Az ablaknál ültem még mindig, kinyitottam a szemem. Elaludtam. Pedig még biztos is voltam, benne, hogy nem fogok tudni aludni. A redőnyök nem voltak leengedve, a telefonom, mellettem villogott. Bekapcsoltam és két olvashatatlan üzenetem érkezett. Az egyik Adriantól jött.
„Szia, El!
Nem tudom, mikor megyek haza, de ma biztos, hogy nem, minimum este. Csók!"
Felkeltem, Tori már nem abban a pózban volt az ágyon, de még mindig aludt. A következő SMS-t Tori anyukája írta.
„Szia, Elena! Reggel láttam, hogy írtál. Gondoltam, hogy nálad lesz, ezért nem is féltem annyira, köszi, hogy szóltál!" – Mi az, hogy reggel? – felkaptam a fejem és az órára néztem 11:32. Megértettem mi volt az a reggel. A pokrócot összetűrve raktam vissza a helyére, majd a fürdőbe mentem és összeszedtem magamat. tegnapi nagy fergeteges esések után még mindig élek. A szokásos alap sminket elkészítettem magamon, majd a szekrényemhez mentem. A szekrény aljából egy fekete magas szárú Nike cipőt vettem ki, egy szürke farmert meg szürke kockás inget, aminek az ujja fel volt tűrve és könyök fölé ért. A fürdőbe mentem ledobtam a pizsamát és felhúztam ezeket a ruhákat.
Leültem a földre majd felhúztam a cipőt. A hajamból kivettem a csatot összekócoltam és visszatettem a hajcsatot a hajamba.
A tegnap esti ruhámat visszahajtva betettem a dobozába, majd ráhelyeztem a cipőt. A dobozt a fürdőszobai szekrénybe tettem ahol volt is neki egy hely. Kimentem a fürdőből és az ágyra ültem tori mellé. Megfogtam a vállát.
- Tori. – mondtam halkan. – Tori, hallasz? – most úgy beszéltem mintha kómában lett volna.
- Elena – ásított. -, mi a helyzet? – kelt fel majd a nyakához nyúlt és felszisszent.
- Ne nyúlj oda! – elvette a kezét. – Veszek ki neked tiszta ruhát ezeket ami rajtad van dobd le magadról. – a szekrényhez mentem és kivettem egy melltartót, fehérneműt, zoknit. Fekete cicanadrágot, egy bordó trikót és egy farmerkabátot. – Ezeket húzd fel! – dobtam az ágyra. – De előbb zuhanyozz le. – Torit leültettem a fürdőbe a tükör elé. Egy szivacsot fogtam majd a nyakán lévő meg alvadt vért letöröltem.

- Mi történt velem? – ült be a kádba.
- Nem tudom fel vagy-e rá készülve.
- Elena, mi történt velem? – locsolgatta magát a forró, meleg vízzel.
- Majd elmondom, most viszont leviszem ezt a széket.
- Addigra elkészülök. – mondta, megfogtam a széket, kimentem vele a szobából, le a lépcsőn és a helyére tettem. A konyhában a hűtőt nyitottam ki majd a kakaót vettem ki az oldalából. Egy bögrét vettem le a polcról és bele öntöttem, a mikroba tettem majd felszaladtam a telefonomért, és vissza le.
Elijah számát kerestem meg, majd egy SMS-t küldtem neki.
ELIJAH
„szia, Elijah. Elena vagyok, tudom azt mondtam nem jelentkezem, viszont nem tudom, mit kell adni, enni egy fejlődő vámpírnak.
Remélem, tudsz segíteni. Nem rég kelt fel, lemostam a vért a nyakáról, viszont megkérdezte mi történt vele. Mit mondjak neki?"
Elküldtem, és Tori jött le a lépcsőn.
- Kösz a ruhákat. Anyunak elfelejtettem mondani, hogy itt alszok. Amúgy, hogy kerültem ide. – megfogta a fejét. – Uh, basszus. De fáj a fejem.
