-Mindent elrontott! -kiabált Luke.- Mindent! Most el kellene mondanom! -suttogta Calumnak, miközben a karjánál fogva magához rántotta.

-Luke, a te hibád az egész! Calum hülye, ezt te is tudod! Semmit sem lehet neki elmondani, mert szinte biztos, hogy 3 perc múlva elfelejti, hogy titok, és megvered, ha elmondja. -kiabált Michael is.

-Ne higyj nekik! -futott fel Ash a lépcsőn és állt meg a küszöb előtt.- Mindjárt...! -fújtatott és támaszkodott a térdeire.

-Mi van veletek? -tártam szét a karom.- Mit ne higgyek el?

-Semmi! -legyintettek egyszerre.

-Oké, akkor most bejöttök és megbeszéljük. -fordultam be a konyhába.

-Kaphatok teát? -kérdezte Calum és tök természetesen leült a kanapéra, Lauren mellé.- Szia... -mérte végig.

-Lauren, elkísérsz bevásárolni? -kérdezte azonnal Peti.

-Persze! -villanyozódott fel a lány.

-Ésszel vásároljatok, mert... -a srácokra pillantottam. Közelebb mentem Petihez és suttogva folytattam.- Nincs több pénzem. -adtam a kezébe a pénztárcám.

-Oké húgi. -bólintott Peet gondterhelten.

-Istenem, Lauren, vigyázz rá, mert minden szart meg fog venni. -néztem a barátnőmre.

-Jó! -nevetett, aztán Petit maga előtt tolva kiment az ajtón.

-Na, tehát, akkor mi van!? -kérdeztem ingerültebben, a fiúktól, miközben elkezdtem csinálni Calum teáját.

-Sarah, ööö... -nézett Mikey a többiekre.

-Ashnek van egy csaja! -vágta rá Luke.

-Jó, hogy ezt nem mondhattad volna el senkinek. -dünnyögte Ashton.

***

Nem mondták el, mi a valódi titok, amit nem szabad nekem megtudnom. Ezért kicsit mérges is voltam rájuk, be kell, hogy valljam.

-Mi van az állásínterjúval? -kérdezte Calum, a teáját szürcsölve.- Most úgy teszek, mintha nem tudnám! -nevetett halkan, miközben a telefonján pötyögött.

-Nem vettek fel. -hagytam figyelmen kívül a megjegyzését, már majdnem sírva. Az apró részletekből úgyis össze fog állni a kép...

-Semelyikre? -ült át mellém Mikey és karolt át.

-Egyikre sem. -tört ki belőlem a sírás.

-Hé, Sarah, emiatt ne szomorkodj, lesz más munkahelyed! -mosolygott Luke, aztán megfogta a kezem és felhúzott a kanapéról.- Csak idő kérdése. A jó várat magára. -nézett a szemembe. Hú... Komoly gondolatok...- Szuper állásod lesz. Olyan, ami jól fizet, nagyon jól, még akkor is, ha éppen nem csinálsz semmit, csak a barátaiddal vagy és szórakozol. -ölelt magához, mire Michael felmordult.

-Tényleg így gondolod? -szipogtam és dőltem a mellkasára.

-Nem. Tudom. -hangján hallatszott, hogy mosolyog.

-De... hol szerzek én ilyen munkát? -szomorodtam el megint.

-Ne aggódj, megoldom neked. -szólt Mikey.

-Sziasztok! -lépett be Lauren és Peti a lakásba.

-Mi ez a sok cucc!? -ugrottam el Luke mellől Petiékhez.

-Az van, hogy megtetszett egy-két dolog... -vakarta a tarkóját a bátyám.

-Mi? -kotorásztam a szatyorban, amit idő közben letett az asztalra.- Krumpli nyomó? Napszemüveg? Peti, tél van! -mérgesedtem fel.

-Tudom, de most le volt értékelve... -magyarázkodott.

-Ez nagyon márkás... -nézte meg Calum.- Lukenak is ilyen van.

-Igen, bébi. -kacsintott. Szem forgatva néztem vissza Peetre.

-Mennyi volt?

