Sziasztoook! Az utóbbi időben nem igazán sikerült folytatnom a sztorit, úgyhogy amíg el nem készül a következő, gondoltam megosztok veletek egy kis szösszenetet.

Dávid ritkán hagyja el a cuccait, de most megtörtént vele...vagy nem is ő a hibás? A kis sztoriból kiderül❤ És Vil is felbukkan, szegényt egy ideje elhagytam...:')

SZÖSZI – Dávid volt-nincs pulcsija

Dávid egyszerűen sehol sem találta a pulóverét. Pedig biztos volt benne, hogy a tesicuccában lesz, de nem bújt meg a táskában.

Körbejárt az iskolában, feltúrta a talált tárgyak szekrény fiókjait, füzetek, dobozok, ruhadarabok és mindenféle kacatok között kutakodott. Egy idő után Vil bukkant fel mellette.

– Mit keresel, aranycsillag? – érdeklődött.

– Elhagytam a pulcsimat – vallotta be Dávid, és bosszúsan belökte a harmadik fiókot is.

– Kizárt dolog! – jajdult fel Vil, és drámaian a homlokára szorította a tenyerét. – Pataky Dávid biztos, hogy nem hagyta el a pulóverét!

– Pedig ez történt – mondta savanyúan Dávid. – Hülyéskedés helyett inkább segíts!

– Hogy néz ki? – kérdezte Vil, és készségesen nekiállt pakolni.

– Sötétkék, és van rajta egy világoskék California felirat – mondta Dávid. – Apukám hozta Amerikából.

– És nem emlékszel, mikor volt rajtad utoljára? Hol láttad legutóbb?

– Nem tudom, talán egy vagy két hete vettem fel, de nem emlékszem, hogy a suliban vagy otthon láttam-e utoljára – kesergett Dávid.

– Gyere, nézzük meg azt a másik polcot is! – hívta Vil, és Dávid rosszkedvűen odafordult. A telefonjára nézett, már nyolc óra ötven volt, és Amadé még mindig sehol. Tegnap mindketten otthon aludtak, s lám, mi lett a következménye: Amadé megint el fog késni.

Mondjuk lehet, nem kellett volna hajnal egyig beszélgetniük Messengeren. Szóval Dávid is hibás, Amadé miatta késik el. Kezdte egyre rosszabbul érezni magát, amikor kapott egy SMS-t a fiútól, hogy nemsokára beér.

Elmosolyodott a büszkeségtől, mire Vil megtámaszkodott a polcon és szúrós szemmel nézett rá.

– Ennyire tetszik a büdös zoknik szaga?

– Mi? Nem, csak... érzem, hogy mindjárt megtalálom! – hadarta Dávid, és gyorsan újra belefeledkezett a keresésbe.

Vil detektívként folytatta a faggatózást:

– Szóval azt mondod, sötétkék?

– Aha.

– És van rajta egy California felirat? Halványkékkel?

– Ühüm.

– És gyöngyök vannak a kapucni kis húzókáján?

– Igen-igen. Várj, ezt honnan tudod? – állt meg Dávid, mert ezt a részletet még nem mondta el a barátjának.

– Azt hiszem, megtaláltam – jelentette be Vil, a hangján hallatszódott, hogy vigyorog.

– Mi, hol van? – döbbent meg Dávid. Egy fiók volt csak nyitva, de ott teljesen biztos, hogy nem látta a pulóvert. Ennyire elromlott volna a szeme?

– Szerintem valaki lenyúlta – nevette el magát Vil, és felemelte a karját. Dávid követte a fiú pillantását, és meglátta a közeledő Amadét, akin ott virított a pulcsija.

– Amadé! – kiáltott rá hitetlenkedve.

– Dávid! – mosolyodott el Amadé, és odacsoszogott hozzájuk. Fáradtnak tűnt, mint aki alig aludt valamit. – Mit keresel?

– Képzeld, valaki elvitte a pulcsimat – tette csípőre a kezét Dávid. Vil elfojtotta a vigyorát a háttérben, de azért árgus szemekkel figyelte a műsort.

– Ki tenne ilyet? – szörnyülködött Amadé. Dávid nem tudta eldönteni, hogy játssza az ártatlant, vagy olyan álmos, hogy egyáltalán nem érti a helyzetet.

– Nem tudom. Valaki, aki mániákusan imád? – találgatott Dávid. Amadé a pulcsi zsebébe süllyesztette az öklét, és összehúzta a szemöldökét.

– Szerinted Ádám lopná el a pulcsid?

Erre már Dávid is csak pislogni tudott.

– Szerinted Ádám mániákusan imád engem?