- Nem kell ezen idegeskedned, megoldottam a dolgot. – a mikro csipogni kezdett, hogy eljárt az, az ötven másodperc. – csengetnek.
- Kinyitom. – ment az ajtóhoz. Belekortyoltam és egy nagyot nyeltem, amire Tori berohan a konyhába. – Ki nem nyitom neki az ajtót, be ne engedd.
- Ki az? – kérdeztem.
- Nem tudom. De ismerem.
- Nem tudod? – letettem a bögrét majd az ajtóhoz mentem. – Elijah, azt hittem írni fogsz. – állt előttem.
- Jobb így.
- Gyere. – álltam el az ajtótól.
- Ezt most nem mondod komolyan, hogy behívtad? – távolodott el Tori Elijah-tól, miközben ment be.
- Tori nem lesz semmi baj. – épp a fotelba huppant be. Elijah leült a kanapéra, én ott támaszkodtam a másik fotelon.
- Tori, tudom most félsz tőlem, sőt saját magadtól is.
- Te tudod, mi vagyok?
- Igen.
- Ugye, nem az, ami te?
- Éppen, nem.
- Várj, most te azt akarod mondani, hogy ő nem vámpír? – mutattam Torira.
- Mi? Én vámpír? – mondta és semmi kétségbe esés nem látszott rajta.
- Elena, kérlek. – felállt. – Bemegyünk a szobádba és elmondom neki.
- Rendben. – elmentem a konyhába felültem a pultra és láttam Elijah-t és Torit felmenni a lépcsőn.
Megittam az utolsó cseppig a kakaómat majd a mosogatógépbe raktam be a zöld bögrét. Tori futva szaladt le hozzám, majd megölelt.
- Tori mi van veled? – kérdeztem meg ő addig szorosan magához ölelt.
- Nem akarok vámpír lenni. – súgta a fülembe. A lábammal berúgtam a mosogatógép ajtaját, a lépcsőn Elijah jött le.
- Elhiszem. – elengedett. – Elmegyek haza.
- Elviszem a ruháidat majd. – mondtam, Tori nagy ívben kikerülte Elijah-t és becsapta az ajtót.
- Nem tudom, hogyan oldom ezt meg.
- Kíváncsi vagyok, milyen, ha te ki vagy akadva.
- Akkor nézek ki így. – töröltem le a pultot egy ronggyal. – Minek kellett átváltoztatni?

- Holnap megyünk el.
- Nem akarnál válaszolni? Hova?
- Most melyikre válaszoljak? – csak idegesített.
- Hová akarsz menni? Mert te elmehetsz, de én innen el nem megyek.
- Muszáj eljönnöd velünk. – éreztem, hogy nem fejezte be.
- És még kivel?
- Damon, Stefan, Rebekah és Tori.
- Tori? Őt minek kevertétek bele?
- Hogy téged elvihessünk.
- Őt nem kellett volna bántani!
- Semmi baja nem lesz. Különben is örülnöd kéne, itt feláldozod magad. Két nap múlva a legnagyobb félelmeddel találkozol.
- A legnagyobbal? Nem akarok egy pókkal, kígyóval bármilyen csúszómászóval találkozni, ne haragudj!
- Nem ilyen félelemmel.
- Nálad nagyobb örült és vadállat nincs.
- Most a barátnődet is levadállatoztad.
- Egyben akkor Rebekah-t is, sajnállak is titeket. Pedig azt mondták az öltönyös emberektől félni kell.
- Miért?
- Nem tudom. – át mentem a nappaliba.
- Most mi akarsz tenni?
- Akaratom ellenére is elcipelnél magaddal, szóval pakolnom kéne, de nem akarok.
- Ezek szerint eljössz?
