Majdnem kiesett a telefon a kezemből.

-Mi.. Mi történt vele? -kérdeztem hisztérikusan.

-Nem mondhatok semmit, hölgyem, kérem, fáradjon be a kórházba.

-Azonnal megyek... -kezdtem pakolni a táskám

-Viszhall.

-Várjon...! -szóltam, a kagylóba, de már késő volt, a nő letette.

Te jó ég... Vajon mi történhetett Michaellel? Baromira haragszom rá a tegnapi eset miatt,. de azért nem akarom, hogy valami komoly baja legyen...

-Jó reggelt! -dörzsölte a szemeit Calum.

-Neked is. -csuklott el a hangom.

-Baj van? -kérdezte komolyan.

-Mikey kórházban van. -folyott le egy könnycsepp az arcomon.

-De miért? Mi történt? -sápadt el.

-Nem tudom. Most megyek be hozzá. Eljössz velem?

-Felveszek valamit. -bólintott, majd válaszolt, aztán futólépésben tűnt el a szobájában.

Gyorsan írtam egy cetlit a srácoknak, hogy mi a helyzet, aztán Calummal elindultunk a kórházba, ami 30 percnyire van tőlünk.

-Nem ébredtél fel az éjszaka ránk? -néztem egy pillanatra rá, miközben kikanyarodtunk a fő útra.

-Vastagok a falak, nyugi. -villant át egy piszkos mosoly az arcán.

-Calum, ne húzd ki a gyufát! Michael meg Luke összebalhézott.

-Nem, nem ébredtem rájuk fel. Mert, mi volt?

Mire elmagyaráztam Calumnak, mi történt tegnap, odaértünk a kórházba.

-Jó reggelt, Michael Cliffordhoz jöttünk. -lépett oda Cal a recepciós nőhöz.

-Negyedik emelet, 112-es szoba. -felelt, fel sem nézve a sok, szétszórt papír közül.

-Köszönjük szépen! -biccentettem, aztán húztam a lift felé Calt. Soha nem éreztem még 30 másodpercet olyan hosszúnak, mint ezt, ameddig felértünk a negyedikre.

-110... 111... Ez az. -állt meg egy ajtó előtt.- Szerinted bemehetünk? -nézett rám.

-Szerintem be. Az már más kérdés, hogy be szabad-e menni. -nyomtam le halkan a kilincset.

Ahogy megláttam Mikey-t, elszorult a torkom.

-Calum... -suttogtam.

-Elég szarul néz ki... -suttogta ő is.- Elképzelni sem tudom, mi történhetett vele.

Válasz helyett bólintottam. Ha kinyitom a szám, tuti elbőgöm magam. Végignéztem a szobán. Pittyegnek a gépek, és minden fehér. Persze, hogy betojnak az emberek, ha egy ilyen helyen felébrednek...

Fogtam a széket a sarokból, letettem az ágy mellé, és leültem. Michael szemei beesettek, arca fal fehér, kezei kék-zöldek, és rengeteg karcolás van az egész testén.

Michael egyenletesen szuszogott, azt hiszem, elég mélyen alszik. Akkor alkalmas az idő, hogy közelebbről is megnézzem a sérüléseit.

-Szerintem ezt nem magának csinálta... -avattam be Calumot az elméletembe.

-Elképzelhető. Mikey-nak elég vad kalandjai szoktak lenni. -ült le mellém.- Sokszor annyira részeg, hogy azt sem tudja, mi történt előző éjszaka. Egyszer, még otthon voltunk, felhívtak a rendőrök, hogy megtalálták, 120 kilométerrel a házunktól. Holott, csak bulizni ment.

-Úristen... -döbbentem le.

-De ha balhézásról van szó, akkor abban Luke a király. A múlt hónapban csak kettő rendőrségi ügyből kellett kirángatni. A menedzserünk tiszta pipa volt rá.

-Mindig ilyen rosszban voltak? -utaltam a szöszire és Michaelre.

-Nem, csak néha vesztek össze. Viszont most egyre többször... Meg ugye most volt ez a tegnap éjszakai verekedés... -rázta a fejét.

-Komoly segítség kell nektek. -állapítottam meg.

-Tudom. -bólogatott fáradtan.- Van nálad pénz? Szereznem kellene egy kis kakaót. -ásított.

-Tessék. -adtam a kezébe a pénztárcám.

-Hozzak neked valamit? -kérdezte, miközben felállt mellőlem.

