Rain

Ha valaki azt mondja nekem, hogy akkor is mellettem lesz, mikor felébredek, nem hiszem el.

És mégis, itt van, átölel és fülembe szuszog. – Hát nem hihetetlen? – felé nyúlok, és szemébe logó tincsét füle mögé simítom. – Megtettük! – eszméletlen volt, és ha rá gondolok, egész testem beleremeg. Felesleges volt megkérdeznie, hogy az övé vagyok-e.

Szerinte, minden felém úszó sellőnek odaadom magam? Tudom, hogy mást mond, mint amire gondol. És ez esetben, biztos vagyok benne, hogy tisztában van az erényeimmel. Még ha nem is mondtam neki, cselekedeteimből simán észrevehető volt, hogy ártatlan vagyok. – Vagyis, csak voltam! – Ha nem lenne itt, most ujjongva fetrengenék.

Amit tettem, és amit engedtem, hogy megtegyen velem, számomra elköteleződést jelent. Én döntöttem, őt választom, és senki mást, annak ellenére is, hogy neki ez még nehezére esik. – Rá fog jönni! – rá kell jönnie, hogy mi összetartozunk, és van annyi időm, hogy ezt ki is várjam. Megmondtam neki, hogy nem erőltetek semmit, hagyom, hogy a dolgok maguktól alakuljanak.

– Fent vagy? – morogva kérdezi, és közelebb bújik.

Már ettől a túlvilágon érzem magam.

– Igen, eleget aludtam.

– Az jó – fekteti fejét vállamra és szundikál tovább.

Még egy kicsit, hagyom – hiszen jólesik, hogy engem használ szivacsának –, hogy pihenjen.

Ezt vajon, hogy fogom megmagyarázni Őfelségének? Biztosan akar majd mellém valakit, mert szerinte egy uralkodói vérből származó sellő nem maradhat pártalan. – Nem miattam kellene aggódnia! – Nekem már megvan a sellőm, csak ezt még neki is be kell látnia.

A víz fodrozódása felkelti figyelmemet, és egy világoslila fej emelkedik ki belőle. Megrázza tincseit, a cseppek szanaszét szóródnak, és ránk is jut belőle bőven. Nagyokat pislog, mielőtt megszólalna.

– Rain, atyám keres! – sodródik a barlang szájának partjához. – Oh, helló Phayu.

– Te meg ki vagy? – felül, és átfogva magához húz. – Mit akarsz?

– Ő Sky – súgom neki –, a legkisebb herceg.

– Van olyan sellő, aki nem ismer? – húzza fel szemöldökét, és kiül a partra.

Egy percig se zavartatja magát, hogy alig fed minket valami.

Ami fed is, már zörög a kiszáradástól, szálai összementek, így még ha nem is akarja a sellő, akkor is olyat lát, amit nagyon nem kellene.

– Nekem ehhez korán van – hanyatlik vissza, velem együtt.

– Phayu, nem rángathatsz úgy, mint egy babát – támaszkodok fel.

– Miért? Hiszen az vagy – álmos mosolyától elolvadok.

– Nem akarok beleszólni az édes buborékolásotokba, de... mit... keres... itt...? – mutat rá ujjával.

– Hát, ízé... – most kellene valamit kitalálni.

– Majdnem megette egy ízletes húsra éhező nagyfogú növény, megsérült és hazahoztam – sorolja.

– Nem máshol kellene lenned?

– Én ragaszkodtam hozzá, hogy maradjon –– ragadom meg kezét. – Ugye nem mondod el atyádnak?

– Rain, tudod, hogy sose árulnálak el, de őt...

Tisztában vagyok, hogy Phayu nem a szíve csücske, főleg mióta megszégyenített, de az érzéseimet nem titkoltam soha előtte.

Nekem ő kell és senki más. Még Sky-nak se bocsátanám meg, ha tenne ellene valamit, de ez nem fog megtörténni. Jobban szeret ő annál, mint hogy boldogtalanná tegyen egy egész életre. Remélem, ő is megtalálja, akit neki rendelt a víz.

