Hirtelen mindenki elhallgatott. Halk léptek törték meg a teremben lappangó csendet. A lépcsőről egy kopasz, idős férfi tekintett rájuk. A közönség minden tagja maszkot viselt- egyesek kicicomázattabbat, tollakkal és drágakövekkel díszítetteket, míg mások egyszerűbbet, ám mindegyikőjük fantasztikusan passzolt öltözetükhöz. A férfi sötétszűrke öltönyt hordott fehér, aranymintás gallérú inge felett, szemei pedig kék árnyalatban pompáztak. Szakálla frissen borotvált volt, így jóval fiatalabbnak tűnt. Hosszú arca és magas termete még vonzóbbá tette azok ellenére is, hogy az idő már lassacskán eljárt felette. Mielőtt ajkai szétváltak volna, megpöccintette az előtte álló mikrofont, majd széles mosoly kíséretében belefogott beszédébe.

- Tisztelettel köszöntöm az egybegyűlteket! Nem tudom szavakkal kifejezni azt, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy eljöttek!

Persze az nyilvánvaló volt, hogy hazudik, ám mindazok ellenére, hogy ezt mindenki tudta, nagy részük fülig érő mosolyt villantott az arcára.

- Teljes örömmel tölt el, hogy együtt lehetünk e kedves ünnepen. De hogy mégis mit ünnepelünk Halloweenkor? Kedves testvéreim, pont azt, amiért itt vagyunk. Nem a millió finom étel és ital miatt, nem a mulatozás miatt, hanem azért, amiért igazából jöttünk ide. Hogy megemlékezzünk. Őseink már kezdetektől fogva szokássá tették, hogy ugyanezen a napon, ugyanezen a helyen megkössük városunk békéjét minden egyes évben. Gondolom miandannyiunkat melegség tölt el, ha belegondolunk abba, hogy honnan is ered valójában e szokás. Nem szeretném részletezni, mert gondolom, mindenki tisztába van e történet mondanivalójával,- William megköszörülte a torkát, majd kutatni kezdett öltönye belső zsebében és egy papírfecnit húzott elő. Fehér, selyemkesztyű borította kezeit- ezért csak röviden felolvason J. Kawinskii regényének egyik részletét, amelyik nagyon tapintatosan rávilágít minket e ünnep jelentésére.

Az ajtó kattant egyet, mire mindenki a hang forrását kezdte fürkészni. Egy alacsonyabb, sovány, tüskés hajú fiatal fiú lépett be rajta. Az őrök mogorva tekintettel vizslatták, ő viszont rájuk se hederített, hanem fakó mosollyal megigazította gallérját. Fehér inge kiemelte a fekete-piros csíkos mellényét, láncokkal díszített nadrágja pedig tökéletesen rásimult. Szemhélya borvörösre volt feste, vízvonala pedig elmosódott a szakadó esőnek hála. Bal szeme alá egy kereszt volt tetoválva. Furcsa volt, égnek álló barna haja pedig ezt még furcsábbá tette.

- Elnézést!- mosolygott, majd előrébb lépett térdig érő fekete bakancsával- Csak akadt egy kis dolgom, de rám se hederítsenek!

A polgármester csak megforgatta szemeit, és biccentett egyet, hogy fáradjon beljebb, majd folytatta a beszédet. A tömeg egy emberként fordult vissza a lépcsőn egyenesedő férfi felé.

A srác csatlakozott a terem sarkában meghúzódó barátjához. 

- Akadt egy kis dolgod?- nevetett, amint meglátta barátját közeledni felé. Barna haja az állát súrolta, kerek napszemüveget és kalapot viselt, öltözéke pedig hasonlított a barátjáéra.

- A húgomra kellett vigyáznom, míg apa elkísérte anyát a kórházba. Megint rosszul lett.- mesélte komoran- De mindegy...- hesegette el a gondolatait- Nem azért vagyunk itt.

