79. fejezet

Valaki lelkizik, valaki kémked szombat délután

Amikor délután megérkeztem Dávid lakásához, nem vette fel a kaputelefont és az üzeneteimre se válaszolt. Dorián engedett be, futó öleléssel köszöntött és lazán megborzolta a szépen fésült hajam.

- Dávid alszik, de menj csak fel hozzá - veregetett hátba. - A lelkemre kötötte, hogy küldjelek be, ha megérkezel.

- Köszi - mosolyogtam rá. Kócos volt és kicsit sápadt, mint aki napok óta nem aludt rendesen. Egy joghurtot hagyott a pulton, hogy engem beengedjen, most újra fölé görnyedt. Rá akartam kérdezni, mi baja, de annyira feltűnően mélyedt a gondolataiba, hogy amikor elhaladtam mellette, nem szóltam hozzá, inkább csa puhán megérintettem a hátát, hogy biztosítsam a támogatásomról. Halvány mosolyt villant fel az arcán, és álmosan intett felém, aztán visszafordult a joghurtjához.

Otthagytam Doriánt, és felsiettem a lépcsőn. A szobák előtti előtérben megigazgattam a hajam, majd lassan benyitottam Dávid szobájába. Hirtelen elfogott a deja-vu. Nyáron hasonlóképp találkoztunk a másfél hónapos elválásunk után, ami borzalmas volt - most pedig ezt a fél napot viseltem nehezen. Elképesztő, mennyi minden történt pár hónap alatt.

Dávid olyan édesen aludt, hogy ezúttal nem volt szívem felébreszteni, így inkább mellé feküdtem. Néztem, ahogy szuszog, és készítettem róla pár képet. Óvatosan simogatni kezdtem a karját, amire ugyan nem ébredt fel, de félálomban közelebb kucorodott hozzám. Jólesett magamhoz ölelni: csak rá koncentráltam, magamba ittam az illatát, a látványát, és nem foglalkoztam az otthoni problémákkal.

Félóra múlva Dávid nyitogatni kezdte a szemét, én pedig mosolyogva köszöntöttem:

- Jó reggelt, cicám!

- Te cicámnak hívtál? - motyogta, és megdörgölte az arcát.

- Nem tetszik? Gondoltam, kicsit beújítok. Mert hát nem te vagy az édes kiscicája apucinak?

- Te apucinak hívtad magad?

- Nem jön be? - vigyorodtam el. Aztán Dávid hirtelen a hátamra nyomott, két tenyerét az arcomra szorította és közvetlen közelről belebámult a szemembe.

- Amadé, te füveztél? - támadott le. Az arcomba lehelt, elég büdös volt a lehelete, de próbáltam erre nem feltűnően reagálni.

- Nem? - Fogalmam sem volt, miről beszél.

- Füvet szívtál?

Átkaroltam Dávid hátát, és magamra húztam, amit készségesen hagyott, bár közben még mindig gyanakvón fürkészte a tekintetem. Nem tudtam, miért hiszi azt, hogy füveztem, kezdtem elveszteni a fonalat. De nem tudtam foglalkozni a dologgal, mert teljesen elvonta a figyelmemet az, ahogy hozzám ért a teste.

Egyáltalán nem állt szándékomban felnyögni, de ahogy Dávid combja a lábaim közé szorult, egyszerűen nem tudtam visszafogni magam.

Tudtam, hogy Dávid tudja, mi van. Először azt hittem (vagy legalábbis reméltem), hogy lehajol és megcsókol, és talán kicsit több is alakulni fog, de aztán összetalálkozott a tekintetünk és megértettem, hogy erről szó sincs.

- Ki kell mennem a mosdóba - bökte ki Dávid, és lecsusszant rólam. Most az ajkamba haraptam, hogy ne adjak ki hangot, de még így is egyértelmű lehetett a számára, milyen hatással van rám. Nem szégyelltem, hogy vágyódom utána, de úgy éreztem, talán kicsit megijesztem vele.

Amikor visszajött, először is konstatáltam, hogy a pulcsimat viseli, aztán mikor láttam, hogy nem vesz tudomást az előbbi malőrről, én is próbáltam ellazulni.

- Mi a terv mára? - kérdeztem. Arra számítottam, hogy Dávid hosszas listával áll elő, hogy matek házi, kertészkedés, séta, múzeum, könyvesbolt vagy valami, de ő csak leült mellém, és intett, hogy gördüljek arrébb.

- Mi lenne, ha ma csak lustálkodnánk? - kérdezte eldőlve. Nagyon fáradtnak tűnt, mint aki alig aludt.