- Mondjuk, de ha félelmetes lesz az a nagyon ijesztő valami, - ültem a fotelbe és a távirányítóért nyúltam majd bekapcsoltam a tévét. – akkor hazahozatom magamat. – nevettem.
- Nem hinném, hogy megijedsz tőle.
- Igazad lehet, ha tőled nem felék. – pedig kéne. – Tőle sem fogok.
- Csak ne mondj hülyeséget, nagyobb vadállat, mint mi. – eltűnt. Körbe néztem és Elijah nem volt ott.
- Ezt hogyan? – kérdeztem magamtól. Elővettem a telefonomat és Adriant akartam hívni, de sikertelenül jártam, nem vette fel. Kikapcsoltam a televíziót és felfutottam a szobámba, a szekrény tetején volt egy nagy bőrönd és két kisebb. A gurulós székemhez mentem és a tükrös szekrényem elé toltam, rá álltam és tökéletesen az ajtónak ütköztem.
- Remek! – arrébb húztam magamat. Majd próbáltam leszedni a három bőröndöt, az utolsót már ledobtam. Leszálltam a székről és a telefont letettem az asztalra, a bőröndöket kinyitottam majd a szekrényem következett. A téli ruhákat dobtam előbb a bőröndbe, majd a cipőimet a közepesbe. Rengeteg dolgom maradt ki, amit még be kell tennem és csak egy bőröndöm maradt.
Felhívtam ismét Adriant.
- Elena. – szólt bele.
- Adrian, mikor jössz haza? Beszélnem kell veled.
- Nem fogsz, menj el Elijah-val. nem lesz semmi bajod. Minek hívtál?
- Mi? Te most miről beszélsz?
- Vidd el a bőröndöket. Szia, Elena! – letette. Könnyezni, majd sírni kezdtem. „- Ennyi évet vele töltöttem erre, át ad egy ismeretlennek? Mi folyik itt?" – kérdezgettem magamtól.
Elmentem a szobájába és elvittem az összes bőröndöt tőle.
- Ha már itt tartunk drága Adrian, akkor tartsunk itt. – az összes ruhámat bele tettem minimum öt bőröndbe, és háromba a cipőimet. Ismét maradt egy kisebb bőrönd, amit bevittem a fürdőbe kivettem az összes ajtóból, pultból, fiókból a sminkjeimet és bele dobáltam őket. A végén alig bírtam összecipzárazni. A szobám tele volt bőrönddel. A telefonom csörgött.
TORI
- Szia. Mi újság? – kérdeztem jó kedvűen, pedig nem abban az állapotban voltam.
- Elena, lüktet a fejem. Nem bírok tovább itthon maradni. Mit tegyek?
- Megyek érted, hozz el mindent otthonról, ami neked fontos. – mondtam neki és letettem a telefont zsebre vágtam, leszaladtam a lépcsőn, levettem a kulcstartókról a kocsi kulcsot és kimentem az ajtón. Stefan-nal találtam szembe magam.
- Te hová mész?
- Mit keresel itt? – kérdeztem.
- Mintha nem tudnád. – mondta.
- Már megbocsáss, de fontosabb dolgom van.
- És mi lenne az? Megmenteni Torit miközben téged a bátyád frankón át vert? – jött a nagykapun be Damon.
- Igen, többnyire ezt teszem most.
- Nem, én elintézem Torit. Te pedig maradj itthon. – mondta Stefan, és ahogy kimondta azzal el is tűnt.
- Légy szíves ne okoskodj most az egyszer Damon.
- Nem akartam.
- Hogy jöttetek be idáig? – kérdeztem.
- Idáig bejutok, viszont a küszöbtől már nem hinném.
- Miért van ez? – kérdeztem.
- Nem invitálsz be.
- Oké. – bementem a házba és nyitott ajtónál álltam.
- Most így fogunk beszélgetni? – mutogatott.
- Tehetném, de minek? Miért is jöttetek el? – ezt nem tudom, de Elijah küldött valami dobozokat.
