Sky

Ennek a sügérnek biztos, hogy elúsztak otthonról.

Felelőtlenül rábólintani egy olyan kihívásra, ahol számára garantált a bukás, megkérdőjelezi az épelméjűségét. Legszívesebben megfojtanám és megszorongatnám, de amíg jelen vannak a vendégeink, egyiket se tehetem.

Ezt a kínos helyzetet atyám oldja meg.

Megkéri az egyik őrét, hogy a vendégeinket kísérjék a szálláshelyükre. Morogva ugyan, de hajlandóak távozni.

– Megőrültél? – rázom meg vállainál fogva Pait.

– Miért is? – kérdezi.

– Meg fogsz halni! – mondom. – Ha nem Yin öl meg, akkor megesz egy cápa! És ha az sem, akkor majd én!

– Melyik lenne a gyorsabb? – vigyorog.

– Felelőtlen vagy! – förmedek rá.

A mosoly kezd leolvadni arcáról.

Megragadja kezemet, mélyen a szemembe néz. Most majd biztos azzal fog jönni, hogy legyőzhetetlen és nagyszerű harcos. Mindez így is van, ha a tollát kell forgatnia, de itt lándzsát kell ragadnia.

– Senki nem segíthet! Neked kell megoldanod! – mondom tovább.

– Fiam, hagyd! Ez az ő döntése.

– Még csak nem is taníthatjuk! – nézek rá.

– Mi nem, de tudok valakit, aki igen – sejtelmesen elmosolyodik. – Sunan! – kiáltja.

Az a minden lében sellő elődugja az orrát.

Odaúszik atyámhoz, meghajol és várja az utasítást. Mit tehetne? A szabály, az szabály. Népünk egyetlen tagja se nyújthat segítséget se a felkészülés, se a harc alatt.

– Miben lehetek szolgálatára, Őfelsége? – kérdezi Sunan.

– Kerítsd elő Phayut. Mondd, hogy élet-halál kérdése.

– Úgy lesz – meghajol és távozik.

Atyámnál rafináltabb sellővel még nem találkoztam.

Nemhiába ő az uralkodó. Éles az esze, tekintélyt parancsoló a megjelenése, és mindenre talál megoldást, még ha az nem is igazán tetszik a sellőnek. Népe vakon követő őt, és megbíznak benne. Más népekkel is jó kapcsolatot ápol, ezért sem állunk hadban másokkal.

Most mégis a háború szélén állunk, csak egy rossz farokcsapás, és kirobbanhat. Még csak elképzelni se akarom, milyen veszteségekkel számolhatnánk. Mindkét oldalon egyaránt. Annak ellenére, hogy nem szeretem a délieket, nem kívánok nekik rosszat.

Annyi az egész, hogy különböző nézeteket vallunk, más a dolgokról kialakult álláspontunk. Attól még lehetnek jó sellők, csak nem az én szememben. Ők is nevelnek porontyokat, tanítgatják őket, és a megélhetésért küzdenek.

– Vonuljatok vissza a szobádba – közli atyám.

– Inkább gyakorolnia kellene – pillantok Paira.

– Várjuk meg Phayut, majd ő segít rajta.

– Papa, talán nekem szurkol? – Pai mellkasára szorítja tenyerét.

– Ne bízd el magad – morogja.

– Tudom én, hogy a szívébe zárt! – úszik oda hozzá. – Ettől teljesen elérzékenyülök – mondja, miközben átöleli.

Ezt még én se mertem soha megtenni előzetes engedélykérés nélkül.

– Ember! Mit csinálsz? – rökönyödik meg atyám.

– Ugyan, egy ölelés mindenkinek jól esik.

– De én a népem uralkodója vagyok!

– Attól még érző lény – ropogtatja meg csontjait.

Atyám rám néz, és az arcára kiült szigor szépen, lassan eltűnik.

Nem tudom, hogyan csinálja, de Pai hatására teljesen elolvad. A zord, magabiztos álarca eltűnik, és mosolyt csal az arcára. Pai ilyen téren született tehetség, és sajnálatomra ezt nem lehet tanítani.

– Ússzunk – mondom, és elúszok a kijárat felé.

Mikor utolér Pai, jókedvűen társalog.

– Papa szeret engem.

– Azt látom.

– Nem örülsz neki?

– De – megfogom kezét, és húzni kezdem, hogy gyorsabban haladjunk –, csak szokatlan.