Bármilyen hihetően is próbált mosolyt csalni az arcára, Sebastian tudta, hogy barátjával valami nincs rendben. Még ha nem is vele, akkor az édesanyjával, akit évek óta erős asztmás rohamok kísértenek.

- Mr.Graham!- ballagott melléjük egy csinos öltözetű középkorú nő. Fekete pántnélküli ruhája a bokájáig ért, szőke haját pedig gyönyörű fonatokba fogta, amelyekből egy hosszú, fekete toll lógott ki. Ő nem hordott maszkot, épp ahogy a két fiú sem.

- Oh, Mrs. Wood!- üdvözölte barátja édesanyját egy nagy mosoly kíséretében, majd kezen csókolta.

Soha nem ápoltak jó viszonyt azok ellenére, hogy barátjával közel álltak egymáshoz. Furcsa, kényes természetű nőszemély volt- Samuel mindig is látott benne valamilyen titokzatosságot- talán épp ezért nem szerette senki, képmutatása pedig fokozta kiállhatatlan természetét.

- Ismét rendezed a karnevált, fiam?- nevetett Maggie, a fiúk pedig hozzá hasonlóan tettek, bár jól tudták, hogy csak a forró kását kerülték ezzel.

A bálteremben hirtelen csend lett. Úgy tűnt, a polgármester befejezte mondanivalóját, ezzel pedig már kezdődhetett is a bál. A csillagokkal díszített égkék mennyezetet vastag, cicomázott oszlopok tartották meg, a falak mahagóni színűek voltak, a padlózat pedig fehér csempékből volt kirakva, és a menyezet közepéből egy óriási, arany színű csillár lógott, amelyeken kristálykövek díszelegtek. Egyes oszlopok tetején egy ordítozó griffmadarat ábrázoltak. Szájából egy mérges kígyó tekeredett ki. A falak mentén asztalok sorakoztak tele minden létező finomsággal- az édes desszertektől és a zselés tortáktól kezdve egészen a különleges olasz ételekig minden fel volt halmozva rajtuk. A külső asztalokon, amik a kijárati ajtó mellett álltak különböző italok voltak találhatóak. A méregdrága pezsgők és borok minden vendég szemét vonzották, ám ami az asztalok melletti csapban rejlett, az volt mindannyiuk álma.

Amint szétoszlott a tömeg megszólalt a zene, és kezdetét vette a farsangi bál. Maggie fekete szemei össze-vissza kúsztak. Hol a gazdag nemeseket nézte, hol a polgármestert vizslatta ravasz tekintettel. Túl jóba voltak egymással ahoz, hogy az emberek ne feltételezzenek egyes dolgokat a kapcsolatukról, ugyanis William Walker nőtlen volt, Maggiet pedig a férje évekkel ezelőtt elhagyta.

Samuel megragadta barátja csuklóját és a kandalló vöröslő fénye felé vonszolta, legalábbis azért, mert ez volt az egyetlen szabad hely.

- Mi van?- kiváncsiskodott Sebastian amint Samuel elengedte őt.

- Hallottam valamit.- ezzel közelebb hajolt hozzá- Azt hiszem, William és Maggie mesterkedik valamiben. Figyeld csak!- Samuel mutatóujjával az előbb említett személyek felé biccentett, majd lekapott két pezsgős poharat a pincérlány kezében levő tálcáról, aki ezért gyilkos szemekkel nézett rá.

- Sam, csak azért mert nem bírod Maggiet, nem kell azt gondolnod ró-

- Nem ezért gondolom ezt. Nézd csak meg jobban!

Maggie lassú és kecses léptekkel közeledett William felé, majd szó szerint elmarta őt beszélgetőpartnerétől. Amint a férfi felé fordult, ő a zsebébe dugott egy papírfecnit, majd közelebb hajult hozzá, és valamit a fülébe súgott. Legilimens!

- Mi a fenét jelent az a legilimens?- ugyanis Sebastian tökéletesen tudott szájról olvasni.