– Hát remélem, nem! – vágta rá Amadé. – Csak hát talán a hülye mániákuskodása miatt ő lenne az utánam következő, akit érdekelne bármilyen ruhadarabod, de...ááá! – Most esett le neki a dolog, meglepetten simított végig a California feliraton. – Elloptam a pulcsidat, Dávid! Ó, ne haraguudj!

– Nem haragszom – ingatta a fejét Dávid, jót derült Amadé nyüszítésén. Magához ölelte a fiút, alaposan megszorongatta.

– Csak szívrohamot kapott – kotyogott közbe Vil. – Ő, a nagy rendszerető Dávid elhagyta a pulóverét! Szegényem, már azt hittem, nekem kell újraélesztenem. Szájon át lélegeztetéssel.

– Azt próbáld meg! – mondta duzzogva Amadé. Bár biggyesztette a száját, Dávid tudta, mennyire örül annak, hogy így ölelgetik egymást.

– Most miért? Szerintem tuti újraéleszteném, olyan ügyes vagyok – cukkolta Vil, mint valami rosszcsont kisgyerek.

– Hülye vagy – közölte Amadé, és felemelte a fejét Dávid válláról. – Kaphatok egy puszit?

– Én szívesen adok puszit – szólt közbe Vil, amire már Dávid is ideges lett.

– Na, Vilmos, ne adjál te neki semmit! – korholta a barátját szórakozottan, és háromszor halántékon puszilta Amadét.

– Kiközösítetek – panaszkodott Vil. – Mi lett a triónkkal?

– Semmi, ugyanúgy van egy szuper triónk – nyugtatta Amadé, és kitárta Vil felé a karját, hogy ő is csatlakozzon az öleléshez.

– Mindig mindenből kihagytok – sóhajtozott Vil, miközben Amadéhoz bújt. – Mármint, értem én, hogy most már egy párocska vagytok, de ennek nem kéne azzal járnia, hogy elhanyagoljátok a barátaitokat!

– Elhanyagolva érzed magad? – kérdezte Dávid kicsit bűntudatosan, és megpaskolta Vil göndör fejét.

– Aha – bólintott a fiú. – Adrián meg egyenesen azt hiszi, utáljátok, amiért már nem hívjátok programokra. Mindig hazamentek suli után, esély sincs semmit csinálni veletek.

– Szegény pici Adrián! Nem akarom, így érezze, még mindig úgy imádom! Ő a kedvenc d-sem. Meg Dávidnak is. Sőt, Dávidnak tökre bejön Adr... – Dávid Amadé szájára tapasztotta a kezét, mielőtt befejezhette volna a mondatot, de addigra Vil már kitalálta a lényeget.

– Miiiii! – vihogott fel. – Mi ez a szerelmi háromszög?! Én nem tetszem valamelyikőtöknek? Az lehetne egy szerelmi négyszög!

– Nem tetszik Adrián – szögezte le Dávid. – Amadé csak hülyéskedik.

– Nekem meg bejön Vil.

– Dehogy jön be neked Vil. Ne hülyéskedj.

– Azt hiszem, valaki féltékeny! – dúdolta Amadé.

– Dehogy vagyok féltékeny. Inkább add vissza a pulcsim.

– Na, most megharagudtál!

– Dehogy haragszom. Csak kell, mert tesin fázni fogok.

Amadé döbbenete félbeszakította a szórakozott hangnemet.

– Ma lesz tesi?

– Hát... kedd van, szóval a válasz igen – simogatta meg Amadé haját Dávid.

– Ma kedd van? – nyöszörgött a fiú. – Azt hittem, hétfő!

– Jaj, te! – sóhajtott lemondón Dávid.

– Szerintem én most inkább hazamegyek – jelentette be Amadé, de Vil szorosan fogta és nevetve megbökdöste.

– Olyan kis lüke tudsz lenni, Amadé!

– Gyere, kapsz még egy kis energiapuszit becsöngőig – mondta vigasztalón Dávid, és újra átkarolta a fiút, aki most már teljesen elkámpicsorodva simult hozzá.

– Öt puszi! El vagyok kényeztetve – mormolta.

– Majd gondolj erre, amikor tesin futni fogunk.

– Én aztán biztos nem futok.

– Muszáj lesz!

– Kizárt.

A vitát a csengő szakította félbe. Amadé feljajdult – biztos, mert matekra sem akart menni.

– Utálom ezt a napot!

– De legalább meglett a pulcsim – jegyezte meg derűsen Dávid, átkarolta és titokban újra megpuszilta Amadét, hogy szegény fiú legalább valamit élvezzen is a napból.

És akkor most jöjjön néhány kép, amit a Pinterest aranybányáiban találtam:DD Egyébként nektek Keith és Lance mennyire adja vissza, ahogy elképzelitek Amadét és Dávidot? Nekem ők hasonlítanak a leginkább a fejemben lévő képhez, de kíváncsi vagyok, Ti mit gondoltok!:)) ❤