Végre egy olyan reggel mikor nem ébresztenek. Megtöröltem a szememet, és az órára pillantottam. 11:53. „- Ejha! Azért erre nem gondoltam biztos, hogy kipihentem magamat." A bal oldalamra pillantottam. Tori már nem feküdt mellettem, ahogyan az ágyneműi sem voltak ott.
Megigazítottam az ágyam, elhúztam a függönyeim. Esett a hó. Nem meglepő. Tél van. A szekrényhez mentem és elővettem a fekete derékig érő nadrágom és a fehér ingemet. Magamra kaptam és előkerestem a fiókomból a nadrágtartómat, amit a nadrágomba csíptettem és a vállamra tettem. Egy fekete hosszúszárú lovagló csizmát vettem fel. A fürdőben megcsináltam a hajamat, amit befontam és a szememre tettem kis szempillaspirált és tusvonalat húztam. Visszasétáltam a szobámba, majd kimentem az ajtón. A konyhába tartottam, mikor Tori szólt a hátam mögül.
- Jó reggelt! Jót aludtál? – nézett rám.
- Igen, azt hiszem. – bementem a konyhába és egy bögréért nyúltam, levettem, és a hűtő felé mentem. Tori oda állt.
- Mi kell?
- Kiveszel egy doboz kakaót? – kérdeztem majd a kezembe dobta a dobozt. – Kösz. – letettem majd lecsavartam a kupakot bele öntöttem a fehér bögrébe és felvittem a szobámba.
Leültem a laptop elé, végre. Egy kis szabad idő. Megnyitottam a Facebookot ahol minimum 100 üzenet jött, az osztálytársaimtól és hasonló ismerősöktől, hogy hova tűntem. Az üzenő falamra is kitettek pár kérdést, hogy hol vagyok.
Próbáltam mindegyiket elolvasni, de nem válaszolni rájuk. A telefonom csörgése törte meg az olvasásomat.
KATH
- Szia, mi újság? – vettem fel a telefont.
- Szia, Elena áll még a mai program?
- Hogyne, mikor jössz? – tettem fel a kérdést.
- Hamarosan érkezek. Készen vagy?
- Igen, már csak jönnöd kell, de az én autómmal megyünk!
- Rendben, húsz perc és odaérek. – mondta és csak a sípolás hallatszott, hogy letette a telefont. Kiléptem a Facebookból és leállítottam a gépet. A szekrényemből elővettem egy fekete rövidebb téli kabátot, amely belül bundás. A kezemre tettem felkaptam a telefonomat és Rebekah szobájába rontottam be.
- Szia, El mi ez a nagy sietség? Hova mész? – nézett a kabátra.
- Elmegyek Kathel vásárolni, majd jelentkezek, gondoltam szólók, hogy ne maradj le semmiről. – Rebekah az ágyon fekve telefonozott, vagy legalább is azt hiszem.
- Rendben, a kocsi kulcs ott van a garázsba. – mutatott le.
- Köszi. – kimentem a szobából, leszaladtam a lépcsőn, a zsebembe tettem a telefonom és felhúztam a kabátom. Becipzáraztam és kimentem. A hó csak szitált, felraktam a kapucnimat, felemeltem a garázs ajtót és az autó felé mentem.
- Hova tetted a kulcsot? – suttogtam, mivel nem láttam még is hova tehette. Körbenéztem, de semmi olyan bútor nem volt itt ahová letehette volna. Aztán az autó tetejére pillantottam, ahol megtaláltam a kulcsot. Beültem. Kitolattam és bekapcsoltam a rádiót. Kopogásra ugrottam fel, mivel Kathrine állt a másik oldalon, kinyitottam belülről az ajtót, majd bepattant mellém.
- Huh, ez aztán valamilyen időjárás! – lepődött meg.
- Az már egyszer biztos.
- Kitaláltál valamit? – kérdezte.
- Még is mit?
- Elena, holnap karácsony, mit ajándékozzunk? – tette fel a kérdést érthetőbben.
- Még nem gondolkodtam ezen. De út közben eszembe fog jutni. – Kathrine, végigkísért az egész városon autókázás közben. Az autót egy utazási iroda előtt hagytuk, és bementünk az üzletbe.
- Jó napot! – köszöntem.
