Rain

Mélyen megdöbbentett Sky bejelentése.

Mindig is úgy gondoltam – mivel a testvérek között ő a legfiatalabb –, hogy szabadabban élhet. Nincs elhalmozva felelősséggel és elköteleződéssel a birodalom felé. Igen, tudom, hogy vannak dolgok, amik alól nem bújhat ki egy uszonyos sem, de az, hogy rákényszerítették a párbállást, több a soknál. Olyan szerény, jó sellő, soha nem panaszkodott és nem is volt rá panasz.

Phayu diszkréten elvonult, hogy beszélgetni tudjunk. Alighogy becsukódott mögötte az ajtó Sky felé fordultam.

– Megfoghatom? – nyújtja kezét.

– Persze, tessék – mosolyogva fektetem karjába.

A kicsi csak gügyög, ujjait megpróbálja Sky bőrébe mélyeszteni, de folyton lecsúszik róla.

– Lehet, nemsokára neked is lesz.

– Micsoda?

– Hát, porontyod.

– Kötve hiszem – motyogja. – Ahhoz össze is kellene tenni a két micsodát.

– Sky... Nem értem. Párba álltál.

– Uhm.

– Szóval, csak megtörtént...

– Az úgy volt...

Belekezdett a mesébe.

Röviden annyi történt, legalábbis az ő elmondása szerint, hogy a két birodalom között meggyengült a kapcsolat. A déliek ajánlatot tettek, hogy a két fiatal együtt sodródjon tovább a tengerek vízében.

Erősen ajánlották, hogy jöjjön létre ez a megállapodás, mert ha nem, az beláthatatlan következményekkel járna. Elég agresszív egy nép, nem vitás. Phayu beszélt róluk, és már attól rosszul voltam, amit mesélt róluk. Sky nem húzná ott olyan sokáig, túl széplelkű ahhoz a vasszigorhoz.

Az udvarlás is annyiból állt, hogy kifaggatta leendő párja az egészségügyi állapotáról. Mindenáron tudni akarta, hogy még érintetlen-e, mert ha használták, akkor csak selejtes áru. Abból viszont nem kér, annál többet érdemel.

Az összeadási ceremóniát az alattvalók előtt tartották, nehogy visszakozásra kerüljön a sor. Ha mégis megtörténik, valószínűleg kirobban a két birodalom közötti vita, ami háborúba torkollott volna.

Ahogy elhangzottak a szavak, csuklóját megragadva elhurcolta párja. Egy előre előkészített barlangba sietett, és hiába ellenkezett, nem eresztette el az a vadállat. Szót szó követett, végül leütötte őt az a bikacápa.

Arra ébredt, hogy felette görnyed, erősen liheg, és már majdnem bevezette tagját. Sky kapálózott és véletlen ágyékon rúgta. Akkor hallotta meg Pai hívó szavát, és a vízbe vetette magát. A részletekről nem volt hajlandó beszélni, főleg, mikor az embere került szóba. Érthetetlen módon a füle tövéig vörösödött említésére.

– Akkor nem feküdtetek le?

– Az embereknek rossz a hallásuk? Vagy nem vág úgy az eszük? – forgatja szemét. – Remélem, nem válsz olyanná, mint ők.

– Sky, már olyan vagyok – suttogom.

– Jól van, ne vedd a szívedre! – dől nekem, miközben a kicsire mosolyog. – Nem, időben távoztam – adja meg a választ előbbi kérdésemre.

– Most mi lesz veled? Ha hazamész?

– Húzom az időt, de elkerülni nem tudom.

– Kérd meg apádat, hogy válasszon szét.

– Ha csak rólam lenne szó, megtenné.

– De az alattvalók élete a tét.

– Pontosan.

Laposan pislog, beszéde egyre akadozóbbá válik.

Kiveszem kezéből a lányomat, beteszem a kiságyába és biztatom Sky-t, hogy menjen lefeküdni. Biztosítom róla, hogy kitalálunk valamit, ne aggódjon. Mindenre van megoldás, majd összedugjuk a fejünket. Phayu okos, Pai hihetetlen fantáziával van megáldva, és mindenből kidumálja magát.

Alighogy kimegy, Phayu kopog az ajtón, jelezve, hogy bejön. Szétnéz a szobában, majd belép, az ajtót becsukva.

– Elment? – kérdezi.

– Igen, nagyon fáradt – sóhajtom és felhúzom lábamat. – Aggódom érte.

– Tudom – puszilja meg halántékomat. – Kitalálunk valamit!

– Én is ezt mondom – hintázni kezdek.

– Feküdjünk le, most nincs miért aggódni.

Hallgatok rá és ágyba bújok.