-Egy kávét, légy szíves.

-Hozom is. Vigyázz Mike-ra! -kötötte a lelkemre, aztán be is csukta maga után az ajtót. Nem is olyan butuska, mint amilyennek mutatja magát.

-Hé... -suttogtam, annak reményében, hogy Michael reagál a hangomra. De nem történt semmi.- Michael, mi történt veled? -teltek meg a szemeim könnyel. Utálom ezt a helyzetet. Teljesen úgy érzem, hogy miattam került most ide.

Halk kopogásra kaptam fel a fejem.

-Szabad? -kukucsált be Luke az ajtón.

-Luke... -borultam sírva a nyakába.

-Semmi baj... -ölelt magához.- Mi történt?

-Nem tudjuk. -mondtam akadozva.

-Nagyon beszartunk, hogy senki sincs otthon. -szólt Ashton.

-Hagytunk üzenetet. -néztem rá.

Mindketten szótlanul nézték Michaelt, aki még mindig ugyanúgy feküdt, mint 10 perccel ezelőtt.

***

-Hogy mi!? -kérdezett vissza Ash.

-Uram, mi sem tudjuk pontosan, mi történt. -magyarázott az orvos.- Egy erdész hozta be, körülbelül kettő órakor. Azt mondta, az erdőben találta. Nem volt eszméleténél és a ruhái és ő maga is csurom víz volt. Egyelőre nem tudjuk, használt-e tudat módosító szereket, vagy egyszerűen csak alkoholt fogyasztott. A sérüléseit elláttuk, komolyabb elváltozást nem fedeztünk fel. Mihelyst felébred, egy vizsgálatnak vetjük alá. Akkor majd többet tudok mondani. -nézett fel a csiptetős táblácskájából.

-Köszönjük szépen! -fogott vele kezet Luke.

-Itt maradhatunk vele. Ugye? -néztem a férfira.

-De ne zavarják! -nézett végig rajtunk szigorúan, majd kiment a kórteremből.

-Hogy került az erdőbe? -meredt maga elé Cal.

-Legalább két órán keresztül bolyongott... -pörgettem vissza az eseményeket.

-Ez így nem lesz jó. -túrt a hajába Ash.- Két hét múlva karácsonyi turné...

-Akkor lemondjuk. -dőlt a falnak Luke.

-Mi? Nem mondhatjátok le! Michael fel fog addigra épülni! -pánikoltam be. Sajnos az elképzelésem egyáltalán nem tűnik valósnak...

***

Egész nap a kórházban voltunk, és semmi hír nincs Mikey-ról. Délben kiküldtek minket a szobából, úgyhogy azóta a folyosón dekkolunk.

-Én... én ezt nem bírom. -fakadt ki Calum.- Haza kell mennem.

-Megyek vele. -sóhajtott Ashton. Bólintottam, majd átadtam neki a kocsi kulcsot.- Mikor jöttök?

-Nem tudom. Majd ha jobban lesz. -támaszkodott Luke a térdeire.

-Hívjatok, ha van valami! -nézett vissza Cal, aztán el is tűntek a folyosón.

-Ha nem kapom fel a vizet, akkor ez mind meg sem történik. -szólalt meg Luke.

-Dehogy! -simogattam meg a hátát.- Ez nem a te hibád. -'hanem az enyém...' Tettem, hozzá magamban.

-Pedig miattam ment el. -nézett rám.

-Luke, Michael tiszta részeg volt. Össze vissza beszélt, meg valami kutyákat emlegetett...

-Kutyákat!? -hördült fel.

-Igen, miért? -lepődtem meg a reakciójától.

-Nem fontos... -rázta a fejét komolyan. Inkább nem kérdezek újra rá, ha ennyire feldúlja a dolog.

Megcsörrent a telefonom.

-Háló?

-Szia... -szólt bele Peti.

-Te jó ég... -jutott eszembe a vacsora.- Ne haragudj, közbejött valami... Michael kórházba került.

-Mi? De ugye nincs baj?

-Nem tudunk semmit, csak annyit, hogy...

-Most ott vagytok a kórházban? -vágott a szavamba.

-Igen, itt vagyunk.

-Akkor odamegyünk. -ezzel le is tette.

-Peti idejön. Nem is mondtam, hogy meghívott ma este vacsorázni. Gondoltam, eljöhettél volna velem, de... majd legközelebb.

