Millerék farmja Redmond egyik eldugott környékén húzódott meg, nem messze a Sammanish folyótól, ami közrezárta azt a sötét erdővel. Néhány legenda keringett róla: miszerint az erdőt szörnyek lakják, de ki tudja. Lehet, hogy a történetek kitalálóját csak a hely sötéte ihlette meg, vagy csak simán zakkant volt.

Minden esetre azonban Mr. Bradford csak halloween estéjén látogatta meg a farmot, így hát bekövetkezett a katasztrófa amely felkeltette a város figyelmét és nyugtalanságot okozott az emberekben. 22:27 volt, amikor Reginald Wilsont behívták a rendőrségre. Kötelessége szerint nyomban felállt az asztaltól és ott hagyta a családi vacsorát. Mielőtt elindult volna, egy puszit nyomott kislánya homlokára, majd leakasztotta a kabátját a fogasról, s az udvaron lévő platós furgonjához sietett. Az autót egy hangos pityegéssel nyitotta ki, mire annak lámpái is életre keltek.

Már vagy két órája lement a nap és a városon sötétség uralkodott, így az autó fényszóróinak sugarai megvilágították a sötét utakat. Az aszfalton heverő levelek kicsit odébb hánykolódtak, amint a furgon elhajtott mellettük. Reginald már a távolból megpillantotta Mr. Miller autóját, ám semmi szokatlanra nem lett figyelmes a farmon. A pajta ajtaja nyitva volt, Bradford pedig kétségbeesett arccal vizslatta a megérkező autót előtte. Öltözete a szokásos volt- egy egyszerű fekete nadrág és egy régi, bézs színű kabát. A feje teteje csupasz volt, ősz haja csak akörül fedte fejbőre felszínét. Pedro, a 3 hetes vemhes kutyája is mellette őrködött. Millerék egyik unokahúga nevezte el őt, de a házaspár nem akarta elkeseríteni a lányt azzal, hogy ez fiú név, szóval inkább meghagyták. Most nem csapkodta izgatottan a farkát, csak csendben helyet foglalt gazdája mellett.

- Jó estét, Mr. Miller!- fogott kezet vele a rendőr, amint kiszállt a furgonjából, majd a kutyára biccentett- Pedro!

- Sajnálom, hogy ilyenkor zavarkodtam, főleg ezen a szent ünnepen.

- Semmi probléma! Elvégre is, ki hogy veti ágyát...

Bradford mosolyra húzta a száját, majd intett Reginaldnak, hogy tartson vele. Zöld szemei továbbra is tükrözték zaklatottságát, ősz tincsei pedig megvillantak a mozgásérzékelő lámpa fényeiben. Mindketten a farm hátsó udvara felé sétáltak kisebb cseverészés kíséretében:

- Ebéd közben Anne véletlenül magára húzta a teát, és leforrázta magát, ezért be kellett vinnem a kórházba. Mondhatni nagy volt a sor, bár ki gondolta volna, hogy minden szentek ünnepén hemzsegnek az emberek az orvosi rendelők előtt? Ezért nem tudtam ma naplemente előtt bezárni a bárányokat. Ugyanebből az okból kifolyólag bíztam meg Georgeot, hogy tegye meg helyettem, ám amikor ideért, nem a legszebb látvány fogadta.- mesélte a stresszes férfi. Az arcán lévő ráncok most jobban megfeszültek. Mintha képes lenne bármelyik percben leütni valakit.

A két férfi átsétált a pajta melletti kerítésen, ami egyenesen az udvarra vezette őket. Mr. Miller egy hangos kattanással zárta be maguk mögött a kaput, majd amikor Reginald felmérte a helyszínt, megfagyott benne a vér, s állkapcsa lejjebb csúszott.

A zöld pázsiton hat bárány terült el. Közülük kettő bundája már vérvörös volt a belőlük kifolyó folyadéktól, ám a többi viszonylag jó állapotban volt, kinézetükre tekintve. Mintha egy háború közepén lettek volna. Reginald émelyegni kezdett a látványtól, főleg azért, mert rosszul volt a vértől. A maradék négy báránynak csak egyetlen sebhely ékesedett a nyakán, vagy a háta tájékán. Pedro megvillantotta felső fogsorát és heves szimatolásba kezdett. Fekete szőre miatt alig vált láthatóvá a sötétség leple alatt, csak gazdája lámpájának segítségével lehetett megfigyelni alakos, gömbölyödő pocakját.

- Nem hiszem, hogy valaki késsel végezhette ezt el. Baltával pedig csak a hátukon ejthetett volna sebet.

- Való igaz.- dünnyögte Reginald fekete bajsza alatt- Ha nem bánja, elvinnék egy példányt megvizsgálásra. Nem a legvéresebbet, de nem is egy olyat, amelyiken alig van valami nyom.

Bradford csak bólintott egyet. Nagyon sajnálta még ezt a hat bárányt is. A munkáján kívül csak Anne maradt neki. Bele se mert gondolni abba, hogy mi lesz vele nélküle. Egyenesen megőrülne, ha valami történne feleségével.

Reginald óvatosan kerülgette a tetemeket, mintha attól félt volna, hogy valamelyik rátámad hirtelen. Az agya folyamatosan azon kattogott, hogy vajon mi okozhatta a dögök halálát, szeme pedig ide-oda járkált: az egyik példányról a másikra. Reginald közelebb lépett az egyik példányhoz, majd megragadta két mellső lábát, hogy felemelje, ám ekkor olyasmire lett figyelmes, amit még sosem látott. Arcára döbbenet ült ki, s amint ezt Bradford észrevette, odakecmergett melléjük.

- Fölöttébb különös.- eresztette el az állat lábát, majd leguggolt mellé.

- Mit tehettek vele?

- Fogalmam sincs. Olyan... mintha egy vastag tűt szúrkáltak volna bele. Elképzelésem sincs róla, hogy mi okozhatta... soha nem láttam még ehez foghatót.

A seb körül sötétzöld elszíneződés lappangott az állat bőre alatt, a belőle kifolyó genny-szerű akármit pedig legyek ezre vette körül. Bűzlött. Poshadt tej és ürülék szaga volt.

- Bármi vagy bárki is tette... lenyírta a bárányt azon a részen, ahol és mielőtt beleharapott volna.- fűzte hozzá Mr. Miller, megállapítása pedig egyre rejtélyesebbé tette az ügyet.