- Sziasztok. – köszönt a pult mögött lévő srác. – Miben tudok segíteni. – érdeklődve kérdezte. – Üljenek le. – mutatott az asztal előtt lévő két fehér bőrülésre. Az üzlet meglehetősen kicsi, egy álló és egy ülő asztal volt mögötte egy-egy székkel. Nagy ablakok. A férfi mögött, pár plakát ékeskedett.
- Mivel holnap karácsony, szeretnénk valami wellness élményt ajándékozni. – mondta Kathrine.
- Hány személyre? És hova gondolta?
- Én egy tengerparti nyaralásra vagy telelésre gondoltam, újév alkalmából. – szólalt meg ismét Kathrine.
- Rendben. – a férfi az előtte lévő gépen nézegetett valamit. Összenéztünk Kathriennel.
- Nem lehetne Miami? – mondtuk egyszerre. A férfi nagy szemekkel bámult ránk, mint aki életében most lát először embert.
- De, persze! Megnézem, van-e még hely. Hány személyre gondolta? – számolni kezdtem magamba, hány ember is jöjjön velünk. A telefonom a zsebemben rezegni kezdett. SMS-t kaptam.
KATHRINE – hiszen itt ül mellettem.
Damon, Stefan, Klaus, Rebekah, Tori, Te és Én.
- Hét ember. – szólaltam meg. Újra a gépre kezdett koncentrálni. – Elijah? Őt miért nem számoltad bele? – suttogtam Kathrine-nek.
- Ő sosem jött ilyen helyekre, hiába is vittük volna. Ismerem Elena. – mondta, én pedig rá bíztam a dolgokat. Hátra dőltem a székbe és ismét semmit sem hallva tűnődtem magamba. Mikor Kathrine meglökött, hogy menjünk.
- Viszlát! – köszöntem el. Beültünk az autóba.
- Elmehetnénk kávézni.
- Ez, jó ötlet. Abba a kávézóba, amit mutattál? – kérdeztem és elindítottam az autót. Majd megpróbáltam óvatosan vezetni.
- Igen, az jó nem? – kérdezte.
- Én még nem voltam ott, de igen, jó. – tíz percig néma csendben voltunk, míg a kávézóba nem értünk. Kiszálltunk az autóból bezártam, majd bementünk a helységbe. Fekete falak voltak, rajta pedig több minta. Az asztal világos barna, a pult fekete ahol írások voltak. Leültem az egyik székre Kathrine addig rendelt valamit. Visszafele két kistányérral jött, aztán visszafordult és két kávét hozott.
- Köszönöm. – mondtam, és letette elém az egyik csészét.
- Tudod, el sem hiszem, hogy Miamiba kezdhetünk egy újabb hosszú évet.
- Szerinted én elhiszem? – mosolyogtam.
- Nem tudom, hogy te mit hiszel, de én nem nagyon hiszem el. – a táskájából ki vett hét darab borítékot. – Ebben vannak a jegyek. Ezt majd akkor holnap közösen ajándékozzuk igaz? – kérdezte.
- De még mennyire. – megzörrent a telefonom.
- Ez a tied? – tette fel az ujját.
- Igen, Damon írt.
- Mit akar? – kíváncsiskodott.
- Hogy, hol vagyok. – nevettem el magamat és kikapcsoltam a telefonom.
- Most mit csinálsz? – húzta fel a szemöldökét.
- Figyelj, nem szeretek így élni, hogy mások megmondják, holnap, ma és azután mit fogok tenni. Tudod milyen rossz? – kérdeztem, és a telefonomat letettem a csésze mellé.
- Gondolom, milyen lehet. Azt a sütit nem szeretnéd megenni? – mutatott rá.
- De, meg eszem. Kéred? – toltam felé a tányért.
- Ha megeszed, nem kell. – a villámat vettem fel és letörtem a barna csokis széléből egy csipetnyit.
- Ez nagyon finom. – mondtam és elámultam. Rendesen csoki íze van, a krémje pedig, nem lehet hasonlítani semmihez se. A közepébe, pedig ezer darab szám banán és eper van.
- Szerintem kérek még egy szelettel. – állt fel és tényleg hozott magának még egy szelettel.
- Ha nem bánod most felteszek neked egy kérdést.
- Had haljam.
- Ha most te ilyet eszel – mutattam az előtte lévő sütire – akkor ez jobb, mint amivel táplálkozol? – kérdeztem finoman.
