Sky

Értékes időt kaptam atyámtól, amit nem pazarolhatunk el.

Egyenesen Rain barlangja felé tartunk. Mivel már nincs szüksége rá, így kisajátítom. Sajnálom! – de most nagy szükségem van rá. Pai erősen kapaszkodik, nyakamat és a derekamat öleli, nehogy elhagyjam. Mintha megengedném magamnak, hogy elveszítsem. Nevetséges! Mindent, amire vágytam, ő testesíti meg.

Kiszámíthatatlan, hogy meddig lehetünk együtt. Eltűnésem nem marad észrevétlen, és értem fognak jönni. A kérdés csak az, hogy mikor. Remélem, atyámnak sikerült valamit kitalálnia, hogy ne hurcolhassanak vissza, mert abba belehalok.

Rég jártam itt, de ezt a barlangrendszert úgy ismerem, akárcsak a tenyeremet, ha nem még jobban. Nem kell sok idő hozzá, hogy kidugjuk fejünket a vízből. Pai csapkod és prüszköl, amitől kicsit megijedek. Megfordulok, látni akarom, hogy nincs vele semmi baj.

– Jól vagy? – ölelem át derekát.

– Kicsit felfordult a gyomrom és szédülök is! – nyöszörgi. – Egyébként, kutya bajom! – végre kapok egy mosolyt.

– Gyere, üljünk ki a barlang szélére.

– Mi ez a hely? – karjára támaszkodik és kiemelkedik a vízből.

– Régen itt élt Rain – mondom, és követem példáját.

– Egész otthonos – tekintetével feltérképezi a szűk teret.

– A szivacsok egy kicsit kiszáradtak – megnyomkodom őket –, de nem olyan vészes.

– Világítás is van! – mutat a fluoreszkáló lényekre.

– Kicsit elszaporodtak, mióta nem jártunk itt.

Remegő lábakkal feláll, majd ledobálja ruháit és leheveredik az ágyszerűségre.

Elképedve bámulom, hogy milyen otthonosan érzi magát. Karját feje alá teszi, lábát keresztbe veti, és a plafont bámulja. A gyorsabb száradás érdekében kiemelem a vízből uszonyomat és legyezgetni kezdem.

– Így elviselhetőbb – motyogja.

– Micsoda? – nézek rá.

– Semmi, semmi! – válaszolja. – Csak nyugodtabb lennék, ha itt kellene aludnom, nem pedig a szobádban.

– Hol? – rökönyödök meg.

– Jól hallottad!

Ez érdekes.

Az uralkodói család hálótermeiben csak a családtagok és hozzátartozóik tartózkodhatnak. Egy olyan kívülállónak, mint Pai, a közelébe se lett volna szabad úsznia. Melegséggel tölt el a tudat, hogy atyám ilyen engedményt tett. Ez is azt jelenti, hogy annyira nem lenne ellenére, ha ez az emberszabású lenne a párom.

– Száradhatnál gyorsabban is – motyogja.

– Igyekszem – nem is tudja, mennyire.

Feltámaszkodik, majd a tévében látott ragadozó lassúságával becserkész.

Úgy teszek, mintha megijednék, de mikor rám veti magát, gurgulázó nevetésben török ki. Olyan rég volt, mikor utoljára ilyen boldognak éreztem magam. Csiklandoz, miközben nyakhajlatomba fújja a levegőt.

– Elég! – ütögetem nevetve vállát. – Engedj el! Nem bírom!

– Csak azért is! – folytatja tovább.

Karját derekam köré fonja, hátamat megtámasztja és az ölébe emel.

Orrát végighúzza nyakamon, ajkával édes csókokat lehel kiéhezett bőrömre. Nedves tincsei közé fúrom ujjaimat, félrebillentem fejemet és lehunyt szemmel sóhajtozom.

– Annyira hiányoztál – hangszíne komollyá válik. – Megőrültem, hogy nem voltál mellettem.

– Azt hiszed én nem? – uszonyom végre kettéválik. – Mindenről te jutottál eszembe, és ez miatt csak jobban fájt!

– Ne hagyj el még egyszer! – puszilja meg államat. – Nem bírnám ki.

Egyik lábamat átvetem az övén, így kényelmesen ülhetek az ölében.

Átkarolom nyakát, a gyenge fényben szemébe nézek. Ugyanazt a fájdalmat látom benne, mint amit nekem kellett elszenvednem. Hát igaz! Szeret engem, annak ellenére is, hogy a testem másé. De azt megígérhetem, hogy a szívem mindörökké az övé marad.