- Dobozokat? Egyre jobb ez a mai nap. – mondtam Damon hátat fordított nekem és az autóhoz ment. – Amúgy bejöhetsz! – kiabáltam utána. Elfordultam letenni a kulcsot és ott ált mögöttem. – Rendben, ügyes! – láttam az árnyékát.
- Kösz. – megfordultam és a legnagyobbtól a legkisebbig voltak a kezében a Párizsos műanyag tároló dobozok.
- Ezeket amúgy minek is hoztad? – kérdeztem rájuk mutatva, a mintázat fekete szürke alapon egy Párizsi látkép volt.
- Hogy minek? Gondolom, valamit bele kéne tenni? – mondta.
- Az lehet, hogy azért hívják tároló doboznak. – felmentem a lépcsőn. – Te nem jössz? – kérdeztem. Majd bandukolt utánam.
- Mi történt veled, hogy ilyen rosszul nézel ki? – tette le a szabad bőröndmentes helyre a dobozokat.
- Nem is tudom, - leültem a székemre ő meg az ágyamra. – talán csak annyi, hogy tegnap Tori vámpírrá vált, amit nem csak ő de még én sem tudok feldolgozni. Ma pedig Elijah akasztott ki, hogy el kell mennem holnap, de két nap múlva valami félelmetes fogalmam sincs, kivel találkozok. Aztán Adrian is... - mondtam, de felálltam. Egy nagyobb dobozt vittem az asztalomhoz és a fiókokból kiszedtem mindent, tankönyv, füzetek, papírok. – Ide dobnál egy dobozt? – kérdeztem, Damon felemelte a kezét és leguggolt mellém majd a földre tette a dobozt. Levettem a tetejét és a szőnyeget arrébb húztam majd a parkettát felnyitottam.
- Adrian? Mi van vele?
- Adrian? Egy nagy csalódás volt az életemben, hazudott. Nem is a bátyám. Szó szerint oda ad egy idegennek.
- Hogy érted?
- Tudja mibe keveredtem, úgy, hogy semmit sem mondtam el neki. – a parketta alól kivettem a régi naplóimat, naptáraimat. Lecsuktam és a szőnyeget visszatettem eredeti állásba.
- Tényleg nem a legszerencsésebb nap ez a mai. – megcsörrent a telefonja. Kiment az ajtóm elé és telefonálni kezdett. Felkészülten álltam az egyik bőröndöm előtt, hogy kivegyem a holnapi „utazós" ruhámat.

- Nem szoktam ilyent kérdezni, mert nem illik de, ki hívott? – kérdeztem miközben már cipzáraztam vissza a bőröndöt.
- Stefan.
- Hogy?
- Hogy Torit tanítja vadászni.
- Mit csinálni?
- Csak ne húzd fel magad, állati vérrel fog táplálkozni. Ja, mellesleg, ő beleegyezett egyről a kettőre, hogy holnap jönni fog velünk és nem tétovázott. Elköszönt a szüleitől és ennyi.
- Ennyi? Mi ez az ennyi? Olyan nincs, hogy ennyi.
- De, van. Most már lesz. – leült a székbe, én az ágyra vetettem magamat. Gondolkodtam, agyaltam valamin de, hogy min azt nem tudom.
- Ez így nem lesz jó. – mondtam és felültem.
- Mi nem lesz jó? – csengettek. Damon felállt és az ablakhoz lépett. –Elijah az.
- Mit akarhat? – csúsztam ki az ágyból, Damon lerohant én pedig az órára néztem 17:20. „- Nem hiszem el, hogy ennyi idő van." Tuti direkt így megy az idő, hogy előbb holnap legyen.
- Hol van Elena? – halottam Elijah dühös hangját.
- Itt vagyok. – jöttem ki a szobából.
- Damon segítesz be tenni a dolgait az autóba? – kérdezte és feljöttek, Elijah arrébb lökött és megfogta a bőröndöket majd fel-le jöttek.
