Rain

Az algaféléket és a halas dolgokat nagyon szereti, de a gyümölcsökre mindig elhúzza a száját.

Vérbeli sellő, az már biztos, és ez mindig mosolyt csal az arcomra. Természetre is az apjára hasonlít, önfejű, makacs, és ha valami nem tetszik neki, kiereszti hangját.

– Csak még egy kanállal – aprócska szájába tolom a banánpürét.

Azzal a lendülettel az arcomon köt ki az egész.

– Úgy kell neked! – Sky hasát fogja a nevetéstől. – Minek etetsz vele olyat, amit nem szeret?

– Mert kell a vitamin! – csattanok fel. – Alig várom, hogy neked is legyen, és akkor majd én nevetek!

– Nekem nem lesz – annyi fájdalom van a hangjában.

– Dehogynem! Sok poronty fog majd körbeúszkálni!

– Nem fogok megtermékenyülni. Ha mégis, inkább összetöröm őket!

– Hogy mondhatsz ilyet?

– Nem akarok egy olyan életet számukra, amiben nem lehetnek boldogok – leül a székre, és az asztalra fekszik. – Inkább megsemmisítem őket.

Kemény szavak.

Mivel éppen eleget hallottam a déliek fura és sellőtelen viselkedésükről, meg tudom érteni. Mindig is egy boldog és szeretetteljes családról álmodozott, de hogy lehetne az, ha az egyik szülője maga is boldogtalan. Gyanítom, ez az idő múlásával sem fog megváltozni.

– Erre is van megoldás – dünnyögöm, miközben letakarítom az arcomat.

– Mégpedig?

– Használd Pai-t. Még csak tudnia se kell róla.

– Ez még tőled is túl nagy ostobaság.

– Miért lenne? Életerős férfi, biztos megfoganna a magja.

– Nem tudhatjuk, hogy ez a kereszteződés hogyan hatna a kicsire.

– Érdekes, hogy nem Pai ellen hadakozol, hanem inkább az eredmények bizonytalan kimenetele ellen.

– Már hogyne ellenezném Pai-t! – kapja fel a fejét. – Ember! Nem hagyhatom, hogy hozzám érjen!

– Eddig hagytad?

– Az más.

Most elkaptam!

Szóval történt már közöttük ez meg az. Már csak az a kérdés, hogy hogyan szedjem ki belőle. Vajon meddig mentek el? Beleszeretett már? – Biztosan! – kipirult arca is erről árulkodik. Zavarában a haját csavargatja és piszkálgatja körmét.

– Miért lenne más? – újabb falattal próbálkozok. – Brr... itt repül a hal!

Cuppog rajta, félek, hogy újra kiköpi, de most inkább lenyeli.

Nagy megkönnyebbülés számomra, nem reménytelen eset.

– Meghoztam az árut! – Mariya néni kopog a nyitott ajtón.

– Jöjjön csak be!

– Hogy vagytok, fiúk? – teszi le csomagjait és a babához sétál. – És ez a kis hercegnő? – megvakargatja hasát, ami egyből gödröcskés mosolyt csal arcára.

– Mindenki jól van – válaszolom. – Pai-ék lementek a partra horgászni.

– Vagy csak azt mondják – gyönyörködik tovább a kislányomban. – Néha jól esik elszakadni otthonról.

– Ezt mire mondja?

– Ilyenkor a férfiak megvitatnak ezt-azt. Amit itthon nem tennének.

– Mi is azok vagyunk! – húzom ki magam.

– Igen, azok – miért van olyan érzésem, hogy másképpen gondolja?

Elkezdem kipakolni a portékáit.

Mind frissen szedett, és az illatától összefut a nyál a számba. Igazán elkényeztet minket, és Pai szerint nem is kerül többe, mintha máshol vásárolnánk. Ráadásul házhoz szállítja. Igazán kedvelhető hölgy a maga furcsaságaival egyetemben.