- Én benne vagyok! - vágtam rá. - Szeretnél mesélni a hétvégéről?

Dávid elnyomott egy ásítást, de aztán beszélni kezdett. Mesélt a programokról, a csalódásairól, a végén pedig a kaotikus éjjeléről Daliékkal.

- ...szóval Lujza veled akarta elveszteni a szüzességét.

- De édes - reagáltam le tanácstalanul. - Még nem is feküdtem le lánnyal.

Láttam, hogy Dávid próbálja elnyomni az arcára kiülő kíváncsiságot, de a szeme árulkodón fénylett.

- És bánod? Hiányzik?

Gyanakodva simítottam végig az államon.

- Ez most beugratós kérdés?

Dávid zavartan elnevette magát.

- Neeem. Csak azon gondolkoztam, hogy... hogy hát... én nem vagyok lány.

Az ideges hadoválást betudtam annak, hogy alig aludt valamit, ezért próbáltam nem kinevetni. Főleg, hogy Dávid milyen szórakoztató arcot vágott, amikor rájött, mit mondott.

- Hidd el, Dávid, feltűnt - mondtam a lehető legkedvesebb hangomon, amivel úgy éreztem, lélekben meg tudom simogatni.

- Miért mondok mindig ilyen égő dolgokat? - motyogta, és az arcára szorította a kezét.

- Nem égő, inkább cuki - vélekedtem. Lefejtettem a szemére meg az orrára tapadó ujjait, és végigcsókoltam mind a tízet. - Mondd, min gondolkoztál még?

- Hát... azon, hogy te sem vagy lány. És hogy mióta tetszel nekem ennek ellenére.

- Az első pillanattól kezdve? - kérdeztem incselkedve, mire Dávid arcán halvány mosoly lobbant fel, és megcsipkedte az orrom.

- Vicces lenne, mert az első pillanat után ott volt még Helga meg az a random csaj meg Daniella meg Reiko.

- Hát tényleg nagyon vicces lenne.

Gúnyos hangom hallatán Dávid félt, hogy megbántott, szóval lágyan végigsimította az arcomat, amitől bármikor elgyengülnék.

- Nem tudnék felidézni egy pontot, amikor elkezdhettél tetszeni - mondta tűnődve. - És félek belegondolni, hogy mennyi mindent csinálhattam vagy mondhattam azért, mert igazából vonzódtam hozzád. De azt tudom, mikor jöttem rá, hogy baromira, igazából és nem csak az alkohol miatt vonzol. Az osztálykiránduláson.

- Amikor álmomban simogattál, mondván, hogy bogár van a hajamban? - kérdeztem elégedetten. Dávid összehúzta a szemét.

- Ezt meg hogy értsem?

- Nekem mindig feltűnik, ha bogár van a hajamban - büszkélkedtem.

Nem válaszolt, csak zavartan mosolygott. Még mindig cirógatta az arcom, éreztem, hogy puha ujjbegyei pírrózsákat bontanak a bőrömön.

- Na és te? - kérdezte. - Te mióta tudod, hogy tetszem neked? Úgy értem... neked nem volt újdonság, hogy a fiúk felé is nyitott vagy.

- Igazából elég régen kinéztelek magamnak. Még amikor szóbeliztünk.

- Tényleg? - nyílt nagyra Dávid szeme.

- Nem, dehogy, csak vicceltem - böktem meg az orrát. - Igazából nem tudom, pontosan mióta tetszel, mert nem akartam, hogy tetszél nekem. Hetero voltál, barátnőd volt, én meg annyira örültem, hogy ilyen hamar lett egy ilyen szuper barátom. De mielőtt elutaztál volna Ausztráliába, rájöttem, hogy... egy kicsit talán beléd habarodtam. Aztán amikor voltunk egy buliban és lefagyiztad az ingem... na, ott kicsit fejbe kólintott a dolog, hogy innen nehéz lesz visszafordulnia a szívemnek. Tudod te, mennyire nyomulós voltál heteróként?

- Áá, bocsánat - takarta el a szemét Dávid, mintha attól, hogy nem látja a kaján vigyoromat, könnyebben tudná kezelni a pillanatot,.

- Korábban bele se gondoltam, hogy egy ölelés vagy puszi több lenne annál, ami - mondta nyűgös hangon. Mivel elengedett, a kezem a hasára csúsztattam, és próbáltam simogatással megnyugtatni. - Az előző suliból a haverokkal ez nem volt túl extra. Tudod, ez volt a „szeretetbeszédünk". Mi voltunk a laza, menő, gördeszkás csávók, akik lázadtak a szigor és a szemérmesség ellen, de aztán... megérkeztél te, és minden más lett.

