Szilveszteri különkiadás! 

Sziasztok, hozom is a folytatását az előző kis "köszönőajándéknak";)) Remélem, mindenkinek kellemesen telik majd az év utolsó napja, érezzétek jól magatokat! És nagyon csodás évkezdést kívánok!:))

Először is kisebb időutazásra invitállak titeket!:D Az első apróság, amit megosztok veletek, nagyon közel áll a szívemhez. Nagyjából akkor írtam, amikor még csak az első fejezetek voltak meg, de annyira élesen láttam magam előtt a részt, hogy egyszerűen le kellett írnom. Sajnos amikor ideértem írás közben - Amadé és Dávid első csókjához a nyárzáró bulin - kicsit alakultak a dolgok, és változott a párbeszéd meg egy-két dolog... az összes átírásom közül talán ezt sajnáltam a legjobban, hogy kukába került. De hát ez ilyen.:D Remélem, élvezni fogjátok!:)❤

Nyárzáró buli & első csók másik verzió

Péterfy Iván házibulit szervezett, olyat, amilyet az amerikai filmekben szoktak: mindenkit meghívott a budai luxusvillájába, mert a szülei elutaztak nyaralni.

– A legtutibb nyárzáró buli lesz, amin valaha voltam – mondta a minap Dávid csillogó szemekkel. Fel sem merült, hogy esetleg ne menjünk el. Dávid mindenképp ott akart lenni, én pedig nem tiltakoztam. Dávid ott lesz, Vilék ott lesznek, Iván és a legjobb barátja, Tüske Dani, ott lesznek. Biztosan élvezni fogom. Az aggodalmas hang megszólalt az elmémben, mire rászóltam: ugyan mi baj lehetne?

Nos, abba nem gondoltam bele, mennyi mindenre lehet azt mondani, hogy „baj".

Azt például kisebb bajként éltem meg, hogy a társaság már elég jókedvű volt, amikor Dávidékkal megérkeztünk, és addig be sem engedtek az ajtón, amíg meg nem ittunk vagy két felest. Most nem utasítottam vissza az alkoholt, a gödöllői buli után rájöttem, hogy nem muszáj hányásig inni magad – de így se lesz a kedvenc elfoglaltságom, és titokban Tekla kezébe nyomtam a vodka shotot, amit egy felsőbb éves lány kacsintva a kezembe nyomott.

Szólt a zene, villogtak a fények, táncoltak, ittak és nevettek az emberek, minden úgy ment, ahogy mennie kellett, mindenki élvezte a nyár egyik legutolsó napját.

Több alkoholt ittam, mint akartam, úgyhogy sok vizet is fogyasztottam mellé, emiatt nem részegedtem le annyira, mint mondjuk Dávid. Aki azért élvezte is, hogy felszabadulhat és teljesen elengedheti magát.

Valaki eszeveszetten dörömbölt a fürdő ajtaján, amíg bent voltam, úgyhogy siettem és meg se törölköztem kézmosás után, nyitottam az ajtót, nehogy valaki a folyosón végezze el a dolgát, vagy hányja össze a szőnyeget.

De csak Dávid volt az, széles vigyorából már tudtam, hogy valami olyat fogok hallani, amit nem biztos, hogy akarok.

– Jössz játszani? – tette fel a kérdést, de be se fejezte a mondatot, én már ráztam a fejem.

– Kizárt dolog. Épp elég józannak érzem magam ahhoz, hogy tudjam, nem akarok több ivós játékban részt venni.

– Ez nem ivós! – Megragadta a még mindig vizes kezem, mire meglepetten felkiáltott, majd a nyakához húzta a tenyerem. – De jó hűvös! A másikat is kérem.

– Dávid, hagyd abba – korholtam, és arrébb húztam, amikor valaki a fürdő felé csörtetett. Dávid elégedetten simogatta a nyakát és az arcát a kezeimmel, beledörgölte a nedvességet a bőrébe. Forróság töltött el, de próbáltam nem mutatni.