Közelítek ajkához, alig várom, hogy összeforrjunk. Mikor megtörténik, olyan érzés, mintha ezernyi medúza csipkedne meg. Alig mozgatom ajkamat, csak óvatosan összeérintjük újra és újra. Végül megnyitja nekem az utat, és már hatolok is befelé. Feltérképezem az ismert barlangot, és azt érzem, hogy hazaértem.

Ölelése szorosabbá válik, légzése pedig akadozóbbá. Béklyóba zárt testemmel megemelkedik, és a valamivel kényelmesebb fekhelyünkre csúszik. Mellkasára csúsztatom tenyeremet – szíve őrülten kalapál –, és elkezdem lefelé nyomni. Nem ellenkezik, elterül a szivacson és kíváncsian pislog rám.

– Nem változtál – végighúzom ujjamat szegycsontján.

– Dehogynem – suttogja –, csak nem testileg.

– Magyarázd el – előrehajolok, hogy a válla és nyaka közötti mélyedésbe csókolhassak.

– Itt – fogja meg kezemet és a szívére rakja – és itt – halad tovább a fejére.

– Mit akarsz ezzel mondani? – incselkedek vele.

– Mindkét helyre beköltöztél – tenyeremet szája elé teszi, nyelvével végigsimít rajta, majd belecsókol.

– Ennyi nekem éppen elég – csusszanok lejjebb.

Széttárom lábát és közéjük fészkelődök.

Először bordáit csókolom, utána áttérek combhajlatára. Halk sóhajok jelzik, hogy minden egyes cselekedetemmel boldoggá teszem. Végül nyelvemet belefúrom köldökébe, majd követem annak a vékony csíknak a vonalát, ami a férfiasságához vezet.

Gyengéden, mégis határozottan kezembe veszem, amitől megrándul. Alig kell rajta párat rántanom, hogy a megfelelő keménységet elérjem. Megnyalom ajkamat, régóta vágyom íze után. Nem is késlekedek, merevedése fölé hajolok és nyelvemet az éppen kibuggyanó nedvére illesztem. Sóssága szétterül ízlelőbimbóimon, amitől felnyögök.

Sose kostoltam másét, csakis az övét.

Szemem sarkából látom, hogy a szivacsokat markolássza. Alig várja, hogy cselekedhessen, mégis Poszeidóni türelemmel van megáldva. Rezzenéstelenül várja következő lépésemet, ami nem marad el. Számba csúsztatom kalapszerűségét és élvezettel nyalogatom. A sós nedv időről időre kibuggyan, amit élvezettel szippantok fel.

– Lehetne egy kicsit mélyebbre? – szinte már könyörgőre fogja.

– Uhm... – engedem mélyebbre.

Szabad kezemmel nem tudom mit kezdjek, de ekkor eszembe jut, hogy ő mit művelt vele.

Megfogom golyóit és ujjaim segítségével egymást kergetem. Tetszik neki! Felszisszen, kicsit összébb szorítja lábát és a hajamba kapaszkodik.

– Csak így tovább!

Válaszolnék szívesen, de tele van a szám.

Enged szorításán, amit bátorításnak veszek és fejem elkezd billegni. Le és fel, néha erősebben, néha gyengédebben. Ki mondta, hogy a szopás nem jó dolog? Valakitől, mintha ezt hallottam volna, de meg kell cáfolnom. Boldoggá tesz, hogy hossza bennem van – még ha nem is pont abban a lyukban, ami az igazi lenne –, és kedvemre játszadozhatok vele.

Figyelmeztetés nélkül tör ki, akár egy vulkán. Sok és sűrű. Torkomra szalad, amitől köhécselni kezdek.

– Jól vagy? – felül és hátamat ütögeti.

– Szólhattál volna! – köhögök tovább.

– Meglepetés! – vigyorog rám.

– Köszi! – végre alább hagy az inger.

– Adj egy csókot – tarkómnál fogva közelebb húz.

– Ne! Teli van a szám az izéddel!

– Érezni akarom! – hiába is ellenkeznék, legyőzne.

Elmélyíti csókunkat, azt se tudom, hogy merre vagyok arccal, olyan intenzív.

A vágy nálam is felüti fejét, kőkemény merevedésem képében. Hasának feszül, és ahogy átölelve magához szorít, csak még érzékenyebbé válok.

– Pai, csinálnunk kell ezzel valamit – vállok el tőle és lepillantok.

– Bízd rám! – kezét rávezeti és mozgatni kezdi.

Hátra kell támaszkodjak, hogy kibírjam a kényeztetését.

Képes vagyok a csípőmet is bevetni a megfelelő stimuláció érdekében. Önfeledten mozgok, a barlang sóhajomtól visszhangzik.