Fejét lehorgasztva bólogatott.

-Jól vagy? -kérdeztem. Megrázta a fejét.

-Lemegyek, ki kell szellőztetnem a fejem. -állt fel és vette fel a kabátját. Elindult, de pár lépés után visszafordult. Megállt előttem, aztán felhúzott a székről, majd megölelt.- Egyedül nem fog menni... -utalt a leszokásra.

-Majd ketten megoldjuk. -mosolyogtam rá, aztán húztam be a kabátját. Válaszul fáradtan elmosolyodott, aztán beszállt a liftbe.

-Sarah! -toppant elém Peti öltönyben.

-Szia. -öleltem meg szomorúan.

-Szia. -mosolygott együtt érzően Lauren.- Mikor Peet mondta, mi történt, el sem akartam hinni.

-Nekem mondod? Szörnyű ez az egész. -ráztam meg a fejem.

-Húgi, bocs, hogy így belevágok, de... -közelebb hajolt.- Luke bajban van. Igaz?

-Honnan tudtad? -suttogtam.

-Ha az ember a saját bőrén tapasztalja meg ugyanezeket, akkor... nem is tudom... feltűnik neki az ilyesmi. -szünetet tartott.- Hazament?

-Nem, csak lement. Azt mondta, ki kell szellőztetnie a fejét.

-Akkor megyek, és beszélek vele. -határozta el magát a bátyám.

-De... -kezdtem.

-Tudom, mit csinálok. És, ha be lenne állva, tuti nem maradt volna itt veled. -nézett vissza.

-Luke rosszul van? -ült le mellém Lauren.

-Mondhatjuk úgy is. -bólogattam alig láthatóan.- Szép a ruhád.

-Köszönöm. -mosolyodott el, lenézve a hosszú, kék ruhájára.- Lehet tudni, hogy került ide?

-Nem nagyon tudjuk, mi történt pontosan, de az orvosa szerint egy férfi hozta be, kettő óra körül, aki egy erdőben találta.

-Úristen... -szörnyedt el Lauren.

-És ez még semmi. Legalább két órát bolyongott. És csurom víz volt. És nem tudjuk, addig mi történt vele. És látnád, hogy néz ki... -sírtam el magam.

-De jobban lesz, nyugi. -próbált megnyugtatni és ölelt meg.

-Annyira nem bírom ezt a semmittevést.

-Át tudom érezni a helyzeted. tökre ugyan ilyen érzésem volt, mikor Petiről kiderült, hogy... tudod...

-Na igen, az is rázós volt.

-Látod, Peet teljesen meggyógyult. És Michael is meg fog.

-Csak az más volt... Hasonló, de...

-Hé... -ült le mellém Luke, és fogta meg a kezem.

-Annyira be vagyok tojva. -bújtam hozzá.

-Tudom, hidd el, én is. De minden rendben lesz.

-Ömm... Mi történik? -kérdezett Peti zavartan.

-A vacsorán akartam nektek elmondani, hogy... -töröltem le a könnyeim.- Együtt vagyunk. -fejeztem be a mondatom. Mindketten döbbenten meredtek ránk. Azt hittem, Peti leesik a székről.

-Ez fantasztikus, gratulálok! -nevetett fel Lauren.

-Köszönjük. Peti, te nem is örülsz neki?

-De, de csak... Nem számítottam rá, hogy pont Luke-kal... Vagyis, nem úgy értem, hanem... Basszus, ebből már nem jövök ki jól.

-Semmi baj. -nevetett fel Luke.

***

Peti és Lauren fél óra múlva haza mentek.

-Luke... -simítottam végig az arcát.

-Ébren vagyok, ébren vagyok... -riadt fel.

-Hazavigyelek?

-Nem kell, nem akarlak itt hagyni egyedül.

-Nem leszek egyedül. Itt van Michael is. -piszkáltam a haját.- Hazaviszlek. Oké?

-Biztos?

-Igen, biztos. -nevettem ki halkan.

***

-Van már valami fejlemény? -kérdezte Ash, mikor becsuktam Luke ajtaját.

-Semmi. -ráztam a fejem.- Kérlek, vigyázz Lukera. Most nincs a helyzet magaslatán.

-Rendben, figyelek rá. -nyitotta ki a hűtőt.- Mikor jössz haza?

-Nem tudom. De ne várj meg, mert ha hazajövök, az nem most lesz. -dörzsöltem a szemem.

