65. fejezet

Igen vagy nem lehet csak a válasz, nincs középút

Keveset aludtam, és napközben az órák során még inkább lemerültem, így a délutáni edzést alig éltem túl. Dáviddal nem írtunk egymásnak, amit egyszerűen nem bírtam értelmezni, újra meg újra az a kérdés zakatolt bennem, hogy: miért?

Edzés után Torinak is elpanaszoltam a történteket, aki megértőn bólogatott cigizés közben.

– Én nem tudom, mit kellene csinálnod Dáviddal – kezdte lassan, és fél kezével a hajába túrt. – De szerintem ma este el kéne jönnöd velünk bulizni. Egy budai villában lesz, medencével, karaokéval és nagyon sok piával.

– Azt hiszem, most tényleg szükségem van erre a bulira – egyeztem bele szinte azonnal. Nekidőltem az épület melletti vaskerítésnek, és végigsimítottam a homlokomon. Kicsit fájt a fejem az időjárásváltozás miatt, amin nem segített az egyórás edzés sem.

Hazamentem lezuhanyozni, átöltözni, összepakolni, ettem két falatot, aztán elmentem a Jászaira, ahol a találkozót megbeszéltük. A sötétség rám telepedett, pedig világítottak az utcalámpák. Vártam, hogy Tori írjon a közelből, de közben nyilván azt is néztem, hogy Dávid ír-e. A keserűség átjárt, a fájdalom elszorította a szívem, a düh perzselte a mellkasom.

Ma este csak azért is jól akarom magam érezni – mégpedig százszázalékosan Dávid nélkül.

Kocsival mentünk, Dorián vezetett. Az anyósülésen egy sötétbőrű srác ült, akit Dorián drágámnak hívott és folyton a combjára tette a kezét. Én az ablak mellett ültem, Tori hozzám préselődött, hozzá pedig egy számomra ismeretlen lány, aki Tori elmondása szerint egy haverja barátnője volt.

Elmosódott az ablakon kívül az éjszakai város, és előbb-utóbb az is nehezítette a látásomat, hogy egy sörösdoboz járt körbe a hátsóülésen. Bömbölt a zene a rádióból, a többiek énekeltek, én viszont nem ismertem a szöveget, úgyhogy csak ültem némán, és hagytam, hogy az alkohol kimossa a problémákat a szívemből.

Nem volt túl jó felismerés, hogy az alkohol ennyit segít rajtam – nem kevés alkoholistát ismertem, és ez azért kicsit megijesztett.

Aztán ahogy útközben a telefonomat nyomkodtam és egy Dáviddal közös képünkhöz lyukadtam ki, úgy éreztem, most ez nem számít.

Majd holnaptól nem iszok.

A ma estét pedig élvezni fogom, akkor is, ha alkohol kell hozzá.

/*/

Dávid egész nap rajzolgatott. Nagyon élvezte, és Giselle útmutatásai alapján kezdte tényleg ügyesnek érezni magát.

Rajzolgatás közben pedig szabadon szárnyaltak a gondolatai: Amadén gondolkozott, és bár tegnap még nagyon ideges volt rá, ma reggel egyedül ébredt, és azzal a gondolattal kelt fel, hogy szeretne Amadéhoz bújni. Figyelni, ahogy alszik, csorog a nyála, megbökködni és megszólítani, amire majd félálomban válaszol valami összeszedetlen butaságot.

Emlékezett, hogy pár hete, amikor ráébredt, hogy Amadé vonzódik hozzá, mennyire boldog volt. Utána ugyan nem úgy alakultak a dolgok, ahogy akkor elképzelte, de a tények nem változtak: Amadé vonzódik Dávidhoz, és Dávid is vonzódik Amadéhoz. Mind lelki, mind testi szempontból.

Szeret Amadéval lenni, az az igazság. Megölelni, beszélgetni vele, nevetni, sírni, vitázni, piszkálódni, aludni, filmezni és csókolózni is.

Dávid elolvasta a Heartstopper képregényeket, sírt rajtuk egy sort, és bár rájött, hogy Amadéval köztük nem lehet ilyen kapcsolat a magyar körülmények miatt, azért valami hasonló talán velük is történhet. Titokban... abban van valami sötéten izgalmas, nem?