- Befejeznéd? Mi ütött beléd? Mi a bajod neked? – Elijah szomorú egyben dühös arcára pillantottam.
- Nincs semmi, a lány kivel van?
- Stefan. – mondta Damon.
- Ölnek?
- Nem. – leültem az ágyra, Elijah az ajtó előtt kezei a csípőjén, egyik lábán áll a másik csak támasztja, Damon áll előtte kezei a mellénél és feszesen próbálta tartani magát. Eldöntöttem magamat, mintha egy fa rönk lettem volna.
- Adrian, ismered őt? – kérdeztem.
- Az ki?
- A testvére. – segített ki Damon.
- Nem ismerem. Miért?
- Ha nem ismered, akkor miért adott oda neked? – higgadt voltam. Türelmes, nem kaptam fel a vizet. Az idegesség nem oldott volna meg semmit.
Damon és Elijah egymásra néztek.
- Ezeket nem akartad volna el rakni? – mutatott a székemen lévő ruhákra Elijah.
- Nem, azokba utazom. – mondtam.
- Oké. Holnap hajnalban jövök érted.
- Mikor? – kérdeztem vissza mintha nem hallottam volna.
- Hajnalban.
- Korán kell kelni?
- Mondjuk.
- Damon, nem akarok, korán kelni beszéld meg a barátoddal.
- Nem a barátom.
- Tök mindegy. – mondtam. A hátamon feküdtem, a lábaim lent voltak a földön a testem az ágyon. – Hol vannak Toriék?
- Nem tudom. – mondta Elijah.
- Van egy tippem. – mondta Damon.
- Vigyél oda. – pattantam fel az ágyról.
- Nem vihetlek oda.
- Miért nem?
- Veszélyes az a terület.
- Max rám, rád nem.
- Ezért nem megyünk oda.
- Én meg ezért akarok oda menni. – lefutottam a lépcsőn és kimentem az ajtón a hideg térbe érkeztem, esett az eső, de egyáltalán nem volt rá panaszom. Az ajtó mellé, a falnak támaszkodtam. A hátam hozzáért a hideg falhoz.
- Elena! Itt vagy? – fordult felém Damon.
- Itt.
- Nem maradsz addig, míg el nem megyünk igaz? – kérdezte.
- Nem fogok. – mondtam.
- Gyere. – mondta és elfutott a kocsihoz. Utána mentem és beültem a kocsiba.
- Hol vannak?
- Szerintem már nálunk, mert ilyenkor nem vadásznak.
- Hogy érted?
- Erdőben nem vadásznak. – elindította a motort becsatoltam az övemet és rálépett a gázra, a kereszteződésnél nem állt meg, hajtott tovább.
- Így már más. Most akkor hozzátok megyünk?
- Egy légkörben vagyok Elijah-val és Rebekah-val. Alig várom, hogy mehessek innen.
- Hová is megyünk holnap?
- El innen.
- Jó válasz, nem bírod Elijaht?
- Nem azt mondtam, csak nem szeretek velük lenni.
- Mert?
- Ősiek.
- Ősi mik? Mit jelentenek nálatok ezek a szavak? Lefordítanád ember nyelvre.
- Nem fogom. Majd Elijah-val megbeszélitek, vele mész nem?
- Betesztek egy autóba és megyek veletek, nem de? Dehogy nem, így lesz, előre látom mit terveztek. Ezek szerint akkor Elijah-val megyek.
- Igen amint látod. – egy fehér házhoz értünk, dór görög oszlopok tartották, és mintha a fehér ház másolata lett volna.
- Ide értünk.
- Tényleg egy légkör? – kérdeztem, és becsuktam az ajtót.
- Ja. Gyere utánam.
- Úgy gondoltam én is. – az eső elállt, de a nap még mindig nem bújt ki, bementünk az épületbe. Egy hatalmas lépcső állt előttünk, nagy tér két ajtó oldalt.
