35. fejezet

Semmi közöd hozzá, Vil!/A leghosszabb éjszaka

Kártyáztunk és boroztunk, ami felettébb érdekesen telt. Kellemes tompaság szállt meg az alkoholtól, a lányok nem kérdezgettek Dávidról, ami miatt szinte nagyszerűen éreztem magam.

- A nagyapa azt mondta, legkésőbb szeptember második felében ér haza - mondta Erika, én pedig fáradtan sóhajtoztam.

- Nagyapa ritkán tartja be, amit mond. A fél életem azzal telt, hogy nagyapát vártam!

- Amadé és a költői túlzások - fintorgott Erika. Sofia mosolyt küldött felém, az ajka puhaságára gondoltam. Kényszerítettem a szívem, hogy szerelmet érezzek iránta, hogy vissza tudjak fordulni Dávidhoz, mint legjobb baráthoz. Csak nem lehet olyan nehéz! Kiskamasz éveimben odáig meg vissza voltam Sofiáért, és minden apró puszit, amit a számra kaptam tőle, emlékként megőriztem. De komolyan: ahányszor szájon puszilt (ez volt a megszokott köszöntése), mindannyiszor röpke verset kanyarintottam róla.

Most viszont a szívemet annyira nem érintette meg, talán csak a testemet - de a napok óta tartó folyamatos alkoholmámor még a testem kívánságait is tompította.

- Amadé vagyok és költő, nyilván túlzok - védtem meg magam. Erika a szemét forgatta, Sofia megint mosolygott.

- Mi lett a sorsa a Mercutio-versednek? - érdeklődött Sof.

- Ervin még nem válaszolt - mondtam rosszkedvűen. - Utálom Ervint.

- Ervin jó fej.

- Ervin nagyon forró verset írt hozzám, ami miatt véletlenül lesmároltam, miközben Dávid dögös bátyja, aki Ervin exe, Dáviddal telefonált a fürdőben - csúszott ki a számon a panasz. A két lány döbbenten pislogott rám.

- Hú - mondta Sof.

- Hú bizony - értett egyet Sofiával Erika, amire ritkán adódik példa. - Ez még hozzád képest is extra.

- Köszi - morogtam. Nagy levegőt vettem, és eléjük tártam kicsi szívem gondjait: - Most alkohollal, cigarettával, kártyázással és Shakespeare-rel akarom magam gyógyítani, amíg ki nem találom, mihez kezdjek.

- Szólj, ha tudok valamiben segíteni, baba! - Sofia mosolya még mindig sziporkázott, ami azért kicsit, de jólesőn felélénkítette bennem a kamaszfiú-énemet. Arcon pusziltam, belélegeztem finom virágillatát.

Erika frusztráltan dobogott a lábával.

- Amadé, te jössz! Húzz már.

- Csöndesebben! Luna végre alszik - szólt rá Sofia. A nővérem összehúzta a szemét, utálja, ha utasítgatják.

- Jövőhéttől végre dolgozni fogsz - dohogott Erika alig hallhatóan.

- Bőrszerkóba fogsz rúdtáncolni? - kérdeztem.

- Remélem, nem - grimaszolt Sofia. Felvontam a vállam, és akaratlanul is az jutott eszembe, Dávid mennyire örülne ennek a felvetésnek.

- Majd szívesen megnéznélek, ha esetleg mégis.

- Ó, kis huncut - vigyorodott el Sofia.

Erika megunt minket.

- Na jó, én ehhez már fáradt vagyok, gyerekek. Jó éjszakát!

Sofiával elfojtott nevetéssel néztünk össze.

- Van kedved Rómeó és Júliát nézni? - kérdeztem tőle.

- A musicalt? - csillant fel Sofia szeme.

- Mi mást? - Nagyot kortyoltam a borból, ami ötletet adott: - És ahányszor úgy tűnik, Rómeó másba szerelmes és nem Júliába, lehúzunk egy felest!

/*/

Mivel az éjszakát végigittuk, jóformán délután keltünk fel, iszonyú fejfájással.

- Áá, nem jó józannak lenni! - háborogtam. Sofia már nem feküdt mellettem, valamit pakolt, tompa puffanások jelezték, hogy arrébb dobott egy tárgyat, a hangja alapján ruhát.

- Még edzened kell, ha úgy akarod bírni a piát, mint én!

- Nem tűnsz többnek egy ártatlan cukorfalatnál, hogy tudsz így pörögni annyi feles után? - nyöszörögtem. Sofia nem válaszolt, csak vigyorgott. Felkönyököltem, és elképedtem a látványtól, ami fogadott: alsóneműben rendezkedett, a ruháit válogatta, a bájai fehéren villantak a szemembe.

- Jaj - nyögtem. Ez nem hiányzott reggelre.

- Baj van? - kérdezte Sofia.

- Csak te - dünnyögtem vádlón, mire elnevette magát. - Legalább egy köntöst vegyél fel!

- Egyedül a te kedvedért teszem meg - dorombolta Sofia szórakozottan, és táncikálva magára húzott egy babarózsaszín köntöst.

- Miért csinálod már megint ezt? - nyafogtam, és a homlokomra szorítottam a tenyerem.

- Mármint mit? - értetlenkedett a lány, és hallottam a hangján, hogy tényleg nem akart nekem ártani. Végül is nem tehet róla, hogy természetéből adódóan olyan, mint Aphrodité! Vonzó, és néha észre sem veszi, hogy csábítgatja az emberfiát.

- Semmi, semmi - motyogtam. Sofia mellém telepedett, és addig dögönyözte a vállam, amíg a hátamra nem fordultam. Akkor rám villantotta vigyorát, és nagyot kiáltott:

- Na, hajrá! Kezdjük el a napot!