– Szívesen megtenném – folytatja mondókáját –, de piszok nagy szerencséje van, hogy mellette állsz.

– Úgy szeretlek! – felülök és megölelem, de egy erős kar derekam köré fonódik és visszahúz.

– Elég legyen már! – morogja. – Túl érzelgős vagy korán reggel.

– Amit tőled elvettek, azt neki adták – vigyorog Sky, de gyorsan le is olvad ajkáról. – Ti, csináltatok valami mást is?

– Mire gondolsz? – tettetem az ártatlant.

– Phayu? – néz mögém.

– Minden részletre kíváncsi vagy, vagy megelégszel azzal is, hogy az enyém lett?

– Rain, ugye nem mondja komolyan? – kerekedik el szeme.

– Hazudjak? Azzal jobb lesz?

– Megőrültél? Atyám ki fog nyírni!

– Nem, ha nem tudja meg.

– Olyan naiv vagy! Ki fog derülni, és mindenki ezen fog csámcsogni!

– Csak mi tudjuk!

– Más is fogja. Atyám elígért téged!

– Hogyan?

– Phayu nem mondta? – szúrós tekintetét rá emeli.

– Mit kellett volna elmondanod? – fordulok felé.

Félek a válaszától.

Őfelsége nem dönthet a sorsomról a megkérdezésem nélkül, az nem lehet. Még ha nevetség tárgya is vagyok, az csak rám tartozik. Amúgy is, ilyen szégyen után, ki lenne hajlandó a nyakába venni? Nem is ismerek olyat, aki esetleg pályázott volna rám.

– Sajnálom, de Őfelsége Pravat-nak ígért – feleli Phayu halálos nyugalommal.

– Úgy bizony, és most felforgatják utánad az egész tengerfenéket.

– És te hagytad? – csalódottan nézek rá.

– Szerinted, mit tehettem volna?

– Szállj szembe vele! Állj ki mellettem! Én megtettem volna miattad!

– Rain, nekem kötelességeim vannak.

– Igen, hogy kiállj a barátod mellett!

– Atyámmal szemben? Aki történetesen az uralkodó? Talán nekem is olyan sorsot szánsz, mint neki – bök állával Phayu felé.

– Azt azért nem – rebegem.

Az biztos, hogy ebbe nem egyezem bele.

Már csak az a kérdés, hogy hogyan ússzak ki belőle. Túl sok segítségre nem számíthatok, Sky-t nem keverhetem bajba, Phayu-ról meg ne is beszéljek. Már az is bűn, hogy itt van, nem még, ha Őfelsége elé merészkedne. Talán, ha azt mondaná, hogy meggondolta magát, én pedig ragaszkodnék hozzá...

Nem lesz jó. Nem kockáztathatom meg, hogy Őfelsége még nagyobb haragra gerjedjen, és meggondolatlanságból olyat tegyen, amit később megbánna.

– Phayu, most mit tegyek?

– Nem tudok tanácsot adni – tekintete szomorúvá válik. – Én sem szeretném, hogy illetéktelen kezekbe kerüljél.

– Pravat nem olyan rossz – mondja Sky. – Megszokod.

– Úgy teszek, mintha ezt nem is hallottam volna!

– Nem fog leállni, bármit is akartok tenni – szól bele Phayu.

– De miért ragaszkodik hozzá?

Olyan jól elbeszélgetnek rólam, mintha itt sem lennék,

Az a sellő olyan, mint a halak hólyagja, jó nagy, de üres. – Nekem ő nem kell! – főleg, azután, hogy Phayu megenyhült felém.

– Egy megoldás maradt – felül és karjába von. – Jössz velem a Túlátra.

– Nem viheted magaddal! Az a hely veszélyes!

– Szerinted magától nem jönne utánam? – neveti el magát. – Eddig is a tilosban járt, a történtek után pedig...

– Arról nem is akarok hallani! – tiltakozik Sky. – Mit tegyünk?

