Rain

Garantálom, hogy a medúzáknak több esze van, mint neki.

Hablatyol itt nekem össze, vissza, de az ellenkezőjét csinálja. – Kértem én, hogy csókoljon meg? – Az első is csak azért történt, mert elragadtattam magam. – Inkább legyek egy mulya rája párja, mint ennek a buborékfejű kopoltyúsnak!

Dühöngve indulok Sky keresésére. A halak riadva úsznak el előlem, és az eddig mosolygós teknős is elúszik előlem. Az utamba kerülő növényzetet nem hogy félretolnám, nem, inkább kitépem, és félredobom. Pedig nem ártott nekem, és most ez ritka pazarlás.

Mi, sellők azt valljuk, hogy a pusztítás csak abban az esetben megengedhető, ha túlélésről van szó. – Sajnálom! – próbálom lenyugtatni háborgó lelkemet. Senkinek és semminek nem tesz jót, ha dühöngök, inkább csak nevetség tárgya leszek.

Utána hallgathatnám Őfelsége fejmosását, hogy felelőtlen vagyok, nem gondolkozok előre, és mit fog szólni a nép. – Mit szólna? – Már így is pletykák tárgya vagyok, eggyel több vagy kevesebb, nem számít. Iszapba pacskolt hírnevemen semmi sem segít.

A palotába úszva, nem állítanak meg, csak fejet hajtanak és lebegnek tovább. Első utam az étkezőbe vezet, de nincs ott senki. Az egyik edény alatt találok hínártekercset, – magamhoz veszek párat – és azt majszolva megyek tovább. – Nem is rossz! – Kerülök, fordulok, minden számomra engedélyezett helységbe bekukkantok. – Hol lehet?

– Seb, nem láttad Sky-t? – kérdezem Őfelsége mindenesét.

– A szobájában.

– Mit csinál ott ilyenkor? – meglepődök, mivel nem jellemző rá, hogy nappal ott bujkáljon.

– Készül a párválasztóra – feleli. – Önnek sem ártana.

– De Seb – úszok hozzá közelebb, és átölelem széles vállát –, hát nem jó vagyok én így?

– Ha el akar kelni a halpiacon – mér végig –, akkor nem.

– Mi a baj velem? – úszok hátra. – Nekem nincs pocakom, mint egyeseknek – ugratom.

– De én nem is keresek magam mellé senkit.

– Miért nem? Sok sellőleányka vágyakozik egy olyan pompás példány után, mint... – mutatok végig rajta.

– Nem velem kellene törődnie – szeme villan –, hanem, azzal, hogy megfelelő társa legyen valakinek.

– Még az is lehet, hogy nem választ nekem senkit a gömb.

– Reménykedjen csak, el fog kelni.

– Ki akarna velem lenni? – elkezdem körbe úszkálni, mert tudom, hogy ezzel idegesítem.

– Egy félvak, foga hullatott, kopasz, hordóhasú, uszonyszegett, zörgőporcú, kivénhedt félbolondnak, Ifjú úr!

– Hmm... Kedves Seb, amit felvázoltál, felülmúlja elképzelésemet – cuppantok egy hatalmas puszit, kiázott arcára.

– Na, de Fiatalúr! – dörzsöli meg helyét. – Ilyet nem illik.

– Mi lenne, ha párnak követelnél?

– Hogy mondja?

– Több okból is jól járnál.

– Na, meséljen! – mosolyodik el, mert tudja, hogy megint valami butasággal állok elő.

– Egy, élhetnéd a vének unalmas és békés életét.

– Magával a nyakamban?

– Kettő, nem lenne gondja, kosztra és szállásra.

– Elég gond lenne maga.

– Három, azt csinálna, amit akar, és én is.

– Veszettül jól hangzik, de inkább tépjen szét száz cápa, mint hogy vállaljam.

– De miért? – mellé úszok, fejemet vállára hajtom, kinyújtom karom, ujjaimmal a vizet markolom. – Hát nem lenne szép életünk?

– Rain, hagyd már békén az öreg porcogóst! – Sky nevetve közelít felénk.

– Elrontottad a játékot – kapom be az utolsó falat hínártekercset.

– Köszönöm, ifjú herceg – Seb meghajol, majd távozik.