- Rebekah itt vagytok? – csukta be Damon utánam az ajtót.
- Itt vagyunk a nappaliban. - nyitott ajtóhoz mentünk, balra elfordultunk és beértünk a barnás burkolatú szobába, ahol a padló fehér márvány volt, a kanapé vöröses színű és a fotelek is. Egy nagy tévé előtt volt a hosszú ülőhely és a két fotel, két nagy hosszú ablakkal és kettő oldali kicsivel. Rebekah az asztalon lévő whisky-s pohárért nyúlt, Stefan vele ellentétben lerakta a poharat. Tori Stefannal ült szembe a fotelben.
- Elena, te mit keresel itt? – jött oda hozzám Tori.
- Én is örülök. – mondtam.
- Elena, ülj le ide mellém. – mutatta Rebekah a mellett lévő helyet.
- Kösz. – mondtam és mellé ültem, Damon a szélének támaszkodva figyelt mindenkit.
- Gondolom tudni szeretted, volna mi lett Torival.
- Igen, többnyire mivel senki nem mondd semmit. – néztem hátra felé, lassú mozgással.
- Ha egyszer azt mondták. – húzta ki magát a dolog alól.
- Miért, mit nem akarnak elmondani? – kérdezte Rebekah és beleivott a whisky-be.
- Például azt, hogy hova megyünk. – jött Elijah.
- Ó Elijah, már csak te kellettél ide. – szólt Rebekah.
- Szóval akarod tudni hova megyünk? – állt a tévé elé és mindenkivel szembe nézett, de nálam megállt a szeme. – Egy olyan városban, ahol bár tudnak a természet felettiekről, de fogalmuk sincs, hogy léteznek ilyenek.
- Redben. – magamhoz fogtam egy párnát és Damon is mellém ült.
- Így már világos?
- Kösz, hogy tudósítottad. – mondtam, majd megfordult, kiment a szobából.
- Felment a szobájába. – mondta Rebekah.
- Felmegyek hozzá. Hol van, melyik az?
- Felmész a lépcsőn, majd jobbra a és egy hosszú folyosón kell menned, annak a végén van egy szoba, majd találsz egy jobb és egy baloldalit, na és a jobb oldaliba kell menned.
- Köszönöm. – felálltam letettem a párnát és kimentem a nappaliból. Félénken lépkedtem a lépcsőfokokon, majd mikor felértem elfordultam jobbra és ismét a lépcsőn közlekedtem, egy jobb oldali szárny volt ott, itt is faburkolattal van kirakva a fal, a folyosó végére értem és bekopogtam a jobb ajtóhoz.
- Ki az? – kérdezte belülről a hang.
- Elena. – kinyitotta a kulcsra zárt ajtót majd benyitottam. A szoba elég kicsinek tűnt. A baloldalon egy megvetett ágy, előtte egy régi fa bútor az ajtóval szemben egy ablak alatta radiátor. A bútor mellett egy tükör található Elijah a zakóját gombolta ki.
- Bocsánat az előbbiért. Kicsit összetörtem.
- Nem úgy nézel ki. – nézett a tükörben. Az ágya előtt egy láda volt, amin félig ültem félig pedig támaszkodtam.
- Ezek szerint nem látszik? – kérdeztem tőle.
- Tehetek most fel én is egy kérdést? – az ingét felül kigombolta és levette a nyakkendőjét majd elém állt. Kihúzta magát és zsebre vágta a kezét.
- Had haljam!
- Kíváncsi vagyok, mit gondolsz.
- Mit gondolok? Mivel kapcsolatban?
- Hogy itt vagy.
- Tudod, ezt a naplómba is le fogom írni, ma bejöttem egy olyan házba ahol bárki, meg tud ölni. Nem simán egy tárgyal, hanem puszta két kézzel vagy még az sem kell hozzá. Félelemérzet? Nincs, megfejteni nem tudom. – abba hagytam és Adrian jutott az eszembe.