/*/

Kínzás volt minden perc Amadé nélkül. Dávid a csütörtök nagyrészében a szobájában feküdt, a plafont bámulta és hallgatta, ahogy Dorián a gitárját próbálgatja két szobával arrébb.

Estére megunta a gitár hangját és levonult a konyhába nassolni valamit. Ernát találta ott, aki épp fagyit eszegetett. Szánakozó mosolyra húzta a száját és megkínálta a fiút.

Dávid szája azonnal lebiggyedt, amint meglátta a csokifagyit. Amadé jutott eszébe, az inge, a puszija. Nyöszörögni lett volna kedve.

Némán eszegettek. Kivételesen nem tudott izgalomba jönni Erna szűk ruhája láttán.

Az se dobta fel különösebben, amikor a nő megkérdezte:

- Van kedved egy kicsit kertészkedni?

Franciául szólt; néhanapján ezen a nyelven beszélt Dáviddal, hogy mindketten gyakorolhassanak.

Dávid bánatosan bólintott, és felvonult Ernával a kis üvegházba. A mobilját direkt a szobájában hagyta, nem akarta látni, ha Amadé épp csinált valamit valaki mással.

Majd később megnézi, hátha Amadé írt neki - de ez csak halvány gondolatfoszlány maradt, egyre fogyott a reménye.

/*/

- Siker! - ujjongtam, és megöleltem az első személyt, aki a közelemben állt. Sofia volt az. A lány lelkesen ölelt vissza, bár nem tudta pontosan, miről van szó. - Ervin megengedte, hogy megjelenjen az újságjában a versem!

- Te vagy a legjobb! - Sofia cuppanós puszit adott a számra, majd nevetve a nyakamba temette az arcát. Puha volt és illatos. A délutáni kínzó fejfájásom már elmúlt, de kicsit forgott velem a szoba a sok pezsgő miatt, amit az este folyamán legurítottam.

- Akkor most már kijózanodsz, édesem? - Sof még mindig a nyakam köré kulcsolta a karjait, a szemében aggódás csillant, de az ajka úgy ívelt, hogy illett volna megcsókolni.

A homlokának döntöttem a homlokomat.

- Azt majd csak akkor, ha Dávid azzal állít be ide, hogy a fiúm akar lenni.

Sofia sajnálkozón elmosolyodott, és finom puszit hintett az arcomra.

- Jó páros lennétek - búgta, hogy jobb kedvre derítsen. De engem nem a kedveskedése dobott volna fel, hanem valami egészen más.

Elfordítottam a fejem, hogy az ajkam lágyan simíthassa az övét. Meglepődött a csóktól és elhúzódott, de én követtem, amíg újra egymásra nem talált a szánk.

- Mennem kell zuhanyozni - húzódott el újból Sofia. Kerülte a tekintetem, de az ujja a fülcimpámat simította.

Ezt apró győzelemként könyveltem el: velem akar lenni, hiszen mi másért akarna most hirtelen lezuhanyozni?

Besötétítettem a szobámban, a telefonomon megnéztem az időt (hajnali fél egy volt), figyelmen kívül hagytam, hogy Dávid kivételesen nem írt semmit (már vagy nyolc órája), és a nagy meleg miatt levetkőztem. Vagy lehet, hogy nem is volt meleg, csak az alkohol fűtötte a testem.

Csak félóra múlva bújt be mellém Sofia. Édes illata elkábított, minden egyes lélegzetvétellel távolabb űztem magam Dávid emlékétől.

A lány nem szólt egy szót sem, talán azt hitte, alszom? Gyorsan biztosítottam afelől, hogy nem alszom. Mellé gördültem, Sofia az oldalán feküdt, a hátát mutatta felém.

- Sof... - Gyengéden a hátára fordítottam a vállánál fogva.

- Aludni szeretnék - mondta halkan.

- Én nem szeretnék aludni - feleltem. Sofia felsóhajtott, én pedig kaptam az alkalmon, és a szájához nyomtam a számat. A forróság elöntött, teljesen biztos voltam benne, hogy helyesen cselekszem. Vagyis, majdnem biztos.

- Ez nem hiszem, hogy jó ötlet lenne - suttogta Sofia, elfordítva a fejét. A nyakához érintettem parázsló ajkam, a karommal átfontam apró testét.

- Miért ne lenne az? - morogtam a bőrére. Összeszorítottam a szemem, nem akartam látni, amit csinálok.

- Amadé!

- Mi van? - mordultam fel. - Két hete még simán megfektettél volna!

Sofia letolt magáról, de a tenyerébe vette az arcom, kék pillantása az enyémbe mélyedt.

- Nem szeretném, ha ezt így tennénk meg. Hogy el akarsz felejteni valakit, akit szeretsz. És részeg vagy. Napok óta részeg vagy!

Sírhatnékom támadt. Egyáltalán nem akartam sírni, így nagy levegőket vettem, hogy lenyugodjak.

- Azt mondtad, ha segítség kell, akkor szóljak...

- Ezt magad sem gondolod komolyan - feddett meg gyengéden. Alig bírtam visszafojtani a szipogást. - Ha egy nap Dávid idejönne azzal, hogy a pasid akar lenni... biztos nem örülne neki, ha megtudná, hogy lefeküdtél velem.

Ezután már nem tudtam visszanyelni a könnyeimet. Visszabújtam Sofiához, a mozdulatnak már semmi csábos felhangja nem volt, csak hozzá akartam bújni valakihez, aki tényleg szeret. Bűntudat öntött el, amiért ki akartam őt használni, amiért így akartam elfelejteni az érzéseim.