Szegényt zavarba hoztam, de nem bánom, amúgy is bírja a gyűrődést.

Sky-ra függesztem tekintetemet, és tátva marad a szám. – Mit tettek vele? – Lila haja, levágva, ami rendezetten simul fejére. Túlesett egy kiadós halmanikűrön, bőre tisztán és fényesen ragyog, és ez pikkelyeiről is elmondható. Most már látni rajta, hogy ízig-vérig az uralkodói vérvonalból származik.

Eltűnt az összes kagylóhéj, gyöngy, csecsebecse amitől – számomra – különleges volt. Most több tucat, ha nem ismerném, simán elúsznék mellette.

– Mit tettél magaddal?

– Amit a párválasztó megkövetel – mondja mereven –, neked is ezt kellene tenned.

– Biztos, hogy nem – hátrálok.

– Sejtettem – mosolyodik el, és elindulunk a szabadságot jelentő külvilág felé.

– Miért jöttél?

– Gyere el velem!

– Mégis hová?

– A tengeri boszorkányhoz.

– Minek? Nem is hiszel benne.

– Kérlek! Kíváncsi vagyok! – fogom könyörgőre.

– Valami történt, amiről nem tudok?

– Úgy is mondhatjuk – vigyorodom el.

– Mesélj! – egyből felélénkül.

– Ha el tudsz kapni, elmondom!

Kergetőzünk a kellemesen meleg vízben, kerülgetjük az utunkba kerülő sellőket, halakat és miegymást.

Ezt már szeretem, úgy érzem magam, mint kisebb korunkban, amikor még semmi nem számított. Akkor megmosolyogtak bennünket, most viszont csak megbotránkoznak rajtunk. Azt gondolják, hogy Sky-nak távol kellene tartania magát tőlem, mert rossz hatással vagyok rá. De ő hamarabb vágná le a farkát, mint hogy engem hátra hagyjon.

– Megvagy! – érinti meg uszonyomat. – Elmondod?

– Valami fantasztikus dolog történt velem! – lelkendezek.

– Találtál egy újabb barlangot?

– Nem!

– Ajándékot kaptál?

– Mégis kitől? – úszunk tovább.

– Honnan kellene tudnom?

– Hideg!

– Mondd már...

– Megcsókoltak!

– Mégis ki volt az a bátor? – neveti el magát.

– Phayu – sóhajtom álmodozva.

– A védelmezők egyike?

– Nem az egyike, hanem A VÉDELMEZŐ!

– Hogy még – heveredünk le egy sziklára. – Nem csak álmodtad?

– Miért ennyire hihetetlen? – csücsörítem számat.

– Senkit se engedsz magadhoz közel. Főleg ilyen közel nem.

– De ő más!

– Miben?

– Nem is tudom, érzem.

– Ő kezdte?

– Hát az úgy volt...

– Szóval te voltál – teszi karját feje alá.

– Jaj Sky, nem érted! Ő akarta, azt hiszem, de beelőztem.

– Szeret?

– Ennyire nem lehetsz naiv, hogy szerethetne – támasztom államat karomra. – Csak játszott velem.

– Ez akkor történt, amikor a kráternél elmenekültél?

– Előtte – pirulok el.

– Miért nem mondtad?

– Akartam, de nem volt olyan a helyzet.

– Mindegy mi van, az ilyeneket el kell mondanod! – bök oldalba.

– Jó, jó...

– Párjául akar?

– Dehogy, nem is vesz részt a párválasztón.

– Akkor?

– Mondom, hogy csak játszott – hunyom le szememet.

– Kerüld el jó messzire! Nehogy idő előtt odalegyen a tisztességed.

– Nem mindegy most már – cirógatok meg egy tengeri sünt.

Kicsit szúr, de ő is élőlény, igényli a törődést.

Mindegy mit gondolok, ezt a nagy halat nem tudom becserkészni, és az időm is fogytán van. – Álmodozni lehet, nem? – Legalább ez az egy szép emlék lesz, eljövendő bús napjaimra. – Vajon ki lesz a párom? – Lényegtelen, úgyis azután az ütődött után fogok sóvárogni, jól ismerve magamat és szívemet, életem végéig.

Sose hittem a rémhíreknek.