- Úristen, ez annyira romantikus - sóhajtottam.

- Bocsiiii - biggyesztette a száját Dávid, én pedig megpusziltam a biggyedő ajkát.

- Ezt most kivételesen nem piszkálódásból mondtam. Tetszik, amikor ilyeneket mondasz nekem.

Dávid belepirult a következő pusziba.

- Egyébként tényleg minden más lett - mondta, és ahogy fölé hajoltam, beletúrt a hajamba. - Én lettem nagyon más. Mintha... közelebb kerültem volna önmagamhoz.

- Hogy érted?

- Hát a régi társaságban, Benőékkel meg Helgáékkal nagyon máshogy viselkedtem. Nagyon más volt minden. Nagyon más voltam én. Olyan akartam lenni, mint ők. Menő rosszfiú, aki cigizik és iszik és bulizik és gördeszkázik.

- És sikerült?

- Aha, hát igen. És azt hittem, élvezem is, amíg nem találkoztam veled, aki szívesen lazul otthon a folyamatos buli helyett, aki nem attól tart menőnek, ha bunkó vagyok, és aki cukkol, de nem bánt a stréberség miatt.

- Zavar, hogy cukkollak? - kérdeztem gyorsan, mielőtt a többire reagáltam volna. Dávid szája sarkában édes vigyor jelent meg.

- Tudom, hogy igazából csak azért piszkálsz, mert féltékeny vagy a zseniális agyamra, szóval nem.

Elnevettem magam, és a szemébe néztem.

- Őszintén, le vagyok nyűgözve az eszedtől és a szorgalmadtól. De nem ezért piszkállak, hanem csak szeretetből. Szeretek veled csipkelődni.

- Én is szeretem - tűnődött Dávid. - Nem rosszindulatból csinálod. És... egyáltalán nem olyan érzést keltesz bennem, hogy muszáj valamit tennem azért, hogy elfogadj. Mintha nem kéne megfelelnem neked. Nem tudom, ennek van-e értelme, de...

- Van értelme - mosolyogtam biztatóan. - Konkrétan a világon csak ennek van értelme - mondtam szenvedélyesen, ami megnevettette Dávidot. Lassan megcsókolt, a szája tömény forróságot ébresztett a testemben. Mielőtt túl messzire mehettünk volna, elhúzódtam. Valamiért olyan hangulatban voltam, hogy Dávid egyetlen érintése felizgatott, amire viszont ő most láthatóan nem volt túl nyitott. Szóval inkább folytattam és a beszélgetést.

- Egyébként, ha zavar az introvertáltságom, szólj nyugodtan. Én az egész életemet le tudnám élni egy lakásban könyvekkel, üres füzetekkel és tollakkal.

- Nem szokott zavarni - mondta Dávid, és igazgatni kezdte a hajam. - Szerintem jó, hogy te kicsit behúzol én meg kicsit kihúzlak. Kiegészítjük egymást!

- Szuper, nagyon szeretem, amikor kirángatsz a legfurább bulikra - bólogattam, mire Dávid összenyomta a tenyerével az arcom, hogy ne tudjak beszélni.

- Jövő héten halloweeni bulira megyünk, ha már témánál vagyunk.

- Kik lesznek ott? - nyöszörögtem.

- Rengetegen.

- Aaaah! - fejeltem le Dávid mellkasát, amit nevetve fogadott. Körém fonta a karjait és az egyik lábát is.

- Szeretnél összeöltözni? - kérdezte Dávid.

Ez annyira jólesett, hogy úgy éreztem, megéri majd azt a bulit végig kell szenvednem - ez félig-meddig felvállalása az összetartozásunknak!

/*/

Ádám az elmúlt évek tapasztalatai alapján már tudta, hogy a Torványi családdal kislányok ritmikus sportgimnasztika versenyét nézni nagyjából olyan élmény, mint egy futball világbajnokságon ülni, csak nincs sör és szotyi, de hangzavar, vöröslő arccal kiabálás és káromkodás előfordul, annyi különbséggel, hogy a csúnya szavak helyett olyanokat mondanak, hogy „az ördögbe", „a viharba" és társaik.

Toró most épp azon háborgott, hogy a kilencéves húgát lepontozta az egyik bíró.

- Most komolyan, ezek vakok? Az a szerencsétlen frufrus sokkal bénábban lengette a szalagot, mint Mimi!

