- Rohadt élet!- szűrődött ki Wilsonék hálószobájából egy mérges hang.

A ház már üres volt, csak Reginald tanyázott még az ágyban. A félig lehúzott redőnyön már jó pár órája beszűrődött a Nap erős fénye.

- El fogok késni...- dobta le magáról a takarót, és már rohant is a fürdőszobába. Percek múlva már a furgonjában szívta dohányát, a rádiót feltekerve. Hanyat sem vetett arra, hogy a ház a feje tetején áll.

Amint a rendőrség parkolójába ért, kidobta a szivart az ablakon, majd megigazította gallérját, s már száguldott is be az épületbe. A folyosón csend loholt, szinte hallani lehetett a férfi lépteit, amint az beszáguldott az ajtón. A falak mentén székek sorakoztak egészen a recepcióig, ahol a pult mögött egy szemüveges, lófarokba kötött hajú fiatal leányzó ügykedett.

Reginald nem volt késő típus, ám ez a hét kicsit sem úgy indult, ahogy szerette volna, hiszen már negyedjére késett el, és még csak csütörtök volt. Az aktuális eset igazán kifárasztja az embert. Bármilyen hihetetlennek is hangzik, nem a legegyszerűbb munka döglött bárányok teteme után futkorászni. Péntek este óta több incidenst is jelentettek már. Smith, Brown, Davis és Reedék nyáját sem kímélte meg a vérszívó fenevad.

- Mr. Wilson, a főnök hivatja! A héten a negyedik!- fogadta gúnyos hangon Reginaldot a recepciós Miss Clark.

Soha nem volt elragadtatva a szőke nőtől, bármennyire is próbált vele kedveskedni. Tudta, hogy ő is folyton tetéz valamit a problémáin, ezek után pedig most tuti nem ússza meg.

Reginaldon keresztülfutott a hideg ennek hallatára, jól tudta, hogy mostmár csak a szentlélek metheti fel ez alól. A férfi nem igazán mondhatta magát vallásos embernek, édesanyjával és feleségével ellentétben, most mégis imádkozott csak azért, hogy ne csapják ki.

A főnöke irodája üres volt, úgy tűnt, egy lélek sem járt még bent ma reggel. Sehol egy táska, vagy egy szivar. Reginald beljebb lépett, majd helyet foglalt az egyik karosszéken. Az asztal rendezetlen volt, a teáscsésze és a papírok pont ugyanazon a helyen voltak, ahol két héttel ezelőtt, egy centivel sem arrébb. Reginald végigsimította bajszát mutatóujjával, majd szemeit a vele szembe levő fatáblára vezette. Csodálkozott, hogy Drew hogyan tud tájékozódni ennyi adat között. Pillanatokon belül egy kopasz férfi rohant be, kezébe telefonnal és vagy millió aktával. Nem tűnt a legnyugodtabbnak, de nem is volt pánikba esve.

- Rendben, Vanessa! Visszahívlak, amint lesz egy kis szabadidőm. Á! Jó reggelt, Mr. Wilson!- biccentett, majd ledobta jegyzeteid az íróasztalra a többi kacat mellé.

Reginald cserébe csak egy széles mosolyt varázsolt az arcára, és egy kézmozdulattal üdvözölte. Nem éppen erre számított, de örült is neki. Úgy látszik, nem csak őt fárasztja ki ez az eset. A rendőrfőnök még csevegett egy keveset, majd egy egyszerű "viszlát"-tal le is tette a telefont. Ő is helyet foglalt, s szembe fordult Reginalddal, így jóval láthatóbbá váltak a szeme alatt lévő zsákok.

- Ne haragudjon, remélem nem várattam meg.- kezdte el mondanivalóját Mr. Drew- A laborból jövök.

Reginald mindig is csodálta nyugodt természetét. Bármilyen megoldhatatlannak is tűnt az adott eset, próbálta a legkevésbé feltűnővé tenni aggodalmát. Mindezek mellett eszméletlenül merész és okos fickó volt...

- Hivatott, főnök?- kíváncsiskodott Reginald, bár remélte, hogy nem azért, amire a kezdetektől fogva gondolt.

- Á, igen-igen.

Drew nem szólalt meg többet. Kinyitotta barna táskáját, majd kutatni kezdett benne, de az rövid idő után a földön végezte. Mr. Wilsont már furdalta a kíváncsiság.

- Van valami újabb hír?

- Nos... Greta megállapításai szerint a húsba emberi DNS szívódott be.

- És ez mégis hogyan lehetséges?

- Nem tudom, valamilyen nyálkahártyáról beszélt, ami az artériákon keresztül került be az állat tetemébe, és ez okozhatta a halált. Ahj, sosem voltam jó biológiából.