A tengeri boszi barlangjának bejárata előtt lebegve, azon morfondírozom, hogy vajon mitől kellene félnem. Ugyanolyan, mint a többi, így hát Sky-al nyomomban beúszunk. Érdekes hely, piros, sárga, kék színben játszik, de hogy mitől, nem tudom.

– Foglaljatok helyet, kis sellőcskék – szól egy vibráló hang, valahonnan a sötétből.

– Köszönjük.

– Mi járatban? – előbújik rejtekéből, és leül velünk szemben.

Hosszú, ősz haja derekáig ér, és megnyugtatóan hat, hogy neki is teli van mütyürkével.

Bőre ráncos, mellkasát szorosan összefűzött kagylóhéjak takarják. Pikkelyei ezerszínben pompáznak, nem tudnám meghatározni, hogy mi lenne az alapszíne. Az asztalra támaszkodik, fejét kezén nyugtatja. Néha meg-megrándul, de nincs benne semmi ijesztő. Bájos mosolyt villant, tökéletes fogsorán meglepődök. Nem ilyennek képzeltem el, egy félig megbolondult sellőt.

– Kíváncsiságból jöttünk el hozzád.

– Mindenki ezt mondja – felnéz, és követem tekintetét.

A mennyezeten egy lyuk tátong, amit színes, átlátszó valami takar el. – Szóval ezért színes a barlang? – megnyugszok, hogy nincs itt semmi ördögi.

– Részt veszünk a párválasztón – kezd neki Sky. – Tudni szeretnénk, hogyan alakul.

– Nyújtsd ide a kezed – tétovázik egy kicsit, majd orra elé tolja.

Kezébe veszi, forgatja, majd tanulmányozni kezdi.

– Hmm... Ez érdekes.

– Micsoda? – hajol közelebb.

– A gömb nem szán senkit neked.

– Oh... – nem tudom, hogy most örül, vagy sem a hírnek.

– Ezekben a vizekben, nem találod meg azt, aki a párod lesz.

– Nincs senki? – szomorodik el.

– Egy uszonyos se neked való – vizsgálgatja tovább. – Sokkal különlegesebbet érdemelsz.

– Kit?

– Ha a hold és a csillagok együtt állnak, megtalálod az igazit.

– De hol?

– Ahol fúj a szél, lábad alatt csikorognak a kavicsok.

– Bővebben, ha lehet.

– A nagy kékségen túl.

– Valami közelebbit nem tudna mondani?

– Neki köszönheted majd! – bök felém, göcsörtös ujjával.

– Nekem? – ezen meglepődök.

– Ühüm. A drága hercegünk boldog lesz, de addig még hosszú az út.

Nekem az ő szerelmi életéhez semmi közöm, se most sem később.

Még csak az hiányozna, le is harapná Őfelsége a fejem, ha rossz tanácsot adnék legfiatalabb ivadékának.

– Szeretni fogom?

A kérdés, ami mindig foglalkoztatja. – Poszeidónra! – Mindig attól rettegett, hogy olyan párja lesz, akit nem fog szívből szeretni.

– Az életednél is jobban!

– Hallod Sky! Boldog leszel! – veregetem meg vállát.

– Köszönöm – szégyenlősen elmosolyodik, majd elhúzza kezét.

– Most én jövök – tartom oda.

– Hmm... Jujjujjuj...

– Valami baj van? – pislogok nagyokat.

– Majd csak lesz – suttogja.

– Nem hangzik túl jól.

Biztos, hogy tudni akarom, mit rejt a jövőm.

– A választottad kissé önfejű.

– Én választok?

– Nem Fiatalúr, te már választottál – egyetlen személy jut eszembe, de az biztos, hogy neki esze ágában sincs párosodni velem.

– Kötve hiszem, hogy akarna tőlem valamit.

– Nem most fog eljönni a megvilágosodás számára, de amikor eljön, akkor már késő lesz.

– Kicsit tisztábban, ha kérhetem.

– A baj, mi felé sodródsz elkerülhetetlen.

– Általában így szokott lenni – dünnyögöm.

– Ne félj megadni magad, elhozza számodra a csodát.

Nekem minden a csodáról szól. – Melyikre gondol?

