Sky

Bátorságot kellett merítenem, hogy bemerészkedjek Pai szobájába.

Minden szégyenkezést nélkülözve másztam be az ágyába, és kínálkoztam fel neki. Nincs bennem semmi kétség, hogy a megfelelő személlyel teszem meg azt a bizonyos dolgot. Átgondoltam, nem csak egy kósza gondolat kapaszkodott meg a fejemben. Számomra ő a tökéletes partner. Tudom, hogy oda fog figyelni rám, és ami a legfontosabb, nem fog fájdalmat okozni.

Általa olyan messzeségekbe juthatok, amiről még csak nem is álmodtam.

– Felkészültél? – kérdezi.

Ostoba kérdés, nem gondolnám, hogy erre fel lehet készülni.

Arra igen, hogyan tegyem szét a lábam, és már a csókjára is tudok reagálni. Tudom, hogy mit jelent, ha megdagad a tagja, és hogyan kell megérinteni, hogy még keményebb legyen. Sajnos az ismereteim meglehetősen hiányosak ezen a téren, de majd ezután.

Azt akarom, hogy megmutasson mindent, megtanuljam a test működését. Megnyugtat a tudat, hogy lesz mire visszaemlékeznem. A vele töltött idő kellemes emlékeket fog felidézni, amire hátrelévő életemben gondolhatok.

– Szóval?

– Uhm... – bólintok.

– Ne feledd, nem állok le!

– Nem is kérem tőled.

– Ez a beszéd. Gyere...

Mindketten feltérdelünk, egymással szemben.

Ideges vagyok, el se tudnám mondani mennyire, de igyekszem a tőlem telhető legjobb módon palástolni. Gyűrögetem nadrágom alját, és várom a következő lépését. Nem várat sokáig. A pólómért nyúl, majd elkezdi felfelé húzni.

Hogy segítsek neki, feltartom a karomat, így könnyebben kibújtat belőle. Tekintetétől felmelegszek, és azt érzem, hogy muszáj eltakarnom magam. Pedig már látott anyaszült meztelenül és akkor nem éreztem ezt a késztetést.

– Még most se akarom elhinni – motyogja, ahogy közelebb araszol.

– Mit?

– Amit most készülünk megtenni.

Lábával befogja az enyémet.

Szelíden mosolyog, miközben kezemért nyúl. Kihajtogatja ujjaimat, majd nyakára helyezi. Tetszik a kontraszt a bőrünk színét illetően. Szinte rikít a fehér bőröm az ő sötét tónusán. Most mit csináljak? Teljesen tanácstalan vagyok, és mintha olvasna a gondolataimban, megszólal:

– Érints meg, ahol csak szeretnél.

Egyből nadrágjára esik a tekintetem, amitől kuncogni kezd.

– Ne nevess ki!

– Nem foglak, de olyan édesen ártatlan vagy.

– Ez van – megrántom vállamat.

– De már nem sokáig.

Tenyerem elindul vándorútjára.

Végighúzom nyakán, vállán, kulcscsontján, mellén és egyre lejjebb haladok. Ő lehunyja szemét, és észrevehetően igyekszik szabályozni a légzését. Tetszik, ahogy reagál az érintésemre. Mellbimbója összezsugorodott, izmai megrándulnak, ahogy a nadrágjában lévő uborka is.

Szám szélét rágcsálva nyúlok be az alsójába, amitől összerándul. Dörzsölni kezdem a selymes bőrt, amiből valami váladékféle kezd kiszivárogni. Elkenem, de újabb adag kúszik elő a – tapogatózom – farka végén lévő résből. Talán pisil?

– Nagyon jól csinálod – suttogja.

Alig észrevehetően lendíti meg csípőjét.

Ezt jó jelnek veszem, ezért előrehajolok és megkóstolom a nyakának hívogató bőrét. A vastag éren végighúzom nyelvemet, majd aprócskát harapok, ami halk nyögést vált ki belőle. Enyhén sós íze van. Nem annyira, mint amikor a tengerből kicsapódó só rászárad a sellő bőrére.

– Fel akarsz falni?

– Megtehetem?

– Neked megengedem – beletúr a hajamba.

Kicsit hátrahúzza fejemet, de csak annyira, hogy bele tudjon nézni a szemembe.

