Sziasztoook!
Eddig még nem sok olvasója van ennek a "könyvemnek", de azért, reménykedem benne, hogy idővel megtaláljátok és megszeretitek. Egyébként meg a fenti képen Blake lenne. :)
Jó olvasást! Pusziii 😙

______________________________♡______________________________

Óvatosan kinyitom a szemem és egy pasztellrózsaszín színű szobában találom magam. Nincs valami világos, mert el vannak húzva a függönyök, amik valószínűleg hatalmas ablakokat takarnak, de a falakban lévő apró lámpákból jön egy kis gyér fény. Hogy kerültem ide, mikor bulizni indultam? Egy srác elkapott? Mi? Várjunk csak, utána mi tör... Be sem tudom fejezni a gondolataimat, mert felfigyelek egy hangra, ami mellőlem jön.

-Felébredt.-hallok meg egy mély, határozott férfihangot.

Fogalmam sem volt róla, hogy van mellettem valaki, mert csak bámultam a plafont, de most jobbra fordítom a fejem, érdekes módon elég nehézkesen megy a mozgás, és felpillantok a széken ülő srácra. Egyik keze a combján pihen, a másikkal pedig az állát dörzsölgeti. Ugyanúgy néz rám, mint a szöszi. Hitetlenül, de mégis kíváncsian.

Hirtelen felindulásból a nyakamhoz kapok, hogy megnézzem, a nyakamban van-e még a kő. Amikor ujjaimmal megtapintom a bőrláncot, megnyugszom. Félek, hogy egyszer csak nem lesz többé a helyén.

-Már ideje volt.-sétál be morcosan a szöszi a szobába, mire felülök az ágyon.-Ki vagy te?-néz rám felhúzott szemöldökkel.

-Mintha a múltkor barátságosabb lettél volna..-sóhajtok.

-Csak válaszolj.-küld felém egy mérges pillantást.

-És ha nem teszem?-kérdezem.-Megtudhatnám esetleg előtte, hogy hol vagyok?

-Később.-bólint a széken ülő fiú.

-Remek.-motyogom.

-Mi a neved?-kérdezősködik újból a szöszi.

-Cassie, de hogy ez téged miért érdekel annyira?-vonom meg a vállam.-Arról fogalmam sincs. Téged hogy hívnak?

A szőke srác csak komoran néz, erre a kedvesebb megszólal.
-Én Blake vagyok, ő meg Aiden.-int a szöszi felé, remek, most már neve is van.

-Szóval Blake.-bólintok.-Megmondanád végre, hogy hol vagyok?-ráncolom a homlokom.

-Miután ettél, Aiden majd mindent megmagyaráz, legalábbis majdnem mindent.-válaszol Blake.

-Miért én?-forgatja a szemét a srác.

-Mert benned már talán bízik valamennyire, meg így pihenhetsz is egy kicsit.-mondja Blake, azzal int egyet és kimegy a szobából.

-Csodálatos.-dünnyög Aiden.

-Miért vagy velem ilyen?-nézek a mogyoróbarna szemekbe, rágcsálva a számat.

-Miért ne legyek?-mondja flegmán.-Kelj fel, öltözz át, utána gyere a folyosón balra az első ajtónál a konyhába. A ruhákat a szekrényben találod.-hadarja el és már el is tűnik.

Mi a fenét fogok én most csinálni? Az is lehet, hogy elraboltak, ahh ez tuti nem igaz, mert Aiden még csodálkozott is mikor "utána mentem". Várjunk csak, akkor a homokot a talpam alatt lehet, hogy nem is álmodtam? Király.

Lerúgtam magamról a takarót, kikeltem az ágyból és megindultam a fürdő felé. Szerencsére a tegnapi ruháim és a melltartó ott voltak lerakva. Na most akkor az a kérdés, hogy ki öltöztetett át, mert egy bő fekete póló és egy hosszú kék nadrág van rajtam. Majd megkérdezem, ha eszembe jut. Kerestem egy bontatlan fogkefét és egy kevés fogkrémet, így megmostam a fogamat. Majd immár fehérneműben a szobát átszelve mentem a szekrény elé. Találtam egy fehér rövidnadrágot és egy feliratos fekete pólót, mindent gyorsan felkaptam, megigazítottam a hajamat a tükörben és már célba is vettem a konyhát.

