a felismerés édes csillogása. Elfelejtettél! Innen már nincs visszaút, legalábbis olyasfajta, amit meg tudnánk oldani. Nem jöhet vissza, nekem pedig itt a helyem.

Mielőtt fülébe súghatnám, hogy sosem felejtem el, és a szívem csak érte fog továbbra is dobogni, teste felemelkedik, Phayu hátára veszi. Elúsznak a végtelen víz felé, a szárazföldre, ahová minden vágyam visszatérni. Mérhetetlenül fáj az elvesztése, bele se akarok gondolni, hogy milyen lesz nélküle.

Ez a pár nap megváltás volt, rövidke felüdülés, boldog pillanatok halmaza. Ennyi jutott nekem, ennyivel kell beérnem hátralevő életemben.

– Ez a tied – Yin felém nyújtja Pai emlékeit. – Őrizd meg jól.

– Köszönöm – tekerem csuklóm köré.

Több soros karkötő tekeredik karomon, majdnem a könyökömig ér.

Hossza mindig attól függ, hogy mennyi emléked van az adott illetővel. Rápillantok, még mindig foszforeszkál, és látni lehet benne az együtt töltött időket. Szerencsére csak az láthatja, aki viseli, ha nem így lenne, bizony fülig pirulnék.

– Ennyi maradt belőle – motyogom magam elé.

– Tudom, hogy nem vigasztal, de remek ember volt – ölel át Yin, és igazán jólesik vigasztalása.

Ezek a szavak mindennél többet jelentenek számomra.

Nem csak a mi népünk tiszteletét vívta ki, hanem a páromét is. Méltó társam lehetne, de erről még csak sejtése sem lesz. Bárcsak tudná! – újabb gyöngyszem gördül lefelé az arcomon.

– Elég legyen! – tolakszik közénk Yin apja. – A fiam nyert, visszük a párját – szól szigorúan.

– A fiatalok itt maradnak – ellenkezik atyám.

– Biztos, hogy nem!

– Maradunk! – jelenti ki Yin. – A megállapodás így szólt, és nem fogom megszegni, még a te kedvedért sem – mondja apjának.

– Nem tudod, mit beszélsz!

– Nincs miről beszélnünk. Sky velem marad, itt élünk tovább, távozzatok!

– Na de Yin! – kerekedik el apja szeme.

– Nem leszek becstelen, csak azért, hogy te boldog legyél!

Most először áll ki magáért, és büszke vagyok rá.

Jobb később, mint soha. Talán igyekszik ő is a legjobbat kihozni a sorsunkból. Nem muszáj abban a jégveremben tengetni fagyos életünket. Megtehetjük itt is, akár mint két jó barát. Ha így teszünk, nem emelhetnek panaszt, és a háború se fog kirobbanni. El ne felejtsem megköszönni!

– Hallottad! Szedd össze az uszonyosaidat, ideje hazatérnetek – közli atyám.

Népünk csöndben figyeli az eseményeket.

Mikor már a feszültség is érezhetővé válik a vízben, lassan elúsznak. A látványosság megvolt, tudják ki nyert és ki veszített, a többi nem az ő dolguk. Hogy ki veszített a legtöbbet? Azt hiszem, én. Emlékek hadával kell tovább élnem egy olyan kapcsolatban, amiben a szerelem apró szikrája se lobbanhat fel. Mert nem akarom, és ezzel Yin is így van, ebben biztos vagyok.

Nagyon nem volt mit összeszedniük a délieknek, így csak sorba rendeződtek és távoztak.

Yin ennyivel nem fogja megúszni, ezzel ő is tisztában van. De a bosszújuknak nem most van itt az ideje. Óvatosnak kell lennünk, és mellette fogok állni, számíthat rám. Ennyit megérdemel és többet is.

Visszavonulunk a palotába, mindenki megy a dolgára. Atyámat követjük a trónterembe, mindenkit kiküld, csak mi hárman maradunk.

– Fiam, annyira sajnálom –tárja szét karját.

– Nem jobban, mint én – bújok ölelésébe. – Szeretem!

– Tudom, tudom – mormogja. – Abban reménykedtem, hogy jobban fog alakulni.

– Őfelsége, az én hibám – jelenti ki Yin.

Mindketten felé fordulunk és méregetjük.

Magabiztossága nem hagyta el, annak ellenére se, hogy egyedül maradt egy számára ismeretlen néppel. Egy olyan párral, akit a háta közepére kíván, minden bizonnyal.

– Nem a te hibád – mondom. – Pai ilyen. Megmentett, mert meg akart.

– Megígértem neked, hogy nem ölöm meg.

– Nem halt meg! Túléli! – erősen kapaszkodok atyám izmos karjába. – Ő mindig is segített másokon, ez az alaptermészete.

Mióta ismerem, mindig is önzetlen volt.

Rainnel, Phayuval, Mariya nénivel és velem kapcsolatban is. A szívét-lelkét odaadná bármelyikünkért, és nem kérne cserébe semmit. Meg akarta tenni és megtette. Nem fogok ezért senkit se hibáztatni, mert akkor szégyent hozok rá. Tiszteletben tartom döntését, és ez miatt csak még jobban szeretni fogom, ha ez lehetséges egyáltalán.