Állom tekintetét, nem hátrálhatok meg a siker küszöbén. Kezem még mindig a gatyájában motoszkál, próbálok nála elérni valamilyen hatást. De csak tapogatózom, nem tudom, hogy mit csinálok voltaképpen.

Végigsimít ajkamon, majd az alsót lejjebb húzza. Kinyújtom nyelvemet és óvatosan megnyalom az ujját. Szájának egyik sarka felfelé kunkorodik, szeme villan. Betolakszik a számba, és mintha várna valamire.

– Szopogasd – mondja.

– Nem értem – alig érteni azt, amit mondok.

– Játssz a nyelveddel.

Esetlenül nekikezdek.

Körbenyalom, majd szívni kezdem, mintha levegőt akarnék beszippantani. Elégedetten mosolyog, majd közelíteni kezd és ujját felváltja a nyelve. Nem is kér engedélyt, csak becsúsztatja, és kergetni kezdi az enyémet.

Belefeledkezek, élvezem amit művel. Abbahagyom lenti tevékenységemet és átölelem nyakát. Közel akarom érezni magamhoz, a lehető legközelebb. Vállát, hátát simogatom, körmömet bőrébe mélyesztem, mire felszisszen.

– Milyen kis vadmacska vagy!

– Macskacápára gondolsz?

– Legyen... – mosolyog.

Elválunk egymástól, legnagyobb bánatomra.

Felállít – sajnos nem úgy, ahogy a múltkor – és lassú mozdulatokkal lehúzza a nadrágomat. A vállába kell kapaszkodnom, hogy ki tudjak belőle lépni. Szerszámom – amit többnyire pisilésre használok –, igyekszik életre kelni. A szemem láttára erőlködve növekszik.

Közben belül egy sürgető érzés kezd elhatalmasodni rajtam, és nem tudom, hogyan elégítsem ki.

Tolni kezd hátrafelé, egészen a háttámláig. Tömör fából készült, széles peremmel, amire számtalan dolgot pakolt. Könyveket, dísztárgyakat és még sok mást, aminek nem tudom a nevét. Egyetlen lendülettel lesöpri őket, nem érdekli, hogy a földön vagy az ágyban kötnek ki. Felültet a háttámlára, de csak fél fenékkel tudok ráülni. Erősen kell kapaszkodnom, hogy le ne csússzak róla.

Nem kell sokáig aggódnom, ugyanis lábaim közé térdel. Széttárja, majd behajlítva a nyakába akassza őket. Most már biztonságban érzem magam. Felnéz a szemembe, talán arra vár, hogy ellenkezni fogok, de nem teszem.

– Ez tetszeni fog.

– Ha te csinálod, biztosan – motyogom.

Megragadja tagomat és húzogatni kezdi.

Mikor már azt hinném, hogy be fogja kapni, egészen mást csinál. A zacskómban lévő két golyót szippantja szájába.

– Oui! – mászok fel a falon. – Ez...Ez...

– Jó? – kérdezi artikulálva.

– Uhm... – bólintok.

Nyelvével szétválassza őket, majd összekoccantja.

Az érzés leírhatatlan.

Mikor megunja a golyókkal való játszadozást, farkamat hasamhoz nyomja és végignyalja. Egyre lejjebb halad, egészen a szűk bejáratomig. Ha lehetséges, mégjobban széthúzza a fenekemet és lefetyelni, szürcsölni kezd. Nem tudom, hogy amit csinál, azt hogy szokták hívni, de Poszeidónra, abba ne hagyja.

Nyomást érzek azon a tájékon, megfeszülök odalenn és valami belém csúszik. Kellemetlen érzés, de amikor hozzászokom és mozgatni kezdi, rájövök, hogy ez bizony valami fantasztikus.

– Ezt is – félénken tolom felé farkamat.

– Szeretnéd, hogy bekapjam?

– I-igen – szinte remegek, annyira szeretném.

A fényes fej fölé hajol, majd bekapja.

Körülölel szájának melege. Fejemet a hűvös falnak támasztom és kapkodva veszem a levegőt. Látványába beleőrülök, én mondom. Ahogy feje mozog, közben a hátán az izmok táncolnak. Az ágy halkan nyikorog, nemtetszését szeretné kinyilvánítani, de ki foglalkozik most vele? Senki.