Reginald a hajába túrt. Próbálta kibogozni Mr. Drew szavait, de valahogy képtelenségnek tűnt. Biztos volt benne, hogy zagyvaságokat beszél, de az is lehet, hogy tegnap este becsiccsentett kicsit.

- Tehát azt állítja, hogy az éjszaka kellős közepén egy dilinyós kivégezte a jószágokat, majd ki is szívta a vérüket? Mi ez, valami csernobili mutáció?

- Nem én állítom ezt, de egyes feltételezések szerint így van.

- Hát ez hülyeség.- vonta meg Reginald a vállát, majd felállt és jelvényét leakasztotta a falon levő tartóról.

- Nézze, Reginald... nem dícsérés képpen, de mindig is ön volt a legmegbízhatóbb emberem, és úgy érzem, ön az egyetlen akire számíthatok most is. Akármilyen hihetetlennek is hangzik, kérem próbáljon meg együttműködni. Szükségem van most magára, és nem csak nekem, hanem egész Redmondnak. Gondoljon a családjára... Higyje el, nekem is nehéz volt felfogni és felemészteni a laborban hallottakat, de mindeddig ez az egyetlen kiindulópontunk. Vagy magának van valami újabb fejleménye, amiről tudnom kellene?

- Nincs.

Reginald kissé elgondolkodott. A termet csend lepte el, csak az óra kattogása hallatszott. A félig lehúzott redőnyön mohón sugárzott be a Nap fénye.

- Van új esetünk?- kérdezte, mire Mr. Drew elmosolyodott.

Tudta manipulálni az embereket, főleg azokat, akiket már ismert is, ez pedig nem esett nehezére. Minden apró részletre felfigyelt, de mindig is meg tudta különböztetni a fontos részeket a kevésbé fontosaktól.

- Nem hiszem, hogy örülni fog neki.- fordult a falra akasztott tábla felé.

Drew kivett zsebéből egy gombos tűt, majd e kezében levő cetlit a fatáblába tűzte. Reginald csak szemet forgatott, majd kezébe vette az asztalon levő mappát.

▶R-224. Szeptember, 1948.

Megkéselt bárányok Redmond külső részén. Bűz van. Már tizenegy napja nyomoznak, de semmire sem mentünk még. Ma van a határidő: ha nem jelentenek újabb esetet, akkor az ügyet lezárják megoldatlanul.

- Ezt meg honnan szedte elő?- csapta le a jegyzetet az asztalra.

- A megoldatlan ügyek között találtam.

- De hisz ez egy ötvenkét éves eset. Ez még semmit nem jelent.

- Pontosan... ÖTVENKÉT. És még semmit nem tudott meg azóta a nyomorult rendőrség.

Mr. Drew gyilkos tekintettel bámulta, amint Reginald magára önti felsejét. Mint egy oroszlán, aki a prédájára vadászik.

- Jaj, ne nézzen már így rám! Mégis micsoda sületlenség ez az egész? Talán nem veszi komolyan ezt az egészet?- nevetett Reginald összevont szemöldökökkel.

- Igenis komolyan veszem, és jobban tenné, ha maga is komolyan állna hozzá a dolgokhoz. Vagy talán nem ön vette legelőször szemügyre azokat a bárányokat?

Reginald feje zakatolni kezdett. Mintha savat öntöttek volna az agyvelőjére, most meg szétszaggatnák. Tisztában volt a bárányok tetemével, tisztában volt mindazzal, amit eddig látott, de ez már túl sok volt neki. Mintha valamilyen thriller vagy fantasy könyv főszereplője lenne.

- Most megyek, inkább körülnézek még a környéken, hátha valamilyen értelmes, megmagyarázható információba is belebotlok.

- Vészhelyzetet jelentettek HUSZONHETEN!- kiabálta komoran- És bűz jön a kastély felől, szerinte semmibe nézem ezt az egészet? Az én városomról van szó, ami pedig önt illeti, odatehetné magát.

Reginaldnak mostmár betelt a pohár. Kezét ökölbe szorította, és gyilkos tekintetekkel nézett farkasszemet főnökével. Mégis mit gondol ez? Ki foglalkozott az esettel az elmúlt hetvennyolc órában? Mivel hamar dühbe jövő természete volt, most jobbnak látta, ha elnyomja haragját, és nem szól vissza Drewnek. Kézfején levő izmai ellazultak, amint zsebébe tette a kezét.

- Rendben.- válaszolta amilyen nyugodt tónussal csak tudta- Megnézem!

A rendőrfőnök továbbra sem vette le a szemét a távozó alakról. Tekintete végigkísérte, amíg el nem hagyta a szobát.

- Ötvenkét éves eset...- mondogatta magában Mr. Drew- Ötvenkét.