– Találnunk kell nektek egy megfelelő barlangot – elenged atyám, és gondterhelten ül le trónjára.

– Őfelsége, erre semmi szükség – hajol meg Yin. – Jó lesz nekünk Sky szobája.

– De, hát ott nem tudtok átalakulni – motyogja szégyenlősen.

Ilyennek se láttam még atyámat.

Nem gondoltam volna, hogy ezzel a témával zavarba lehet hozni, és láss csodát, nagyon is megtörténhet. Ha nem érezném magam ilyen cefetül, még talán arra is vetemednék, hogy tovább cukkoljam. De láthatóan őt is ugyanúgy elkeserítették a történtek.

– Nincs rá szükségünk – válaszolja Yin. – Mi nem fogunk újra egyesülni.

– Hogy? – nézek rá értetlenül.

– Semmi értelme. Ebből a kapcsolatból soha nem kelne ki poronty, hiszen a sors ellen való.

– Apád mit fog szólni? – rebegem.

– Nem az ő dolga. Döntöttem. Nem fogunk olyat tenni, amit nem akarunk.

– Köszönöm! – úszok oda hozzá és átölelem. – Nem is vagy olyan rossz sellő.

– Sose voltam, csak nem akartál megismerni.

– Ez a ti döntésetek, nem fogok beleszólni – közli atyám. – Yin, kérlek, hagyj magamra a fiammal.

– Igenis – meghajol, majd elúszik.

Odaúszok atyámhoz, leereszkedek az iszapba, ujjaimat belefúrom.

Milyen vicces volt, amikor Pai esetlenül próbált talpon maradni, de folyton megcsúszott. Most már mindenről ő fog eszembe jutni? A tenger mélye teli van az emlékeivel, és az ő emlékei pedig nálam vannak. Megőrzöm őket, legféltettebb kincsemként tekintek majd rá.

– Tudod, nem ez volt a célom – hajol előre atyám.

– Tisztában vagyok vele – motyogom.

– Egészen megkedveltem azt a szemtelen vigyorát.

– Őt csak szeretni lehet – nézek fel rá.

– Ne add fel a reményt – teszi vállamra lapátkezét.

– Hogy érted ezt? – remény szikrája gyúlik bennem.

Valamit már megint tervez, de nem vagyok gondolatolvasó.

Most még nem fogja megosztani velem, csak akkor, ha megfelelő az időpont. Ez az apró szikra se tud mosolyt csalni arcomra, túlságosan hiányzik a másik felem. Türelmetlenül fogom várni Phayu visszatérését. De hogy az mikor lesz? Egy hét, esetleg kettő vagy egy hónap? Az is lehet, hogy évek fognak eltelni, nem tudhatom.

Az is könnyen megeshet, hogy vissza se tér, főleg, ha egy olyan hírrel kell visszatérnie, ami megrengeti a vizeinket. Ha Pai meghal, akkor nekem se lesz okom tovább élni, értelmetlenné válik minden. Nem akarok egy olyan világban létezni, ahol ő már nincs.

Kezdjük megszokni új életünket, aminek minimálisan örülök.

Yin megtalálta helyét, a határvidéket őrzi a többi uszonyossal. Ha nincs őrségben, akkor gyakorlatozik, stratégiákat dolgoz ki, vagy álmodozik. Igen, szokott olyat is csinálni, bármennyire is meglepő. Elszólta magát, hogy mennyire vágyik megismerni a világot. Mind a vizeket, mind a szárazföldet. Mondtam neki, hogy tegye meg, de közölte, hogy nem hagy magamra.

Ha párként nem is tekintünk egymásra, de jó barátok lettünk. Ehhez hozzájárult Pai is, hiszen volt egy közös pont, amiről tudtunk beszélgetni. Kíváncsi volt a megismerkedésünkre, és én meséltem neki, megállás nélkül. Persze az intimebb dolgokat kifelejtettem a mesélésből, amit nem hinném, hogy bán.

Bezzeg, amikor én kíváncsiskodom, akkor magába zárkózik és több napig színét se látom. Az a sellő bizony, nagyon mély sebet ejtett rajta, ami nem akar gyógyulni. Megértem és tiszteletben tartom, ha egyszer mégis mesélni szeretne róla, én itt vagyok, meghallgatom.

Mostanában viszont egyre rosszabbul érzem magam. Nem segítenek az algák se, pedig elég sűrűn rágcsálom őket. Atyám és Yin is aggódva figyelnek, nem tudják eltalálni, mi bajom lehet. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én se.

– Fiam – úszik be anyám a szobámba. – Még mindig rosszul vagy?

– Nagyon – motyogom. – Az is kijön belőlem, amit megettem.

– Ó, vagy úgy – sejtelmes mosollyal arcán leül mellém, és hátamat simogatja. – Mégis mióta van így?

