Phayu

Apa lettem! – csak ez a két szó ismétlődik újra és újra a fejemben.

Mikor Rain a kezembe adta – hiába nem érintkeztünk közvetlenül a törölközőnek köszönhetően –, éreztem azt a különös kötődést. – Ezt hívják szülő-gyermeki kapocsnak? – biztosan. Azok a ragyogó, feketén örvénylő szemek, amik már most az enyémhez hasonlítanak.

Kivételes szépség, már most. – Mi lesz később? – A pikkelyei is különlegességéről árulkodnak, ilyet még sosem láttam.

– Mondjátok már! Mi a neme? – vállam mögül leskelődik Pai.

– Olyan nyilvánvaló! – forgatja szemét Rain, és közelebb hajol.

– Nektek lehet! – puffog. – De én most látok először sellőporonytot!

Lefektetem az ágyra, farkával gyengén simogat, ahogy szétterítem a törölközőt.

Színeiben hozzám hasonló, annyi kivétellel, hogy a ónix pikkelyei minden mozdulatánál vöröses árnyalatúvá változik. – Színjátszó! – Nem a szokásos csillogó, fényes, gyöngyházas, nem. Az én kicsikém különleges, ebben is.

Haja most még fekete, de ez változhat, valószínűleg majd az uszonyának színével fog harmonizálni. Szemének ívét, pisze orrát Rain-től örökölte, ahogy arcának – igaz, még gyermeki – vonásait is. Felszárítom az utolsó csepp vizet is, és könnyedén veszi az átváltozás akadályát. – Ez az én gyermekem! – emelem a magasba.

– Kislány! – kiáltja Pai, majd kétségbeesetten folytatja. – Mit kezdünk egy kislánnyal?

– Mit, mit? – morgolódik Rain. – Nevelgetjük, szeretjük és mindenre megtanítjuk! – kiveszi kezemből a csöppséget.

– Oké... – von vállat. – Nem kellene felöltöztetni?

– De! Tessék, fogd meg! – kezébe adja, és már megy is valami babaruháért.

– El fogom ejteni! – gyengéden mégis a lehető legféltőbben tartja karjában. – Gratulálok! Büszkék lehettek rá! – gügyögni kezd, de ezt a nyelvet nem ismerem.

Mindenesetre a baba elmosolyodik – én legalábbis annak gondolom –, de lehet, csak fintorog.

– Talán meg is kellene fürdetni – tanakodik Rain.

– Hozom a babakádat – jelentkezik Pai, és átadja a picit.

Most már két szerelmem is van, de ez megbocsátható Rain részéről.

A két legfontosabb sellő az életemben, és a szüleim még csak nem is tudnak róla. Ráadásul nem mostanában fogom tudni elvinni őt bemutatni. Pedig tudniuk kellene, hogy kikelt az első utódom. Az első, de nem az utolsó, ebben biztos vagyok. Ha egyszer össze tudtuk hozni, akkor másodszor is.

Annak ellenére, hogy Rain már nem tud uszonyt növeszteni, szerintem a belső szervezete nem változott meg. Hiszem, ha így lett volna, akkor ezt a gömböt se tudta volna megszülni.

– Gyönyörű, igaz? – pillant rám párom.

– Pont, mint te – közelebb vonom, majd átölelem derekát.

Ha valaki látna minket, akkor egy tökéletes családi pillanatnak lenne szemtanúja.

Valami nem stimmel.

A baba szája megremeg, pici orrát felhúzza, és olyan szirénázásba kezd, nem sokon múlik, hogy beszakadjon a dobhártyánk.

– Éhes lehet – szólal meg Rain.

– Mit adjunk neki enni?

Pont a legjobbkor érkezik Pai.

Egyik kezében a babakád, másikban egy vödör víz. Ráteszi a komódra, beleönti a vizet és könyökével ellenőrzi a hőmérsékletét.

– Jó lesz! – mondja elégedetten. – Fürdessétek meg, addig keverek be neki egy kis tápszert.

– Menj vele – oldalba bököm Rain-t. – Tanuld meg, hogyan kell csinálni!

– Addig megfürdeted?

– Meg – helyezem a vízbe és lötybölni kezdem.

Odafigyeltem, mikor erről mutatott videót Pai.

Fejét enyhén kiemelem, és csak a kis testét vizezem be. Kevés tusfürdőt is nyomok a pocakjára, gyengéden átmosom, leöblítem, és már emelem is ki. – Az első közös perceink! – halat lehetne fogatni velem. Megtörölgetem és nehezen ugyan, de ráadom a kezeslábast.