– Itt maradunk, addig, amíg a víz be nem sötétedik.

– És utána? – reménykedve nézek rá.

– Mondtam, velem jössz.

– Azt hiszem, én most megyek, hiszen lebeszélni nem foglak tudni – szólal meg Sky. – Összeszedek pár dolgot, ami hasznos lehet, ha már így döntöttetek.

– Köszönöm! – ölelném át újra, de Phayu nem engedi.

– Jól meggondoltad, hogy vele mész?

– Nincs maradásom! Nem leszek senki másé!

– Jó... Ha eljön az idő, értetek jövök.

– Szeretlek!

– Én is – egy utolsót mosolyog, majd belecsobban a vízbe.

Addig nézek utána, amíg uszonya teljesen el nem tűnik a víz homályában.

Az életem fenekestől felfordult, és mindezt Phayu-nak köszönhetem. Ha ő nem volna, akkor most unottan tengethetném életemet a tenger fenekén, halakat számolva, és arra várva, hogy jöjjön már valaki, akit szerethetek.

A barlangban csönd és félhomály uralkodik, nagyon egyikőnknek sincs kedve megszólalni.

Phayu biztos azon agyal, hogy mekkora gondot is vett a nyakába. Megértem és sajnálom is. Nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok, azt meg még úgy se, hogy terhére legyek, vagy hátráltassam. Sóhajtva megfogom a szütyőmet és elkezdem belerakosgatni a szívemnek kedves dolgokat, de rá kell jönnöm, hogy ami igazán fontos, az most itt van velem, és engem bámul.

– Ha nem akarod, hogy veled legyek, akkor ketté is válhatunk – mondom neki.

Hátát a falnak támasztotta, lábát kinyújtva egymásra rakta.

Egyáltalán nem zavar meztelensége, sőt, ha nem lennénk ilyen helyzetben, hát biztosan nem ücsörögne ott ilyen nyugodtan. – Újra át akarom élni a tegnapi csodát! – de most sem a hely, sem az idő nem megfelelő, ki tudja mikor ér vissza Sky.

– Kis halacskám, olyan buta vagy.

– Megint miért? – áll meg a kezem a levegőben.

– Szerinted hagynám, hogy a kezei közé kerülj?

– Miért is ne? Akkor lemenne a válladról a teher.

– És hol maradna az élvezet? – elkap, és az ölébe húz. – Azt mondtad, hogy az enyém vagy. Talán hazudtál?

– Sose! – a lehető legőszintébben nézek szemébe.

– Akkor mire vársz? Csókolj már meg.

– Nem kell kétszer mondani! – hajolok ajkára.

Mióta felébredtünk, még csak nem is közelített felém.

El se tudom képzelni, hogy mi tartotta vissza. Engem is csak az, hogy olyan mérgesen gubbasztott a fal tövében. Pedig szívesen letéptem volna róla a hínártakarót, és ügyetlenül ugyan, de vágyaim beteljesítésére kényszerítettem volna.

Ha valaki egyszer belekóstol, és azt egy jó partnerrel teszi, akkor gyorsan rákap az ízére. A fenekem enyhe sajgása se akadályozott volna meg benne. Testemben érezni azt a hosszú tagot, ami folyamatosan bökdös, és mikor eléri azt a pontot...

– Ne gondolkodj, csókolj!

– Igenis – egy pillanatra mozdulatlanná váltam, miközben bizonyos dolgok villantak be.

Elég sokat fejlődtem ilyen rövid idő alatt.

Legalábbis szeretném ezt hinni, de ahogy fülembe jut Phayu elégedett dörmögése, meg is győződök róla. Hátsómba mélyeszti hosszú ujjait, úgy húz közelebb magához. Nyelve már majdnem a torkomban jár, annyira magával ragadja a szenvedély. Minden nyelvcsapása csak fokozza vágyamat, amit jobb lenne lehűteni. Egy utolsó táncot követően elenged, és az ő szemében is ugyanazt a szenvedélyt vélem felfedezni, mint ami a bensőmben ég.

