Kés, vér és én. Ismeretlen közeg, csodás hely. Raktár, sorra jönnek az épületek és változik minden. Egyszer még egy kikötőben voltam aztán egy raktárban kötök ki, és a mosdó.
Nem nyitom ki a szemem, próbálok az álomra koncentrálni, hátha többet megtudok belőle, fel akarok még kelni. Nem engedi az álom magát tovább nyomni, így hát kinyitom a szemem. Felülök az ágyon, átfordultam az ablak felé, az arcomat a kezembe nyomom, megtörlöm a szemeimet.
- Te mit csinálsz az éjszaka közepén? – motyogott álmosan Tori a hátam mögül.
- Bocsi, ha felébresztettelek, megyek, iszok valamit. – felkapta a fejét.
- Mehetek veled, az előbb is fent voltam, de nem mertem le menni egyedül. – ó jesszus!
- Gyere! – felkapcsoltam az éjjeliszekrényen álló kislámpát. Felálltam az ajtóhoz mentem, kinyitottam és lefutottam a lépcsőn, felkapcsoltam a lámpákat és a konyhába vezettem az utamat, kinyitom a hűtőt és kiveszek belőle két üveg barackos teát. Leveszek két poharat az üveges szekrényből, és visszahajtom az ajtaját. Beleöntöm a teát az üvegből és nagy kortyokkal nyelem le.
- Ez az enyém? – jött Tori és a teli pohárra mutatott. Kicsit bólintottam a nyakam iszonyatosan meg volt húzódva, reménykedtem, csak elfeküdtem.
- Mehetünk fel? – kérdeztem mire letette az üres poharat. Megindultam felfelé, Tori a hátam mögött toporogva lekapcsolta a villanyt és felfelé botladozott. Beértem a szobába leülök, az ágyra majd lefekszek, Tori átlépte a küszöböt és letelepedett az ágyra majd magára húzta a takarót. Lekapcsoltam a lámpát. Újra elaludtam.
Ismét a kikötőben voltam, mintha kamerák vennének, körbe úgy látom magamat. Több időt töltök itt, a talajt nézem, felveszem a fejemet és körbe nézek, előttem van egy folyó, hátam mögött egy épület tornyosodik, visszafordulok, és a lábam elé nézek. Kés, eddig a nem volt ott, lehajoltam és forgatni kezdem a kezemben, felállok a guggolásból majd egy céltábla lesz előttem, mellettem pedig egy asztal, amin különböző kések helyezkednek el.
Megriadtam. Tovább folytatódott az álom, felveszek még pár kést a kezembe és a céltábla közepébe célozva beletalálok a pirosba, majd a sárgába. Mind a közepén landolt, becsuktam a szemem és egy kantár volt a derekamon, amiben több fegyver volt. Eldönteni nem tudtam mik is lóghatnak rajtam egyszerűen csak alapállásban találtam magamat és előttem egy bábut, figyelni kezdtem megint mindent észrevettem, körülöttem eltűnt a céltábla az asztal és a kések is. Pár tőr volt a kantárban és egy két másfajta felismerhetetlen fegyver. Kiveszek egy tőrt, futni kezdek. Hátra nézek, nem menekülök, csak sietek, mintha valaki időt mérne nekem és addigra oda kéne érnem a kijelölt helyre. Még mindig futok, megkerülöm az épületet és egy kiszáradt talajos helyre érek ahol pár száraz fa és bokor van, a derekamról leesik a kantár. Amit nem is bántam meg, mert a kezemben volt a tőr. Egy hátsó ajtón a raktárba futok be, és a női mosdóba megyek. A szürke padlót nézem, majd a mosdókat bámulom, az egyik be van csukva, leguggolok, nincs bent senki. Felállok és berúgom az ajtót. Üres! Jelentettem ki, és visszamegyek a mosdókagylókhoz és ismét a WC-k felé nézek, felmérem a terepet nincs itt senki. A tükör felé veszem a pillantásom, belenézek a csapba, vér. Állapítom meg, a plafonra szegezem a pillantásomat. Onnan csöpög a csapba, de ki kell derítenem honnan.
Mit művelek? Ki kell nyitnom a szemem, ebből most egyelőre elég! Bármikor tudnám folytatni ezt az álmot. Felriadok. Szemem homályosan lát, ahogyan az alakokat formázom ki hunyorgatással.