Elveszi az asztalról a pürés tálkát, és gagyarászva etetni kezdi Rainbow-t. Elkerekedik a szemem, ugyanis szemernyi ellenállást sem tanúsít. Jóízűen habzsolja befelé, mintha mindig is ilyen szépen termelné befelé. – Tőlem miért nem akarja elfogadni? – szíven üt a féltékenység. Én a szülője vagyok, mégis mikor etetem, szemrehányást látok tekintetében, de az is lehet, hogy csak beképzelem.

– Ügyes vagy! Mind megetted! – megtörli száját, majd vállára veszi és megbüfizteti.

– Köszönöm! Ha én adom neki, nem akarja megenni.

– Mert a kis huncut tudja, hogy az anyjával bármit megtehet.

– Az anyjával? – értetlenül pislogok.

– Igen, a szülőjével.

Az embereknél normális azt az egyedet anyának hívni, aki megszüli a babát. Kizárólag nőknek a kiváltsága, a férfiak szervezete teljesen máshogy működik. Arra céloz Mariya néni, hogy én hordtam ki? Esetleg ismeri a sellők titkát és rájött, hogy mi is azok vagyunk?

Ha igen, miért nem hozza szóba vagy kérdez rá?

Nem vagyok szívbajos, elmondanám neki az igazat, de lehet, utána bolondnak nézne. Ennyi belefér, bár lelkemre kötötték, hogy idegenekkel ne legyek ennyire nyílt és barátságos. – Hol húzzam meg a határt? – szerintem már elég közel áll hozzánk a néni, hogy ne hozzon bajt a fejünkre. De mielőtt megteszem, kikérem Pai véleményét, ő mégiscsak ember, jobban ért az ilyesmihez.

Szélvészként robban be Pai.

Alig kap levegőt, tekintete félelemről árulkodik. Háta mögé pillantok, várom, hogy Phayu is megérkezzen, de nem látom. – Mi történhetett? – Elfog a rettegés, és azt hiszem, jó okkal.

– Pai! – Sky felpattan és odasiet hozzá. – Jól vagy?

– Nem! – öleli át, és nyakába temeti arcát.

– Mi folyik itt? Hol van Phayu?

– El kell mennünk innen! – tolja el Sky-t. – Most!

– Nyögd már ki végre, hol van Phayu!

– Megjelent valami Pravat nevezetű, rémísztő alakokkal! – lihegi. – Bosszúról hadovált, és Phayu értetek küldött!

– Ott hagytad? – kétségbeesetten rontok neki és püfölöm mellkasát. – Hogy tehetted?

– Ki az a Pravat? – kérdezi Mariya néni.

– Hosszú történet – motyogja Sky.

– Biztonságos helyre kell, hogy vigyelek titeket! Szedjétek össze a legszükségesebbeket!

Rainbow miatt teszem, amit mond.

Összeszedem a számára legfontosabb dolgokat és Pai kezébe nyomom. Meg kell védeniük, bennük megbízom. Nekem most Phayu mellett van a helyem, segítenem kell neki. – Nem hagyhatom magára! – ki segítene neki, ha én nem teszem?

– Gyertek el hozzám! – Mariya néni már a hordozóba is rakja a kicsit. – Ott biztonságban lesztek!

– Köszönjük! – ujjaimat tördelem idegességemben. – Menjetek!

– Nélküled nem! – makacsolja meg magát Sky. – Pai tud vigyázni rátok! Nekem Phayu után kell mennem!

– Majd én visszamegyek! – mondja Pai.

– Nem! Te meg tudod védeni a kicsikémet és Sky-t! Kérlek! Ha velük vagy, tudom, hogy biztonságban lesznek! – könyörgök.

– Rain, kicsi és törékeny vagy hozzájuk képest!

– Nem érdekel! Menjetek! – tessékelem ki őket.

Mindannyian beülnek Mariya néni autójába és elhajtanak.