– Nem tehetek róla, hogy ellenálhatatlan vagyok.

– És persze idióta is – motyogom.

– Már megint itt tartunk?

Szerencsére elérjük a szobámat és berántom, majd becsukom az ajtót.

Nekitaszítom, két karommal közrefogom, hogy ne tudjon szabadulni. De nem is akar, csak vigyorog rám. Egyre dühösebb leszek, mert nem akarja megérteni, hogy ez nem gyerekjáték. Nem akarom elveszíteni, hiszen ő számomra a minden.

– Féltelek – fogom halkabbra.

– Ezt jó hallani – megragadja tarkómat és közelebb ránt. – Hihetetlen vagy – végre ajkamra tapad.

Csak játszik velem.

Aprókat puszil, majd mikor már ott tartunk, hogy elmélyíthetnénk csókunkat, elhúzódik. Felmorranok, és egész testemmel nekifeszülök. Sebesen tapogatom mellizmát, ami átrajzolódik a nedves anyagon. Tenyere hátamra simul, simogat, feltérképezi minden porcikámat.

Ha most a barlangban lennénk, letépném – nem is –, leszaggatnám a ruháját. Fölé kerekednék és minden előkészítés nélkül tagját bevezetném testembe. Kéjesen vonaglanék, és felsikoltanék, mikor elérném a gyönyör kapuját.

Legnagyobb sajnálatomra ez most lehetetlenség, így marad a nyelvünk játszadozása, és az érintésünk által keltett bizsergető érzés. Muszáj beérnem ennyivel, mert ha kiszívom belőle – szó szerint – az összes energiát annyi esélye se lesz, mint amennyi most van.

A gyakorlótér szélén lebegek és nézem, ahogy Pai esetlenül ügyeskedik.

Egyre több sellő gyülekezik, kíváncsiságuk felülírja ellenszenvüket. Még olyan is akad, aki ropogtatnivalót hozott magával. Javában megy a fogadások megtétele, többnyire Yin javára.

– Én az emberre fogadok – mondja mellettem egy idősebb sellő.

– Nőnemű nem fogadhat – válaszolja a bukméker.

– Talán az én kagylóm nem ér annyit, mint a férfiaké? – replikázik.

– Nem azért... – felemelt kézzel védekezik. –Csak ez olyan férfidolog.

– Adok én neked! – a mellette lévő törmelékből kihúz egy hosszabb uszadékfát.

Meglengeti, majd a buki felé közelít, aki gyorsan elúszik előle.

A nő nem hagyja magát, kergetni kezdi, és most már nem az emberemet figyelik, hanem az ő kergetőzésüket. Megmosolyognám én is, ha szívem nem lenne tele aggodalommal. Painak egyáltalán nincs jó egyensúlyérzéke, még az én tudatlan szemem is látja, hogy rossz helyen fogja a lándzsát.

Valami megzavarja a tömeget, mindenki felfelé néz, ujjal mutogatnak és összesúgnak. Egy árnyék suhan a fejünk felett, hunyorítom szememet, és felismerem a kirajzolódó alakot. Megérkezett a megmentőnk! Talán, nincs veszve minden. Feladom a tartózkodást és odaúszok kettejükhöz.

– Hogy kerültél te – bök a mellkasára – ide? – elég szigorúnak tűnik.

– Nem önszántamból vagyok itt – üti el kezét. – Idehurcoltak!

– Higgyem is el? – összehúzza szemöldökét és Paira mered.

– Ezt most igen – állok emberem mellé és megfogom kezét. – Atyám tehet mindenről.

– Nincs jobb dolga, mint hogy embereket a mélybe rángasson?

– Éppenséggel nincs – dörren mögöttünk.

Phayu felé fordul, megbánás jelét nem mutatja, de azért meghajol.

– Őfelsége! Jobban örültem volna, ha más ügy miatt találkozunk újra.

– Nem számít, a lényeg, hogy segítened kell.

– Mégis miben? – kérdezi.

– Tanítsd meg ezt a bohóchalat lándzsát forgatni.

– Miért is? – fordul Pai felé.

– Az úgy volt, hogy... – kezdi mesélni.

Végig hallgatja az egész históriát, és egyre sötétebb aura lengi körbe.