- Soha nem fog így beállítani - suttogtam, a könnyeim forró csíkban folytak az arcomon. - De én annyira szeretem őt. És annyira fölösleges.

- Nem fölösleges szeretni valakit - próbált vigasztalni Sofia. Ettől csak még rosszabbul éreztem magam. Sofia nem szólt többet, de addig simogatott, amíg álomba nem sírtam magam.

/*/

Talán nem ez volt a legnagyszerűbb állapot az ismerkedéshez. Másnapos, összetört szívű, visszautasított, kicsit talán kábult állapotban érkeztem a csoporttalálkozó helyszínére.

Ismerkedős játékok, beszélgetés, névmegjegyzés - egyik se ment különösebben. Végig próbáltam tartani a távolságot Viltől (bár a lelkemre kötötte, még mindig nem beszéltem Dáviddal), aki lelkesen csevegett minden új és régi ismerőssel. Én a csöndes Zéti mellett telepedtem le, aki nem akart velem beszélgetni, és csöndben iszogattam a palackomból, aminek a tartalma csak minimális alkoholt tartalmazott.

Eszembe jutott, hogy Vil megkérdezte: alkoholista vagyok-e. Reméltem, hogy ez nem számít annak.

A csopvezeknek nevezett idősebb diákok próbálták összetartani a csoportot. Bár négyen kellett volna lenniük, csak hárman voltak jelen. Tüske Dani valamiért most is nagyon jól nézett ki, és ezt még a szívfájdalmam sem tudta eltompítani, Reiko nagyon próbált jókedvűnek tűnni, de látszott rajta, hogy nyűgös, aztán volt egy roma srác, akit Achillesnek hívnak. Ő volt az első, aki beszélgetésbe elegyedett velem. Fintorogva árulta el:

- Tudod, mindenki azt hiszi, hogy a romák sztereotipikusan extravagáns névválasztási szokásai miatt kaptam a nevem, de a tökfehér anyám ragaszkodott ehhez a csodához.

- Nekem bejön - vontam vállat, mire Achilles elröhögte magát és meglapogatta a vállam, majd átült Zéti mellé.

- Este lesz egy buli az Ócskabátban, egy hangulatos szórakozóhelyen - harangozta be a programot a találkozó végén Achilles. - Akinek van kedve, jöjjön velünk!

- Ohó! Amadé, mi erre megyünk! - kurjantotta Vil.

- Dehogy megyek - morogtam, és arrébb húzódtam.

- Ó, dehogynem jössz.

Reiko adta meg a végső érvet a döntésemhez:

- Dávid is jön, jó buli lesz!

- Dávid! - horkantottam, amivel kivívtam pár meglepett pillantást. - Kösz, de megvagyok annak a látványa nélkül, hogy órákon át smároltok.

- Mi?! - háborodott fel Reiko. - Nem mesélte neked, hogy miben maradtunk?

- Nem - mondtam bosszúsan. Mesélte volna, mi történt a randin, de nem akartam meghallgatni.

- Ugye nem reménykedik? Megbeszéltük, hogy barátok leszünk.

- Te még mindig nem beszéltél Dáviddal? - meredt rám Vil villogó szemekkel, és úgy fonta össze a karjait a mellkasán, mintha bármi joga lenne ahhoz, hogy ítélkezzen felettem.

- Semmi közöd nincs hozzá! - kiáltottam, és próbáltam leplezni, milyen hevesen dobog a szívem Reiko szavaitól.

- Gyere el a buliba! - követelőzött Vil.

- Nem - ráztam a fejem. - Muszáj hazamennem.

Intettem a csoportnak, és el is indultam, ám valaki megállított a vállamnál fogva. Tüske Dani szép szeme pillantott rám, végtelen gyengédséggel.

- Minden rendben, Amadé?

- Persze. Csak haza kell mennem - hazudtam, és szinte rohantam el innen, el a világból.

/*/

Vil idegesen járkált fel-alá.

- Nem hiszem el, hogy nem beszélték még meg!

Dani a fejét ingatva szólt rá:

- Talán tényleg nincs annyi közöd hozzá - mondta óvatosan, de Vil nem hallgatott rá. Egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne javítsa meg a tönkrement dolgokat. Így amikor az Ócskabát neonfényeiben kiszúrta Dávid fanyalgó arcát, nem habozott és odament hozzá.

- Beszélnetek kell Amadéval! - mondta köszönés helyett, és leült a fiú mellé. Sötét pillantás volt az első válasz, a második pedig:

- Semmi közöd nincs hozzá, mit beszélek Amadéval - mondta arrogánsan Dávid. Semmi közöd nincs hozzá - ó, ez a mondat! Mintha már hallotta volna valahol.

Vil sóhajtott. Dávid úgy tűnt, a pillantásával próbálja eltűntetni vagy kettévágni őt. Teljesen józannak tűnt, ami furcsa látvány volt; Vil jó pár bulin megfordult már Dáviddal, a srác mindig ivott, amennyit csak bírt.

- Figyelj, Dávid. Valamiért most nem bírsz, ez a szíved joga. De látom, hogy Amadé mennyire szenved attól, hogy nem beszéltek...

- Azért nem beszélünk, mert ő nem akar velem beszélni! - csattant fel Dávid, és Vil egy pillanatra mintha úgy látta volna, sírósan görbül le a szája sarka.

- Én... lehet, hogy túl sok könyvet olvasok, de a nem-kommunikációt csak erőszakosan tudod megszakítani.

- Verjem meg? - értetlenkedett Dávid.