Alulról bökdös, felülről nyaldos. Lehet ezt fokozni? A cuppogó hangok hallatán elszégyellem magam, és megpróbálom összezárni lábamat, de rám morran. nincs mit tenni, engedem, hogy az akarata érvényesüljön.

Újabb feszülést érzek, olyan érzés, mintha vastagabb valamit tolt volna belém. Nem látom, hogy pontosan mit csinál, pedig szeretném tudni.

– Meghalok! – nyöszörgöm.

– Dehogyis! – ahogy rám néz, arca nyáltól csillog.

Lábam alatt átnyúlva belekapaszkodik csípőmbe.

Emelkedni kezdek, kapálózok, de csak a levegőt markolom.

Nem tudom hogyan csinálta, már csak azt veszem észre, hogy vízszintesen fekszek az ágyában. Mellém támaszkodva, elégedetten vesz szemügyre. Csókolgatni kezdi hasamat, néha aprókat harapva halad egyre feljebb. A legjobb rész, mikor rátalál mellbimbómra, és szívni kezdi. Akaratlanul felnyűszítek az enyhe fájdalommal keveredő élvezettől.

– Poszeidónom!

– Hívhatsz Painak – motyogja.

– Miért, isten vagy? – dobálom a fejemet.

– A tiéd mindenképpen!

– Sügér!

Felnevet.

Lepillantok rá, de nem kellett volna. Szemében rendíthetetlen szenvedély, vágy és valami mást is látok, amit eddig még nem láttam. Mi akar ez lenni? Talán a birtoklást fedeztem fel benne. Tetszik a gondolat, hogy magáénak akar, jobban is, mint kellene.

Nyelvét kinyújtja és úgy halad kulcscsontom felé. Nyomában hűvös érzés marad. Harapdál és nyaldos, teszi ezt felváltva. Keze visszatalál farkamra, és erősen verni kezdi. Nyakába görnyedve húzódok össze, mivel ez már nekem túl sok.

– Engedj, nem tudok mozogni! – kérlel.

– Elég! Nem bírom tovább!

– Lesz ez még jobb is – lefejti karomat. – Most rajtad a sor.

Testem mellé térdel és ráül a mellkasomra.

Nem teljes súlyával, mégis eléri, hogy ne tudjak mozogni. Tagja orrom előtt lebeg, néha megugrik, én pedig nagyot nyelek.

– Nyisd ki szépen! – gyengéden számhoz ütögeti. – Tudod, mit kell csinálni.

Honnan tudnám?

Vagyis igaza van, csak le kell utánoznom azt, amit ő csinált az előbb. Először résnyire nyitom a számat, kidugom nyelvemet és lenyalom azt a cseppet, ami farka hegyén lecseppenni készül.

– Basszus!

– Mi a baj?

– Semmi, csak folytasd!

Nehezebben veszi a levegőt, lehet, a kapkodás jobb szó lenne rá.

Ha azt mondta, hogy folytassam, akkor meg is teszem. Éppen hogy a feje tűnik el a számban, mikor hörögve előreborul, de megtartja magát.

– Csináld!

Örömmel kapaszkodok fenekébe, és elégedetten billegtetem a fejem.

Egyrészt mert élvezem, másrészt mert jól esik, hogy ennyire izgalomba tudom hozni. Körbenyalom tagját, finoman ráharapok, szopogatom, szívogatom. Neki úgy tűnik ez nem elég, mert meglendíti csípőjét, és letolja torkomon. Na jó, nem teljesen, de ahhoz éppen elég, hogy fuldokolni kezdjek.

Köhögök, prüszkölök, de nem zavarja, folytatja a mozgást. Ki és be. Nem kapok levegőt! Megütögetem combját, amitől észhez tér és kihúzódik.

– Sajnálom, jól vagy? – néz le rám.

– Majdnem megfulladtam! – köhögök még egyet.

– Legközelebb óvatosabb leszek.

Hátrálni kezd, majd úgy helyezkedik, hogy teljes testével betakarjon.

Feltámaszkodik, gyönyörködik bennem, majd megpuszilja szemöldökömet, szemhéjamat, orromat és végül a számat veszi birtokba. Az előbb kellemetlennek ugyan nem nevezhető incidenst egyből elfelejtem. Sóhajtozva adom át magam kényeztetésének.