Hitetlenkedve pislog ránk, és van mersze atyámra is megrovóan nézni. Hajába túrva úszik körbe minket, visszafojtja azokat a szavakat, ami nem uralkodói fülünknek való. Mosolyognék, ha nem élet-halál kérdéséről lenne szó.

– Kinek az ötlete volt ezt jóváhagyni? – mérgelődik. – Neked véged!

– Most miért? – feszeng Pai. – Mindenki azzal jön, hogy feldobom a talpam, de nem kell ezt véresen komolyan gondolni.

– Márpedig kell! – dühöngök én is. – Mióta megtörtént, azóta ezt sulykolom abba a nehéz fejedbe!

– Igaza van Skynak! Egyedül csak te vagy ilyen felelőtlen! – fogja fejét Phayu. – Nem elég, hogy Rain megette az életemet is, azért, hogy kerítselek elő, most meg, meg kell mentenem a ványadt seggedet!

– Ezt hogy bírtad kimondani egy szuszra? – továbbra is ostobán vigyorog Pai.

– Elég! – szól atyám. – Vége a játszadozásnak, kezdjetek el edzeni!

Követem apámat, és a számunkra fenntartott helyen foglalunk helyet.

Csendben figyeljük az edzést, és felszisszenünk, amikor Phayunak sikerül betalálni. A Paiból felszakadó szisszenések végül folyamatossá válnak. Hol jobbra, hol balra görnyed, mozgása lassul. Ügyetlenkedése még az eddigieknél is rosszabb, és nem gondolnám, hogy javulni fog.

– Vége, meghal – nyöszörgöm.

– Fiam, ne add fel – ólomsúlyként nehezedik vállamra keze. – Elég kitartó, túléli.

– És mi lesz utána? – pillantok fel rá.

– Várjuk ki a végét. Talán, meglepetést fog okozni nekünk!

– Kötve hiszem.

Nem akarom lenézni, de hát mégiscsak ember.

Ember a maga összes csodájával, rendkívüliségével, optimista felfogásával és a vízben mutatott szerencsétlenkedésével. Yin ellen esélye sincs, ez nyilvánvaló. Ha ez nem jön össze, akkor atyám törheti a fejét, hogy hogyan is ússzunk ki ebből a slamasztikából.

Phayu is fárad, de nem adják fel, csak változtatnak az edzésen. Körbe-körbe úsznak, beiktatva pár bukfencet, megkerülnek egy-két sziklatömböt, vagy lendületből felúsznak és leereszkednek. A gyorsaságán sajnos nem tudunk javítani, ahhoz uszony is kellene.

– Elég kitartó az embered – mondja atyám.

– Tényleg kedveli?

– Nos, nem utálom – morogja. – Bár szeretném.

– Megteheti.

– De mikor olyan szórakoztató – sose hallottam kuncogni, eddig legalábbis.

– Jó ember – mosolyogva nézem Pai küszködését, – és ami fontosabb, szeret.

– Nem kell meggyőznöd, hiszen látom.

Ez annyit tesz, hogy jóváhagyja választottamat.

Ezzel ugyan még nincs megoldva semmi, de mindenképpen haladásként könyvelem el. Ha túl leszünk ezen az egészen, majdcsak akkor lélegezhetek fel. Addig nincs más dolgom, mint támogatást nyújtanom, fájó izmaira iszappakolást tenni és masszírozni.

Ezek az én kötelességeim, mint leendő párjának. Leendő párja! Olyan jó a csengése, és szeretném, hogy ez így is legyen. Összetartozunk, ezt nem vitatja senki, csak szeretnek akadályokat gördíteni elénk. Az egyik legnagyobb nem más, mint Yin.

Nem bírom elviselni a jajgatását.

Fáj a szívem érte, hogy így megdolgoztatja magát. Az edzés után lefeküdt, és úgy is maradt. Ennek örömére felkerestem a gyógyfürdőnket, ahol a megemelkedett hőmérséklettől bugyog az iszap. Megtöltöttem egy hínárszatyrot és most sietek vissza, hozzá.

Elhaladok a szobák mellett, az egyikből kinyúl egy kéz és beránt. A falnak szorít, befogja számat, kezemből kiesik a kosár.

– Beszélnünk kell! – vészjóslóan villan Yin szeme.

– Mmm...

– Elengedlek, ha csendben maradsz! – hevesen bólogatok. – Jó.

– Mit akarsz tőlem? – hátrább lököm és felveszem a szatyromat.