– Ez az! Engedd ki a hangodat! – biztat, és egyre sietősebbé válik. – Halljam!

– Igen! Pai, csináld! – kiáltom. – Erősebben!

– Miért akarod? – szorít tagomon.

– Mert élvezem – lihegem.

– Miért élvezed? – dörzsöli farkam hegyét.

– Mert szeretlek! – ezzel egy időben elélvezek.

Pihegve dőlök hátra, lábamat eligazítom, mégse zsibbadjon már el teljesen.

Nedvem elterül sötét bőrén, csordogál lefelé, de nem zavarja. Belenyúl és egyesével leszopogatja ujjait.

– Ízlik? – kérdezem, és lábamat felhúzom, hogy lábujjammal megpiszkálhassam hosszát.

– Eléggé – morogja.

– Az jó – felkönyökölök és figyelem, ahogy tagjával játszadozok.

– Nem vagy már gyerek – elkapja bokámat és felrántja.

Egyesével bekapja lábujjaimat, nyelvével incselkedik velük.

Addig, amíg kiéli magát, vádlimat simogatja. Szemmel láthatóan újraéledt benne a szenvedély tüze. Tekintete nem túl sok jót – vagyis de – ígér. Féloldalasan elmosolyodik, miközben behajlított térdem alá nyúl és egyetlen rántással közelebb húz magához.

Széthajtja lábamat, és gyönyörködik látványomban.

Megkeresi bejáratomat – mire beharapom szám szélét – és alig észrevehetően nyomást gyakorol rá. Bárcsak azt mondhatnám, hogy szűk vagyok, de nem így van. Használtak! Ahogy én is használtam azt a másik személyt. Előtoluló képét gyorsan elhessegetem, most nincs itt az ideje, hogy rá gondoljak.

Ujja elveszik bennem, érzem, ahogy mozgatja.

– Ez aztán beszippantott – mosolyodik el.

– Pai, én... Sajnálom...

– Nincs mit – közelebb húzódik.

Merevedése lábam között billeg, arra várva, hogy elmerülhessen bennem.

Gyere! Akarom mondani, de nem teszem. Tegyél magadévá! Feledtesd el velem a másikat! Segítenie kell, hogy ne emlékezzek rá. Azt szeretném, ha csak egy rossz álomképként élne emlékezetemben, hogy más érintett.

Soha nem csókolt meg.

Mindketten úgy gondoltuk, hogy az túl intim, személyes dolog. Ami két szerelmes ember között kell, hogy megtörténjen.

– Készen állsz? – felsőtestemre hajol.

Karja remeg az erőfeszítéstől.

Bólintok, és várom az édes pillanatot, mikor belép testembe. Nem várat magára. Helyére igazítja farkát, lehunyja szemét, ahogy behatol. Ahogy elnyelem teljes hosszát, elégedett sóhaj szakad fel torka mélyéről.

Ezt a feszítő, örömteli érzést Poszeidón küldte nekem. Teljesen kitölt, mintha a számára jöttem volna a világra. Most érzem azt, hogy egyek vagyunk. Mert úgy bizony, összetartozunk. Ennek tanúja a falak, a foszforeszkáló lények és a víz csobogása. Minden, ami tengeri, és ami én vagyok.

– Mozogj! – mozdítom csípőmet.

– Türelem – morogja.

Térdeit enyhén széttárja, lábamat ráhúzza, majd előre dől, egész testemet betakarva.

Karját átcsúsztatja lapockám alatt és a vállamba kapaszkodik. Végre elkezdi, de...

– Oh! – nyögök egy nagyot az első becsapódásánál.

– Jön a következő! – suttogja.

Ha így folytatja, nem tudom mi lesz velem.

Erős és mélyreható minden egyes lökése. Egyre gyorsabb és durvább, de nem bánom. Most valahogy jólesik, hogy durvább a megszokottnál. Nyöszörögve ölelem át, átadom magam a lökéseinek. Liheg és szakad róla a víz, de nem hagyja abba. Vállamba harap, majd csókokkal hint, ahol csak ér.

– Ez jó! – nyögöm.

– Lesz még jobb is! – átöleli derekamat, és ülő helyzetbe tornáz kettőnket.

Nem ereszt teljesen ölére, kicsivel feljebb megtart.

Fejemet hátravetem, miközben övét mellkasomra szorítom. Lélegzete égeti bőrömet, ujjai húsomba marnak. Végül csak elfárad, és hagyja, hogy megdolgozzak kielégülésünkért. Ráereszkedek majd vissza. Oké, menni fog! – kapaszkodok vállába.