- Mi volt benne? – ismerős hang. Beszűrődik pár lépésnyire tőlem egy kis fény, megtörlöm a szemem. Elijah és Damon áll az ágyam mellett, belép Rebekah a szobámba, hirtelen hátra kapom a fejemet, majd Rebekaht figyelve megy a pillantásom, mindent tisztán látok, sőt nagyon is tisztán.
- Jól vagy Elena? – húzta fel a szemöldökét Rebekah.
- Igen, miért? – kérdeztem.
- Milyen volt az álom? – tette fel a kérdést Damon.
- Nem volt rossz, legalább is nekem ez könnyű esetnek bizonyult. – mondtam és Rebekah-n állt meg a szemem, kicsit eltűnődve, gondolkodva figyelt engem. – Bekah, mi a gond?
- Megváltozott, megváltozott a szemed. – mondta és közelebb lépett.
- Rebekah! – szólt hangosan Elijah.
- Miért milyen a szemem? – kérdeztem felálltam és a tükörhöz akartam menni, de Damon visszatartott.
- Nem kellemes látvány fogadna.
- Eressz el! – mondtam, miközben a derekamnál karolt át. Leengedte a kezét, berohantam a fürdőbe és tényleg a szemem színe átalakult. Döbbentően figyeltem, hogy az egyik szemem kék a másik viszont az eredeti medve barna. – Elképesztő! – mosolyogtam.
- Te most komolyan így reagálsz? – kérdezte Rebekah.
- Miért hogyan kéne? Úristen, Rebekah át változott a szemem színe kérlek, segíts! – játszottam el mókásan a jelenetet, amit több és valószínű Rebekah játszana el az én esetembe.
- Jó azért ne. – mondta majd bejött a fürdőbe. – Készülődj össze, sport felszerelést húzzál, és most mondom, hideg van kint.
- Tori hol van? – kérdeztem.
- Öltözik. - kiment Rebekah a szobából én meg mivel a fürdőbe voltam így az arcommal kezdtem a napot. Letisztítottam, és egy minimálisan átlátszó sminket tettem fel.
A szobámba beérve a székbe Elijah ült. A ruhámat keresve megszólaltam.
- Bocs mindenért. – mondtam.
- Nem lényeges. – hátra néztem és Elijah öltönyben ült a székben.
- Nehogy már így gyere. – mondtam.
- Hová is megyünk? – kérdezte.
- Nem tudom, sportolni.
- Akkor ahhoz jó ez a ruha. – visszafordultam a szekrényhez, Elijah pedig elhagyta a szobát. Fehér térd alatti nadrágot húztam ki az összehajtott ruhák alól, amik mindjárt összedőltek, megigazítottam, de nem állt meg, így hagytam, hogy majd mikor rá érek, megigazítom. Egy fehér Nike toppot vettem ki a fiókból és egy fehér Nike pólót, zoknit. A nadrág szélén is a Nike jel volt, majd kutakodni kezdtem egy futócipőért. Egy szürkés Nike futócipőt vettem ki a szekrény aljából. A ruhákat és a cipőt is felhúztam. Adidas pulcsit vettem fel, ami szintén szürke színű. A nadrághoz pont passzol, mivel a nadrág fehér alapon szürke mintás. A hajamat kifésülöm és copfba kötöm. Egy napszemüveget veszek fel annak ellenére, hogy nem süt a nap és most még a havazás is elállt. Kinyitom, a szobám ajtaját kilépek az ajtón, Torival állok szemben, ő is most nyitotta ki az ajtaját és áll előtte.
- Te is aztán sportosan kiöltöztél. – szólt.
- Te sem mondhatod, hogy nem. – mondtam, rajta minden Adidas ruha volt, pulcsitól a nadrágig és a cipőig. Lementem a lépcsőn Rbekeha jött ki a nappaliból.
- Mehetünk? – kérdezte.
- Én készen vagyok. – mondtam.
Beültünk egy Lexus-ba ami kivételesen szürke volt és Rebekah vezette, az anyósülésre ültem, becsatoltam magamat és elindultunk. Tori valamit hátul magyarázott előre, de én csak az úttal voltam elfoglalva.