- Ne - rökönyödött meg Vil. - Nem úgy értem. Csak kerítsd magatokat egy olyan helyzetbe, ahonnan Amadé nem tud elmenekülni.

- Aha. - Felnézett Vilre, a szemében fájdalom ült. - Nem jött ma el.

- Nem. Hazarohant a csoptaliról. Megtudta Reikótól, hogy csak barátok maradtok, és...

- Várj, mi? - szólt közbe Dávid, és mintha kipirosodott volna az arca. - Tudja? Én nem tudtam elmondani neki. Nem akart velem telefonálni.

- Hát, most már igen, tudja - vonta fel a vállát Vil. Érezte, hogy talán lassan közelednek a megoldáshoz.

Dávid megint fintorogni kezdett.

- Nem akarom rátörni az ajtót. Nem akarok erőszakoskodni vele.

- Akkor csináld ne olyan erőszakosan. Tégy úgy, mintha semmi baj nem lenne! Én a húgommal mindig így békülök ki.

Ez szöget üthetett Dávid fejében, mert visszafordult hozzá.

- Igen?

- Igen - bólintott Vil. Diával rengeteget veszekedtek, ezért profi volt már a kibékülésben.

Úgy tűnt, Dávid gondolkozni kezd, aminek Vil őszintén örült.

- Bocsi - mondta egyszer csak a fiú.

- Hm? - Vil azt leste, mennyibe kerül a meggysör. Kezdett megszomjazni.

- Nem akartalak nem bírni.

- Hm.

Dávid megint elnémult, a homlokát ráncolta.

- Amadénál van még a könyvem. Meg a pulcsim - morfondírozott hangosan. Megakadt, megint felnézett Vilre: - Téged ez nem zavar?

- Hogy Amadénál van a pulcsid? Nem, szerintem tök jól áll neki.

Dávid arcán grimasz suhant át.

- Úgy értem, hogy... Amadé és én ilyen jóban vagyunk. Már amikor jóban vagyunk.

- Hát, nem - vonogatta a vállát Vil. - Szeretem, hogy ilyen jóban vagytok.

- Tényleg?

- Persze. Passzoltok egymáshoz, parabataiok vagytok. Én mindkettőtöket nagyon kedvellek, örülök, hogy egy osztályba fogunk járni. - Vil úgy érezte, megértette Dávid eddigi felé irányuló ellenszenvét. A fiú szemébe nézett, hogy biztosan megértesse magát: - Nem akarok közétek állni, Dávid. És bolondság lenni azért összekapni, mert ettől félsz.

Azt nem tette hozzá, hogy kicsit gyerekesnek találja ezt a viselkedést (a húgának és barátnőinek szoktak lenni ilyen konfliktusai), mert biztos volt benne, hogy van oka annak, amiért Dávid így viselkedik.

Úgy tűnt, Dávid megértette őt. Lassan bólintott, és halkan azt mondta:

- Köszönöm. - Lesütötte a szemét, úgy folytatta: - Igazad van. Én csak... még sose volt olyan barátom, mint Amadé. Mindig inkább csak haverjaim voltak.

Nem tudta, Dávid miként fog reagálni az érintésre, de átült mellé és átkarolta a vállát. Dávid rövid hezitálás után nekidőlt az oldalának, a fejét Vil vállának támasztotta.

- Gyere, szívem - mondta neki Vil -, segítek neked kitalálni egy haditervet.

Dávid közelebb kucorodott hozzá, és elmotyogott még egy köszönöm-öt.

Vil elégedetten szorította magához a fiút: lám, ilyen egyszerű vala a békülés! Csöndes, egyszerű, megértő.

Biztos volt benne, hogy Dávid és Amadé között sem fog ez másként lefolyni.

/*/

Rettenetesen bizarr élmény volt úgy végigsétálni az éjszakai városon, hogy Doriánt két oldalról Ervin és Virág fogta közre. Mármint Virág és Ervin. Virágnak jár az első hely, lévén a barátnője.

Hallgatta kedélyes csevegésüket, de ő maga nem szólalt meg. Virág a legtöbb emberrel el tudott fecsegni, Ervin pedig nem tűnt annyira ellenségesnek - ami igazán gyanús volt.

Egy romkocsma kinézetű helyre tértek be, sörszag terjengett, és valami más. A szinte tömören lebegő füstöt arrébb legyezve Dorián kicsit rendesebben is körül nézett. Jobbra a bárpult húzódott, balra pedig egy táncparkettszerűség: egy régi tévén dalszöveg ment, néhányan énekeltek a dallamra, többen csak táncoltak.

- Megkeresem a mosdót - mondta Virág.

- Jobbra lesz - segítette ki Ervin, mire Virág kedvesen rámosolygott. Dorián épp szóvá akarta tenni, hogy Ervin egyre gyanúsabb, ám ekkor elakadt a szava.

Az éjszaka első nagy meglepetése egy ismerős lány volt, aki ugyanolyan csodálkozva nézett rá - ki gondolta volna, hogy itt fognak találkozni annyi év után?

- Annus! - kiáltott rá Dorián, mire grimaszba torzult a lány arca. Volt idő, amikor Dorián azzal cukkolta, hogy mindig elrontotta a nevét; úgy látszik, még most is ő értékeli jobban a játékot.

- Remélem, csak viccelsz - mondta a lány.

- Én mindig viccelek, Emma - nevette el magát Dorián hitetlenkedve. Nem igazán tudta, hogyan kellene köszöntenie: kézfogással? Bólintással? Puszival? Emma egy ideig öleléssel köszönt neki, aztán a Ritával való szakítás után csak szánakozó mosollyal egybekötött biccentéssel.