Ezzel a beszélgetéssel nem kerültem közelebb a válaszokhoz. – Nem értek én a rébuszokhoz! – Sky-nak sokkal értelmesebb dolgokat mondott, még ha nem is értettem mit hablatyol. Jobban járok, ha én teszem fel a kérdéseket.

– A gömb választ számomra valakit?

– Igen.

– Boldog leszek tőle?

– Aligha, hosszú szenvedés vár rád.

– Kibírom, ha minden happy end a végén – Sky vállának dőlök, biztatást remélve.

– Hajlandó vagy mindent elveszíteni?

– Mindent?

– Így van. Semmid se marad, amit szeretsz.

Akkor hol érné meg nekem a szerelem megtalálása?

Nehéz döntés, és még azt se tudom, hogy kiről beszél. Akiről szeretném, arról biztos nem. Bizonytalant a bizonytalanért? Ki csinálna ilyet? – Hát én!

– Nem hangzik olyan rosszul.

– Rain, gondold át – ragadja meg karomat Sky. – Most még változtathatsz rajta.

– Ifjú sellő, ha kibírod a megpróbáltatásokat, tiéd a jövő.

– Köszönöm – bólintok és elhúzom a kezem.

– Csak ügyesen! – vigyorodik el.

– Mivel tartozunk?

– Jó szóval, és ha legközelebb erre jártok, hozhatnátok ennek az öregasszonynak pár falatot.

– Úgy lesz – én legalábbis biztosan teljesítem ezt a kívánságát.

– Sok sikert.

Távozunk mesébe illőb barlangjából.

Visszafelé csöndben úszunk, mindketten a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva. Belegondolva, Sky helyzete érdekesebb, rám csak a szenvedés vár. – De rá? – Izgalom, kaland, kihívás, és talán még szenvedély is. – Egész jól hangzik! – Legalább ő biztos lehet benne, hogy rá talál a szerelem, de az enyém igencsak képlékeny, ráadásul kitartás is kell hozzá, ami nem biztos, hogy elég van nekem.

Eljött a nagy nap.

Nem láttam Phayu-t azóta, nem keresett, én pedig büszkébb vagyok annál, minthogy utána úszkálgassak. – Nem vagyok én ebihal! – Szerencsére ez az esemény nem nyilvánosság előtt zajlik, mégis rengetegen vagyunk. Kivételesen nem a páholyunkban foglalunk helyet, ott csak Őfelsége ülhet, szigonyát szorongatva.

Csodálom türelméért, mert, ahogy elnézem, nem öt perc lesz ezt végig ülni. – Nyugodtan dőlök hátra, piszkálgatom körmömet. Az ülés lehetne kényelmesebb, egy kitüremkedés nyomja uszonyomat.

– Ne feszelegjél már – súgja Sky.

– Ne piszkálj, nekem miért nem hoztál szivacsot?

– Gondolkoztál volna előre! – pöccinti meg homlokomat.

– Izgulsz már? Nagyon ki vagy cicomázva.

– Talán kellene? Már tudom a sorsomat.

– De magabiztos vagy! Eddig nem hittél ezekben.

– Ahogy te sem.

– Kis figyelmet kérnék – kiáltja el magát a ceremóniamester.

– Már megint ez a sellő? – kérdezem.

– Mi bajod vele?

– Sérti a dobhártyámat.

– Csak azt? – vigyorodik el.

Jól emlékszem a napra, amikor összegyűjtöttem egy háló tintahalat, és amikor nem figyelt, a nyakába zúdítottam.

Azok ijedtségükben becsináltak, és a kedves bárnehallanám hangú ceremóniamester két hétig kékeslila színben pompázott. Még a tűzpiros uszonyát is befogta. Őfelsége nem értette a viccet, szobafogságot kaptam, és nekem kellett eltakarítani bizonyítékaimat.

– Csendesüljünk el, kérem – kiáltja, mire elhalkulnak a jelenlévők.

Két őr közelít, egyik egy állványt hoz, másik pedig a gömböt.

A kráter szélére teszik az emelvényt, ráhelyezik a gömbölyű tárgyat, ami színesen örvénylik. Őfelsége lebeg a korlát fölött, szigonyát ráemeli, és lő. Először izzani kezd, majd ontja magából aranyló sugarait. – Érdekes! – pislogok. Még csak mesélni se meséltek arról, hogy pontosan mi is fog itt történni.