-30%-kal olcsóbb, mint nyáron.

-Ne kerüld ki a kérdésem! -csaptam szigorúan az asztalra.

-36 dollár. -motyogta

-Mennyi?

-36 doll...

-Hallottam, nem vagyok süket! -vágtam a szavába, miközben kezembe vettem a blokkot.- Krumpli nyomó, 20 dollár... -olvastam.- neonszínű cipőfűző, 5 dollár. Megkérdezhetem, miért vettél melltartót? -néztem rá egy hosszabb csend után.

-Ö... Karácsonyra akartam, neked. De így már nem lesz jó ajándék. -esett zavarba.

-Tudod a méretem?

-Nem. Csak tippeltem.

-15 dollár!! -nyílt nagyra a szemem.- Összesen 76 dollárt költöttél el. A maradék elég egy nyomorult zacskós levesre.

-Húgi, bocsi, én csak...

-Peti, tudom, milyen vagy. Mindent felvásárolsz. De nem most kellet volna nagy bevásárlást tartanod! -tártam szét a karom. Peet csak állt, leszegett fejjel, a padlót nézve. Mindenki csendben volt.- Lauren, te hol voltál?

-Ö... Tessék? Ne haragudj, nem figyeltem. -kapta rám a tekintetét.mellém lépett és nagyon halkan, folytatta:- Láttad már, milyen izmos Peet karja?

-Jézusom! -fújtam ki a levegőt mérgesen.- Te végig a bátyámat stírölted?? -suttogtam.

-Lehet. -húzta össze bűnbánóan a szemöldökeit.

-Legalább jól áll a szemüveg? -néztem Petire.

-Nagyon jól... -suttogott Lauren, még mindig.

-Ha tehetném, akkor most kidobnám a ruháid az utcára. -fordultam Peti felé.- Szerencséd, hogy a bátyám vagy és nem a barátom.

-Sári, ne haragudj...

-Jó, tökmindegy! -tartottam vissza a könnyeim, a szobám felé lépkedve.

Sokáig csend volt a lakásunkban, senki sem beszélt.

-Kifizethetjük a biciklit? -célozgatott Ashton.

-Nem kell. -felelt Peti.

-Semmiképp nem fogadsz el pénzt. Ugye? -kérdezte Lauren. Azt hiszem, Péter bólintott, mert nem hallottam, hogy beszélne. De az is lehet, hogy csak a sírásom nyomta el a hangokat, amik odakintről szűrődtek volna be.

Őszinte eszek. Soha nem voltunk ennyire leégve anyagilag. Mióta kiköltöztünk Bostonba, jól éltünk. Mondhatni, jobban, mint az átlag, de nem voltunk dúsgazdagok. És, most hirtelen átlagon aluliak lettünk. Kell egy olyan munka, amit Luke említett. Habár, most még utcaseprőnek is elmennék. A semminél az is jobb. Petit meg elküldeném WC pucolónak! Most tényleg túltett minden határon! Azt hittem, már van annyi esze, hogy elküldhessem egyedül (mert, gyakorlatilag, Lauren elvakult a bátyám sármja miatt) vásárolni.

De tévedtem. neon színű cipőfűzőt vett, ami számomra tök érthetetlen, mert könyörgöm, ha 15 lenne, meg is érteném, de hát 23 éves! Aztán, vett krumpli nyomót is. Soha nem szokott krumplit nyomkorászni. Az mindig az én feladatom, mert "Ha lesz egyszer egy pasid, ki fog röhögni, hogy nem tudsz krumplipürét sütni!".

Hülye. Néha igazi géniusz tud lenni.

És, ez még nem minden! Megvette azt a hülye szemüveget is, mert tavaly nyáron az volt a divat. Ki tudja, mi lesz idén a menő? Vett nekem egy melltartót is, ami szerintem nem az én méretem, visszacserélni valószínűleg nem lehet, úgyhogy kidobott az ablakon 15 dolcsit. És, nem is hordanám, mert nem hordok bőrszínű melltartót! Erről ennyit.

-Bejöhetek? -nyitott be valaki a szobámba egy halk és rövid kopogás után.