Jobb híján csak nézegették egymást. Dorián nem tudta, ő mennyit változott az évek alatt, Emma viszont rengeteget. A lány, aki régen mindig bő pulcsikat hordott (akkorákat, hogy Dorián kezdte azt hinni, nincs is neki combja); kontyba, fonatba rendezte szögegyenes haját, most szinte felismerhetetlenül más lett: hirtelenszőke bongyor fürtökben hulltak alá a tincsei, egy fekete topot viselt, ami lapos mellére simult és láttatni engedte a hasát. Dorián látta Emma hasát. Soha nem gondolta volna, hogy erre sor kerülhet.

Az egyetlen, ami nem változott a lányon, azok a festékpöttyök és tintanyomok voltak: most épp az arca maradt festékes.

- Nem is tudtam, hogy ilyen nőies tudsz lenni - mondta, miután tetőtől talpig végigmérte. Nem volt tipikus bombázó alakja, de a magabiztosság, amit sugárzott, teljesen lefegyverezte az emberfiát.

Emma huncutul elmosolyodott.

- Segítettek megtalálni a nőiességem - mondta kacsintva.

- Szóval, Emmus Micus Cicus - szólította meg Ervin (valahogyan a kezébe teleportált egy pohár ital, azt szopogatta).

- Na! - nevetett a lány. Régen soha nem nevetett. Régen mindig savanyú képet vágott.

Dorián szívesen megismerte volna a srácot, aki miatt ilyen változáson ment keresztül.

- Merre jár a mi Torink? - érdeklődött Ervin.

- Nem a mienk - hangsúlyozta Emma. - Egyébként anyás hétvégét tart. Az anyja egy évben egyszer kopogtat az ajtón, hogy töltsenek el együtt egy kis időt, és elviszi túrázni meg ilyesmi.

- Tori túrázik? Kérlek, küldj erről képet!

Emma felkacagott.

- Szerintem hétpecsétes titokként fogja őrizni, ami azon a hegyen történik!

Ervin is mosolygott. Doriánt ez őszintén meglepte: Ervinnek vannak barátai.

A viszontlátás öröme után Emma kezdett aggodalmas pillantásokat szórni Doriánra, aki csak pár perc eltelte után vette a lapot.

- Ugye ő nincs itt?

Emma az ajkába harapott.

- Hát...

Dorián azonnal megperdült, hogy körbenézzen a helyiségben. A kékhajú Virág egy jóképű fickóval beszélgetett a bárpultnál, de az jobban érdekelte, hogy megtalálja... Ott táncolt a parketten. Hát persze, hol máshol lenne? Vörös haja kibontva lebegett fehér arca körül, óceánszínű ruháját mintha ráöntötték volna. Mezítláb volt, úgy táncolt, mintha tündér lenne. Mintha egy égből alá hulló pihe lenne.

- Megyek, és szólok neki - mondta Emma óvatosan, és mielőtt Dorián megállíthatta volna, elillant.

- Minden rendben? - kérdezte lehalkítva a hangját Ervin, és Dorián derekára tette a kezét.

- Mit képzelsz?! - sziszegte Dorián. - Ne fogdoss! Itt van a jelenlegi csajom, az excsajom, és talán a jövendőbeli csajom is...

- Fel akarod szedni Emmust? Nem ajánlanám.

Dorián a tenyerébe temette az arcát.

- Tudtad, hogy itt lesz?

- Nem. Honnan tudtam volna? Meghívtak egy kocsmázásra, én meg elhívtalak téged. Ennyi történt. Nem kaptam előre vendéglistát... - Ervin szokatlanul sokat beszélt. Szóval azért kicsit talán bántja a dolog, értelmezte Dorián.

- Egyáltalán honnan ismered őket? Jóval előtted jártak a gimibe.

Ervin felhúzta a vállát.

- Tori miatt.

- Ki az a Tori?

- Emma...

- Jó, igazából nem érdekel - szakította félbe Dorián. - Kérek valamit inni!

Hosszan időztek a bárpultnál. Tőlük kétméterre Virág flörtölt azzal a borostás, öltönyös férfival. Dorián értett a diszkrét célzásból, és úgy tett, mintha nem is létezne. Csak egy kicsit bántotta a dolog, hogy Virág épp túllép rajta.

A sokadik vodkashot után bejelentette:

- Beszélnem kell Ritával.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne - mondta Ervin, és finoman visszahúzta a könyökénél fogva. Dorián arra a pontra szegezte a szemét, ahol Ervin fehér ujjai a karja köré fonódtak.

- Megmondtam, hogy ne fogdoss.

- Igen, hallottam - forgatta a szemét Ervin.

- Beszélni akarok vele.

- Nem lesz jó vége - figyelmeztette Ervin.

- Ugyan miért ne lenne? - nevetett fel Dorián. Talán egy kicsit (de csak icipicit) hisztérikusan csengett a nevetése.

- Mert Rita annak idején ripityára törte a szíved. Mert az öcséd osztályfőnöke. És mert van egy agresszív barátja.

- Nem akarom visszahódítani - tiltakozott Dorián. - Nem szokásom exekkel újra összejönni.

Ervin szemöldöke megrándult, az ajka magabiztos mosolyra görbült.

- Ezt célzásnak kéne vennem?

- Igen. Határozottan igen.

Ervin nem érzékelte a hangjában sejlő rosszkedvet. Ezüstösen nevetett. Hallatlan.

Dorián eltolta a székét a pulttól.

- Most hova mész? - sóhajtott Ervin. Biztos reménykedett egy másik válaszban, de nem kapta meg.