Csütörtökön végig azon morfondírozott, hogy hogyan kellene ezt Amadé elé tárnia. Mindenképpen élőben szerette volna megbeszélni vele – főleg, mert azt nem tudta pontosan, Amadé mit akar. Sejtette, hogy valami hasonlót, mint ő, de mindenképp kell majd „tárgyalás". Szóval csak szombaton lesz erre alkalmuk. De addig is... szeretné jelezni, hogy mik a szándékai.

Mindenképp a tökéletes szavakat kell használnia, nem engedheti meg a hibázást.

Estére egy fogadásra voltak hivatalosak, az apjának sikerült megfejtenie a rejtélyt, hogyan hozhatja egy ház alá a munkáját és családját – egy puccos vacsora, estélyivel, nyakkendővel meg pezsgővel.

Dávid akaratlanul is el-elábrándozott azon, hogy Amadéval mennek egy fogadásra, szépen kiöltözve, egymásba karolva, rájuk vetül a csillárok fénye, ami elől aztán egy sötét folyosóra húzódnak, hogy titokban összebújhassanak.

Bár több vele egykorú, csinos lány is jelen volt a fogadáson, kivételesen nem foglalkozott velük, mert elhatározta, hogy na most, na most ír Amadénak egy üzenetet, ami feloldja köztük a feszültséget és végre szent lesz a béke.

Hogy ihletet merítsen, felment böngészni az Instagramra, megnézni, milyen közös képeket raktak ki. Volt egy pár darab, és mindegyiken olyan szépen festettek, hogy Dávid legszívesebben rögtön hazarepült volna.

A nagy instázás közben viszont belefutott valamibe – Amadé már megint új történetet tett ki. Dávidnak görcsbe rándult a gyomra. Tegnap sem járt jól az Amadé-sztorival.

Rettegve kattintott rá, és csak remélni merte, hogy nem lesz baj.

Hiba volt.

/*/

Belépéskor két rövidet kellett lehúznom, és máris mindenki legjobb barátjaként veregetett hátba. Egyértelműen én voltam a legfiatalabb, a többiek egyetemistáknak, bölcsészeknek, művészeknek tűntek. Kísérteties félhomályban úszott a hatalmas ház, alternatív magyar zene szólt a hangszórókból, ami kicsit andalítón hatott rám. Szendvicsek, sötét löttyök közül lehetett válogatni, de Doriánék ügyet sem vetettek rájuk. Tori haverjának barátnője már el is tűnt mellőlünk, aztán Dorián és Travis is lelépett, kézen fogva surrantak ki az éjszakába.

– Gyere a medencébe! – hívott Tori. Ledobta a szatyrát egy sarokba, és kifelé indult. Beugrottam a fürdőbe átöltözni, aztán követtem. Rettegtem, hogy hideg lesz kint, szóval elfogadtam még egy újabb pohárkányi italt, és kissé imbolyogva mentem a verandára, ahol egy nagyobb medence volt a fába mélyesztve. Nagyon amerikainak tetszett ez a kialakítás.

Tori a veranda közepén dobálta le a ruháit, nem volt valami szégyenlős. Sőt, mintha még élvezte is volna, hogy többen felé fordulnak és megbámulnák. Én is kicsit megbámultam (nagyon jól állt neki a bikinit), és eljátszottam a gondolattal, hogyha nem lenne Dávid...

Bár ma kifejezetten Dávid nélkül akartam jól érezni magam, azért mással összekavarni Dávid háta mögött nem lett volna szép tőlem. Még ha Tori ilyen jól is néz ki.

Sóhajtottam – nem mintha lenne esélyem, több szempontból sem. Neki is van valakije, ráadásul több évvel idősebb nálam. Ráadásul olyan kis satnya testem van, talán még Dávid is kikészül, ha póló nélkül kéne megölelnie – nem tett jót az önbizalmamnak az a pár egyetemista, akik izmosak, határozott testfelépítésűek voltak. Én eleinte az ingemet se akartam levenni, de aztán rájöttem, hogy kit érdekelnek a többiek, szóval ledobtam a fölsőm és belemerültem a medencébe Tori után.

– Hú, ez meleg – rebegtem, és nyakig süllyedtem a vízben. Tori mosolygott. Láthatóan ittas állapotban volt, és mindenkinek úgy köszönt, mintha randira akarná hívni őket.

Egészen távol ültünk a többiektől, Tori nem húzódott oda senkihez, én pedig nem akartam most új embereket megismerni. Csodáltam a sötét eget, ahol szépen kirajzolódtak a csillagok meg a hold. Nyoma sem volt az esőnek, amit holnapra ígértek.