Az út csak porzik, fájóan nézek utánuk. De most el kellett engednem őket, nem tehettem mást. A másik felemnek szüksége van rám, és nem fogom cserbenhagyni. Törékeny és gyenge vagyok – legalábbis hozzájuk képest – de ha felidegesítenek, oroszlánfókává változom.

Felhúzom a sportcipőmet és sprintelni kezdek.

Nem késhetek el, sose bocsátanám meg magamnak. – Minden az én hibám! – miattam van ez az egész. Átszelem a fás részt, a levelek megritkulnak előttem, és már látom is őket. Legalább egy tucatnyian vannak, ha nem többen.

Kilépek a fák takarásából, szívem kihagy egy ütemet.

Phayu-t két megtermett rőtszakállú tartja, feje lóg, nem tudja megtartani magát. Rendkívül erős sellőnek számít odahaza, de ennyi ellenféllel még ő sem bír el.

– Mi folyik itt? – hangom átszeli a közöttünk lévő levegőt.

Mindenki felénk fordul és megvárják, hogy közelebb érjek.

– Hát te is itt vagy? – nem gondoltam volna, hogy még egyszer hallani fogom ezt a hangot az életemben.

– Pravat! Engedjétek el!

– Azt hiszem, nem vagy olyan helyzetben, hogy parancsolgass nekem!

– Te csak azt hiszed! – dobbantok egyet.

– A kölyködet hol hagytad? – húzza fel szemöldökét. – Talán otthon?

– Semmi közöd hozzá!

– Ha végeztem veletek, magamhoz veszem – villantja elő fehér fogsorát. – Ígérem, sajátomként nevelem majd fel!

– Abból ugyan nem eszel!

– Rain, miért jöttél ide? – zúzódással teli arccal néz rám, amitől megszakad a szívem.

– Miattad!

– És most mi lesz? Összeölelkeztek, mint a szerelmesek?

– Mit akarsz?

– A jussomat! Az uralkodó nekem adott!

– Hahó! Térj már észhez! Annak az ígéretnek már akkor befellegzett! Nem köt hozzád semmilyen ígéret!

– Nem érdekel! – szinte már őrjöng. – A vízbe vele! – mutat Phayu-ra.

– Vele mi lesz? – kérdezi az egyik rőtszakállú.

– Eljátszadozom vele, majd nektek adom – vigyorog. – Páran menjetek, és keressétek meg a kölyköt!

Kettéoszlik a csapat.

Egyik fele Phayu-t a víz felé hurcolja, és nem tehetek ellene semmit. A másik fele megindul a ház felé, hogy elhozzák a kicsikémet. – Hülyék ezek? – Azt hitték ott fogom hagyni, kiszolgáltatva olyanoknak, mint ezek? A legféltettebb kincsemről mindig is gondoskodni fogok.

– Hagyj minket békén! – szaladni kezdek a tenger felé, hogy utolérjem a kis csapatot.

Elkapja karomat és visszaránt, nekem meg bámulnom kell, ahogy a víz alá merülnek.

– Gyűlöllek! Undorodom tőled! – köpök az arcába.

– Bárcsak érdekelne! – szorít magához.

– Engedj már el! – karomat közénk ékelem.

– Majd, ha végeztem!

Vonszolni kezd a házunk irányába.

Rúgok, harapok, karmolászok. Célom ellenére nem értem el semmit, csak bajba kerültem. Ennek ellenére nyugodt a lelkiismeretem, és az első adandó alkalommal meglépek. Szerzek egy csónakot és elindulok észak felé, hogy kiszabadítsam Phayu-t. Azt, hogy hogyan fogom megtenni még nem tudom, de Sky majd segít benne.

Vannak még barátaink odahaza, és ha nem is miattam, de Phayu miatt segíteni fognak. Hiszen közéjük tartozik, többé már nem kitaszított, és a sellők összetartanak. A büntetéssel majd később számolunk, most az a lényeg, hogy megmentsük őt.