– Hé! Pelenkát is rá kell adni! – közli Pai.

– Hogy?

– Amit vettünk! Tudod... – veszi elő az egyik fiókból.

Igaza van, ez kiment a fejemből.

Újra nekiállunk kicsomagolni, majd vissza. Nem esek kétségbe, meg fogom tanulni, és akkor sokkal magabiztosabb leszek. Pai nem is sejti, hogy mennyire örülök, amiért része az életünknek. Nagy segítség, attól függetlenül, hogy ő is tapasztalatlan ilyen téren.

A baba tovább sírdogál, szeme üvegesen csillog. Rain bejön, kezében cumisüveggel és leül az ágy szélére.

– Raktam bele egy kis halat is – mosolyogva veszi át a kicsit.

– A babák nem esznek halat! – ellenkezik Pai.

– De ő más, mint az általad ismert babák – mondom neki.

– Mindjárt kiderül.

Csöpp szájához illeszti a cumisüveget.

A pici elhallgat, ezért Rain bátorkodik beljebb nyomni szájába. Úgy néz ki bevállik, mert szívni kezdi. Elhárítottunk minden akadályt, ezért leülök melléjük, Pai pedig egy széket húz közelebb és arra ül. Elmélyülten figyeljük a jelenetet, olyan meghitt és családias.

– Hogy fogjátok hívni?

– Nem is tudom – dünnyögöm.

– Legyen Rainbow.

– Miét jelent? – kérdezem.

– Napsütéses eső után színes csíkok az égen – magyarázza Pai.

– Vihar és eső után mindig kisüt a nap – mosolyog Rain. – olyankor ha szerencsénk van, láthatjuk az égen a szívárványhidat.

– Rainbow – ízlelgetem. – Tetszik – simítom meg pofiját. – Legyen.

Észre se vettük, hogy felkelt a nap.

Annyira lefoglalt a kicsi érkezése, hogy minden másról megfeledkeztünk. most érzem csak, hogy fáradt vagyok, leragad a szemem, de nemcsak nekem. A többiek is erősen pislognak. Megbököm Pai-t és mondom neki, hogy menjen aludni, amit egy bólintással tudomásul vesz.

Ágyunkhoz húzom a babaágyat, belefektetjük a kicsit, betakargatjuk, majd mi is lefekszünk. Karomba húzom Rain-t, megpuszilgatom nyakát, dünnyög valamit, és már alszik is. Nekem ez még nem sikerül. Nem tudom levenni szememet róluk. Felváltva pillantok rájuk és azt érzem, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy így alakult az életem.

Mással se telik a napunk, mint etetéssel, büfiztetéssel, pelenkázással, altatással.

Mindhárman kimerültünk, nem tudom, hogy ezt egy ember hogyan oldja meg. Valószínűleg járatosabb benne, mint mi együttvéve. De mindennel megküzdünk és csak ez a lényeg. Ha kicsit aludni szeretnénk, akkor Pai felvált minket és gondoskodik Rainbow-ról.

Rain nem mondja, de valami nagyon bántja. Tudom, mi a baja ezért félrehívom Pai-t, hogy váltsak vele pár szót.

– Keresd meg Sky-t – kérem tőle.

– Mégis hogy? – néz rám furcsán. – Reggeltől estig kint lehetek a parton, semmit se érek vele!

– Talán, ha a víz alatt kiabálod a nevét, meghallja.

– Bele nem dugom a fejem! Utálom a vizet!

– Rain miatt! Megtenném én is, de nem akarom magára hagyni.

Mindketten Rain-re pillantunk, kicsit gyűrött, kicsit fénytelen, de azért mosolyog.

Ha nem lenne ennyire fontos, nem kérném tőle. De mindannyian tudjuk, hogy Sky milyen szerepet tölt be az életében, és hogy ebből kimarad, rosszul viseli. Ezért meg kell tennünk mindent, ami tőlünk telik. Ha Pai nem jár sikerrel, akkor én magam fogok elúszni és idecibálni, hogy ugyan már legyen olyan kedves és foglalkozzon a barátjával, rokonával meg még Poszeidón tudja, hogy mi.

– A kénköves pokolba! Megcsinálom!

– Nem tudom, hogy miről beszélsz, de köszönöm! – megveregetem vállát.

– Ha nem térek vissza, szép temetést szervezzetek! – csapja rám az ajtót.