Oldalra néztem, Tori épp ugyanazt csinálta, mint én. Hátrahajolva bámult az égre, itta magába az éjszakát.

Nekem pedig eszembe jutott egy kérdés, amit a bennem munkálkodó alkohol rögtön ki is mondatott:

– Te biszex vagy?

Tori horkantva felnevetett, és felült.

– Hát ez meg honnan jött?

– Összeraktam – mondtam büszkén. Igazán Sherlocknak éreztem magam. A lány kérdőn felhúzta a szemöldökét, és biztatóan biccentett.

Megköszörültem a torkom.

– Nos – kezdtem bele. – Többször láttam Emmát, azt a szőke göndör lányt, mint háttérképedet, és az első edzésről tudom, hogy nem testvérek vagytok. Aztán ma hallottam a csengőhangod, amikor ő hívott. When Emma falls in love. Véletlen lenne? Hát, nem hiszem. Többször panaszkodtál rá, hogy elutazott a párod, és hát Emma elutazott.

Tori csengő hangon felkacagott.

– Zseni vagy, édesem. Mister Holmes! – Megcirógatta az állam, mintha egy kisgyerek lennék. – Emma tényleg a párom. De nem vagyok bi.

– Igen? – döbbentem meg. Túl vonzónak találtam ahhoz, hogy csak egy kapura rúgjon.

– Ja. Leszbikus vagyok.

– Szóval, ha ezt csinálom... az nem tetszik? – simítottam a combjára a tenyerem, közben a szemöldököm táncoltattam. Tori nevetve félrelökte a kezem.

– Imádlak, szívem, te leszel a korosztályod Casanovája, de nem tudnál meghódítani. Ha nem lenne barátnőm, talán eljátszanék egy fiúval, mert sajnos elég figyelemmániás vagyok, de hát nem ez a szituáció. Vagyis nem teljesen.

– Nem kapod meg Emmától a figyelmet? – zavarodtam össze.

– Amikor itt van, mindent megkapok tőle – magyarázta Tori. – Csak azt mondom, voltam már fiúval, amikor nagyon magányosnak éreztem magam. Meg amikor még nem tudtam teljesen, hogy mi a helyzet velem. Persze még Emmus előtt.

– Mióta vagytok együtt? – faggattam, bár közben összefacsarodott a szívem, mert én is szerettem volna valakivel ilyen kapcsolatot.

– Már jó pár éve – gondolkozott el Tori. – Négy talán? Bocsi, az alkohol eltünteti a számokat az agyamból.

Válaszolni akartam, de megláttam valakit az üvegajtókon keresztül, és nagyon megijedtem.

– Ó, te jó ég! – jajdultam fel.

– Mi az? – kapta fel a fejét Tori.

– Az a lány – hörögtem. – Azzal a lánnyal... le akart velem feküdni, aztán amikor megtudta, hogy még csak tizenöt vagyok, dühöngve otthagyott.

– Mézi? – leskelődött Tori.

– Aha – nyögtem fel. – Nagyon kínos volt. Nem tehetek róla, hogy megtetszettem neki tizenöt évesen! Ráadásul mindjárt tizenhat leszek.

– Mézi nagyon fura – mondta Tori. – Jártam vele kábé három hónapig, aztán nem bírtam. Szegénynek eléggé összetörtem a szívét.

– Ne már! Ez komoly?

Hát itt senki sem hetero? Aztán eszembe jutott Tori délutáni figyelmeztetése, hogy ez mondhatni a fiatalok „szabadszellemű alvilága". Gondolom, ebbe beletartozik az a sok fiatal, akit a társadalom megpróbál kiszorítani a szexuális irányultsága miatt.

– Aha, még gimi után egy buliban keveredtünk össze. Vicces volt. Szegény kicsit nárcisztikus. Mármint így komolyan. Pszichológiai szempontból. Rézi pszichológusnak tanul, és ő mondta, hogy van konkrétan ilyen dolog. Nem gondolja, hogy hibázhat, és minden körülötte forog.

– Mondjuk ezt eléggé kinézem belőle.

– Na ja. Szóval jobb lesz neked Dávid oldalán.

– Már ha engedi, hogy ott legyek – sóhajtottam. – De ne is beszéljünk erről. Nem akarsz táncolni? Úgy hallom, már kicsit pörgősebbek a zenék.