– Gyere játszani, kérlek! – könyörgött, és bevetette a legerősebb fegyverét: a kiskutyapillantást. Akkorára nyíltak sötét szemei, hogy a tekintete az egész univerzummal eggyé olvadhatott volna.

– Nem szeretnék.

– És ha szülinapi ajándékként kérem?

– A szülinapi ajándékod nem Daniella volt?

– De nem tőled kaptam! – Lebiggyesztette az ajkát és elengedte a kezeim. – Jó, hátha nem szeretnél...

– Rendben, megyek – vágtam rá, mire azonnal felderült az arca. Motyogva hozzátettem, hogy ezt biztosan meg fogom bánni, de elengedte a füle mellett. Egy szobába vezetett, ahol sokan tömörültek össze, vagy tízen. Nem ismertem fel mindenkit, de láttam Dalit, Petra barátnőjét, Szandrát, Ádámot, Mesit, akire Ádám Dali megismerése óta mindig a Berzsenyi második legjobb csajaként hivatkozott.

Ez nagyon nem lesz jó.

Dávid egy asztalhoz lépett, követtem. Rózsaszín cetlit nyomott a kezembe, meg egy tollat és utasított, hogy írjam fel a nevem.

– Miért? – kérdeztem vonakodva, de ő addig nem válaszolt, amíg meg nem kapta a nevem és továbbította egy festett szőke srácnak, aki szikrázó fogszabályzós mosolyt villantott ránk.

– Drágakövek voltak a fogaiban – pislogtam, mire Dávid vigyorogva biccentett.

– Gyere, beavatlak – hajolt hozzám közelebb, összeesküvő módon. Megéreztem az alkohol és az izzadtságszagon át is a jellegzetes Dávid illatot, amitől jobban meg lehet bódulni, mint bármilyen tudatmódosítószertől. – Ez egy vicces játék lesz...

Elmondta. Lefagytam, majd rögtön tiltakozni kezdtem, de már alakult a kör Iván puha szőnyegén.

– Én kiszállok – hadartam Dávidnak. – Nem fogok senkit megcsókolni azért, mert kihúztam a nevét egy hülye zsákocskából.

– Ugyan már, engedd el magad – nevetett rám. – Lehet, hogy rátalálsz életed szerelmére. Lehet, hogy iszonyú hálás leszel nekem, amiért ezt kértem karácsonyra! Vagyis na, szülinapomra.

– Nem vagy normális – sziszegtem neki. – Senki se normális, aki ilyet játszik!

– Majd meglátjuk. Üljünk le!

Gyomorgörccsel, izzadva vártam, mikor fog kihúzni valaki. Az, hogy ki húz, azon múlt, kire pörgött ki egy üres sörösüveg. Szandra a drágaköves sráccal csókolózott, Dali Ádámot húzta, aki azt hiszem, kicsit megőrült örömében. Valahol csak röpke puszi volt a csók, máshol egymáson fetrengős, vad és érzéki, amit nagyon megtapsoltak a többiek. Körbe-körbe utazott egy vodkás gyümölcslé, ami fokozta a hangulatot.

Amikor Dávidra forgott az üveg, összerándultam a rettegéstől. Végig kell néznem, ahogy valakit megcsókol. Dávidot ismerve a földön fetrengős módot fogja választani, és talán még ma összebújik egy lánnyal Iván egyik kényelmes ágyában.

Izgalomtól reszketve nyúlt a zsákba, és kihúzott egy kék cetlit. Összevont szemöldökkel hunyorított a névre, majd azt mondta:

– Amadé.

Azt hiszem, kicsit összeomlottam legbelül. Hogy mi? Miért hangzott el a nevem? És ki által?

A világ lelassult körülöttem, volt időm válaszolni a kérdéseimre: Dávid felolvasta a nevem ebben a bugyuta játékban. Felolvasta a nevem, ami azt jelenti, a szabályok szerint meg kellene csókolnia. Tanácstalanul meredtem magam elé – a szabályok nem mondták ki, hogy fiú és fiú megcsókolhatja egymást, de nem is tiltották meg.