- Megyek visszahódítani Ritust - vetette hátra a válla fölött Dorián, a hangjába annyi gúnyt tömörített, amennyit csak tudott.

/*/

Esze ágában nem volt visszahódítani Ritust. Teljesen jól megvolt nélküle. Utána még jó sok ember összetörte a szívét - bár tény, hogy Harangvölgyi Rita volt az első abban a jó hosszú sorban.

Tényleg nem akarta visszahódítani a nőt. Kár, hogy ezt az a nagydarab pasas, aki inkább tűnt Ritus vérebének, mint párjának, meghallotta a mosdóból kifele jövet, és egyáltalán nem érzékelte a gúnyt Dorián hangjában.

A véreb, mivel hatalmas volt, lassan haladt, míg Dorián fürgén odaért Ritushoz: annyit tudott neki mondani, hogy „hé", mielőtt a nagy fickó lecsapott rá. A vállánál fogva maga felé rántotta, majd jókorát behúzott neki.

- Mondtam, hogy rossz vége lesz - okoskodott Ervin, miközben a férfimosdóban törölgette Dorián arcát. Egy óriási lila folt lesz a szeme alatt. Már most érezte.

- Örökre odaveszett a szépségem - sopánkodott Dorián. - Utálom a vodkát. Miért mondok ilyeneket? Nem vagyok Dorian Gray.

- Csak Szürke Oszkár, mi? - érdeklődött Ervin. Dorián felnyögött.

- Lebuktam?

- Elég átlátszó álnév, kedves.

Kedves. Ne hívj kedvesnek!

- Tökéletes álnév. Egészen biztosan nem amiatt buktam le - erősködött Dorián. Próbált nem gondolni Rita döbbent arcára, amikor meglátta. Az nyűgözte le, ahogy kinéz? Vagy a mögötte tornyosuló fickó miatt ámult el?

- Mindig is imádtad Oscar Wilde-ot. A Dorian Grayt főleg. Imádtad, hogy téged is Doriánnak hívnak.

- Még mindig imádom - egészítette ki Dorián. Nem tudta eldönteni, szerette-e volna, ha Rita a kinézetén csodálkozik. Vajon bánja, hogy úgy otthagyta annak idején?

- Amadé is rajong érte. Lenne miről beszélnetek...

- Amadé az öcsémmel beszéljen, ne velem.

- Vak az öcséd, ha nem látja Amadé szerelmét.

- Nem vak, csak olyan közegben nőtt fel, ahol nem lehetséges, hogy egy fiú szerelmet érezzen a másik iránt.

- Ugyanabban a közegben nőtt fel, mint te. - Ervin célzatosan felhúzta a szemöldökét.

- Ha nem smárolsz le fociedzés után, én se jöttem volna rá, hogy szerelmes vagy belém.

- Még mindig nem értem, hogy nem volt neked egyértelmű egyáltalán az, hogy jelen vagyok a fociedzéseken.

- Csak egy kis mitugrász kilencedikes voltált, aki rajtam csüngött! Azt hittem, bálványozol.

- Ez így is volt - mondta Ervin, és selymes mosoly tűnt fel a száján. - De azt hiszem, te mindig jobban bálványoztál engem.

Doriánnak nem tetszett, amivel Ervin szembesíteni akarta. Abba a tudatba ringatta magát, hogy mindig is Ervin akarta őt jobban - de talán inkább csak Ervin tudta jobban, hogy akarja.

- Álmodozz csak - mondta foghegyről. Felszisszent, amikor Ervin kicsit erősebben nyomta meg az arcát a nedves papírral.

- Szoktam álmodozni. Sokat. - Az a hang... rekedt volt, karcos, és Dorián már nem gondolt Rita döbbenettől eltátott szájára.

- Azután az edzés után egy hónapig depressziós voltam - tájékoztatta Dorián. Bár nem volt vidám mondat, Ervin megint elmosolyodott. Olyan közel volt hozzá, hogy látta a kis sebhelyet az ajkán. Talán nem is látta volna, ha nem keresi: egészen jól begyógyult.

Azért még kicsit mindig bűntudata volt, hogy gyűrűs kézzel vágta szájon a fiút.

- Egyszerűbb lett volna, ha újra megcsókolsz. Csókolózás közben nem tűntél túl rosszkedvűnek.

- Az nem csak egy csók volt, Ervin - emlékeztette Dorián. Ervin oldalra biccentette a fejét, felhúzta a szemöldökét, és olyan kiállhatatlanul arrogánsan nézett rá, hogy Dorián kedvet kapott megint megütni őt. Vagy megint megcsókolni. De inkább megütni.

- Nem mintha én lettem volna az, aki többet akart volna.

- Te akartál többet! - tiltakozott Dorián.

- Nem. Csak én voltam az, aki tudta, hogy kell csinálni azt a többet, amit akartál.

Doriánnak még a lélegzete is elakadt. Hát ez a pofátlanság felső határa!

- Szörnyű vagy - mondta Ervinnek, aki csak elnevette magát.

Egy férfi kezet mosott mellettük. Addig Doriánnak fel sem tűnt, hogy rajtuk kívül más is van a mosdóban.

- Szívesen megismételném - ajánlkozott Ervin. Dorián belátta tévedését: Ervin az imént bőven nem a pofátlanság felső határán volt, azt csak most érte el.

- Ez egy nyilvános férfivécé - közölte vele. Legszívesebben fejbe verte volna magát: miért nem egy határozott „nem"-mel kezdte?

- Az egy nyilvános fiúöltöző volt. És nem volt függöny az ablak előtt.