Torit nem kellett sokáig győzködni.

– Benne vagyok. Asszem mindketten rátapintottunk arra a témára, ami után innunk és buliznunk kell.

– Ámen.

A vízből kiérve vacogni kezdtem, úgyhogy felmarkoltam a száraz ruháimat, és Tori oldalán bezárkóztam a fürdőbe. Először zavarba jöttem, amikor követett, de koromsötét volt, így csak kicsit találtam izgalmasnak, hogy mindketten meztelenre vetkőzünk. Eszembe jutott, hogy el kéne ezt mesélni Dávidnak, de aztán rájöttem, hogy már nem nagyon lesz rá lehetőségem – ha kidob, akkor azért, ha összejövünk, akkor azért.

Reméltem azért, hogy egy romantikus kapcsolat nem bontaná fel a barátságunkat, de igyekeztem nem gondolni erre, mert most kicsit sem akartam bolygatni a kérdést, hogy vajon lesz-e köztünk romantikus kapcsolat vagy sem.

/*/

Dávidnak nagyon elment a kedve az élettől, amikor megnyitotta Amadé történetét. Torinak a történetét osztotta tovább, egy házibuliban voltak, és mattrészegnek tűntek. A videón egy ideig csak az látszott, hogy Amadé táncol, a sötétben villódzó fények cirógatták a testét. Az inge félig kigombolódott, az orrán ott ült a csinos kereklencsés napszemüvege. Őrülten vonzóan festett, nincs mit szépíteni a dolgon.

Szóval Dávid a videó elején lényegében csak a nyálát csorgatta, de aztán váltott a kép, Tori magát is elkezdte venni – Amadé meg mögé táncolt, átkarolta hátulról, és arcon csókolta, többször, hosszan, hevesen, miközben mindketten részegen nevettek.

Szörnyű látvány volt.

Leginkább azért, mert míg a Vil-posztokról meg tudta mondani, hogy Amadé dühéből, bosszúbójából, kétségbeeséséből születtek, addig ebből leginkább az sütött, hogy Amadé jól érzi magát Dávid nélkül, egy lány oldalán, és mintha már nem is érdekelné, Dávid hogyan dönt vagy hogyan érez.

Örült, hogy Amadé jól szórakozik, nem gondolta, hogy a fiúnak csak vele kellene jól éreznie magát, de...

De azért fájt neki. Főleg, mert tudta, magának okozta az egészet.

Csak ült a sarokban és bámulta a videót. Azonnal felvette képernyőkamerával, lementette, és csak idegesen törte a fejét, hogy mit kéne tennie.

Amélie talált rá, és azonnal megérezte, hogy nincs jól.

– Tudok segíteni, Davie? – kérdezte. Nem hagyta a fiút válaszolni, rögtön megragadta a kezét és húzni kezdte: – Menjünk ki levegőzni!

Vajszínű szoknyája, halványkék kendője, sötét loknijai miatt tipikus franciának tűnt Dávid szemében. A Szajna mellett állt a fogadásnak teret adó hotel, így lesétálhattak a folyót szegélyező sétányhoz, ahol szerencsére nem jártak sokan. Az utcalámpák romantikus fényt adtak az éjszakának, ahogy a távolból látszott az Eiffel-torony világítása is. Jó lett volna, ha itt áll mellette Amadé.

Dávid hirtelen megkívánta a cigarettát. Egyszer sem gyújtott rá, mióta eljött otthonról, és meglepetten konstatálta, hogy eddig nem is nagyon vágyódott utána. Nem hozott magával semmit, mert nem akart rossz fényben feltűnni a mostohacsaládja előtt, de most jött rá arra, hogy ez remek döntés volt a jövőre nézve. Korábban el sem tudta képzelni, hogy öt napig ne dohányozzon.

Elnyomta a késztetést, és inkább odafigyelt a mostohahúgára, aki épp arról beszélt, hogy nyugodtan elmondhat neki bármit. Bármit. Amélie ezt alaposan kihangsúlyozta.

Dávid hezitálva kezdett bele, mert tudta, hogy ki kell majd színeznie bizonyos részleteket. De hiába maszatolt annyit, a lánynak máris megvolt az első kérdése:

– Mennyire vagy szerelmes belé?

Megfordult Dávid fejében, hogy ájulást tettessen, beleugorjon a Szajnába vagy egyszerűen csak kirohanjon a világból, de végül annyira beszédesre sikeredett a hallgatása, hogy Amélie bólintott.