– Hová ment? – emeli rám tekintetét.

– Elintéz valamit, nemsokára visszajön.

– Uhm...

Magukra hagyom, hátha tudnak pihenni egy keveset.

Addig átmegyek a házunkba, és összeszerelem a bútorokat. Szerencsémre rengeteget tanultam a munkásoktól, többek között azt is, hogy a különböző munkálatokhoz milyen szerszámokat kell használni. Azon gondolkoztam, hogy ha véglegesen berendezkedtünk, szeretnék ilyen munkát végezni.

A tétlenség nem nekem való.

Odahaza is folyamatosan csináltam valamit már fiatalkorom óta. Ott voltak az edzések, a különböző feladatok, végül a határőrzés. Bár, nem sokáig kellett csinálnom. Vajon mit csinálnék, ha nem sodor össze minket az áramlat?

Befejezem az utolsó simításokat, összepakolok. Egy utolsó nagytakarítás és költözhetünk is át. Minden felesleges dolgot kihordok, tényleg ne maradjon a házban semmi felesleges. Meg szeretném kímélni Rain-t, elég ha a kicsivel foglalkozik. Így is kitölti minden idejét, rám se marad energiája. Fáradtan dől be az ágyba, alszik pár órát, és már kel is fel.

Kinézek az ablakon, a nap már lebukott a horizonton, de Pai még nem tért vissza. Bármennyire is ellenkezett, gyanítom addig nem kerül elő, amíg Sky meg nem jelenik neki. Remélem, nem lesz olyan makacs, hogy már csak azért se úszik a felszínre.

Visszasétálok a házba, készítek pár szendvicset, öntök egy pohár narancslevet és felballagok a lépcsőn. Édesen alszanak, mindkettőnek kifolyik a nyál a szájából. – Apja lánya! – ülök le az ágyra.

– Megjöttél? Mennyi az idő? – dörzsöli szemét.

– Vacsoraidő – tolom orra alá a tányért.

– Köszönöm – felül és kezébe fog egy szendvicset.

– Pai azt mondta, hogy csak az elején lesz nehéz – dünnyögi két falat között.

– Hmm... Szerintem, mindig nehéz lesz. Hol ezért, hol azért fogsz majd aggódni érte.

– Igazad lehet.

Magamból kiindulva mondom ezt.

Elképzeltem a jövőjét, első uszonycsapásait, ismerkedését a nagy vízzel, a tanulási folyamatát. Mindig ott akarok lenni, de nem azért, hogy fogjam a kezét, és megoldjak helyette mindent. Csak azt szeretném, ha tudná, hogy ránk mindig számíthat, bármi történjék is.

Lentről nagy dübörgés hallatszódik fel.

Mintha a kéreglemezek rendeződnének, vagy kitörne egy víz alatti vulkán. Szitkozódás, ellenkezés és miegymás. – Szóval sikerrel járt! – gratulálok Pai, ez bizony emberfeletti teljesítmény.

– Ember, tegyél már le!

– Hallgass! – belépnek, vagyis csak Pai.

Vállán pedig Sky fikáncol.

Rugdalózik, keze-lába jár. Meztelen feneke a plafon felé mered, amire éppen most csapott le Pai hatalmas tenyere.

– Engedj!

– Ha már egyszer kifogtalak, még egyszer nem engedlek el!

– Ragadjon el a koboldcápa!

– De csak veled együtt! – vigyorog Pai, és lerakja elénk terhét.

Sky szembefordul vele, csípőre teszi két kezét.

– Eddig is utáltam az embereket, téged viszont száműznélek az óceánok legmélyebb pontjára!

– Tedd! Nem érdekel! – néznek farkashalszemet.

Nem zavartatják magukat, hogy mi is itt vagyunk, vitatkoznak tovább.

Rain mutogatni kezd a törölközőre, majd Sky-ra.

Értem a célzást, Pai-on kívül senkit se érdekel meztelensége. Odanyújtom neki, amit szó szerint kitép kezemből és dühösen maga köré tekeri.

– Nekem nem adtok? Csurom víz vagyok!

– De... Hozom már.

Kimegyek a fürdőszobába érte.

Kíváncsi lennék, min kellett keresztülmennie Pai-nak, hogy elfoghassa ezt a szemtelen sellőt. Nem értem Sky-t, hogy miért van ennyire ellene. Tudtommal az embere nem csinált semmi rosszat, ami okot adhatna ilyenfajta viselkedésre.