- Mindkettő ugyan ilyen finom. Csak azzal jobban jól lakom.
- Értem. – arrébb toltam az üres tányért, és magam elé vettem a csészét. A kávé íze, mint a jeges kávé. Csak ez melegebb volt. Jobban mondva forró.
- Most én is kérdezhetek? - szólalt meg.
- Igen, persze! – cipzáraztam ki a kabátom.
- Mit csinálsz otthon ünnepek alatt?
- Olvasok, vagy beszélgetek Tori-val. Valami úgy is lesz. Most addig is megiszom ezt a forróságot. Aztán, majd kitalálsz valamit, nem?
- Akkor az izgis lesz, ha nekem kell kitalálni. – mosolygott. Végignéztem Kathrine-en. Teljes hasonlóság van köztünk. Ha külsőleg egyformák vagyunk, akkor belsőleg is közösek vagyunk?
- Szerinted, - kezdtem. – ha ennyire hasonlítunk, akkor belsőleg is?
- Jövőre kiderül.
- Ezt hogy érted? – mi az, hogy jövőre kiderül?
- Mondom, jövőre kiderül.
- Oké. – nem tudtam mit mondani. Most mondjam azt, hogy követelem, hogy mondd meg? Nem, ez nem lehet.
- Én készen vagyok, megittad? – mutatott a csészémre.
- Igen, mehetünk. – mondtam, felvettem a telefonomat és kimentem a kávézóból. Hátra néztem, de Kathrine sehol sem volt.
- Bocs, kifizettem. – jött ki a kávézóból.
- Ja, tényleg el is felejtettem. – beültem az autóba, feltekertem a lég kondit plusz húsz fokkal. Az ablaktörlőt beindítottam, ami kicsit késve, de bekapcsolt. Letörölte a rá fagyott havat és a mostani hó pelyheket. Kikanyarodtam és hazafelé indultam.

A garázs elé álltam, kiszálltam a kocsiból és felnyitottam az ajtót. Visszaültem az autóba, és beparkoltam. Becsaptam az ajtót, majd le engedtem a garázsnak az ajtaját ami be volt fagyva.
- Ezzel mit lehet kezdeni? – mutattam a jégre.
- Ő majd segít. – mutatott mögöttem egy személyre Kathrine. Megfordultam és Chris állt előttem.
- Szia. – köszöntem.
- Hello. Mit kell segíteni? – kérdezte.
- Mindegy, majd csak egyszer felolvad. – mondtam ő erre megfordult és elment. –Te most hová is mész?
- SMS-t kaptam. – fordult meg.
- Akkor minek jöttél ide? – kérdeztem.
- Mert, te voltál az egyik SMS-ben. – és elkezdett futni, majd eltűnt. Mögötte köd keletkezett.
Bementem a házba ledobtam a kabátomat és velem szembe kezdett rohanni Tori.
- Ugye te most Elena vagy?
- Igen, miért? Ja, Kathrine. – jutott az eszembe.
- Van egy hasonmásod. – mutatott a nappali felé.
- Tudom. – mondtam és megfogtam a lépcső korlátját.
- Most hova mész? – léptem fel egy lépcsőfokot.
- Gyere akkor velem, ha ennyire nem szeretnéd, hogy itt hagyjalak. – felmentem a szobába, és a székembe ültem, Tori az ülőzsákba ült bele. – Most az lesz a te helyed? – mutattam rá.
- Igen, de ide jöhetsz. – arrébb csúszott és mellé ültem.
- Tényleg kényelmes. – mosolyogtam.
- Te már vettél valami ajándékot?
- Igen, vettem. Te vettél?
- Én is vettem ajándékot, még mikor visszamentem a városba. Na, és mit vettél nekem? – felnevettem.
- Tudtam, hogy ezért kérdezed. Hát, figyelj, holnap úgy is megtudod, de nem árulhatom el. – hazudni nem szerettem, viszont titoktartásban igen is jó vagyok.
- Na, mondd el.
- Nem fogom.
- Hát jó. – mondta és a vállamra dőlt. – Mesélj akkor.
- Mit akarsz hallani?
- Hogy lehet az, hogy ő olyan, mint ha az ikertestvéred lenne?
- Ő Katerina Petrova
- Petrova?
- Aha. És igen, a hasonmásom. De semmi bajom nincs vele. Ma voltam vele vásárolni.
- Vele vetted az ajándékokat? – kérdezte.