- Rohadt nagy szerencséd volt, hogy nem buktunk le! - csikorgatta a fogát Dorián a régi emléket visszaidézve.

- Nem mintha akkor és ott érdekelt volna ez téged, akár egy szemernyit is.

Nem mintha így, nem mintha úgy. Doriánnak annyira elege volt Ervin nagyképű locsogásából!

- Csak hősködsz - vicsorított rá. - Soha nem mernél újból megcsókolni!

Ervin vigyorgott.

- Gondolod, hogy megijedek csak azért, mert egyszer régen majdnem kitörted a fogaim?

- Igen. Mert egy gyáva féreg vagy.

Az a szánakozó pillantás... Dorián tényleg megütötte volna, ha magáénak érzi a koordinációs készségeit. De így, részegen, nem akart kínos pillanatokat okozni magának. Vagyis még többet. Azért az a jelenet a véreb-csávóval Rita előtt elég kínos volt.

- Dorián, kedvesem, kettőnk közül te vagy az, akire illik a gyáva szó...

Fogalma sem volt, mi ütött belé, talán csak be akarta bizonyítani, hogy Ervinnek nincs igaza. Vagy túl sokat ivott. Vagy túl szépen fénylett Ervin ajka. Vagy csak egyszerűen őrület csapott át rajta.

Mindenesetre, valamilyen homályos indoknál fogva Dorián megcsókolta Ervint. Csak egy pici távolságot kellett átszelnie, hogy az ajka a másikéra simulhasson. Meglepetésükben csak szoborrá dermedve álltak, majd két másodperc múlva Dorián elhúzódott.

- Ez nem az, aminek látszik - szabadkozott. Ervin elgondolkodva felhúzta a szemöldökét.

- Szóval értsem úgy, hogy nem csókoltál meg.

Dorián bólintott.

- Pontosan. Semmi nem történt.

Megkönnyebbülten nekitámaszkodott a falnak. Semmi nem történt.

- Hm. Pedig határozottan úgy tűnt, mintha te...

- De nem. Ez tévedés.

A mohóság, ami Ervin tekintetében csillogott, kegyetlen hatással volt Doriánra. A vágy feléledt benne, még közelebb akart húzódni a fiúhoz.

- Barátnőm van - mondta.

- Ennek ellenére megcsókoltál. - Ervin ezt élvezte. Hogy nyeregben van. Talán kicsit jobban is élvezte, mint magát a csókot. Ami ugyebár nem történt meg.

- Nem csókoltalak meg - emlékeztette Dorián. Ervin előrehajolt, és finom csókot hintett Dorián szájára. Puha és röpke volt, és nagyon-nagyon kevés.

- Én se csókoltalak meg. Jó téged nem-megcsókolni.

- Sose mondtál nekem ilyen szépeket, amíg együtt voltunk - korholta Dorián. Ezúttal nem tiltakozott, amikor Ervin a derekára tette a tenyereit.

- Sokszor mondtam ilyen szépet, de sose hallottad meg - mondott ellent Ervin, és közelebb hajolt. Mikor lett ilyen meleg ebben a koszos mosdóban?

- Jó, talán mondtál szépeket, de sose gondoltad komolyan - lehelte Dorián. Az orruk hegye összeért, a vér úgy dübörgött az ereiben, mintha ki akarna robbanni belőle. Már azt hitte, újra összetapad az ajkuk, de Ervin a szája helyett az arcára nyomott csókot.

- Barátnőm van - ismételte egy nagy sóhaj kíséretében. A sóhaj természetesen annak szólt, hogy Ervin milyen fárasztó és mennyire nem hajlandó figyelembe venni az ellenkezését.

- Már nem sokáig - jegyezte meg Ervin, miközben az ajka ide-oda vándorolt Dorián arcán, állán és nyakán.

- Ritus is itt van.

- Ritus miatt kerültél ide. - Ervin elszakadt Dorián nyakától, a tekintetét elhomályosította a vágy. - Én soha nem ütnélek meg, Dorián.

Egy kis szúrás: még mindig fájlalja, hogy Dorián megütötte. Nyilván.

- Sajnálom - susogta Dorián, az ujjai maguktól kúsztak Ervin puha tincsei közé. - Meglátnak minket...

- Ezen a helyen ez nem olyan ritka dolog - mondta Ervin, mielőtt összetapasztotta volna Dorián ajkát az ajkával.

Tudta, hogy ezt nem kellene. De mégis, olyan jó volt! Egyszerre nosztalgikus, frissítő és fájdalmas. Egyre többet és többet akart, alig bírta kordában tartani a szenvedélyét.

- Gyere - hívta Ervin, húzni kezdte egy fülke felé.

- Nem akarok - motyogta Dorián, de követte a fiút. Úgy érezte, jelen pillanatban a világ végére is követné. Ez fölöttébb ijesztő, és ijesztően ismerős érzés volt.

- Tudom, hogy nem - mosolygott rá Ervin. És bár csak egy vécéfülkébe vezette be Doriánt, számára úgy tűnt, mintha a mennyek kapuján lépne be.

/*/

A világ legkellemetlenebb dolga úgy kijönni egy szórakozóhely mosdójából, hogy az arcodra van írva, mi történt odabent.

Dorián nem tudott mit kezdeni az érzéseivel. Ervin arcáról sütött az elégedettség. Dorián nem tudta eldönteni, Ervin miért elégedett - amiért megadta magát a nyomásnak, amiért úgy pihegett a szorításában, mint évekkel ezelőtt, vagy mert ő is legalább annyira élvezte a dolgot, mint Dorián.