-Gyere Michael. -töröltem le gyorsan a könnyeim.

-Ne legyél rá mérges. -feküdt le mellém, az ágyamra.- Csak jót akart. Mellesleg, nézd, milyen menő izét vett neked. -emelte fel a fejünk fölé a melltartót.

-Mikey! -nevettem fel és nyúltam a ruhadarab után.

-Biztosan jól állna. -ült fel és kapta el a kezét, hogy ne érjem el.

-Ne már! Add ide! -nevettem még jobban.

-Nem szoktál ilyesmiket hordani?

-Nem! Vagyis, de... -próbáltam kivenni a kezéből a melltartót.

-Nem hiszem, hogy ez kellene neked.

-Michael, semmit sem tudsz a magánéletemről! -ugrottam a hátára, mire elhasalt a földön.- Há! Megvan! -kaptam fel az ajándékot, amit Peti nekem szánt és pattantam fel.

-Még mindig úgy gondolod, hogy felesleges volt megvennie? -kelt fel ő is.

-Igen. -dobtam be a fiókomba a bőrszínű bigyót.

-Azt hittem, ha fűződik hozzá valami jó emléked, meggondolod magad. -tartotta vissza a nevetését.- Ezek szerint, ez nem volt olyan jó emlék.

-Te valamit mindenáron hallani akarsz tőlem. -fordultam felé.

-Igen. Azt, hogy nem haragszol Peetre.

-Jó. Nem haragszom rá, de ez még mindig nem segít azon, hogy holnap éhen halunk.

-Nem egy nap alatt fogtok éhen halni, nyugi! -nevetett ki- Hosszú és kegyetlen halál lesz!ű

-Fogd be! -dobtam fejbe nevetve egy csomag papírzsepivel.

-Naa! -vágott mérges arcot, aztán vett a kezébe egy párnát.

-Ne! Mikey! Mi a fenét csinálsz? -kérdeztem, miután hozzám vágta a párnát.

-Szerinted? -nevetett.

Már vagy 15 perce párna csatázhattunk, az ágy tetején állva, mikor elvesztette az egyensúlyát és rám esett. Én meg le a földre.

-Bocsánat. -támaszkodott meg felettem és mondta lassan, az arcomat fürkészve.

-Te legalább puhára estél. -fogtam vissza a nevetésem. Mosolyra húzta a szája szélét, miközben az ajkaimat nézte.

-Sarah, keresnek telefonon! -nyitott be Lauren. Mikor meglátott minket, felsikoltott.- Jajj, bocsi, nem akartam... semmit sem megzavarni...

-Nem zavartál meg semmit. -keltem fel a földről.- Annyi az egész, hogy elestünk, és ez lett belőle. -nevettem zavartan.

-Már azt hittem, valami komolyabb történik köztetek, mint szimplán csak ez. -rántott vállat.

-Nem, csak párna csatáztunk. -magyarázott Michael.

-Háló? -vettem fel a telefonom.

-Kislányom, anya vagyok, azért hívlak, mert...

-Elnézést, téves hívás. Sarah vagyok. -vágtam a nő szavába.

-Ó... Akkor bocsánat. Viszhall! -csapta le a kagylót.

-Azt hitte, hogy a lányát hívta. -néztem Petire. Elkomorult az arca.

-Mi ez a nagy szomorúság, emberek? Bulizzunk! -állt fel Calum és kezdett táncolni.

-Eskü, be van szívva. -nézett rám Luke unottan. Mikor Calum észrevette, hogy rajta kívül senki sem táncol, csendben visszaült a kanapéra.

-De most komolyan. Mi a baj? A pénz dolgon kívül... -kérdezte Ashton.

-Ezelőtt 5 évvel egy autóbalesetben... -kezdte Peet.- a szüleink... -nem folytatta.

-Meghaltak. -fejeztem be a mondatát, miközben legördült egy könnycsepp az arcomon.- Ezért költöztünk Magyarországról Bostonba.Hogy új életet kezdhessünk. Nagyon nehéz volt. Akkor még csak 14 voltam. Peti 18. Új iskolába kerültem, ahol alig értettem a többieket, Peti éjt nappallá téve dolgozott, aztán, 17 évesen leérettségiztem és... röviden ennyi.