- Igen, vele meg beültünk egy kávézóba beszélgetni.
- Már ilyen jóba vagytok?
- Miért ne?
- Csak kérdeztem, na!
- Akkor most én is kérdezek, miért mentél vissza?
- Caroline miatt. Égen, földön keresett téged, ahogy engem is.
- Mit mondtál neki?
- Megigéztem.
- Mit csináltál? – néztem le rá.
- Megigéztem, jól hallottad.
- Te tudod mit tettél. És ezt most nem rosszból mondom.
- Tudom. Mi előtt elfelejteném, hozok valamit. – felállt és kiment a szobából, és pár másodperc múlva visszatért egy borítékkal a kezében. Mellém ült és a kezembe nyomta.
A boríték nem minden napi, régies volt és a közepén egy nagy csat. Kinyitottam és kézírással írva volt bele.
- Ez most mi?
- Olvasd el, mindenki kapott. Csak a tieden nem volt név.
- Rendben.

Kedves Elena!
Karácsony alkalmából szeretettel várlak a holnapi bálra, otthonomba.
Remélem, eljössz!
Szeretettel:
Klaus

- Neked is ugyan azt írta, mint nekem és Rebekah-nak?
- Szóval akkor holnap bálba megyünk? - kérdeztem
- Igen, én nagyon izgulok. – jelentette ki.
- Minek?
- Azt mondták, ott lesznek a Mikaelsonok.
- Mármint a testvérük?
- Ezek szerint. – csend lett. – Te mit veszel fel? – kérdezte megtörve a kínos csendet.
- Szoknyát. Szerinted mit?
- Jól van, na. De ilyen időben szoknya?
- Báli ruhát, kicsit feldobva. – mindig is szerettem ilyen bálokba, bulikba járni és elég szoknyám volt, amit bárhova fel lehet venni.
- Akkor én is valami ilyesmit veszek fel. – mondta és kiszaladt a szobából.
Felálltam és a szekrényhez mentem, kinyitottam és kivettem egy fehér rövid pizsama nadrágot, és egy hosszabb ujjú felsőt, ami szintén fehér. Az ablakhoz mentem elhúztam a függönyöket és az egyik lámpámat felkapcsoltam. A fürdőbe beérve, letettem a pultra a pizsamát és kerestem egy fehérneműt. Tori állt az ajtóban.
- Már is mész aludni?
- Még csak zuhanyozni.
- Addig ki megyek. – mutatott az ajtó felé. Becsuktam az ajtót és beálltam a zuhany alá. Hajat mostam.
Kiszállva felöltöztem és megszárítottam a hajamat. Göndörre hagytam, a tükörből visszanézve Kathrine-t láttam magamba.
Kinyitottam az ajtót és az ágyam felé vettem az irányt.
- Te aztán nem sietsz! – nyitott be Tori.
- Nem kellett sehová mennem. – mögötte Rebekah jelent meg és bejöttek a szobába leültek az ágyra és Rebekah megszólalt:
- Te holnap elmész a bátyám báljába, vagy mijébe?
- Téged nem nagyon érdekel. – mondtam. – Miért?
- Nem akarok találkozni testvéreimmel.
- Hát, rendben. Igen elmegyek.
- Kathrine-t is meghívták. Tudtad? – kérdezte Tori.
- Nem, és te honnan tudod? – néztem rá gúnyosan.
- Rebekah mondta.
- Oké.
- Holnap este lesz ez az egész, majd megcsinálod a sminkem? – tette fel a kérdést Rebekah.
- Persze, Tori neked is meg kell csinálnom?
- Igen. – rögtön rá vágta.
- Én elmegyek aludni. – ment az ajtó felé Rebekah. – Tori jobb lesz, ha te is elmész. Ne hidd azt, hogy ez egy öreg buli lesz. Muszáj aludnod. – Tori felpattant az ágyról és kirohant a szobából. Annyit lehetett hallani, hogy a szoba ajtaja csattan egyet. – Na, jó ebbe mi ütött? – nevetett Rebekah.
- Nem tudom. – nevettem el magam én is.
- Ja, és Elena – fordult vissza. – holnap reggel megyünk fát venni.
- Redben. – becsukta Rebekah az ajtómat, lekapcsoltam a lámpámat, ami az éjjeli szekrényemen volt, és gondolkodás nélkül aludtam.