Azt hittem, most, hogy kikelt a kicsi, nem kell aggódnom, és minden a legnagyobb rendben lesz. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Legyek sellő vagy ember, a barátaimért ugyanúgy aggódok, mint a kicsikémért vagy Phayu-ért.

Phayu járkálásától recseg a padló.

Csak pár órát aludhattam, a csillagok ragyognak a sötét égen. Felülök, megdörzsölöm arcomat és próbálok magamhoz térni.

– Aludj még – suttogja.

– Miért vagy fent?

– Rainbow éhes volt, megetettem.

– Miért nem szóltál?

– Kimerültél – lefekteti és betakargatja.

– Phayu, rád van szükségem nem alvásra – kinyújtom karomat.

Közelebb jön és átölelem derekát, mire simogatni kezdi hajamat.

Mióta kikelt a pici, nem voltunk együtt. Normál esetben ez nem tűnik soknak, de nekem, aki szereti minden idejét a szeretett felével tölteni, borzasztóan hosszú idő.

– Hiányzol – húzom fel pólóját és megcsókolom hasának domborulatait.

– Hiszen itt vagyok, melletted.

– De nem úgy – oldom ki pizsamájának madzagját.

– Rain, itt a pici!

– Alszik – csúsztatom le nadrágját. – Nem leszek hangos.

– Ezt én nem ígérhetem meg – erre a kijelentésre benedvesítem számat. – De legyen! Vegyél a szádba!

Ezt már szeretem.

Megfogom ernyedt tagját és a számba helyezem. Elég párat simítanom nyelvemmel és már duzzad is, Halkan nyöszörögve élvezem a jelenetet, míg el nem éri a tényleges méretet. Vállamba kapaszkodva tolja egyre mélyebbre tagját, fuldokoló hangom se zavarja meg.

Pár másodpercre kihúzódik, van időm levegőhöz jutni. Felnézek rá, tekintetünk találkozik, és felfedezem benne az izzó vágyat.

– Finom vagy – cuppanok farka hegyére és csak azt szopogatom.

– Rain – hörgi.

Elmosolyodok, majd végignyalom hosszának egyik majd másik oldalát.

Ezek a tettek persze engem se hagynak hidegen. Benyúlok nadrágomba és masszírozni kezdem ékességemet. – Ennyi nem elég! – Feltérdelek, és amennyire csak tudom, szétterpesztem lábamat. Egyre mélyebbre nyúlok, egészen addig, míg el nem érem rózsámat.

– Mit csinálsz?

– Játszadozom – megnyalom nyílását, amiből éppen kigördül egy cseppje.

– Pontosabban? – lihegi.

– Bejáratomat izgatom – érdekes hang szakad fel torkom mélyéről. – Most bedugom egyik ujjamat.

– Az őrületbe kergetsz – simít arcomra. – Folytasd.

– Most – megugrok, ahogy betolakszok a következő ujjammal –, ki-be járatom.

– Ez az! – vállamnál fogva hátradönt, lábamat eligazítja és lerántja nadrágomat.

Fel és kitárulkozok előtte.

Fejem alá – kitámasztásként – párnát helyezek, és újra elmerülök saját testemben. Szó nélkül lehajol és csókolgatni kezdi combom belső oldalát. Apró harapásokat ejt, majd meg is szívja helyét. Azt hiszem, ennyi nekem nem lesz elég, ennél jóval többet akarok.

Mellkasom fölé hajol, fogai közé csippenti bimbómat. Folyamatosan lehúzza róla, és olyankor csípést érzek csöppnyi fájdalommal keveredve.

– Mi lenne, ha – szűröm fogaim között – tovább mennénk?

– Bosszantóan igazad van – morogja.

– Csak gyorsan és halkan!

Lábamnál fogva az ágy végébe ránt, derekam köré fonja karját és felemel.

A nyitott ablakig cipel, ott lerak és megfordít. Közvetlenül mögöttem áll, érzem merevedését, meleg leheletét. Átölel, ujjait végigfuttatja mellkasomon, megpöcköli mellbimbómat és megcsavargatja.

Fenekemet kitolva ágyékához dörgölőzöm, élvezem, ahogy testünk összeér, és az sem utolsó, hogy fülemnek kedves hangokat csalogatok elő belőle.

– Szép a hold, ugye? – duruzsolja.

– Uhm... – tarkóját simogatom.

Phayu simogatása és a lengedező levegő érintése tovább korbácsolja vágyamat.

Ezt odahaza nem tapasztalhatnám meg, ahogy sok minden mást sem. Ott nem látnám a fényes korongot, ami magányosan őrzi szerelmes párok forró együttlétét. Minden titkok tudója ő, jó hallgatóság.