– Nem tudom, nem figyeltem. És háborog a hasam is –nyögöm.

– Nemsokára vége lesz – lágy hangja megnyugtat.

– De mikor? – hirtelen görcsölni kezdek.

Uszonyomat magam alá húzom, erőlködve karomra támaszkodok.

Szédülök, valami ki akar törni belőlem, muszáj eltátanom a számat, nem tudom visszanyelni. Akkor megindul felfelé, végig érzem mozgását, torkomat karistolja, majd öklendezve a szivacsra hányok.

– Ez mégis mi? – borzadok el a látványtól. – Semmi ilyesmit nem ettem –bámulok lefelé.

Egy sűrű anyag közepében valami csillog.

– Gratulálok fiam, szülő leszel! – ölel magához. – Vigyük a palota keltetőjébe.

– Hé! Hogy lehetséges? Mi Yinnel... Mi nem... Nagyon régóta.

– Gondolkozz... Valaki mással? – mindentudóan néz szemembe.

– Az...az nem lehet – reménykedve pillantok gyönyörű arcába. – Vagy mégis?

– Hát, nagyon úgy néz ki! Atyád nagyon boldog lesz!

Nálam nem hinném, hogy jobban.

Megkaptam a legnagyobb ajándékot, amit adhatott az élet. Egy kis darabot belőle, így talán újra láthatom az arcát, a mosolyát, és elmesélhetem neki, hogy milyen remek ember is az apja.

– Mitől lesz boldog? – lándzsáját a falnak támasztja Yin. – Az meg mi? – úszik közelebb.

– Hogy ez? – féltem a gyöngyömet, nem tudom, hogy fog reagálni.

– Igen! – bólint és felhúzza szemöldökét.

– Hát egy gyöngy – motyogom.

– Yin, Skynak porontya lesz – jelenti ki anyám. – Sajnálom, de úgy néz ki, hogy nem te vagy az apa.

– Ivadékunk lesz? – ilyen széles mosoly még sose jelent meg az arcán.

– Hallottad, amit anyám mondott?

– Igen... – von vállat. – De nem érdekel. Kettőnknek kell felnevelnünk, tehát a miénk.

– Nem haragszol érte?

– Nekünk úgyse jött volna össze – kialszik a fény a szemében. – Talán, majd megszeret – szuggerálja a gyöngyöt.

– Meg fog! Ígérem! – markomba veszem a masszát, és együtt indulunk el a keltető felé.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy le fogok gyöngyözni, élből kiröhögöm.

Mennyi volt rá az esély? Most mégis a tenyeremben hordozom a legszebb ajándékot, amit kaphattam. Vajon fiú lesz vagy lány? És a színe? Megannyi kérdés bújik elő, teret követelve magának. De nem tudok válaszolni, egészen addig, amíg ki nem bújik a gyöngyből.

Együtt fogjuk felnevelni.

A családom és Yin a segítségemre lesznek, tudom. De nem fogom eltitkolni előle az igazságot, mert szerintem, minden titok kiderül egyszer. Ráadásul, ha megnézzük Yint és Pait, teljesen különböznek. Ezt mivel magyaráznám meg? Nagyon semmivel.

Óvatosan belehelyem a legnagyobb kagylóba, puha nyelvébe süllyed, majd szája összezáródik. Itt biztonságban leszel! Minden nap el fogok jönni, és vigyázok majd rád, ahogy apád tenné. Abban biztos vagyok, hogy már most nagyon büszke lenne rád, ha tudná, hogy érkezel.

Ne aggódj! – tenyeremet a kagylóra fektetem. Szerencsés vagy! Két apukád lesz, akik mindent megtennének érted, és még annál is többet. Yin lágy tekintettel néz előre, karját átveti vállamon. Ha már így alakult, örülök, hogy ő van mellettem és nem más.

– Szeretni fogom, rendben?!

– Ezt kérdezed vagy mondod?

– Esetleg mindkettő.

– Engedélyt adok, hogy szeresd – ketten fogjuk végigcsinálni.

– Köszönöm – dünnyögi.

Közben anyám eltűnt mellőlünk, még csak észre se vettük.

Ez a titok se marad sokáig titok. A nap végére az egész birodalomban tudni fogják, hogy szülők leszünk. Aztán majd jönnek a találgatások, hogy mégis ki lehet az apa. Miután megszületik, akkor majd megtudják. A következőktől viszont tartok, joggal.

Hogy fogják fogadni? Sellő és ember keveréke. Mindenki a szájára fogja venni. A nevelőapján meg gúnyolódni fognak, hogy nem volt képes ezt is összehozni. De ahogy elnézem Yint, ez egyáltalán nem fogja zavarni.

Meg fog védeni minket. Már csak az tart félelemben, hogy mi lesz, ha az apja tudomására jut. Le akar majd számolni velünk, hiszen így is szálkák vagyunk a körme alatt. De ebbe atyámnak is lesz némi beleszólása. Ezért jó, hogy nem vagyunk egyedül. A legközelebbi hozzátartozóim mellettünk fognak állni, történjék bármi is.