Simogat, ahol csak ér.

Combomat, ágyékomat, hasamat és hosszomat.

Érintése perzsel és az eleve bennem lobogó tüzet emésztő tűzvésszé gerjeszti. Nyöszörgök érintéséért, csak többet és többet akarok. Ennyivel nem elégszem meg.

– Olyan finom vagy – puszit nyom a számra. – És gyönyörű.

– Még szép, sellő vagyok – mondom magabiztosan.

– Te annál több vagy – szántja végig hajamat.

Merevedése csípőmnek feszül, érezni a lüktetését.

De nem siet sehová. Pedig megtehetné, mégis az én tempómban haladunk. Azt hiszem, most már tényleg készen állok. És ezt jelzem is neki, méghozzá úgy, hogy teljesen széttárom lábamat és kezét megragadva egészen a lyukig vezetem azt.

– Biztos vagy benne?

Szeretem, hogy ennyire odafigyel rám.

– Kérlek...

– Jó – szeretetteljesen mosolyog, majd felpattan, és a szekrényéhez siet.

Figyelem minden mozdulatát.

De csak az izmos fenekét látom. Nem tehetek róla, de vonzza a tekintetemet és nem tudom tőle elszakítani. Gömbölyű, izmos és harapnivaló. Ez meg honnan jött? Mielőtt meglátná égő arcomat, eltakarom. Sky, mióta akarsz te feneket harapdálni? Gondolom azóta, mióta rájöttem, hogy megtehetem.

– Meg is van! – a levegőben lebegtet egy kis csomagot.

– Mi az? – könyökölök fel.

– Óvszer, te kis butus!

Feltépi a csomagolást és kiveszi belőle azt a valamit.

Nyögve végigsimít hosszán, majd felhelyezi a leheletvékony babagátlót. Végigmérem teljes valóját. Magas, hosszú, izmos lábakkal, méretes farokkal. Felsőteste enyhén párnázott, de alatta kirajzolódnak az izomkötegek.

Haja kócos, szeme csillog és azok az ajkak a világ legnagyobb csodájára képesek. És az enyém! Elérkezett a pillanat, hogy büszkén magaménak valljam őt, és meg is teszem.

– Jól megnéztél? – tárja szét a karját.

– Nem is!

– Láttalak – kuncogja el magát.

– Utállak – csúszik ki a számon.

– Mindketten tudjuk – helyezkedik lábam közé –, hogy ez nem igaz.

– Akkor mégis mit érzek? – emelem fel államat.

– Azt neked kell megmondanod – puszilgatja hasamat.

Eljött az idő, legalábbis helyezkedéséből erre következtetek.

Gyűrűmnek feszül tagja. Lábamat derekára fonja, lehajol és csókolgat.

– Ez lehet – puszil meg újra – kellemetlen lesz egy kicsit.

– Nem baj – kapaszkodok vállába.

Közénk nyúl, megfogja farkát és a célra tartja.

Elkezdi betolni, amitől muszáj vagyok összeszorítani a fogamat. Még hogy kellemetlen! Egész testemben megfeszülök. Szétszakít! Nem tudom, mi az ideális méret, de az övé biztos, hogy meghaladja azt.

Lélegzetvisszafojtva hatol egyre beljebb. Csak ezt éljem túl! A fájdalomtól azért messze vagyunk, csak nagyon-nagyon kényelmetlen.

– Bent van már? – emelem fel a fejem.

– Majdnem – sziszegi.

– A majdnem nem elég – hajtom vissza fejemet és szuszogni kezdek.

– Meg is van! – lök rajtam egy nagyot.

A telítettség érzése nem a megfelelő kifejezés.

Ez annál jóval több. Annak ellenére, hogy óriási – az én szememben legalábbis –, úgy tűnik, tökéletesen passzol a helyére. Meg se kérdezi, hogy mozoghat-e, megteszi magától. Elengedem magam és erősen koncentrálok.

Karjára támaszkodva tolja belém tagját újra és újra. Gyöngyözik a homloka, a teste pedig nyirkos. Ennek ellenére átölelem, és valahogy sikerül ráéreznem a tempójára. Így már sokkal jobb! Kezdek megnyugodni, hogy ez bizony, tényleg egy igen kellemes elfoglaltság. Persze csak akkor, ha szakértője az ember.