Merevedése megtalálja helyét két félgömböm között. Mozog, egyre intenzívebben hallom vágyakozó morgását. Arcomat elfordítja, fülemet szopogatja, majd bedugja nyelvét, mitől kiráz a hideg.

Kezét levezeti tagomra, rámarkol, majd húzogatni kezdi a vékony bőrt. Minket a tenger is egymásnak teremtett, ezt nem tagadhatom.

– Betennéd már végre?

– Valaki nagyon izgatott!

– Ha te mondod – támaszkodom az ablakpárkányra.

– Ellenálhatatlan vagy – markol fenekembe.

Érzem, ahogy szétfeszíti húsomat, közéjük illeszti hosszát és türelmetlenül várakozok.

Félig elmerül bennem, majd visszahúzódik. Újabb próbálkozás, és mikor már azt gondolnám, hogy teljesen bekebelez, visszakozik. Pillantásom újra a holdra téved, és akaratlanul felkiáltok, ahogy teljesen kitölti járatomat.

– Halkabban! – csókol tarkómra.

– Könnyű azt mondani!

– Kezdhetem?

– Már rég el kellett volna! – morranok fel.

Lassan kezdi.

Pont úgy ringatózik, mint az álló tenger, aminek hullámait egyetlen hajó sem szeli ketté. Majd ahogy a vihar közeledik, úgy gyorsul ő is, a végén tombolni kezd. Így érezhetik magukat a legénység tagjai, mikor fejük felett összecsapnak a hullámok, a fedélzetet felmossa a háborgó tenger vize.

Árboc kettétörik, vitorla kettéhasad, de mint a szűnni nem akaró vihar, úgy ő sem csillapodik. Erősen kell kapaszkodnom, ujjaim is belefehérednek. Ajkamat muszáj beharapnom, mert ha nem teszem, félek, az egész házat felébresztem. – Nem tehetem!

Az is elég, hogy bőrünk találkozásakor hangosan összecsattanunk. Félek, ha így folytatja, még kiesek az ablakon. Bármennyire is tetszik az éjszaka, és az, amit művel velem, nem szeretném a nyakamat szegni.

Végigsimít hátamon, majd átkarol. Fogát belemélyeszti vállamba, megnyalja, majd szívni kezdi. Hozzá morog is, mint azok a szőrös pamacsok, amiket már többször láttam a házaknál futkározni.

– Mondd ki, hogy szeretsz! – kérem akadozva. – Olyan ritkán hallom a szádból.

Összefüggő beszédre most képtelen vagyok.

– Szereted az érzelgős dolgokat? – csókkal borítja érzékeny, érte égő testemet.

– Nem, csak ha köze van hozzád.

– Éppen ezért... Szeretlek! – államnál fogva fordítja el fejemet, és mohó csókban forrunk össze.

Még a mozgásban is megáll, annyira koncentrál.

Édes ajka perzsel, nyelve behatol és feltérképezi szám belsejét. Lázban égünk, egymásért és boldog kielégülésünkért. Megmozdulok, ezzel mozgásra ösztökélem. Érti célzásomat, és megteszi, amit kell. A lábam egyre gyengül, nehéz megtartani testemet. Ujjak simogatnak szüntelen, döfése egyre keményebb, és már nem vagyok messze a végtől.

Keze megcsúszik nyirkos testemen, egyre nehezebben veszi a levegőt. Magamhoz nyúlok, nem tudok várni tovább, ki kell engednem magomat. Behunyom szemem, csak rá figyelek. Minden lélegzetvételére, terjengő illatára, farkának lüktetésére.

– Eddig bírtam! – egész testemben megremegek, ahogy elélvezek.

– Az jó, mert nekem is végem van! – felnyög és hátamra borul.

Forró nedve teljesen megtöltött.

Még szerencse, hogy használunk óvszert. – Használtunk? – riadok meg.

– Phayu! Húzódj ki!

– Mi a baj? – megfordít, államat felemeli, hogy szemembe nézhessen.

– Óvszer! Nem használtunk!

– Tényleg nem – mosolyodik el.

– Mi lesz, ha...? – csúszok le a fal mentén.

– Mi lenne? – leül mellém és karjába von. – Ha jönnie kell, jönni fog.

Meg kellene nyugtatnia kimondott szavainak, mégsem sikerül.

Most váltunk szülőkké, még igazán bele se tanultunk, és ő nyugodt szívvel bevállalná a következőt. Én már azt is szerencsésnek tartottam, hogy a halaktól eltérően egyszerre csak egy, esetleg két gyöngyöt hozunk a világra.

Ezek szerint, Phayu több porontyot szeretne, eggyel nem elégszik meg. Egyszerre tesz boldoggá és rémiszt meg. De ha ő úgy akarja, akkor nem fogok ellenkezni, hiszen úgy jó a család, ha minél több tagja van. És eszerint, befogjuk népesíteni ezt a partszakaszt. – Hát nem lenne jó? – mosolyodom el.

