Rain

Félek, hogy elkésünk, és akkor nincs tovább.

Hiába szeljük a hullámokat, lassan haladunk. Szegény Sky nem győzi erővel vontatni csónakomat, és a kötélnyomok már meglátszanak vékony bőrén. Bárcsak mondhatnám, hogy álljunk meg pihenni, de nem tehetem, és ő sem kéri ezt tőlem. Tudja, hogy mi forog kockán, és nem akar hátráltatni.

Igaz, hogy nem tudok alámerülni, de mindent megteszek, ami tőlem telik. Az is csodaszámba megy, hogy tudom, merre kell haladnunk. Zsigeri húzást érzek, mintha szólongatna, és csak ezt kell követnünk.

– Nem tudsz egy kicsit gyorsabban úszni? – kiáltom neki.

– Akarsz cserélni? – tényleg ki van fulladva, hallom a hangján.

– Kérlek!

– Megteszek minden tőlem telhetőt – ránt egyet a csónakon.

Egyre lassabban haladunk.

Mikor már azt hiszem, hogy nincs remény, fejek bukkannak elő a semmiből. Felismerem őket, a népem tagjait. – Hát eljöttek! – Segíteni fognak megmenteni a páromat. Mérhetetlenül hálás és izgatott vagyok egyben.

– Add át! – Sunan Sky-hoz úszik, és magára akasztja a rögtönzött vontatókötelünket.

– Rain, te mindig bajba keveredsz? – mosolyog rám Seb.

– Úgy örülök, hogy látlak! – hajolok ki a csónakból, hogy megölelhessem.

Otthon.

Ez az egy szó jut eszembe robosztus testét ölelve. Végignézek az arcokon, barátságosan mosolyognak rám, semmi rosszindulat nem látszódik rajtuk. Eddig fel sem fogtam, hogy hány sellőt ismerek, és akiknek fontos vagyok. Mindig is azt hittem, hogy egyedül úszok a tenger vízében, és Sky-on kívül senkire se támaszkodhatom. – Tévedtem.

A vízből egy koronázott fej bukkan elő, szigorú arcán barázdák éktelenkednek. Azt hiszem, őt is megviselte az utóbbi időben történtek.

– Felség – fejet hajtok előtte, hogy kimutassam tiszteletemet.

– Rain! Jó látni – erre rápillantok, mert nem hiszek a fülemnek.

– Önt is, felség! – elégedetten bólint, majd kiadja az utasítást.

Körbeveszik a csónakot és a navigálásommal elindulunk.

A semmiből felbukkant anyámat is látom, persze tisztes távolságban. Nagyot kell nyelnem, mert nem vagyok felkészülve, hogy bármit is mondjak neki. Bár, most nem is ennek van itt az ideje. Mégis, csak idő kérdése, hogy szembenézzek árulásával.

Folyamatosan irányítom a csapatot, az sem érdekel minket, hogy felkelt a hold. Majd ahogy felkelt, úgy le is ment, felváltotta a hajnal első napsugara.

– Itt van valahol! – toporgok a csónakban.

– Biztos? – kérdezi Seb.

– Igen! – megbillen a csónak és majdnem kipottyanok belőle.

– Körülnézünk! – mondja Őfelsége. – Ti ketten maradjatok itt!

– Igenis apám.

– Jobb, ha bemászol a csónakba. Veszélyes vizekben vagyunk.

Karja alá nyúlva próbálom behúzni a csónakba, de nem megy.

A többiek segítenek, hogy uszonyostól biztonságba kerüljön. Borzasztó lesz a várakozás, de ennél többet mi nem tehetünk. Annyit tehetek, hogy lebámulok a mélybe, hátha látok valamit. Elég tiszta a víz, de azért olyan mélyre nem tudok lelátni, ahol ők lehetnek.

– Megtalálják őket – lapogatja meg hátamat barátom.

– Bízom benne – pislogok rá. – Remélem, időben.

– Phayu nem adja könnyen magát – térdel mellém.

Időközben átváltozott, és most együtt bámulunk a mélybe.

Néha arrébb sodródunk egy kicsit, olyankor az evezővel visszaevickélünk a várakozóhelyünkre. Most bánom csak igazán, hogy nincs már uszonyom, bár lehet, hogy csak hátráltatnám a többieket. Muszáj elterelnem a figyelmemet, nem tesznek jót ezek a gondolatok.

– Sky, mi a helyzet Pai-al?

– Mi lenne? – néz rám értetlenül.

– Tudod, még te is lehetsz egy kicsit lágyszívű – félénk mosolyt küldök felé.

– Nem szeretnék róla beszélni, nincs értelme.