Fűszeres illat terjeng a szobában, erőlködések hangja üti meg a fülemet. De hogy az övé-e vagy az enyém, azt nem tudnám megállapítani. Azt viszont igen, hogy minden lökésénél egyre légiesebben érzem magam.

– Erről álmodni se mertem – motyogja.

– Olyan rossz? – nyögöm.

– Sky, buta vagy! – egész testével betakar. – Ez inkább csodálatos – suttogja, és ettől megnyugszom.

Homlokunk összeér, és számomra érthetetlen szavakat duruzsol.

Nyikorog az ágy, egymásnak csattanunk, és most már tudom, hogy Rainék miért olyan hangosak. Ezért nem félek kiereszteni a hangomat, hogy elismerjem, Pai jó munkát végez. Nyögdécselek, nyöszörgök, és imába foglalom a nevét.

Ezt akkor sikerül összehoznom, mikor odabent elér egy igen érzékeny pontot, amitől össze akarok rándulni. Észreveheti rajtam, mert jobban magához szorít, és olyan tempót vesz fel, amiről azt gondoltam, hogy lehetetlen.

– Még, még! – szántom végig a hátát.

– Húzd vissza a karmaidat! – elszántan tapad ajkamra.

Faljuk egymást, mintha nem lenne holnap.

Csípője hullámzik, akár a tenger. Ujjai húsomba mélyednek, és elégedett hörgés szakad fel torka mélyéről. Ezeket hallva száguldok a boldogság felé. A feszültség egyre csak gyűrűzik bennem, és ki akarom adni magamból a fehér anyagot. Egy kis simítás farkamon, majd rámarkolás és végem van. Dobálom magam, már amennyire lehetséges, és szorítása ellenére testem feladja.

Sikítva ontom magomat közénk.

Majd pihegve visszasüllyedek a matracra, és csak az jár a fejemben, hogy megtettük. Ő még keményen dolgozik rajtam, erősen lökdös, már majdnem letol az ágyról. Erősen kapaszkodok belé, simogatom ahol csak érem. Fogamat vállába mélyesztem, majd megnyalom.

– Ez az! – hatalmasat döf rajtam és rám omlik cseppet sem kicsi teste.

Lüktet odalent.

Nemcsak a bejáratom, hanem a farka is, ami még mindig bennem van.

– Vége? – lihegem.

– Csak egy rövid időre – suttogja a párnába.

– Lesz folytatás? – mert én igenis reménykedek benne.

– Sky, ha újra megtesszük, holnap nem fogsz tudni menni.

– Vállalom a kockázatot – végre felemelkedik, és a szemembe néz.

– Ennyire élvezted?

– Egy félistennel a karomban? – félszegen elmosolyodok és hátrasimítom a szemébe hulló tincseit.

– Csak fél? Azt hittem, kiérdemeltem az isten jelzőt!

– Majd megmondom a következő után – vigyorgok.

– Legyen, de holnap nem megbánni ám! – ujjával fenyeget.

Megbánni.

Ez eszembe se jutna. Sőt, most azt gondolom, hogy vele eggyé válni a legjobb döntéseim közé tartozik. Nem is! Ez volt a lehető legnagyszerűbb döntés, amit valaha meghoztam. Egy érzés kezd kivirágozni szívem környékén, és ahogy belenézek ebbe a bizakodó szempárba azt látom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Lehet, hogy ő is ugyanazt érzi, mint én. Erre a gondolatra nagyot dobban a szívem. Elismerem. Ez a kétlábú sokkal többet jelent a számomra, mint az valaha is képzeltem volna. Boldognak érzem tőle magam, a karjában akarok lenni, és hallani akarom azokat az ismeretlen szavakat, amik pirulásra késztetnek. Akarom őt, és ezt neki is tudnia kell. De hogy mondjam el neki? Van-e jogom egyáltalán megtenni? Hiszen vissza kell zökkennem majd a valóságba, mert mindaz, ami most történt számomra csupán egy megvalósult álom. Ennél nem lehet több, nem engedhetem, mert különben mindketten elvesztünk, véglegesen.