Fáradtan ülök az étkezőasztalnál, és a hallal dúsított finomsággal etetem életem egyik szerelmét.

Sokáig beszélgettünk a jövőnkről, és minden kétségem elmúlt. Ezért megérdemli, hogy kialudja magát. Halkan dudorászok, mikor kinézek az ablakon és egy ismerős arcot látok a kapu előtt ácsorogni.

Rainbow-t magamhoz ölelve kisétálok, és megkérdezem, hogy mi járatban van.

– Segíthetek?

– Pai rendelt tőlem friss zöldségeket – mosolyog rám a nő. – Azokat hoztam el.

– Nem is mondta.

– Mégis itt vagyok – olyan barátságos.

– Jöjjön be – nyitom ki a kaput.

– Köszönöm! – belép, két hatalmas kosárral kezében. – Szólíts Mariya néninek.

– Úgy lesz – kísérem be a konyhába.

Eddig senki nem került elő, ezért eljátszom a házigazda szerepét.

Hellyel és kávéval kínálom, amit boldogan elfogad. Rainbow-t beleteszem a hintaágyába, amíg elkészítem az ígért kávét.

– Tündéri baba! – rajongva áll fölötte.

– Én is annak tartom!

– A tiéd? – kérdezi.

– A miénk, Phayu-é és az enyém – felelem. – Nemrég kelt ki.

– Meglátod, milyen gyorsan fel fog nőni! – kuckolja meg a kicsi hasát, mire a baba nevetni kezd.

– Biztos – rakom elé a kávét.

– Hozok neki gyümölcsöt is. Kell a vitamin.

– Talán túl korai még – töprengek.

– Más babák esetében így van.

– Hmm? – ezt a kijelentését nem teljesen értem.

– Hagyd csak figyelmen kívül egy öregasszony zagyvaságait!

– Nem is olyan öreg! – ellenkezek.

A lépcső nyikorog a teher alatt.

Pai ásítva, hasát vakarászva sétál lefelé. Mikor megpillant minket, arca felderül és sietősebbre vette a figurát.

– Hát itt a kedvenc piacos kufám?

– Ha én lennék az – fordul felé –, akkor igen!

– Jó, hogy jött – tölt magának egy kávét. – Nincs időm bemenni a városba.

– Szólj máskor is.

– Mennyivel tartozom? – kortyolgatja italát.

– Elég, ha hó végén rendezed, ahogy szoktad.

– Legyen úgy.

Tovább fecserésznek, hétköznapi dolgokról.

Kellemes orgánuma valahonnan ismerősnek tűnik, de nem tudom hova tenni. – Mindegy, majd eszembe jut! – de ha nem, úgy is jó. Nem is értem, miért kattogok rajta, hiszen Pai-on kívül több embert nem ismerek.

Ráemelem pillantásomat, meglehetősen boldognak tűnik, pedig tegnap este még igen bosszúsnak mutatkozott. – Jót tett neki az alvás? – Vagy szed valamit? Ha igen, én is kérek belőle. Nevetgélve beszélget, pólóját beleigazítja nadrágjának derekába. – Látok valamit!

Meresztem ám a szememet, hogy valóban jól látok-e?

Ártatlanságomnak már régen oda, és ha jól sejtem, valaki igencsak huncut kedvében volt az éjszaka. – Mikor ment el? – Lehet, amikor aludtam? Valószínűleg. Nem csodálom, hogy teljesen kicserélték. Lehet, jobb is így, legalább nem lógatja orrát Sky miatt.

Annyira sajnálom, hogy ez a halacska már elúszott. Pedig bíztam benne, hogy ezek ketten egymásra találnak. – Milyen szép is lett volna! – Ezek után nem hinném, hogy lehet közöttük valami. Sky túl elhivatott, be fogja látni, hogy kötelessége van, még akkor is, ha belerokkan. Pai pedig... Sok mindent el tudnék róla mondani, de azt nem, hogy tisztességtelen lenne. Nem fog belepiszkítani egy kapcsolatba, még ha tudja is, hogy az milyen okból született.

Vagy ez lenne a megoldás? Rá kellene vennem, hogy csábítsa el? Akkor talán... Akkor talán szétválasztanák őket, és igaz, hogy a délinek csorbulna a büszkesége, de vajon annyira, hogy háborút indítványozna? Esetleg lemondana róla, mivel neki „selejtes" áru nem kell. Ezen érdemes lenne elgondolkoznom. Jobbnak látom megbeszélni ezt Phayu-val, mielőtt bármit is tennék. Igen, most látom az árok mélyét, bármennyire is borult az sötétbe.