Igyekszem átvenni tempóját, de nem megy olyan könnyen. Ráadásul, mikor teljesen elveszik bennem, tengericsillagokat látok. Túl mély! Túl sok! Beharapom alsó ajkamat, és folytatom tovább.

– Gyerünk halacskám! Már mindjárt vége! – lihegi, ahogy csípőmbe mar és segít a mozgásban.

– Rajta vagyok!

– Azt tudom! – kinevet.

Adok én neki!

Minden erőmet és ügyességemet összeszedem. Tarkójába kapaszkodok, és hátrébb dőlök, hogy szemembe tudjon nézni. Tovább rágcsálom az ajkamat, néha nyalok is rajta párat.

– Kicsinálsz!

– Hogy mondod? – hátravetem fejemet, és úgy mozgok tovább.

– Elég! Végem! – párszor még hozzácsapódok, majd hörögve elélvez.

Elég volt az, hogy hallottam hangját.

A kielégülés hangja segített nekem is átlendülni a másik oldalra. Irányíthatatlanul kitörök, mindenhová spriccelek, addig, amíg meg nem ragadja hosszomat. Egy pillanat alatt történt minden, de az extázis elnyújtotta nekem.

– Soha nem élveztem még el ennyire – csúszok le öléből, és hátradőlök.

– Nos, én se panaszkodhatom! – heveredik le mellém.

Kihasználom az alkalmat és átölelem.

Megvárom, amíg lecsillapodunk, majd addig birizgálom, hogy kénytelen legyen a szivacsra helyezkedni. Oda is követem, el sem ereszteném. Mindketten oldalra fordulunk, szuszogása meglibbenti a tarkómon lévő pihéket.

Átölel, fenekem ágyékának nyomódik, de most nem szexuális célzattal. Csupán csak érezni akarjuk egymás jelenlétét. Tudni, hogy nem álmodunk, hanem ez a víztiszta valóság. Még mindig nem hiszem el, hogy itt van, atyámnak köszönhetően.

– Nem hiányzik a szárazföld? – kérdezem.

– Neked nem hiányzott a tenger? –megpuszilja a fülem mögött érzékeny területet.

– De, igen.

– Meg is válaszoltad a kérdésedet.

– Mindent megadtam volna, hogy visszatérjek – dünnyögöm.

– Én is – szünetet tart, majd folytatja –, de téged választalak. Ha itt kell élnem ahhoz, hogy veled legyek, hát akkor itt élek.

– Miattam? – fordulok hanyatt, hogy szemébe nézhessek.

– Részben – feleli. – És magam miatt is.

– Ezt hogy érted?

Felkönyököl, és úgy válaszol.

– Nélküled teljesen elvesztem. Semmi nem okozott akkora boldogságot, nem tudtam élvezni semmit.

– Sajnálom.

– Ne kérj már állandóan bocsánatot – érinti össze orrunkat. – Felnőtt ember vagyok, aki meg tudja hozni a saját döntéseit.

–És, ha megbánod?

– Nem fogom, ígérem. De ha mégis, akkor tudni fogom, hogy én döntöttem így, nem pedig másnak a felelőssége.

– Pai, te vagy a legjobb!

– Mondd még egyszer, nem hallottam tisztán!

– Te vagy a legjobb!

– Még egyszer!

– Pai... – nevetem el magam. – Te vagy a legjobb! Szeretlek.

– Csak ezt akartam hallani – hajol ajkamra.

Ha ennyivel megelégszik, legyen.

Tényleg az ő döntése, nem fogom a kezét, és a legkevésbé sem irányítom. Ahogy mondta, felnőtt férfi, tudja, mi kell neki. És a jelek szerint, én kellek, minden értelemben.

– Megint bökdös a micsodád – motyogom két csók között.

– A kis virgonc! Azért van, mert sokáig kellett nélkülöznie – simogatja lapos hasamat.

– Mi lenne, ha...?

– Rajtam ne múljon – addig helyezkedik, míg teljes testével el nem tud terülni rajtam.

Képes lennék valaha is nemet mondani neki?

Volt idő, mikor igennel feleltem volna, de az már rég a köd homályába veszett. Most csak azt tudom, hogy mindent, és még annál is többet meg szeretnék adni neki. Legszívesebben vele öregednék meg a tenger mélyén, kéz a kézben úszkálva, míg egy napon Poszeidón úgy nem döntene, hogy ideje átkelünk egy másik világba.

Igen, határozottan ezt akarom, mert szeretem. Megszakad a szívem, ha újra el kell veszítenem őt, azt már nem bírnám ki. Örülök, hogy eddig is kibírtam nélküle. Erre gondolva, dúdolni kezdem azt a dalt, amivel szépen, lassan magamhoz láncolhatom őt, egy életre.