– Tudnod kell, hogy magamtól nem jöttem volna.

– Akkor miért vagy itt? – kérdezem.

– Hagytam volna, hogy apám egy sereggel jöjjön érted?

– Miért ragaszkodik hozzám ennyire?

Tényleg nem tudom.

Mindennél világosabb, hogy a közöttünk lévő dolog nem műkődik. Semmit se tudunk felmutatni, ami a párbaállásból jött volna létre. Se poronty, se boldog kapcsolat, se semmi.

– Hatalmi harc, semmi más – közli. – Azt remélik, ha majd eljön az utódlás, akkor te fogod átvenni a helyét.

– Ez hülyeség! Hiszen én vagyok a legfiatalabb!

– Szerinted ez akadály? – undorodva elhúzza száját.

– Te...Te... Az elejétől fogva tudtad?

– Nem. Velem nem közölnek ilyesmit.

Hiszek neki.

Tudom, hogy nem nézik semmibe se a származása miatt, csak kihasználják. Ha nekem rossz, neki százszor rosszabb. Álljon már az uszonyára! Azt kívánom, hogy kerüljön ki apja hatalma alól, és végre úgy éljen, ahogy szeretne. Kapjon meg mindent, amire vágyik, hagyjon hátra mindent és éljen, úgy, ahogy mi szeretnénk Paijal.

– Miért hívtad ki Pait?

– Hogy elejét vegyem a vérengzésnek.

– Az jobb, ha megölöd őt? – vádaskodom.

– Nem fogom megölni, de nem győzhet. Vissza kell, hogy kapjalak.

– Miért? Miért? Miért? – taszítok vállán.

– Mert megkövetelik tőlem.

Még mindig csak egy bábu, és nem fog megváltozni, hiába is szeretné.

Nem akarok visszaúszni, de nem is fogok. Ha nyer, akkor is itt fogunk maradni, így szól a megállapodás. Az a helyzet, hogy bármi is történjen, az nekik csak jót jelent. Mindenképpen megkapják, amit akarnak.

– Csak...Csak hagyd életben.

– Megteszem. Miattad.

– Köszönöm – ez jelenti a végszót.

Otthagyom, van jobb dolgom is.

Vár rám az igazi, aki éppen halálán van a sok edzéstől. Elmondhatnám neki, amit megtudtam, de nem szeretném felidegesíteni, így is eléggé izgatott. Önfeledten tűnik, mert annak akar látszani, de nem így van. Pontosan tudja, hogy nagy a tét, és meg akar felelni nekem. Na, meg atyámnak. Bár neki már nem kell, hiszen már így is odavan érte.

Beúszva a szobámba, hason fekve találom, miközben nyöszörög.

– Mi tartott ilyen sokáig? – morogja.

– Messzire kellett úsznom érte.

Terhemet leteszem ágyam mellé.

– Nekem csak rád van szükségem – csuklómnál fogva maga mellé húz és átölel.

– Ahogy nekem is rád. Egyben.

– Aha...

Talán feszélyezve érzi magát, hogy nem bízunk benne.

A helyében lehet, hogy én is így éreznék. Ezért mostantól fogva támogatni fogom, ahogy ő tenné. Annyira elgondolkozom, hogy azt se tudom, mikor aludt el. Kicsúszok karjából és magamhoz veszem a szatyrot.

Belemarkolok és kiveszek egy adaggal, majd bekenem karját, vállát, hátát és lábát. Még csak fel sem ébred! – mosolygok rajta. Ilyenkor olyan, mint egy kisfiú. Ha közös porontyunk lenne, azt szeretném, hogy rá hasonlítson. Az ő arcát, mosolyát szeretném látni kicsiben.

Nem rossz álomkép, amit, ha törik, ha szakad, valóra váltok. Vagyok annyira eltökélt, hogy megvalósítsam. Egyedül csak az idő dolgozik ellenem, de ne hívjanak Skynak, ha nem győzöm le. Mert a vele együtt töltött idő mindenképpen megéri.

Talán, még az uszonyomat se fogom elveszíteni, atyám engedékenységének köszönhetően. Megtanulta a leckét. Többé nem fog meggondolatlanul cselekedni, elég volt, hogy Raint elveszítette, engem nem akar. Mert tudja, hogy ha nem hagyná, hogy a választottammal legyek, akkor elhagynám őt, örökre.