Csak ültek, vizet kortyoltak. Az arcuk vörös volt. A hajuk kócos. Az ingük gyűrött.

Dorián annyira feltűnően egyértelműnek érezte a szituációt, mégse nézte meg őket senki különösebben.

Ennek nem így kellett volna lennie.

Ez zakatolt benne. És nem csak Virág miatt - a lány az öltönyös férfival lassúzott egy Neoton Família számra -, hanem maga miatt. Te jó ég, Ervin két napja még Amadéval smárolt!

Úgy érezte, hánynia kell. Le kell tusolnia, most rögtön. Ervin túl sok helyen ért hozzá.

Valaki hozzáért a vállához. Felnézett, óceánzöld, fehér, vörös villanásokat látott. Megint úgy érezte, hatalmába keríti a hányinger, de erőnek erejével elmosolyodott.

- Rita.

- Minden oké? - kérdezte a nő.

- Persze - bólintott Dorián. Ervinre lesett, és próbált nem úgy tűnni, mint aki az imént egy sráccal gabalyodott össze a mosdóban. Ervin egyáltalán nem próbált így tenni. Sütött az arcáról az a fránya elégedettség.

- Sajnálom. Toma néha nem tud uralkodni magán.

Dorián biccentett. Komolyan Tomának hívják a barátját?

- Nem baj. Vertek már meg jobban is.

- Hát az... jó.

Rita leült egy székre. Miért ül le egy székre?! Miért ül két exe is az asztalnál? Miért nincs itt a barátnője?

- Az öcséd az osztályomba fog járni.

- Tudom - nyögött Dorián. Hihetetlen, hogy az egész világon két ember létezik, akik mellett kisfiúnak érzi magát, és most mindketten itt ülnek és rámerednek. Ez a világ leghosszabb éjszakája.

- Gondolkoztam, hogy felkeresselek-e - kezdte Rita. - Csak szeretném, ha tudnád, hogy nem leszek gonosz Dáviddal.

Ennyiért akarta felkeresni? Dorián egyre bosszúsabb lett.

Elege volt a dögös exeiből.

- Még szép, hogy nem leszel gonosz vele! - méltatlankodott. - Különben bemennék az irodádba, és...

Nem fejezte be a mondatot. Ahogy látta, mindhárman egészen másra gondoltak, mint amit eredetileg mondani akart. Nem tudta leolvasni a másik kettő arcáról a véleményüket, de igazából nem is akarta tudni.

- A lényeg, hogy békét köthetnénk - ajánlotta Rita.

- Ugyan, nincs miért. Nem haragszom.

Ez nem volt igaz. Dorián nagyon haragudott rá.

Leült az asztalhoz Emma is, aki azonnal elvonta Ervin figyelmét, így Dorián és Rita magukra maradt egy aprócska burokban. Nem volt túl kellemes.

Őszintén remélte, hogy az öccse éjszakája jobb lesz ennél.

/*/

Dávid gyötrelmesen élte meg az éjszakát.

Hajnalig maradt a bulizó berzsenyisekkel - vagyis hát igazából csak ült a sarokban, és kólát iszogatott. Villel összeraktak egy többé-kevésbé értelmes „haditervet", de muszáj volt tökéletesítenie magában. Úgy érezte, egyetlen esélye van, amit nem ronthat el.

Őszintén meglepte, milyen könnyen sikerült megbeszélniük a dolgot Villel. Ha rajta múlik, soha nem beszélnek róla, de jólesett neki, hogy Vilnek volt annyira fontos a kezdetleges barátságuk, hogy megmentse. Amadénak talán nem lenne annyira fontos...?

Összeszorult a szíve a gondolatra: mi van, ha Amadé elutasítja? Ha nem akar többet a barátja lenni? Azt nem élné túl.

Bár még csak pár hónapja ismeri... biztos túl tudna lépni rajta.

A fejét rázta. Helgával jártak, hónapokig, a vele való szakítás sem viselte meg annyira. Daniella sem. Valószínűleg Amadén is túl tudná tenni magát.

Csakhogy ha Amadé kidobja a fenébe, akkor az ő arcát még évekig bámulnia kéne. Ott lesz az osztályterem másik végében, és nézi, ahogy bandázik valakivel, ül egyhelyben vagy smárol egy lánnyal. Látni fogja, amikor elrontja a matek dolgozát, hallani fogja, ahogy Petőfit szaval irodalmon.

Elöntötte a kétségbeesés. Nem létezhet olyan forgatókönyv, ahol ők nincsenek együtt.

Mármint, nincsenek egymás mellett. Vil is megmondta: parabigyók, abból az árnyvadászos sorozatból, amit lehet, hogy folytatnia kéne. Egy részt nézett meg belőle, de nem kötötte le túlságosan, furák voltak az effektek. Bár az a vörös csaj, meg a fekete is, jól néztek ki. Meg a srácok is elég vagányan kardoztak... és mindenki bőrszerkóban volt. Dávid is akart bőrszerkót. Doriánnak volt, és nagyon jól állt neki - Dávidnak biztos nem állna ilyen jól.

Megrázta a fejét. Várta, hogy Dorián hívja, hogy menjenek haza együtt: mindketten olyan buliba mentek el, amitől előre tartottak. De Dorián nem kereste, és amikor SMS-t írt neki, a bátyja nem válaszolt.

Kénytelen volt egyedül hazamenni, az éjszaka feketesége fojtogatta. Kizárt dolog, hogy aludni tudjon - alig várta a reggelt, amikor átcaplathat Amadéhoz, és...

Sóhajtva a busz falának döntötte a fejét.

Nem gondolta, hogy megélt már valaha ennél hosszabb éjszakát.