– Később befejezzük – simít ajkamra.

– Győzzem kivárni – vállára hajtom homlokomat. – Vajon vannak a Túláton ilyen barlangok?

– Majd keresünk.

– Akkor nincs baj – mosolyodom el, és kipattanok öléből.

Egy utolsó pillantást vetek ágyékára, de nem kellett volna.

Hosszú tagja a plafon felé meredezik, és ez mind miattam. – Kíván engem! – bár, hogyne kívánna, hiszen ez kevert a nagyobb bajnál is nagyobba. Mondhatom azt is, hogy ahogy akarom őt, pont annyira akar ő is, annyi különbséggel, hogy nekem érzéseim is vannak irányába.

Sky megérkezett, és egyáltalán nem tűnik nyugodtan. Riadt és izgatott egyszerre, nem tudom mi lelte.

– Indulnunk kell!

– Egy pillanat!

– Rain, most! Nincs időnk vacakolni!

– De a cuccaim!

– Majd elviszem neked, csak gyertek már!

– Halacskám – feláll és megfogja kezem –, menjünk, ez majd meglesz.

Bólintok, és együtt a vízbe ugrunk.

Phayu lábakon is magasabb nálam, de ahogy felölti uszonyát, jóval nagyobbnak tűnik nálam, és ez tetszik. Ha valaki meg tud védeni, akkor az ő. – Jól választottam! – büszke vagyok magamra. Egymás után haladunk a barlangrendszerben, majd bejáratánál egy nagyobb szütyőt ad Sky Phayu-nak, aki a hátára veszi, és már úszunk is tovább.

A barátságos világom most zordnak, keménynek és gyűlölködőnek tűnik. Mintha minden fordulóban, hínárosban, és még a sziklák mögött is ellenségek lesnének ránk. Felesküdtek ellenem, és most csak egy valamit akarnak, méghozzá kivetni magukból. Nem odavalónak bélyegeztek, és így a magamfajtának nincs keresnivalója közöttük.

A hasadék mélyén úszunk, majdhogynem hozzáérve az iszaphoz. Csupán csak pár milliméter választ el tőle, de úgy vagyok vele, jobban tesszük, ha meghúzódunk. Mindenki minden apró kis neszre, rezdülésre figyel.

Ennél simábban nem is mehetne, lassú és idegeket őrlő útunk végéhez közeledünk. Már látom a Túlátot, csak annyi dolgunk van, hogy biztonságosan átérjünk a határvonalon.

– Előre úszok – előz meg minket Phayu. – Megnézem, hogy biztonságos-e.

Gyöngyös búcsút veszünk addig egymástól, Sky magához húz, hátamat simogatja, és váltig azt állítja, hogy nemsokára találkozunk. – Bárcsak így lenne!

– Mennem kell – engedem el.

– Vigyázzatok egymásra!

– Úgy lesz!

– Ha nem teszi, megkeresem...

–És a cápákkal eteted meg – ölelem át utoljára –, tudom.

– Hiányozni fogsz!

– Te is nekem!

Kiúszok a hasadékból, de mielőtt elérném a Túlátot, ahol Phayu lebeg, fény jön a semmiből.

Igazán élénk, arannyal bevonva, ami csak egyet jelenthet, Őfelsége megérkezett. Egy tucat őr vesz körbe, a határvonalon lebegve, és nem tudok tovább menni. Phayu ledobja csomagját, és már jönne is utánam, de megrázom fejemet, hogy ne tegye.

– Rain – dördül Őfelsége.

– Parancsára – hajolok meg.

– Mégis mit keresel itt?

– Elmegyek! – dacosan felszegem államat.

– Nem teheted.

– Ezt ki mondja meg?

– Én, az uralkodód.

– Már megbocsásson –hajolok meg –, de nem tarthat itt.

– Ne feleselj velem, te kölyök.

– Elnézést, de ha megbocsát, mennem kell.