– Értem – visszafordítom a figyelmemet a tengerben zajló eseményekre.

Ha lennének persze.

Tudom, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt, megmentik a páromat, de ez a tehetetlenség az őrületbe kerget. Annyi minden vár még ránk az életben. Fel kell nevelnünk Rainbow-t, szeretnünk kell egymást, és szeretkeznünk. Megismerni a világot, élni és élvezni az életet, na meg persze szeretkezni. Vagy erre már gondoltam az előbb?

Egy a lényeg, még alig éltünk, olyan kevés időt töltöttünk együtt, ennél én sokkal, de sokkal többet akarok. Nem engedhetem, hogy elvegyék tőlem.

– Rain! – rázza meg karomat. – Ott! Nézd!

– Mit? – hunyorgok.

– Nem látod? – mutat a vízbe. – Két alak lebeg!

Összpontosítok, amennyire csak tudok.

Ahogy egyre feljebb úsznak, felismerem mindkettőt. Szívem nagyot dobban a viszontlátás örömére, és az, hogy épségben van, elmondhatatlanul boldoggá tesz. – Mire készülnek? – Lebegésük fenyegető, én is érzem a köztük lévő feszültséget.

Körbe kezdenek el úszkálni, egyre közelebb egymáshoz. Pravat maga elé szegezi lándzsáját, kihasználja az adódó alkalmakat és olyankor döf. Phayu viszont mindegyiket kivédi, és az utolsó próbálkozás után elveszi tőle a lándzsát, kettétöri és hagyja, hogy a mélybe merüljön.

A vízbe dugom kezemet, nem mintha elérném őt. De jólesik tudni, hogy majdhogynem egy karnyújtásnyira van.

– Most! – kiáltja Sky.

Ölre mennek.

A két erős, edzett test egymásnak feszül. Ha nem róluk lenne szó, azt mondanám, egészen elképesztő látvány, ahogy két sellő megküzd egymással. De pontosan tudom, hogy ez nem egyszerű harc, hanem élet és halál küzdelme.

Szemmel követhetetlen, ahogy mozognak, néha lejjebb merülnek, néha egészen felúsznak. Erős ütéseket kap mindkettő, már nekem fájnak. Az egyik ilyen után Pravat megdermed, csak lebeg egy helyben, majd süllyedni kezd.

– Mi történt? – rángatom Sky-t.

– Nem tudom! – látom rajta, hogy összezavarodott.

Phayu hosszan néz utána, majd felfelé úszik.

Mikor felbukkan a víz felszínén, olyan éterinek látom. Szikrázó vízcseppek pettyezik bőrét, hajából nyakára, majd vállára csordogál a víz. Arcát a nap melege felé fordítja, és nyugalom árad belőle.

– Hahó! Hát ennyire vagyok fontos neked? – mérgemben odakiáltom neki.

Ő itt lubickol, sütkérezik a sikerében, és még csak eszébe se jutok.

Egyből kipattan a szeme, szerelem árad belőle, majd felénk úszik. Úgy emelkedik ki a vízből, mint ahogy a delfinek szoktak, és mikor a csónakhoz ér, belekapaszkodik és félig kihúzza magát.

– Rain! – egyik kezét tarkómra csúsztatja és lehúz egy csókra.

De nem is akármilyenre.

Szenvedélyes, elsöprő és a világ fájdalmát érzem benne. – Te is hiányoztál nekem! – mosolygok bele csókunkba. Átkarolom vállát, igyekszem ugyanazzal a hévvel visszacsókolni, de nem kelhetek vele versenyre.

– Á! – fájdalmasan felkiált, majd vissszacsúszik a vízbe.

– Phayu! – nyúlok utána, de csak a levegőt markolom.

Megnyugszom, ahogy újra felbukkan a feje.

Arca fájdalomról árulkodik, de elbírja viselni. Közelebb jön, de nem akarja, hogy segítsek neki. Csak lebeg a csónak mellett, szeme vadul pásztázza a környéket. Megragadom az evezőt, nem tudom, hogy mire számítsak.

– Azt hitted – bukkan fel Pravat a csónak másik oldalán –, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem?

– Te még élsz? – szűröm fogaim között.

– Látom, nem örülsz nekem! Pedig olyan jól elvoltunk!

Phayu kérdőn néz rám, de én csak a fogamat csikorgatom.

Mind a ketten megragadják a csónak szélét. Pravat próbálja lehúzni, de Phayu megakadályozza. Sky-al pedig csak billegünk. – Elég! – hányingerem lesz, ki fogom dobni a taccsot, ha így folytatják.