Pai házát megkerülve a medence mellett megyünk el.

Nekifeszülök, sarkamat a kavicsos fövenybe mélyesztem, és minden erőmet összegyűjtve a vízbe lököm. Én sem úszom meg szárazon. Tüdőm megtelik sós vízzel, de célomat elérem. Pravat elkezdi átváltozását, addig én a medence széléhez úszok és megkapaszkodok a peremében.

Kiemelkedek a vízből, és már majdnem sikerül az egyik lábamat is kiemelnem, mikor megragadja bokámat és visszaránt. Rúgkapálok – a levegőm vészesen fogy –, és sikeresen eltalálom álkapcsát. – Úgy kell neki! – Kétségbeesésem megkétszerezi erőmet, és már kint is találom magam a vízből.

Nem gondolkozok, csak szaladok, hátra se nézve. Követem az egyetlen utat, ami a város felé vezet, és amin a többiek távoztak. – Sikerült időt nyernem! – Legszívesebben megállnék, hogy levegőhöz jussak, de most minden másodperc számít.

Pravat-nak nem kell sok idő az átváltozáshoz, és tudom, hogy egyből nyomomba fog eredni. Az a csoda, hogy a csatlósai nem vettek észre. Biztos felforgatják mindkét házat, hogy a többiek nyomára bukkanjanak.

Annyi szerencsém van, hogy hozzászoktam már a földi körülményekhez, megedződtem, ami Pravat-ról nem mondható el.

Egy kocsi közeledik felém, és hevesen integetni kezdek. Bárki is az, segítséget kérhetek tőle. Felgyorsít, majd farolva megfordul –felkavarva az összes port –, majd kivágódik az ajtó.

– Siess!

Bepattanok, Pai pedig tövig nyomja a gázpedált.

– Elvitték! – szipogom. – Nem tudtam megakadályozni! – egész testem remeg.

– Ez várható volt! – morogja.

– Belehalok, ha történik vele valami!

– Tudom! – körmét rágja vezetés közben.

Nem megyünk be a városba.

Egy mellékútra hajtunk, a fák teteje összeér fejünk fölött. Csak suhanó árnyakat látok, a könnyektől minden összemosódik. Egyszer csak lefékez egy kis bódé előtt, ahonnan Sky és Mariya néni jön ki.

Nincs maradásom, már nyitom is az ajtót, és Sky karjába rohanok. Meleg ölelése valamennyire megnyugtat, simogatja hátamat, míg nem tudok rendesen levegőt venni.

– Északra! Északra vitték!

– Kik?

– A rőtszakállúak! – kapaszkodok ingjébe. – Utána kell mennünk!

– Neked? Hiszen nem tudsz lemerülni!

– Nem érdekel! Megyek! Te pedig, hívj segítséget!

– Rain! – sajnálkozva néz rám. – Én ehhez kevés vagyok.

– Te vagy az uralkodó fia! Kérlek, kérj tőle szívességet!

Tudom, hogy nem fog nemet mondani.

A barátságunk mindennél többet ér, és én is megtennék érte bármit. Főleg, ha róla vagy a szeretett feléről lenne szó. Csak pár szót akarok hallani, amitől megnyugszom.

– Majd én megyek – vetkőzik Mariya néni.

– Hogy? – pislogunk mindketten.

– Beszélek atyáddal – néz Sky szemébe.

– Ismeri? Ki maga? – mérjük végig.

– Maga is? – leesett állal kérdezi Pai. – Itt már mindenki sellő?

– Itt? Mindenki – mosolyog Mariya néni.

– Magának nem fog segíteni – törlöm le könnyeimet.

– Dehogynem! A rokonának nem mondhat nemet.

Milyen rokon?

Minden élő rokona a birodalomban lakik, senki nem hiányzik. Mariya néniről pedig soha nem hallottam. Egyedül a szüleim azok, akik nincsenek ott. De csak azért, mert már jó ideje a túlvilág tengereinek habját szelik.