- Feltetted magadnak a legfontosabb kérdést, mire azt válaszoltad, hogy nincs? – ezt a NINCS szót nagyon kiemelte, mintha valami fontos dolog lenne.
- Nincs, ez baj?
- Nem, de különös, várom már, hogy találkozhass Niklaus-al.
- Ő kicsoda?
- A fivérem, az öcsém.

- Ő bármiben is tud segíteni, vagy miben is kell ő?
- Ő az, akitől félni fogsz. Aki a legnagyobb rémálmod az életben.
- Na, de ha nem lesz félelmetes?

- Akkor más vagy, mint az emberek.
- Ezt hogy érted? – ismét feltettem a kérdést.
- Ki mennél? Holnap megvitatjuk. – mondta.
- Egy utolsó kérdés. – fordultam meg a kilincset fogva. – Hánykor kell kelni?
- Hajnali három.
- Mi? Ne már. Akkor kelljek, vagy akkor jöttök?
- Akkor kelj, négykor megyünk érted. – átléptem a küszöböt és becsuktam az ajtót. Leszaladtam a lépcsőn majd a másikon is és kimentem az ajtón és a kinti lépcsőkön is lementem. Balról-jobbról voltak ablakok kintről, bentre. Az ablakok alatt volt egy kiskertnek nevezhető virágültetvényes.
- Hát te? – jött ki Stefan. Az eget bámulva meghatároztam, hogy ismét borult az ég.
- Kijöttem levegőzni.
- Nem bírod velünk a légteret?
- De, szó sincs erről.
- Akkor mit mondott?
- Semmit. Csak megkérdeztem, hogy mikor indulunk. – persze, hogy nem mondtam meg.
- Tudod, hallottuk mindannyian miről beszéltek. – felnézett a házra. megfordultam, de az ablakból kinézve senkit nem láttam.
- Valahogy éreztem. – mondtam.
- Mire vársz? – kérdezte én meg a hátsó zsebembe helyeztem a kezemet.
- Semmire sem.
- Haza vigyelek?
- Jó lenne. – mondtam, Stefan bement és kijött a házból. Beültünk egy tetszés szerinti autóba majd elindultunk, szótlanul végig utaztuk ezt a pár kilométert majd leparkolt.
- Kösz. –szólaltam meg, kiszálltam az autóból, majd Stefan intett egyet és elhúzott.
Megfordultam és bementem a házba. Egy lélek sem volt a házban. Szótlanul magamhoz nem beszélve felmentem a szobámba. A szekrényeimet kinyitottam, üres volt minden. Néhány smink a fürdőben, ami a holnapra vár. Az ablakhoz ültem bámultam kifelé és a könnyezni, majd sírásba fojtva magamat zokogtam.
Összeszedve magamat, letöröltem az arcomról a könnyeket. Felálltam és még a járó órámra pillantottam 20:33. A fürdőbe mentem és a pulton hagyott sminkjeim mellett volt egy pizsama, egy törölköző és egy tusfürdő. A zuhany alá álltam és megfürödtem. A kádból kiszállva magamra csavartam a törölközőt, megtöröltem magamat és felvettem a pizsamát. A sminkemet a tükör előtt állva letöröltem, igaz felét ki sírtam, de volt mit rajta törölni. A ruháimat a szennyesbe dobtam, hisz csak haza jön azért Adrian. Nem akartam rá gondolni, de csak rajta és ezen az egészen járt az agyam. A tusfürdőt és a törölközőt elhelyeztem oda ahol szoktak is lenni.
Leültem az ágyamra, az éjjeli szekrényemen lévő órát állítottam be ébresztésileg. A telefonomat vettem elő és kikapcsoltam majd elhelyeztem az óra mellé. Megfordultam, fény nélkül, redőnyt felhúzva aludtam.