– Ha titeket nem zavar, csináljátok – vont vállat a fogszabályzós srác, a többiek pedig egyetértőn bólogattak, majd vigyorogtak, majd füttyögtek. Dávid felvont szemöldökkel fordult felém, az ajkán pajkos mosoly ült.

– Ha neked kínos, akkor nem kell. Húzok másvalakit.

A cetlire meredtem, és akkor rádöbbentem: nem azt olvasta fel, ami rá volt írva. Nem olvashatta az Amadét, mert én nem kék papírkára írtam, hanem rózsaszínre.

Ez annyira felzaklatott, hogy rendesen reagálni se tudtam, csak megszeppenten biccentettem egyet. Nem akarom, hogy mással csókolózzon. Azt akarom, hogy engem csókoljon meg.

Amikor felém hajolt, én is esetlenül utánoztam a mozdulatát, majd becsuktam a szemem, mert nem akartam tudni, ő nyitva tartja-e azokat a gyönyörű, univerzummélységű fekete szemeit. Mielőtt az ajka az enyémhez ért volna, arra gondoltam, bár ne így történne meg. De legalább megtörténik, emlékeztettem magam, aztán nem tudtam tovább vitázni fejben, mert Dávid tényleg megcsókolt.

Nem volt fetrengés, sem érzéki nyelvpárbaj, de ettől a csóktól remegtem meg a legjobban egész eddigi életem során. Dávid szája felfoghatatlanul puha volt, az ujjai az államhoz értek. Kétségbeesetten többre vágytam, de nem mertem elmélyíteni a csókot, hiába adta Dávid a kezembe a lehetőséget. Nem nyitottam el a szám az övé nyomására, Dávid pedig nem erőszakoskodott.

Elhúzódott, én pedig megszédültem.

Még egy pillanatig csukva hagytam a szemem, aztán felnéztem. Semmi nem történt. Nem volt különösen sok füttyszó vagy taps, Dávid pedig már térdelt, hogy megforgassa a palackot és kiderüljön, ki a következő.

Nagyjából két csókjelenetet kibírtam, aztán nem ment tovább, szabadkozva felálltam és kitántorogtam egy másik helyiségbe, ami azt hiszem, a konyha lehetett. Inni akartam valamit, valami töményet, valamit, ami elfeledtethette velem Dávid ajkának az ízét. Már bántam, hogy nem kapaszkodtam belé, hogy nem kóstoltam belőle többet, hogy több volt bennem a félelem, mint a vágy. Mi van, ha ez volt életem egyetlen lehetősége arra, hogy ilyen közel kerüljek Dávidhoz?

Öntöttem magamnak valamit egy kis pohárkába, egybe lehúztam és már töltöttem is újra. A konyhapultba kapaszkodtam, nehogy elessek, ahogy éles karmokkal belém mart az alkohol. Mintha egy nagy, éhes szörny lenne, ami ki akarja tépni belőlem a józan észt.

A számhoz emeltem a második adagot, de mielőtt azt is megihattam volna, valaki kivette a kezemből.

– Milyen figyelmes vagy, hogy adsz nekem inni, babácskám! – Dávid. Egye meg a fene. Mit keres itt?

– Azt magamnak töltöttem – mondtam, és rekedtebben szólt a hangom, mint szerettem volna.

– Bocsika – vigyorgott Dávid. A haja égnek állt, és belesajdult a szívem, amiért az imént nem volt merszem beletúrni. Nem szóltam, csak néztem rá, és próbáltam megfejteni az érzéseimet. Láthatóan Dávid is ezzel próbálkozott, de kudarccal járt.

– Minden rendben van?

– Nincs.

– Azt látom. Mi a baj?

Nyeltem egyet, és amíg az gondolkodtam, mit felelhetnék, már jött is a következő kérdése:

– A csók?

Némán bólintottam, és elkaptam a tekintetem.

– Csak... Nem számítottam rá. Úgy semennyire. És ez...

– Felzaklat – fejezte be helyettem a mondatot. Biccentettem, és belekortyoltam az üvegbe, az ital égette a torkom. Másra se vágytam, mint Dáviddal megbeszélni a dolgot.