– Értem. És ez a srác mennyire szerelmes beléd?

Dávid fülig vörösödött, és remegni kezdett.

– Á, oké. Szóval bonyolult a helyzet.

– Szombaton akartam vele beszélni – bökte ki Dávid, ha már így kiderült a titka a húga előtt.

– Beszélj vele most! – ajánlotta Amélie.

– Most? De hát most bulizik.

– Figyelj, egy próbát megér. Nem veszíthetsz.

Dávid az ajkába harapott.

– Jó, de... tegnap is fel akartam hívni, és... már párszor előfordult, hogy azután hívtam föl, hogy kicsit féltékeny lettem, vagy érted...és ezt ő is tudja...

– Lehetnek kifogásaid – tette a vállára a kezét Amélie. – De ha meg se próbálod, csak még rosszabbul fogod érezni magad.

– Ebben van valami – motyogta Dávid.

– Akkor addig én visszamegyek, te pedig telefonálsz egyet. Rendben?

– Rendben – sóhajtott a fiú. – Köszönöm szépen.

– Nincs mit, bátyus! – mosolygott Amélie, és megölelte Dávidot. – Szurkolok!

/*/

Amadé a harmadik próbálkozásra vette fel, addig Dávid nagyjából három kilót fogyott.

– Dáávid! – kiabálta Amadé a vonalba. – Mindjááárt!

Dübörgő zene szűrődött át a téren, Dávid hallotta, hogy a barátja egy üres helyszínre vonul.

– Fogadok egy tízezresben, hogy láttad az Instagram-sztorit – kezdte Amadé. – Borzasztó vagy. Csak akkor érdekellek, ha valakihez hozzábújok?

– Nem, dehogy – szólt közbe gyorsan Dávid. – Te érdekelsz. Ezt akarom elmondani tegnap óta, csak nem bírom jól megfogalmazni. Te túl jól bánsz a szavakkal, ahhoz képest én semmi vagyok.

– Ne csináld ezt – mondta Amadé. – Nem akarom hallani, hogy kifogásokat keresel, Dávid, rohadtul nem érdekelnek a kifogásaid. Elhiszem, hogy érdekellek, mert tetszik neked, hogy van valaki, akinek eddig nem voltak elvárásai feléd, aki szívesen megcsókol. Aki mellett nincs akkora kisebbségi komplexusod. De most, hogy vannak elvárásaim, már ki is táncolsz a kapcsolatunkból, pedig még el se kezdődött.

– Ne csináld már ezt – nyögte kábultan Dávid. – Te is tudod, hogy nincs erről szó.

– Igazából már nem is érdekel, miről van szó. Tudod, én nekem nagyon fontos vagy, Dávid, de ez kezd sok lenni, és már nagyon annak a határán vagyok, hogy kijelentsem, jobb lenne külön válnunk.

– Nem, Amadé, ez nem igaz! – vágta rá Dávid, de kicsit megszédült a hallottaktól. Nem élné túl Amadé nélkül.

– De talán mégis – folytatta Amadé. Nem volt kifejezetten indulatos, csak nagyon, nagyon keserű. – Úgy értem, teljesen megértem minden feszültséged. De ha esetleg össze is jönnénk, csak ez folytatódna. Ez a folytonos aggodalmad, hogy mit gondolnak rólad, rólunk mások, kitalálták-e, mi van köztünk, ésatöbbi, ésatöbbi. Nekem viszont ehhez nincs energiám. Én csak szeretni akarok valakit, aki viszont szeret. És nem tragédiaként akarom megélni ezt a szeretetet, hanem őszinte boldogságként.

Dávid megsemmisülten hallgatott.

Eddig valahogy úgy érezte, akárhogy dönt, Amadé várni fog rá. És vagy így, vagy úgy, de jó vége lesz a történetnek.

Ám Amadé kis monológja nem erről biztosította a fiút.

És az egészben az volt a legrosszabb, hogy minden egyes szónak volt értelme.

– És nem, Torival nem történt köztünk semmi. Gondolom, ezt szeretted volna azért tudni.

– Tudom, hogy nem történt semmi – mondta rekedten Dávid. – Én csak... kérlek, szombaton gyere át, és beszéljünk meg mindent.

– Miért, addigra eldöntöd, mi legyen a sorsom? – gúnyolódott Amadé. Dávid sóhajtott. Amadé élcelődésére a nyugalom a helyes válasz.