Sikerült fellobbanttani bennem a düh lángját, ujjaim elfehérednek az evezőn, majd lendítem. Akkorát sózok Pravat fejére, amekkorát erőmből telik. Meg is lett az eredménye, egyből elengedi a csónakot, és helyette a fejét fogdossa. Ujjai között csordogál kék vére, és hitetlenül pislog rám.

– Meg mertél ütni!

– Meg én! Többet is kaphatsz, csak gyere a közelembe!

Gonosz mosolyt villant, majd elmerül, és újra felbukkan. Valahonnan szerzett egy lándzsahegyet, amit használni is szeretne.

Phayu közénk úszik, és nekimegy Pravat-nak. Az az idióta többször megvágja, mire sikerül kicsavarni kezéből a pengét. A vizet vérük színezi körülöttünk.

– Rain! Ott... Ott!!! – bökdös Sky.

– Mi van?

Mérges vagyok, hogy rá kell néznem, mikor Phayu-t kell szemmel tartanom.

– Cápa!

– Mi? – riadok meg.

És tényleg igaza van.

Több uszony vett minket körbe, de az egyik kimagaslóan nagyobb a többinél. – A nagy fehér! – Sosem láttam, de hallani már hallottam róla. Veszedelmes fenevad, ha éhes. És most nagyon úgy néz ki, hogy éhezik. Egyre szűkíti a kört körülöttünk, és a fiúk még csak észre sem veszik.

– Phayu! Ki a vízből! Vagy ússz lejjebb!

– Rain! Nem érek rá!

– Cápa! Poszeidón verjen meg! Cápa van a közelben!

Erre már mindketten felkapják a fejüket és keresni kezdik.

Először leblokkolnak, ugyanis ők se nagyon találkozhattak még ekkora szörnyeteggel. Soha nem hatoltak be a területünkre, a határvonal megállította őket. Csak a Túláton lehetne találkozni velük, de ugye, elvileg oda sellők nem merészkedhetnek.

– Phayu! Siess már! – csapkodom a vizet a lapáttal, de nem kellett volna.

Ezzel csak felhívtam magunkra a fenevad figyelmét.

Phayu és Pravat egyszerre kezdenek el úszni felénk, mire a cápa uszonya elmerül, majd felbukkan és nyílegyenesen felénk tart. Amint eléri párom a csónakot, ketten nyúlunk érte. Erőnk megháromszorozódott, és pehelyként emeljük ki a vízből mázsás súlyát.

Pravat is nyújtja kezét, gondolom számításba vette, hogy mi vagyunk a legjobb lehetősége az életben maradásra. Nem is gondolkozok, nyúlok érte, de Sky lefog és visszahúz.

– Ne! Segítenem kell neki!

– Már késő – súgja fülembe.

Megértem, hogy miről beszél.

Abban a pillanatban, Pravat teste fölénk emelkedik, de nem jószántából. Milliónyi vízcsepp zúdul ránk, ahogy a cápa teste is kiemelkedik a vízből. Mindannyian leülünk és erősen kapaszkodunk, nehogy felborítsa a csónakunkat. Egy másodperc szinte az egész, mégis óráknak tűnik.

Belenézek a szörny sötét, alattomos szemébe, és magamat látom tükröződni benne. Ösztönlény, öl, hogy táplálékhoz jusson, ezért nem hibáztathatom.

Pravat fájdalomkiáltása messzire elhallatszódhat, szeme kiguvad. A cápa hegyes fogai uszonyába mélyednek, hallani, ahogy recseg a porca. Majd játszva összezárja álkapcsát, kék vér fröccsen, és a test kettévált. Ellenségünk felsőteste elernyed, elhal a kiáltás, szeme fénytelenné válik.

A ragadozó alámerül, félve lesünk ki a csónakból, és látjuk, ahogy mind egy szálig elfogyasztja áldozatát. Nem tehetek róla, de ejtek egy-két könnycseppet. Phayu még jobban összezuhant, hiszen mégiscsak a barátja volt, és most már nincs.

Azt hiszem, sok rosszat tudunk felírni a listájára, de ezt nem érdemelte. Száműzetést, fogolytábort igen, de ilyen halált biztosan nem. Odakuporodok Phayu mellé, és átölelem. Nem sír, csak bámul maga elé.

– Most már vége – puszilok hajába. – Ennyi volt.

– Ennyi – csak ennyit képes kimondani.

A vízcseppek szépen, lassan elpárolognak róla, és megkezdi átváltozását.

Sky a hajó orrában ül, ő is meg van szeppenve, a távolba bámul, gondolom, emészti a történteket. Azt hiszem, arra mindenkinek szüksége lesz. Most csak annyit tehetek, hogy átölelem, és hagyom, hogy elmélyedjen gondolataiban.