– Egy uszonycsapást se! – az őrök rám szegezik lándzsájukat.

– Őfelsége, engedjen utamra – nézek fel rá.

– Apádékat elvesztettem, téged nem foglak!

– Akkor engedje vissza Phayu-t, vele akarok lenni!

– Felejtsd el azt az árulót!

–Nem!

Jobban is megválogathatnám a szavaim, lehetnék kérlelőbb, de forr a vérem attól, hogy meg akarják mondani nekem, mit csináljak, vagy kivel legyek.

Az az önelégült sellő – akit Pravat-nak hívnak –előkerül valahonnan. Gonoszul somolyogva lebeg Őfelsége háta mögött, és ki tudja, mivel tömte tele a fejét. Lehetne annyi esze, hogy nem hisz neki.

– Neked már van párod – int annak a féregnek, hogy ússzon előre. – Őt választottam neked.

– Köszönöm Őfelsége, de nem kérek belőle. Magam is tudok választani.

– Ez már eldöntetett.

– Vagy Phayu, vagy senki! – hadakozok.

– Mit eszel azon a korcson? –hangja megremegteti a vizet, és kezdek megijedni.

– Szeretem!

– Naiv ábránd! Csak beképzeled! Nem mondom még egyszer, visszajössz, és már ma este párba álltok!

– Biztos, hogy nem!

– Rain! Nem tűrhetem az ellenszegülést és a tiszteletlenséget!

– Akkor sem teszem meg! Poszeidónra esküszöm, hogy nem!

– Hát döntöttél. Ha nem tartozol közénk, hát hozzá se fogsz.

– Ezt hogy érti?

Szigonyának végével örvényt kelt a szakadék felett.

Majd az aranylóvá válik, és felém közeledik. Menekülnék, de nem bírok, valami húzni kezd az örvény felé, hiába próbálok ellenkezni, nem megy. Először farkamat nyeli el, majd uszonyomat, utána felsőtestemet. Teljesen bekebelez, magával ragad, forgat, én pedig csak szédülök.

Bizseregni kezdek, de ez nem az a jófajta érzés. Inkább halálosan fájdalmas, és legszívesebben sikítanék, de hang nem jön ki torkomon. Lenézek és megrémülök attól, amit látok. Pikkelyeim, azok a csodálatos türkíz színű pikkelyek, egyesével szakadnak le uszonyomról, farkam kettészakad, azt hiszem, ebbe most belehalok.

Lábaim megjelennek, kék vérem színezi, fájdalmasan kapálózok velük, de nem tudom fent tartani magam, süllyedek. A kíntól elernyedek, és már vizet se kapok. Vagyis kapok, de öklendezni kezdek tőle, úgy érzem, megfulladok.

Az aranyló örvény hirtelen abbamarad, és én csak bámulni tudom azt, akit valaha tiszteltem és szerettem.

– Atyám! Mit tettél! – száguldva úszik felém Sky.

– Már egyik világunkhoz se tartozik.

– Hogy mondod? –kérdezi, miközben torkomat markolászom.

– Megkapta, amit akart, emberré lett.

– De nem is ezt akarta!

– Sky, mindennek megvan a maga szabálya.

– Nem tett semmit! Csináld vissza! – kiáltja.

– Ellenszegült, és ha így folytatod, te is a sorsára jutsz! – ezzel hátat fordít és őreivel elvonul.

Lassan lecsukódik már a szemem, de még hallom, hogy Sky Phayu-ért kiált.

– Vidd fel a felszínre!

– Nem tehetem! A szabály! – húz ölelő karjába.

–Mentsd meg, rád nem vonatkoznak a szabályok!

Többet nem fogok fel, szememet lehunyom, vérem már nem száguldozik olyan gyorsan, és a szívdobogásom is alább hagyja.

Ennyi volt, vége. Mindent elvesztettem egyetlen sellő miatt, de ha megkérdeznék, azt mondanám, hogy megérte, még az életem árán is, mert legalább egy kis időre ugyan, de szabadon szerethettem.