- Nyugi, tesó, még így is bent van a döntőben - próbálta nyugtatni Ádám, mert látta, hogyan néznek rájuk a nem messze ülők. Volt egy olyan sejtése, hogy ők a frufrus kislány rokonai.

A helyzeten csak nehezített, amikor Toró anyja, Dia visszatért a büféből, és legalább olyan hévvel kezdett mérgelődni, mint a fia. Ádámot nehéz volt zavarba hozni, de most legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.

- Kértek chipset? - nyomta Ádám kezébe a zacskót Dia, miután kikiabálta magát. Marakó Dia mindig (és most is) olyan rikítóan színes ruhát viselt, hogy Ádám azt hitte, cukkorsokkot kap már attól is, ha ránéz. Ez persze sokszor előfordult: Dia kisbaba kora óta ismerte és szerette őt, mintha a második anyja lett volna. Éveken keresztül hozta-vitte edzésekre, napokig vigyázott rá és a bátyjára, amikor az anyukájukat műtötték vagy amikor mindkét szülőjüket éjszakai műszakra osztották be.

Mindig lehetett rá számítani. Most is hozott neki meg Torónak chipset, hogy ne stresszeljenek Franciska és Mimi versenyén. Ádám igazán nem aggódott, hiszen mindkét kislány nagyon ügyes volt, de Toró úgy csapott le a csomagra, mintha csak ez tarthatná életben.

- Gyűlölöm az ilyen versenyhelyzeteket - dohogott a fiú, és marokszámra tömte magába a burgonyaszirmot.

- Kéthetente focimeccsed van - emlékeztette Ádám.

- Az teljesen más.

Amíg Toró és az anyja kitárgyalták a bíró hibáit és a két kishúg előadásait, addig Ádám ránézett a mobiljára. Végigpörgette, honnan kapott értesítést, és Instán azonnal rányomott Lujza üzenetére.

Bár az egész nagyjából csak heccből indult, kezdte úgy érezni, ez még akár jól is elsülhet. Lujza aranyos csaj volt, és Ádám sokszor vigyorgott a vele való chatelés közben. Végig arra gondolt, hogy Amadé nem lehet hetero, ha visszautasította Lujza vonzalmát. Ráadásul Lujza jól nézett ki. Vékony volt, de formás, a haját pedig bármelyik modell megirigyelhette volna.

Miután válaszolt Lujzinak, rutinból megnézte Amadé profilját (nem posztolt semmit), majd Dávid oldalát is, de ott csak az a sztori volt még kint, amit a diákönkormányzatos táborban csinált a többiekkel. Ádám lementette, hogy nézegethesse - ránagyított, és próbálta kitalálni, mennyi esély lehet rá, hogy Dávid se legyen hetero. Átkarolta Dalit, de nem illetlenül. A másik karjával Tüske Danit ölelte át, de az sem tűnt helytelennek.

- Dávid annyira szexi - duruzsolta a fülébe Toró. Ádám a fiú oldalába fúrta a könyökét.

- Fogd be.

- Vagy inkább Tüsi jön be? Olyan izmos az a srác, hogy róla még én is letépném a pólót.

- Toró!

- Esetleg...

- Állj már le, csak Lujzát néztem! - förmedt rá Ádám.

- Lujza? Ő az új barátnőd? - hajolt előre Dia. Nem volt valami komfortos a legjobb barátja anyjával kibeszélni a szerelmi életét, de Dia mindig tudni akart mindent.

- Még nem - mondta végül.

- Óó, még! - kuncogott Dia.

- Nézzétek, most jön Franci! - pattant fel a helyéről Toró, ezzel szerencsére elvonta az anyja figyelmét Ádámról.

Ádám sose tudta követni, melyik kislány tartozik a Torványi családhoz, ilyen távolságból az összes versenyző egyformán nézett ki: csinos ruha, csinos haj, csinos smink. Általában akkor tapsolt, amikor a többiek is, aztán mindig úgy ölelgette meg a kislányokat a végén, mintha végig tudta volna, hogy hol vannak és mit csinálnak. Igazából fogadni mert volna, hogy a csoportos előadásoknál se Toró, se Dia nem tudják, melyik kislány tartozik hozzájuk, de sose kérdezett rá, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe őket.

Amíg Toró és az anyja állva szurkoltak a kicsinek, Ádám megszokásból körbenézett, de szerencsére megint nem látott senkit, aki nagyon gyanús lehetne. Feszülten fújt egyet, és rászólt magára, hogy nem muszáj mindenhol gyanús alakokat kutatnia - többet ér azzal, ha inkább válaszol Lujzának és várja, hogy Amadé posztoljon valami félreérthetetlen képet Dávidról.