Az ajtótól egy méterre megállva vettem egy mély levegőt. Még elképzelni sem tudom, mi lesz velem ezután és most lépjek be egy számomra ismeretlen emberekkel teli helyre? Na azt már nem! Valahogyan csak ki lehet innen jutni, nem lehet olyan nehéz. Már majdnem elindultam a szobába, ahol felkeltem. De ki fogja megválaszolni a kérdéseimet? Mielőtt elszaladhattam volna, vagy benyithattam volna a konyhába, kinyílt előttem az ajtó.

-Már azt hittem sosem érsz ide, gyere.-int Blake. Kínosan mosolyogva megyek bentebb.

-Sziasztok.-nézek körbe kicsit feszengve, de próbálom nem kimutatni zavaromat. Nem pont erre számítottam... Rajtam kívül még öten voltak a szobában. Aiden a pultot támasztotta, a márványlapra könyökölve nézett és arca grimaszba torzult. Hogy mi a fene baja lehet velem?

Az asztalnál egy koromfekete-hajú lány ült és gabonapelyhet evett, vele szemben egy hosszú barna hajú fiú nevetett nagyon valamin a pulton belül lévő szőke lánnyal együtt.

-Hello, Bonnie vagyok.-áll fel az asztaltól mosolyogva a gabonapelyhet evő lány és megölel. Meglepődök, de hamar kapcsolok és karjaimat köré kulcsolom.

Miután elengedjük egymást Blake bemutatja a többieket.
-Ő itt Cory.-mutat a szőke lányra. Csak intek neki, ő meg bólint.-És végül Jeremy.-utal a hosszú hajú srácra.

Jeremy kedvesen mosolyog és ő is megölel, azt hiszem jó társaságom lesz itt. De hol van az az itt? Most már tényleg szeretném tudni.

-Szolgáld ki magad.-szólal meg Aiden.

-Oké.-vonom meg a vállam és elindulok a konyhapult mögé, velem együtt Blake is jött és kinyitotta a hűtőt. Én megkerestem a gabonapelyhet a szekrényben, öntöttem rá tejet és leültem Bonnie mellé és elkezdtem enni.

-Lehet egy kérdésem?-nézek rá.

-Aham.-bólogat.

-Hol vagyunk?-nyelek egy nagyot.

Bonnie kinyitja a száját, de semmit sem tud mondani, mert közbevágnak.

-Azt sem tudjuk ki vagy.-vigyorog gúnyosan Aiden.-Miért mondanánk meg?

-Ez a kettő hogy függ össze?-nézek rá értetlenül.-Idióta.-teszem még hozzá motyogva.

-Parancsolsz?-vonja fel a szemöldökét mérgesen.

-Mondom I-DI-Ó-TA.-rakom le a kanalamat és mindenre készen az asztalra rakom a kezemet. Nem árthat, ha gyorsan fel tudok pattanni.

-Talán rosszul hallottam.-mosolyog.

-Akkor nyisd ki a füled!-korholom le, de aztán furcsa érzésem támad, mindenki felém kapja a fejét, én meg próbálom feldolgozni az információt.

Az előbbi mondatát Aiden nem mondta ki hangosan, mintha...a fejemben beszélt volna. Ez lehetséges?

-Várj..-döbbenek le.-Ezt..ezt, hogy csináltad?-nézek Aiden csillogó szemeibe és feltápászkodok a székről.

-Mit?-kérdezi, mintha nem tudná miről beszélek, vagy csak próbára tesz.

-Amit az előbb mondtál..-forgatom a szemem.-csak nem hangosan, azt hiszem.-mondom bizonytalanul.

-És mit mondtam?-néz rám érdeklődve.

-Na ne hülyéskedj velem.-nevetem el magam kínomban.-Pontosan tudod.

-Nem.-fürkészi az arcomat.-Mondd el.-sóhajtok és nagy kézmozdulatokkal elmondom.

-Azt mondtad "Talán rosszul hallottam." -vonom meg a vállam. Kezdem egyre kínosabban érezni magamat, mert eddig mindenki mereven bámult, persze Aidenen kívül, de miután kiejtem ezt a pár szót hitetlenül néznek rám.

-Ez hogyan lehetséges?-fordul Aiden Blakehez.-Azt éreznem kellett volna.