– Nem volt jó? – kérdezte Dávid, mire félrenyeltem. Megvonta a vállát, a száján ott ült az a vigyor, amivel mindenkinek elcsavarja a fejét. – Nem tudom, nekem bejött.

– Dávid! – szóltam rá figyelmeztetően, de nem vette észre magát.

– Csak nem elgondolkodtál, hogy meleg vagy-e? Ha én magamat csókoltam volna meg, tuti megkérdőjeleztem volna mindent. – Oldalra biccentette a fejét, és az ajkát csücsörítette. – Bár be kell valljam, azért te is elég sok mindent megkérdőjeleztettél bennem, már ha létezik ilyen szó.

Fejét hátravetve nevetett. Két nagyon különböző dolgot akartam vele tenni: vagy megütni, vagy megcsókolni. Mást nem.

– Kimegyek – mondtam, és inkább nem néztem Dávidra, ahogy beletúrt a hajába.

– Ne akadj már ki ennyire – kapott utánam Dávid.

– Nem akadtam ki.

– De igen.

– Eddig nem tettem meg, viszont ha nem hagysz elmenni, tényleg ki fogok.

Dávid a fejét rázta és nem engedte el a csuklóm.

– Nem értem, mi a bajod.

– Akkor jó nagy hülye lehetsz – állapítottam meg, és vadul kerestem a nadrágom zsebében az öngyújtóm és a doboz cigarettám.

– Csak egy csók volt, semmi több... Ráadásul annak is elég édes. Nincs kedved folytatni?

– Ne flörtölj már folyton!

– Én mindig flörtölök – tiltakozott Dávid. – Mindenkivel. Most azt hiszed, rád hajtottam?

Megtaláltam mindent, amit kerestem és készen voltam, hogy kimenjek az ajtón és itthagyjam Dávidot. Egyszerűen nem tudtam vele egy helyiségben lenni.

– Dávid. Megcsókoltál.

– Egy játékban, aminek ez a lényege. Miért nem érted a viccet?

Fájdalmasan összerándult a gyomrom.

– Te meg miért nem tudsz komolyan venni semmit?

Dávid összehúzta a szemöldökét, az ujjai rászorultak a pohárra.

– Ha mindent komolyan vennék, nem látnád olyan sokszor a tündéri mosolyomat a kis gödröcskéimmel.

– Ha követni mersz, felgyújtom a tündéri mosolyod az öngyújtómmal – közöltem vele, és a tömény alkohollal teli üveget megragadva kiviharzottam a házból, majd leültem a veranda lépcsőjére, ahol egyedül lehettem.

Két percbe se telt, Dávid már jött is utánam.

– Gondolom, most nem felezed el velem a cigid.

– Jól gondolod.

– Akkor adsz egy másikat? – Felé nyújtottam a dobozt és az öngyújtóm, de nem voltam hajlandó ránézni. A csillagos eget néztem helyette, meg a tujákat meg a kertben égő lámpát és az alatta tanyázó kerti törpéket.

– Most komolyan veszem a dolgot – mondta, miután kifújt egy jó nagy adag füstöt az éjszakába.

– Oké. – A vállunk összeért, bennem pedig újra és újra lejátszódott a pillanat, amikor bent megcsókolt. Fájt, égetett az emlék, és többet akartam, még többet.

– Ha komoly maradok, elmondod pontosan, mi bánt? Nem szeretném, ha egy buta félreértés miatt menne tönkre a kapcsolatunk.

Sikoltozni lett volna kedvem. Tombolni. Dühöngeni. Ütni-zúzni.

– Az bánt, hogy megcsókoltál.

Dávid kicsit hallgatott, majd azt felelte:

– De nem teljesen értem, miért.

Hitetlenkedve nevettem fel.

– Hogyhogy nem érted, miért?

– Mert ez csak egy csók volt. – Rövid szünet, majd: – Tényleg elgondolkodtatott, hogy meleg vagy-e?

A düh megint fellobbant bennem. Hát ennyire hülye, tényleg?

– Nem – sziszegtem. – Nem vagyok meleg.