Samuel megvonta a vállát. Maggie gonosz mosollyal a fia felé fordult, ám a polgármester továbbá is a nőt nézte.

- Gyere velem!- erre ismét megragadta a barátja csuklóját.

A bálteremből egy hosszú folyosó vezetett minden más helyiségbe. A fáklyák helyenként elaludtak és az ajtók közt festmények ábrázolták az ezelőtti polgármestereket. Közöttük az egyik egy barna vászonnal volt lefedve, és bal sarkára egy cetlire jegyzték: "William Walker- polgármester és ex-belügyminiszter".

A folyosó végén található könyvtár hűvös volt. Poros könyvek sorakoztak a polcokon, amik belülről körbeölelték a szobát. Középen egy hosszú tölgyfaasztal volt található. Sebastian kihúzott egy széket magának, majd helyet foglalt, Samuel viszont a könyveket kezdte el nézegetni.

- Már nem azért, de szerintem te se unhatod annyira a bulikat, hogy inkább legyere ide olvasni.- Sebastian hátrébb húzódott a székkel, és lábát az asztalra helyezte. Csizmája talpa nedves volt a kint szakadó eső miatt és sárkalacsinok csűngtek le róla.

Az ablak mögött sötétség lepte el az egész várost. Villámlott, és zuhogott az eső. A tüskés hajú fiú tudta, hogy barátja igazából magyarázatra vár, amiért elrángatta őt a partiról és megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy a jelenlegi kiszemeltjeit fürkéssze, mégis, inkább csendben kutatott tovább a könyvek között.

- Nem hiszem el ezt a nőt!- szólalt meg végül.

- Anyámat?

- Matildát. Folyton teletöm házifeladatokkal.- ezzel egy könyv máris a földre dobódott, majd ezt egy másik, és még egy követte.

Sebastian felvont szemöldökökkel figyelte a sápadt bőrű fiú mozdulatait, majd megigazította a nyakára tekert fekete bandamát és az ezüst színű láncokat.

A csendbe egy hátborzongató dörgés hasított, mintha vastalpú elefántok járkáltak volna odakint. Sam egy röpke ideig eszeveszettül lapozgatott egy bársonybarna könyvet, majd amint megtalálta a kiszemelt oldalt, heves léptekkel az asztalhoz sétált és lehuppant a barátjával szembeni székre. Mostmár ketten vizslatták a Vámpír- és Mágiatörténelem című könyvet, ámbár Sebastian továbbra is unottan váltotta tekintetét az oldalak és az asztalon levő lába közt.

A könyvtár ajtaja kinyílt, és egy dús, vállig érő, barna hajú lány lépett be rajta. Fekete és zöld csíkos ruhát viselt, ami körülbelül a térde fölött végződött kisebb fodrokban, derekára pedig egy vastag övöt kötött. Öltözetéhez egy necc harisnyát, orrpiercinget és millió ezüstnyakláncot párosított.

- Oh, bocsi! Nem tudtam, hogy itt vagytok.- szólalt meg vékonyka hangon. Nem lehetett idősebb mint a két fiú, hangja pedig tökéletesen illett aprócska termetéhez. Mindkét fiú csodálkozó arccal mérte fel tetőtől talpig. Tetszett nekik.

Hosszú, kínos csend után hátrébb lépett, s kezét az ajtó kilincsére fektette.

- Nem zavarsz!- marasztalta Sebastian egy fülig érő mosoly kíséretében, majd rögtön levette lábát az asztalról.

Persze ezután Samuel rögtön szúrós tekintettel illette barátját. 

A lány megrebegtette extra-hosszú szempilláít, majd lábújhegyre állva egy pillantást vetett a könyvre.

- Ejha! Imádom a mágiát. Házi feladathoz kell? - erre odacsörtetett hozzájuk és kihúzta a Samuel melletti széket- Had segítsek!