– Ki maga? – hangom megremeg.

Ha az, akire gondolok, itt esek össze.

– Rain, én vagyok... Az anyád!

Mondtam.

Lábam összecsuklik alattam és a homokban kötök ki. Úgy kell Pai-nak és Sky-nak felráncigálnia. Mire sikerül, addigra Mariya néni már a vízbe csobban. Elmerül benne, majd kiemelkedik belőle. Pikkelye a szivárvány összes színében pompázik. A napfény megcsillan rajta, és csak bámulni tudom, ahogy újra elveszik a tengerben.

– Van anyám?

– Nagyon úgy néz ki – motyogják egyszerre.

– A kicsim?

– Bent van, sírt, de elaltattam – válaszolja Sky.

– Jó. Menjünk! – húzom magammal.

– Hé! Hová mentek! – kiáltja utánunk Pai.

– Phayu után!

– Én is megyek! – erre megtorpanunk, és megvárjuk, hogy utolérjen.

– Nem jöhetsz! Vigyáznod kell Rainbow-ra!

– De nélkülem...

– Megleszünk! Kérlek, csak rád bízhatom! Te vagy a nagybátyja! – ezzel az egy szóval elérem célomat.

– Mi lesz, ha nem látlak titeket többet? – értem is aggódik, de úgy látom, hogy más miatt sokkal jobban.

– Visszajövök! – ígérem.

– És Sky?

– Nem hiszem – csóválja fejét. – Az én földi létem ezennel véget ért.

– Az nem lehet – vonja ölelésébe. – Nem hagyhatsz el!

– Sajnálom – ilyen érzelmesnek se láttam még barátomat.

Mélyen egymás szemébe néznek, láthatóan nem akarnak elszakadni egymástól.

Bárcsak több időnk lenne, de mennünk kell. Megköszörülöm torkomat, mire felkapják a fejüket és felém néznek. Sky akkorát sóhajt, hogy még az ég is beleremeg. Lábujjhegyre áll, átöleli Pai nyakát és végre megcsókolja.

Örülnék neki – ki kellene bújnom a bőrömből –, ha nem tudnám, hogy ez a búcsúzás ideje. Olyan erősen kapaszkodnak egymásba, szenvedélyesen, amiről soha nem gondoltam volna, hogy meg fog történni.

– Hiányozni fogsz – suttogja Sky, de jó fülem van, ezért meghallom.

– Várni fogok rád – elengedi és hátralép. – Hallod, bolond sellő! Én itt leszek és várok rád!

– Ne tedd! –fogja meg kezemet és szaladni kezdünk. – Ne várj rám!

– Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak!

Erre már nem válaszol.

Fél szemmel rápillantok, és most először látom Sky-t gyöngyözni. Az apró kis gömbök szikráznak, ahogy gurulnak lefelé. – Esélye sincs! – megtalálta a szerelmet, és el is vesztette. Együtt érzek vele, tudom, min megy keresztül. Nem akarom, hogy a tenger mélyén magába zárkózzon, és vágyakozva emlékezzen vissza az itt töltött szép napokra.

De lehet, hogy ezek a pillanatok fogják életben tartani. A helyében én is ezekbe kapaszkodnék, ahogy tettem is. Annyi különbséggel, hogy én magam dönthettem sorsom felett, míg Sky-nak ezt a jogát elvették tőle. Most jövök rá, azzal, hogy az uralkodó fia, inkább veszített, mint nyert. Nekem ott volt a szabadság, azt csinálhattam, amit akartam, nem kötöttek gúzsba. – Sky, kérlek, bocsáss meg nekem! – már értem, hogy milyen terhek nyomták a válladat, és azt is, hogy én csak megnehezítettem azt. Most viszont megfogadom, ha túl vagyunk ezen az egészen, a te problémádra is találok orvosságot, ha addig élek is.