– Jó, jó, nem azt mondtam. Egyébként azzal se lenne semmi baj, ha meleg lennél, legfeljebb kicsit furán jönne ki, hogy folyton ölelgettelek, mert nekem ez a szeretetnyelvem. Szeretek ölelkezni. Veled főleg.

Szívesen az arcába vágtam volna, hogy gyűlölöm, de akkor arra magyarázatot is kellett volna adnom, amit pedig nem akartam.

– A lányok tetszenek – szögeztem le, és fájt, amiért hazudtam neki. De pont ezért nem akartam elmondani neki, hogy a fiúk is érdekelnek: abbahagyná a folytonos hozzám bújást, a puszikat, a flörtölést? Nem tudnék ezek nélkül élni.

– Akkor az zavar, hogy nem egy lánnyal smároltál a játékban, hanem...

Úgy éreztem, most nyakon tudom csípni őt:

– Miért haragudnék rád, ha tényleg kihúztad a nevem?

Dávid elpirult. Magam sem hittem volna, de tényleg megtörtént: elpirult. Ettől pedig olyan mérges lettem, hogyha nem akartam volna meginni az üveg tartalmát, összetörtem volna a kövön.

– Tudom, hogy nem az én nevem volt rajta. Miért csináltad? – vontam kérdőre, mire Dávid még kettőt szívott a cigarettájából, csak utána válaszolt:

– Mert nem akartam Szandrával smárolni.

– Mondhattál volna egy másik lánynevet.

– Nem emlékeztem máséra a társaságból. És mert általában a te neved jut eszembe először, olyan különleges és szép.

– Ne csináld most is! – csattantam fel idegesen.

– Ne bókoljak? – Dávid elmosolyodott, valamiért azt hitte, túl vagyunk a vita részén, újra lehet évődni. Vagy csak nem akart tovább komoly maradni. – Miért ne tenném? Most már amúgy is még szebbnek gondolom a neved. Csak nehogy véletlenül a te neved írjam majd fel a füzeteimre!

Azt hittem, elsírom magam.

– Gyűlölöm, hogy megcsókoltál – fakadtam ki és tudtam, hogy olyan éles tekintettel meredek rá, hogy az ketté is vághatná a fejét.

Dávid megérezte a feszültségem, és ő is felém fordult, a tekintetünk találkozott.

– Azt hittem, legjobb barátok vagyunk – mondta megütközve.

– Azok vagyunk.

– Akkor továbbra sem értem, miért viselkedsz így. Egyszer ezt állítod, másszor azt, döntsd el, mit akarsz!

– Egyedül lenni! Ezt már mondtam, nem is egyszer.

Láttam a pillantásán, hogy ő is kezdi felhúzni magát, de igyekezett megtartani a flörtölős énjét.

– Mit vagy úgy oda azért a csókért? Még csak nem is volt sem különösen hosszú, sem különösen rossz. Sőt. Szerintem... – Közelebb hajolt, az orra szinte az enyémhez ért. – Szerintem akár meg is ismételhetnénk. És akkor legalább én is el tudnám dönteni, felmelegítettél-e vagy sem.

– Én csak akkor tudok jól csókolni, ha szerelemből teszem – ellenkeztem, de ez volt életem legbénább próbálkozása az ellenkezésre. Már nem tudtam átérezni a dühöm, a csalódottságom és a fájdalmam, erősebb volt bennem a vágy, hogy újra megízleljem Dávid ajkát.

Dávid felvonta a szemöldökét a tiltakozásom hallatán, a szájára komisz vigyor ült ki.

– Most nem is tudom, mit gondoljak! Az a kis csókocska valami isteni volt.

– Nem akartalak megcsókolni – mondtam elkeseredve, és nem tudtam tovább Dávid szemébe nézni, a tekintetem újra és újra visszatalált puha, telt ajkához. – A legjobb barátom vagy.

– A legjobb barátok néha csinálnak ilyet, ha úgy hozza az élet. – Azt hiszem, megvonta a vállát, de nem vagyok benne biztos. A tekintetében ült valami, ami miatt megremegett a gyomrom.