-Még nem tudom.-rázza a fejét Blake. Én csak összezavarodva figyelem őket, nem tudom, miről beszélnek.

-Engem is beavatnátok?-integetek a fiúk felé, mert annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy nekem semmit sem mondtak.-Tényleg a fejemben beszéltél vagy csak képzelődtem?-pislogok Aidenre.

Aiden Blake felé fordult, mire a fiú engedélyt adva bólintott.
-Tényleg így volt.-mondja, kíváncsian várva a reakciómat.

-Értem.-bólintok és próbálok higgadtságot tettetni.

-Semmi kirohanás?-lepődik meg kissé Aiden.-Hát most megleptél. Azt hittem majd ordibálni fogsz.-fonja össze maga előtt a karjait.-Belül közben majd felrobbansz, nem igaz?-vigyorog, én meg úgy érzem magam, mintha belém látna.

A kis csevegésünk alatt rajtunk kívül szinte mindenki elhagyta a konyhát, csak Blake maradt bent és feszülten figyelte a társalgásunkat.

-Ne csinálj úgy, mintha tudnád, mit érzek!-dörrenek rá.

-Tehát rátapintottam a lényegre.-húzza széles mosolyra a száját.-Nem szereted, ha tudják, mit érzel.-Nem is tudja, mennyire eltalálta. És még csak nem is ismer.

-Hidd azt amit szeretnél.-sziszegem.

-Szeretnéd tudni hol vagyunk?-löki el magát az asztaltól, ezzel közelebb kerülve hozzám. Lassan lépked az asztal felé, megvárja hogy bólintsak és irányt változtat.

-Megmutatom.-nyitja ki az ajtót és int, hogy menjek utána.

Követem és ő átvezet a konyhán keresztül a nappaliba. Halványkék falak, barna bútorok a falak mellett. Középen fotelek és egy hatalmas kanapé. A fotelek és a kanapé alkotta félkörben pedig egy üvegasztalt helyeztek el.

Ebben a szobában is nagy ablakok vannak és ugyanúgy be van sötétítve, mint a "szobámban".
-Miért vannak mindenhol elhúzva a függönyök?-megyek közel a textilhez.

-Miattad.-feleli a fiú. Ezen kicsit elgondolkodom, az ablakok előtt állok mozdulatlanul és csak bámulom az anyagot. Érzem, ahogyan Aiden olyan közel lép hozzám, hogy a mellkasa majdnem súrolja a hátamat. Lélegzete a fülemet birizgálja, libabőrös leszek és a szívem elkezd eszeveszett tempóban kalapálni. Azon kapom magam, hogy élvezném, ha hosszú ujjaival végigsimítana a bőrömön.

Ez hülyeség! Nem lehetnek ilyen képzelgéseim Aidenről! Pont róla? Hiszen nem is tetszik. Na jó ez túlzás, nem csúnya. A francokat, rohadt helyes és ezt ő is tudja. Mi ez a törődés? Eddig folyamatosan csak bunkózott.

-Húzd el.-fogja meg gyengéden jobb kezemet és felemeli elém. Nem tudom, ezt miért kellett, de nekem nagyon is tetszett. Másik kezemet is felemelem, óvatosan megfogom az anyagot, egyik kezemen Aiden kezével és oldalra húzom a függönyt. Amilyen gyönyörű látvány elém tárul, az valami hihetetlen. A távolban a tenger enyhén hullámzik és süt a nap. Egy darabig csak próbálom befogadni a látványt, de aztán eszembe jut, hogy nem tudom, hogyan kerülhettem ide.

Lassan szembefordulok Aidennel, akin úgy látszik, minden egyes kérdésre fel van készülve.

-Te hoztál ide?-remeg meg a hangom.-Egyáltalán hol vagyunk?

-Én voltam.-túr a hajába és szemeit rám szegezi.- San Vito lo Capo-ban vagyunk.

-Hogy mi?-kérdezem idegesen.-Az nem Kaliforniában van.-hunyom le a szemem és az orrnyergemet dörzsölöm.

-Hú de okos valaki.-forgatja a szemét. Remek, visszatért a régi Aiden.

-Mi lenne, ha abbahagynád a csesztetésemet? Mindenkivel ilyen lekezelő vagy, vagy csak engem tisztelsz meg ezzel?-bökdösöm a mellkasát, mire megfogja a kezemet és elveszi onnan.