– Hagyd, majd én – félrelök a szekrény elől és kivesz egyet. – Ne kérj tőlem több szívességet!

– Mégis mi történt?

– Ha azt elmesélném...

– Ráérek.

– Szerintem meg nem. Ha nem mész vissza megfojtják egymást.

Igaza van.

Heves vitatkozás folyik, egyik hangja hangosabb, mint a másiké. Mindketten fülelni kezdünk, de semmi érdemlegeset nem tudunk kiszűrni. Egyszer csak elhal a zaj, megszűnik minden. Visszasietek, de kár volt aggódnom. Sky karjában ringatja a picit, miközben érthetetlen szavakat dünnyög neki.

Rain elégedetten nézi őket, és közben ecseteli, hogy mi hogyan történt. Barátja bólogat, néha visszakérdez és hümmög hozzá. Visszaállt az egyensúly, most már nem lesz semmi gond.

– Gyönyörű poronty! – pillant rám.

– Tudom – támaszkodok az ajtófélfának. – Jól összehoztuk!

– Majd ha neked is lesz – vállára támasztja állát Rain. – Ha lehet, minél hamarabb.

Sky tekintete gondokkal terhes, és ha jól veszem ki a dolgokat, akkor ez nem lesz olyan egyszerű.

Tudom, hogy mit mondott a tengeri boszorkány, Rain elmesélte. Ezért is gondolom azt, hogy feleslegesen utálja Pai-t. Elvégre ő az egyetlen olyan ember, akiben maradéktalanul megbízunk. Szemre se visszataszító, bár hozzám azért nem ér fel. – Mégiscsak egy ember! – de azok közül a legjobb példány.

Ezt a harcot viszont nekik kell megvívniuk, legjobb lesz, ha ebből mi kimaradunk. A mi dolgunkat se tudtuk normálisan kezelni, másét hogyan tudnánk?

– Mi a helyzet otthon? – kérdezem.

– Semmi és minden – sóhajtja. – Visszatérésemet nem fogadták tárt karokkal.

– Tudták, hogy hol voltál?

– Ha tudták is, nem mondták ki.

– Nem akartak megbüntetni.

– Dehogynem! – morogja. – Hozzá akarnak adni a déli tengerek urának fiához.

– Hogy mit akarnak? – Pai visszatért.

– Mosdd ki a füled, ha nem hallottad! Nem ismétlem meg.

– És mit szóltál hozzá? – kérdezi Rain.

– Szerinted? Elszöktem, de utolértek.

– Folytasd...

– Elmondhatom, hogy párban állok.

Síri csend lett a szobában, még a porontyom is abbahagyta a gügyögést.

Ez így nincs rendben.

Általában a gömb választ minden sellőnek párt, ritkán tesznek kivételt. A mi fajtánk a legvégéig tisztelik a hagyományokat, nemhiába kellett átesnünk azokon, amiken. – Mi történt, míg nem voltam ott? – Őfelségének nyomos okának kellett lennie.

– És hol van a párod?

– Otthagytam. Pai szólított – érzelmekkel telve pillant rá.

Csak nem utálja annyira, mint ahogy mondja.

Talán lehet valamit tenni. Végül is nem a gömb támogatásával jött létre ez a párkapcsolat. Bár nem hallottam még olyat, hogy valaki megszakítsa. De azt sem, hogy szó nélkül elúszik az egyik fél, mert szólították.

Azt hiszem, bővebb magyarázatra lenne szükségem, de ezt csak Rain által kaphatom meg. Neki biztosan el fogja mondani. Akkor ki is tudunk találni valamit, hogy megmentsük Sky-t ebből a csapdából. Gondolom, meg szeretne szabadulni nemkívánt párjától. A helyében én is azt tenném, vagyis tettem. De én nem vagyok uralkodói sarj, kevésbé kötnek a szabályok. Ennek ellenére jócskán megfizettem szabadságom árát.

– Én most elmegyek fürdeni – morogja Pai.

– Ne menj – kéri Sky.

– De, jobb lesz így, hidd el.

Megtörtént a burkolt visszautasítás.

Nem tudom, melyiket sajnáljam jobban. Rain-nek is ugyanez játszódhat le a fejében, mert kétségbeesetten néz rám, tátogva segítségért kiállt. – Mit tehetnék? – Addig, amíg nem tudom a részleteket, még csak ötletelni se tudok. Pedig szükségük van rá, jobban, mint bármikor és ezzel szerintem mindenki tisztában van.