– A legjobb barátok nem csinálnak ilyet. Nem akarják azért megcsókolni egymást, hogy kipróbálják, milyen fiúval csókolózni – mondtam halkan. Hiszen erről van szó, igaz, Dávid? Semmi többről. Tapasztalatszerzésről.

– A legjobb barátok nem csinálnak ilyet? – Dávid lesütötte a szemét, ő is az ajkam bámulta. Beharaptam a szám, mire még közelebb hajolt. El kellett volna húzódnom, de úgy vonzott magához, hogy nem bírtam egy centit sem eltávolodni.

– Nem – mondtam végtelenül erőtlenül.

– Nem-e? – Dávid úgy tette föl a kérdést, hogy nem is volt rá érdemes válaszolni.

Újra meg fog csókolni. Újra meg fog csókolni.

– Nem – leheltem, de a szó elveszett valahol Dávid ajkán, ami súrolta az enyémet, ahogy lassan elfordította az arcom előtt a fejét. Elfojtottam egy fájdalmas kiáltást, mintha áramot vezettek volna a testembe.

– Szerintem meg de – szólt Dávid mély hangon, és éreztem a zsigereimben, hogy meg fog csókolni, de úgy igazán nagyon, úgy, hogy beletúr a hajamba, hogy hátradönt a verandán, hogy borzalmasan kényelmetlen testhelyzetbe kerülök, de nem érdekel, mert Dávid hozzám simul és összekoccan a fogunk a hévtől és egymásnak préselődik a testünk, és a vágy tüze az egekbe szökik bennünk és...

Eldurrant egy petárda, és miután Dávid ajka az este folyamán harmadjára is az enyémhez ért, rögtön elkapta a fejét a rémülettől.

– Rohadj meg, Dávid! – löktem meg, amikor magamhoz tértem. Dávid elejtette a cigarettáját, és most próbálta eloltani, nehogy lángra kapjon a tűz.

– Sajnálom, Amadé, nem akartam...

– De igen, akartad. – Előrehajoltam és félkézzel a hajamba túrtam. Dávid kezét éreztem a hátamon.

– Te is akartad – mondta halkan.

– Nem akarom ezzel tönkre tenni a barátságunkat – sóhajtottam. Dávid egyetértőn bólintott, majd amikor én ellazítottam az izmaimat, ő is hátradőlt. Elvette a kezemből a cigim, és beleszívott.

– Add vissza – szóltam rá erőtlenül.

– Azt mondtad, nem akarod tönkre tenni a barátságunk. Akkor kérem a cigid felét. – Dávid ártatlanul pillogott rám, mire megadón sóhajtottam még egyet.

Gyönyörű volt. Fájt. Minden fájt. Annyira nagyon-nagyon fájt, hogy nem találtam rá szavakat, pedig én mindig mindenre tudom, mit mondjak. Kivéve, amikor Dávidról van szó.

Dávid az enyémhez nyomta a combját, ugyanúgy viselkedett velem, mint a két vagy három csók előtt, adogattuk a cigarettát és az üveget, nem szóltunk többet, némán ültünk és csak néztük, néztük a fejünk fölött elrobbantott petárdákat, amik legalább úgy szikráztak az égen, mint köztünk a ki nem mondott szavak, be nem vallott érzések.

Videók

Alább pedig csináltam egy kis videóösszeállítást azokból a shortsokból, amiket be szerettem volna ide vágni (csak nem engedi a wattpad a shorts-linkeket:D)

https://youtu.be/RmbALA0zWVE

Tartalom: 

- Dávid ~ ha Dávid... lenne

- Amadé ~ ha Amadé... lenne

- edit egy dalra, több karakterrel

- rajz ~ ellopott pulcsi novella jelenet

- rajz ~ Petra

Hamarosan pedig érkezik a folytatás!:) Jövőre nagy terveim vannak a sztorival, szeretnék jó sokáig eljutni. Illetve a kalózos és Harry Potteres verziókat is szeretném folytatni.:)) Remélem, a világ sem fog az utamba állni!:D