-Jó. -sóhajtott.

-Na jó, megyek. -vettem a kezembe a táskám.

-Tessék. -nyomott a kezembe egy szendvicset és egy termosz teát.

-Köszi, Ashton! Te vagy a legjobb! -ásítottam.- Vihetem a kocsid?

-Persze! De ha lehet, ne üss el vele senkit!

-Meglesz. -tettem ugyanígy.

Felbőgött a fekete terep járó, ahogy kikanyarodtam a fő útra. Teljesen ki vannak halva az utcák. Úgyhogy kétszer olyan gyorsan beértem a kórházba, mint délelőtt.

A folyosón mászkálva megettem a szendvicsem, amit Ashton Szuperszendvics Irwin készített, aztán belógtam Mikey-hoz. Leültem a székre.

Délelőtt óta nem mozdult...

Fél kettő. Lassan nem bírom tovább, és bealszom. Éppen elaludtam, mikor Michael megmozdult. Kipattant a szemem. Olyan hihetetlennek tűnt, biztosan álmodtam... De tényleg máshogy volt a keze.

-Semmi baj sincs... -érintettem meg a kézfejét. Szinte azonnal kinyitotta a szemeit. Megemelkedett a mellkasa, olyan hevesen vett levegőt, mint amikor az embernek elfogy a levegője a víz alatt, és a felszínre tör.- Mikey! -pattantam fel boldogan.

-Hol vagyok? -nézett körbe riadtan.

-Kórházban vagy. Egy fickó hozott be, aki az erdőben talált. -tartottam vissza az öröm könnyeim.

-Sarah...? -emelte rám a tekintetét.

-Annyira megijesztettél. -sírtam el magam.

-Ne haragudj. Nem akartam. De ha ez megnyugtat, én is beszartam. -kezdte egyenletesen venni a levegőt.

-Ja, nagyon megnyugtat. -nevettem fel.- Szólok a dokinak. Ne menj sehová! -álltam fel, miközben megnyitottam Ashton chat-fejét.

***

-Az állapota stabil, a labor eredmények reggelre lesznek készen. -tájékoztatott a doki.

-Visszamehetek hozzá?

-Mr. Clifford feldúlt, nem hiszem, hogy jó lenne, ha...

-Kérem... -esedeztem.

-Legyen. De ne fárassza le nagyon! -kötötte a lelkemre.

-Meglesz. -nyitottam be a szobába.

-Mit mondtak? Mert hiába kérdeztem, nem tájékoztattak semmiről. -kérdezte Michael.

-Nyugi, az állapotod stabil, az eredményeid pedig reggelre várhatóak. -ültem vissza a székre.

-Szuper... -kedvetlenedett el.

-Rosszul érzed magad?

-Nem, csak... Furcsa ez az egész. -nézett végig a karján, miközben enyhén elemelte a fejét a párnáról. Karcolások és sebek borítótták az alkarját. Mikor ujjbegye a gézhez ért, felszisszent, majd feje fáradtan visszazuhant a pillekönnyű párnára. 

-Emlékszel valamire? -kérdeztem megint. Megrázta a fejét.- Aggódtunk érted. Mindannyian. -érzékenyültem el.- És... Úgy érzem, az én hibám, hogy most ez van. -sírtam el magam, most már tényleg. Nem válaszolt, csak felém nyújtotta a kezét.

-Ne haragudj.

-Jajj, annyira utálom ezt a sok esedezést. -nevettem.- Nem haragszom. Totál nem tudtad, mi van.

-Most őszintén. Mondtam, vagy csináltam tegnap este valami hülyeséget?

-Semmi vészeset, amiről tudnék. -füllentettem.

***

-Sarah, alszol már? -suttogott vagy fél órával később.

-Nem. -tettem ugyanígy, a két összetolt székre kuporodva.

-Akkor... Idejössz?

-Tessék? -kérdeztem vissza meglepődve.

-Nem tudok aludni. Csak addig maradj itt, ameddig elalszok. Légysziii... -kérlelt.

-Na jó. -álltam fel bágyadtan.- Csússz arrébb! -mosolyogtam.

-Van itt egy takaró. -biccentett a mellette lévő polc felé.

-Párna nincs? -nyitottam ki a szekrényt.

-Itt van ez. -utalt arra, amin éppen fekszik.

-Mássz arrébb! -utasítottam nevetve, aztán befeküdtem mellé az ágyba.