– Kérlek – mondta szelíden.

– Legyen – adta meg magát Amadé. – Akkor szombaton megtárgyaljuk, hogy boldogok és bátrak, vagy szomorúak és gyávák leszünk.

– Ne csináld már ezt!

– Én nem akarlak befolyásolni, csak elmondtam a tényeket.

Dávid nem tudott ezzel vitába szállni. Tényleg a kettő közül választhattak csak.

Miután letették a telefont, még sokáig visszhangoztak Amadé szavai a fülében.

/*/

Miután kijöttem a fürdőből, a falnak támaszkodtam és csak néztem a részegen dülöngélő és kiabáló egyetemistákat. Hihetetlen, mennyi energiájuk volt, én már kezdtem elfáradni.

Tori libbent oda hozzám, és felvont szemöldökkel kérdezett Dávidról. Fájdalmasan sóhajtottam, aztán tömören összefoglaltam, miket mondtam neki.

– Ez kicsit erős volt – pislogott Tori.

– Tudom – mondtam elkeseredve. – De ha egyszer ezt érzem! Én nem manipulálni akartam, csak a tudtára adni, hogy én nem tudok mindent elviselni. Ervin óta... hát azóta sok mindent tanultam az önbecsülésről.

– Szörnyű lehet a szeretőjének lenni – bólintott Tori. – Néha a barátjának lenni is nehéz.

– Ervinnek vannak egyáltalán barátai? – horkantottam.

Egy magas lány támolygott oda hozzánk, egy tálcát tartott a kezében.

– Kértek? – nyújtotta felénk a fémtálcát, és vihogott egy sort.

– Köszi, de nem – utasította vissza Tori rögtön. Nekem előre kellett hajolnom, hogy lássam, miről van szó egyáltalán. Fehér por lepte be néhány helyen a tálcát.

– Te? Csak egy kis csíkocskát? – kínálgatott mosolyogva.

– Amadé sem kér – állította le a lányt Tori. Odanyúltam, belemártottam az ujjam hegyét, így az szinte fehéren világított a sötétben.

– Szóval ezért pörög mindenki ennyire – jöttem rá. A magas lány továbbállt, én pedig nézegettem az ujjam. Aztán a földre morzsoltam a port, nem most akartam belépni a drogok színes és zajos világába. – Te kipróbáltad már?

– A kokót? Volt egy nem túl jó időszakom. De már évek óta nincs hozzá közöm.

A nadrágomba töröltem a kezem.

– Tisztára úgy érzem magam, mintha a hetvenes években lennénk. Sokan még úgyis öltöznek.

– Hát igen, itt bulizik ma az összes bölcsész- meg színész- meg zenészpalánta – sorolta Tori, talán némi költői túlzással. – Ja, meg a filmesek is. Őket ki ne hagyjam.

– Szóval az összes elvarázsolt alter magyar fiatal? – tettem össze a képet. – Csodás, én is ilyen akarok lenni!

– Biztos? – fintorgott Tori. Lelkesen mutattam egy jólöltözött srácra:

– Persze! Nézd már, milyen vagány cuccai vannak!

– Endre a nagyapja ruháit hordja.

– Erről beszélek.

Tori a vállamra támaszkodott.

– Szerintem innunk kéne még.

– Gondolod? – döntöttem oldalra a fejem. – Én legszívesebben csak lefeküdnék aludni.

– Ó, hát akkor biztos, hogy innunk kell még valamit.

– Alvásról és ivásról beszélt itt valaki? – érkezett meg Dorián a semmiből, és a vállamra csapott. – Azt hiszem, nem kérdés, hogy melyiket kell választani.

– Te mennyit ittál?

– Még nem eleget! – röhögött Dorián, és felborzolta a hajam. – Na, iszunk egy kört?

Bár az éjszaka folyamán eljutottam egy tiszta csúcspontig, visszazuhantam a mélybe. Az egy körből több kör lett. Újra a táncparkettre penderültünk, ahol egy ideig nagyon jól éreztem magam, de aztán Torival savanyú arcot vágva lelassultunk, mert mellettünk Dorián és Travis hamar egymásba feledkeztek. Nem mondom, hogy rossz látvány volt, de valahogy még inkább az alkohol felé csábított a szívfájdalom – ami valahogy nem illett ahhoz, hogy másnap nyolcra iskolába menjek.