-Nem vagy te kivételezett, hidd el nekem.-vigyorog pimaszul.-Gondolom akadnak még kérdéseid, úgyhogy szerintem üljünk le.-mondja. Törökülésben leülök a kanapéra és elveszek egy párnát. Magamhoz szorítom, hogy ne látszódjon, mennyire remeg a kezem és hátradőlök. Nem messze tőlem Aiden is helyet foglal és kíváncsian méreget.

-Először is.-veszek mély levegőt.-Mik vagytok ti?

-Vándorok.

-Csak Blake meg te vagy...?-végig sem mondom, de már válaszol is.

-Mindannyian.-rakja fel a lábát az üvegasztalra.

-És mint tapasztaltad, vannak bizonyos képességeink.-néz mélyen a szemembe.

-Tudsz beszélni a fejemben.-mondom bénán.

-Igen.-húzza féloldalas mosolyra a száját.-Ez a telepátia.

-És hogy hoztál ide?-tördelem az ujjaimat.

-Ideteleportáltam magunkat.-vigyorog.

-De az nem..-mondanám, de megint az apró pontokat látom, csak most nem az én közelemben, hanem Aiden körül és hirtelen már nem is ül a kanapén.

-Lehetséges?-suttogja a fülembe és az egyik hajtincsemmel játszik, mire én levegő után kapkodok és egy pillanat alatt felé fordulok.

-Ez...-gondolkodok.-ez elképesztő.-nézek a szemébe, arcunkat kevesebb, mint egy centi választja el egymástól.

-Talán te is olyan vagy mint mi.-engedi el a hajamat és visszaül az előző helyére.

-Ezt meg honnan veszed?-meredek rá.

-Hallottad, amit telepátiával mondtam neked.-int felém.-Az egyszerű emberek erre nem képesek. De mégsem éreztem, amikor veled együtt teleportáltam.

-Kellett volna?-szorítom meg a párnát.

-Igen, a vándoroknak van egy különleges...hogy is mondjam..-keresi a megfelelő szót-kisugárzásuk.

-Vagyis?-vonom fel a szemöldököm.

-Érezzük, hogy a másik közülünk való, nálad ez elmarad.-magyarázza.-Fogalmam sincs miért.

-Talán csak véletlen volt.-vonom meg a vállamat.

-Nem hinném.-"beszél" hozzám Aiden.

-Basszus.-temetem a párnába az arcomat.-Miért velem történik minden szerencsétlenség?-motyogom, miután kiejtem ezeket a szavakat, reménykedem benne, hogy Aiden nem hallotta meg, de nincs szerencsém.

-Ezt most miért mondod?-enyhül meg a tekintete és látszik rajta hogy bármit is felelek nem fog beszólogatni.

-Majd egyszer talán elmondom.-mosolygok keserűen.-A családtagjaimat esetleg felhívhatom, hogy ne aggódjanak értem?-Egyelőre még nem szeretném, ha bárki tudná, hogy a szüleim már nem élnek. Nem akarok az lenni akit sajnálnak és csak szánalomból bánnak velem úgy, ahogy.

-Blaketől kérdezd.

-Oké.-mondom.-Van még valamilyen képességetek?-harapdálom a számat.

-A telekinézis.-bólint.

-És az milyen?-pislogok felé.

-Mozgatni tudjuk a tárgyakat pusztán az akaratunkkal.-tekintete megállapodik a kezemben tartott párnán, mire én leveszem róla a karjaimat. Pár másodpercig koncentrál, majd a párna felemelkedik a levegőbe.

-Hűha.-ámulok.-Lehetséges hogy nekem is megvannak ezek a képességeim?-kíváncsiskodok.

-Nem tudom, de ki fogjuk deríteni, veled kapcsolatban minden olyan furcsa.-mér végig, én meg, megint elkezdem harapdálni a számat. Ha ideges vagyok, zavarban vagyok vagy csak szimplán gondolkodok, mindig ezt csinálom. Nekem sokszor már fel sem tűnik.

-Na jó, most mit fogunk csinálni?-nézek rá kíváncsian, mire ő gonoszan elvigyorodik.

-Edzeni fogunk.

2016.08.23