– Akkor kezdeném is.

– Haladjunk már – hangom hangosabban szól, mint számítottam, ezért megannyi szempár szegeződik rám.

– Rain – dörren Őfelsége. – Fogd vissza magad.

– Elnézést – szégyenemben süllyedek vagy hat métert.

Hát elkezdődött.

Sorra kerülnek elő a nevek, a sellők pironkodva úsznak a ceremóniamester felé, aki egy vízililiomokból készült fonattal összeköti kezüket, és ujjaikat összefűzve elindulnak kifelé. Szép és romantikus a látvány, de számomra erőltetett.

– Sky – nyugodtan szusszan egyet, majd kiúszik.

Most kiderül, hogy a boszi mennyire jól végzi a munkáját. Hangosan nevetni kezdek, ha mégis dob neki valakit a gömb, ő meg elbízta magát.

– Mondom – köszörüli meg torkát –, Sky.

Semmi.

Kedves mesterünk, félénken pillant fel a páholyba, meghajol, majd közli, hogy a gömb döntött. Őfelsége mogorván bólint, hiszen ellenszegülni nem lehet. Sky emelt fővel, büszkén elindul atyja felé. Mikor mellettem úszik el, játékosan kacsint, majd azt súgja, hogy bejött a jóslat.

Akkor most kezdhetek pánikolni? Kezd száradni homlokom, érzem, ahogy repedezik rajta a bőr. Türelmetlenül dobolok a kiszögelésen, uszonyommal izgatottan csapkodok összevissza.

– Rain – mély levegőt veszek, kiúszok, és szembenézek a várakozó sellőkkel.

Kavarog a gomolyag, sokáig tart, míg választ hozzám valót, megöl a feszültség. – Nem bírom!

Már rajzolódik is kifelé a név, hunyorítanom kell, de még így sem az igazi. – Miért nem látom rendesen? – És még a szemtelen ceremóniamester is elém úszik, miközben önelégülten vigyorog rám.

– A név – dobpergés, nem csak én várom türelmetlenül. – Phayu.

– Hogy? – fejem búbjától egészen uszonyom végéig remegni kezdek.

A számomra ismerős sellő felénk úszik, megtorpan előttem, tekintete semmi jót nem ígér.

Kezemet nyújtom, mást nemigen tehetek, de az tény, hogy ledöbbentem. A fonatra pillant, ami már csuklómat díszíti, és ekkor a páholy felé fordul, mély hangján megszólal.

– Ezennel visszautasítom a választottamat – hangja tisztán szól, kétségtelen, hogy minden fülbe eljutott.

– Phayu, mit csinálsz? – kérdezem tőle, de nem néz rám.

– Nem fogadom páromul az itt lebegő Rain-t – konokul mered előre.

Az utolsó hangfoszlány is elhalkul, a döbbent csöndet felváltja a pusmogás.

Szégyen. Mélységes szégyent érzek visszautasítása miatt. Az is jobb lett volna, ha párba állásunk után magamra hagy, és utána különválunk.

– Ellen mersz szegülni a gömb akaratának? – emelkedik ki páholyából Őfelsége.

Bőrre, akár a szigonya, izzik dühében.

– Igen – lebeg egyenes gerinccel.

Ez nem történhet meg! – Velem nem!

A tömeg folytatja a suttogást, hallom lesajnáló szavaikat, amik azt susogják, hogy még erre se vagyok jó. Meg, hogy úgy kell neki, túl különlegesnek tartotta magát. Szememet koromfekete, apró kis gyöngyök hagyják el, majd hátat fordítok, és úszok, ahogy bírok.

– Rain, várj meg! – kiáltja Sky, de nem akarok megállni.

Csak el innen, jó messzire.

Nem látok a gyöngyöktől, úgy haladok előre, fülemben végig ott cseng a gúnyos kacajok sora. – Ezt érdemeltem? – A nyilvános megaláztatást, visszautasítást. Utolsó reményemet, hogy valamennyire tisztelni fognak a sellők, Phayu farokkal döngölte az iszapba.

– Soha nem bocsátok meg, soha!