Ringatózunk már egy ideje a csendes vízen, elmúlt a veszély. Mintha semmi sem történt volna.

– Jól vagy? – kérdezem.

– Jól, csak felületi sérülések – szorítja oldalát.

– Nem úgy tűnik – húzom el kezét, és egy mély seb tátong rajta. – Segítségre van szükséged.

– Kibírom, nem olyan vészes.

Pólómból csíkokat tépek, és ideiglenesen azzal kötözöm be sebét. Majd ha visszaérünk, rendes ápolásban részesítem.

Csobogás hallatszódik, fejek bukkannak elő.

Éljenezni kezdenek, hogy legyőzték az ellenséget, mindenki boldognak tűnik. Csak mi vagyunk elszomorodva.

– Visszahúzunk titeket egy darabig – mondja Őfelsége.

– Köszönöm, hogy segített – szorosabbra fűzöm Phayu körül karomat. – Ha nem jöttek volna...

– Ennyivel tartoztunk neked – mindenki lehajtja fejét.

– Akkor is, köszönöm – mosolyodom el. – Visszaadta az életemet!

– De az uszonyodat nem tudom.

– Semmi baj, már megszoktam a földi életet, és valakik már nagyon várnak ránk!

– Rainbow jól van? – eszmél fel Phayu.

– A lehető legjobban, Pai vigyáz rá – simogatom haját.

– Tudtam, hogy benne bízhatok.

Igen, benne bízhatunk, az emberek nem is olyan gonoszak, mint ahogy a mélyben hisszük róluk.

Ezt tudatni kellene a népünk tagjaival, hogy tudják, éppen itt az ideje a változásnak. Merészkedjenek ki a szárazföldre, tapasztaljanak, ne féljenek új dolgokat megismerni.

– Felség! – szólítom meg.

–Tessék?

– Ha van kedve, látogasson meg.

– A szabály, az szabály – mormolja.

– Akkor változtasson rajta! Mi várni fogjuk.

– Rendben, meggondolom, de most mennünk kell – bólint a többieknek, azok felsorakoznak, és a vontatókötelet átvetik mellkasukon. – Sky, gyere. Veled, még számolok.

– Apám – a sírással küszködik, de megpróbálja elfojtani.

– Itt az idő, jönnöd kell. Elég volt a bohóchalkodásból. Vár a párod.

– Értettem.

Sírva ölel át, egész teste remeg.

Ez a búcsú ideje, valószínűleg, többé nem látjuk egymást, mivel délre kell költöznie, párja népéhez. A béke érdekében. – Mégis milyen béke ez? – Egy sellőt teljesen tönkretesznek ezzel, és még csak be sem látják.

– Nem akarom, hogy elmenj! – súgom fülébe.

– Nem akarok menni! –szipogja. – Mondd meg neki... – suttogja.

– Mit mondjak meg? – szorítom karját.

– Sky! Nem érünk rá! – dörren az apja.

– Értem – bólint, és fájdalmas tekintettel szakad el tőlem. – Hiányozni fogsz!

Beleugrik a vízbe.

Utána kiáltok, hogy mégis mit mondjak el, de többé nem bukkan fel. Elmerült, örökre. Többé nem láthatom mosolyát, nem hallhatom játékos csipkelődését. Elválasztottak tőle, egy értelmetlen megállapodás miatt, amit ésszel nem tudok felfogni.

– A többiek hazajuttatnak, nekünk mennünk kell – mondja Őfelsége.

– Találkozunk még? – kapaszkodok a csónak szélébe.

– A víz sodrása kifürkészhetetlen.

Végül őt is elnyeli a víz.

Seb még utoljára átölel, Sunan Phayu-tól búcsúzkódik. Ők még találkoznak, számukra nem végzetes a búcsú. Megint azt érzem, hogy újra elveszítem őket, amit nem tartok igazságosnak. Ennek nem szabadna így lennie. Sky-nak velünk kellett volna maradnia, hogy ő is megtalálhassa a boldogságot. Semmi esélyem utánamenni és megvédeni, ahogy Pai-nak sincs.

Mindkettőnket nagy veszteség ért, csak azt nem tudom, hogy melyikünket érinti ez mélyebben. Gyanítom, hogy őt. Emlékszem, milyen volt, mikor Phayu magamra hagyott a parton, és ha nem lett volna ott Pai, nem tudom, mi lett volna velem. – Vigyázni fogok rá! – ígérem, még ha Sky nem is hallhatja. Talán egy napon majd visszatérsz hozzá és szerethetitek egymást, szabadon. Egy nap, talán.