-Sarah... sajnálom... -ölelt át Luke.

-Ne sajnáld! Nem szeretem, ha ezért kivételeznek velem.

-Peet, jól vagy? -tette a bátyám vállára Lauren a tenyerét.

-Persze! Ki kér... műzlit? -nyitotta ki az egyik konyhaszekrény ajtaját.- Sajnos nincs hozzá tej.

-Nem baj! -legyintett Ashton jókedvűen. Luke kivételével mindenki átment a konyhába, ami annyit jelent, hogy másfél méterrel arrébb mentek.

-Beszélhetünk? -kérdezte Luke. Bólintottam és intettem, hogy kövessen.

-Mondd! -mosolyogtam a szobámban.

-Biztos nem kell segítség?

-Igen, Luke. Megleszünk valahogy.

-Hát jó. -csend.- Én tudok neked egy munkát.

-Komoly? -derült fel az arcom.

-Igen.

-El kell mondanom Petinek! -hadartam, miután a nyakába borultam.- Peti, képzeld, Luke tud nekem egy munkát!! -kiabáltam az örömtől.

-Ez nem egy átlagos munka lenne... -jött utánam Luke.

-Oké. Tőlem bármi lehet! -legyintettem.- Elmondod a részleteket? -huppantam le a kanapéra.

-Van pár srác, akik elég szerencsétlenek... Mindenféle téren. És... nekik kellene segíteni.

-Mi... Milyen értelemben? -fehéredett el Peet.

-Nyugi, csak mosni kellene rájuk, főzni, az egyikőjüknek esti mesét olvasni...

-Luke, ne csinálj úgy, mintha 6 éves lennék! -durcázott be Calum.

-Ti vagytok ezek a fiúk? -kérdeztem.

-Mi. Nekünk kell egy bébiszitter, ahogy Roy mondta, a menedzserünk. -nevetett Ash.

-Hát, jó. Mennyit fizet? -kérdeztem újból.

-300 dollárt.

-Az jó. -gondolkodtam.

-Nem, Sarah, az úgy nem lenne jó! -nevetett Mikey.- 300-at, hetente.

-Mennyit?? És, biztosan én vagyok erre a legalkalmasabb?

-Igen. Hidd el, hogy nagyon jól választottunk! -karolt át Luke.

-Holnap kezdhetsz. És, van még valami. -köszörülte meg a torkát Ash.

-Jaa! -nevetett fel Calum.- Tessék. -adott át egy borítékot.

-Előleg. -dugta zsebre a kezeit Michael, tettetett mosollyal.

-Srácok, a legjobbkor ütöttétek el. -szólt Peti.

-Komoly Calumnál tartjátok a pénzt? Azt hittem, nem bíztok meg benne. -tárta szét a karjait Lauren.

-Erre nem is gondoltam. -gondolkozott el Ash.

-Sarah, tényleg kell nekik a korrepetálás! -bólogatott a lány nevetve.

-Elvállalom. -szorongattam a nem vékony borítékot.

-Egy hétre pakolj. De csak személyes holmikat. Már minden van neked. -magyarázott Luke.- Hétvégékre hazajöhetsz, amúgy havonta kérhetsz szabadságot. Ha beteg vagy, akkor fizetett szabit is kapsz.

-Hű... -csak ennyit tudtam kinyögni.

-Látod, én mondtam, hogy lesz egy ilyen munkád. -mosolygott a szöszi.- És a legfontosabb! Ha írsz rólunk néha egy cikket, azt sem hagyjuk figyelmen kívül.

-Ez lesz az álommunkád, ha szeretsz 20 év körüli fiúk után takarítani. -mondta Mikey.

A fiúk egész sokáig maradtak még este, a munka részleteiről beszélgettünk. Többek között, alá kellett írnom egy papírt, amit Peti háromszor átolvasott. 

Gyorsan bepakoltam egy-két ruhámat és a személyes dolgaimat egy utazótáskába, aztán baromi hamar elaludtam...