A tisztáson voltunk, amit hó fedett, Rebekah beljebb vezényelt minket és azt mondta maradjunk mögötte. Kétség kívül nem távolodtunk el mellőle. Egy birtokra értünk, ahol hó nem volt és akkor állapítottam meg miért nem. Le volt fedve ez az egész, mintha egy csarnokban lettem volna, de még is a levegőn vagyunk.
- Sziasztok! – megpördültem egy Chris-t láttuk jönni ugyan onnan amerről mi jöttünk, ő biztos nem fázik, térdnadrág és egy trikó a vállán egy nagy táska.
- Klaus? – kérdezi Rebekah, majd oda megy hozzá, Tori elém áll. A kezeimet lóbálom majd egy idő után csípőre teszem.
- Miről maradtam le? – vonta fel a szemöldökét.
- Semmiről. – legyintettem és nagy vigyor volt az arcomon.
- Elena, ne játszd itt a jót és a rosszat. Mi történt? – Tori háta mögött Klaus rohan ugyan úgy öltözve, mint Chris, tudtam, hogy játszadozni fogunk, ha így akkor legyen így. Tori ellököm, majd Klaus felé rontok. Ez egy kisebb nagyobb változás az életemben, hogy nem testnevelés órán fáradok, ki hanem egy, egyfajta sporton.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vagy. – jegyzi meg Klaus, miközben megrúgom a hasát és a földre zuhan, a hajamat eltűrőm az arcomból, majd érzem, hogy feláll és közeledik felém, mintha görcsbe rándult volna, gyomrom ereszkedek le, és a könyökömmel ütöm meg a gyomrát ahol az előbb megrúgtam.
- Na, ha előbb akarsz velem harcolni, akkor fegyverrel és ne így. Köszi. – mosolyogtam rá. – Tori visszatérve rád, majd mindent elmesélek.
- Miért van rajtad napszemüveg? – közeledik felém Chris.
- Semmiért? – ezt nem tudtam még én sem hogyan ejtettem ki, kérdést akartam feltenni vagy inkább csak kijelentettem.
- Vedd le. – nyúl a szemüveghez, de megragadom a kezét és leveszem róla. Szemüveget fogva fordulok hátra, de Klaus lép elém.
- Direkt, ugye? – kérdezem.
- Minek van rajtad? – kérdezte mogorván.
- Miért érdekel? – válaszoltam kérdéssel, megfordulok, hátha Chris nem faggat tovább, de kételkedtem, ő minden áron le szerette volna venni rólam Klaus pedig a kérdéseivel akart szembesülni a tényekkel.
- Add ide, nekem biztos jobban áll a szemüveg. – mondta Chris és bedobta a menő fiús szöveget.
- Nem adom oda. – ellenkeztem.
- Ha oda adod, leüthetsz.
- Az nekem miért jó? – kérdeztem.
- Nem tudom. - vont vállat. Kigáncsoltam, és a földre esett, de mindjárt visszaállt.
- Látod, én így is megoldom, nem kell ahhoz beszéd. – Klaus elment a hátam mögül, Rebekah-val beszélni, Tori a táska mellett ült, amit Chris hozott még. – Mi van a táskába? – mentem a táska irányába.
- Fegyverek, de azt még nem tudod használni. – kicipzáraztam és az egész táskát fából faragott karók lepték el. Kivettem egyet és, mint az álmomban forgatni kezdtem a kezemben.
- Ezeket? – mutattam a táskára. – Megoldom én, mondd hova célozzak.
- Belém biztosan nem mered állítani. – tárta szét a karját Chris.
- Ó, dehogy is nem! – mondtam, és nagy egyenes ívben eldobtam a karót. Chris mellébe céloztam elfeküdt a földön. Oda rohantam hozzá.
- Chris, Chris jól vagy? – rántottam ki a karót a mellkasából ő pedig azzal a mozdulattal levette rólam a szemüveget.
- Mit nem akarsz elárulni? – a földön elfeküdtem és a szememet becsuktam, nem mertem kinyitni. – Nyisd ki a szemed, tegnap sem tudtam bele nézni.
- Nem nyitom ki, elvakítasz a zöld szemeiddel.
- Én már el is vakítalak? – kerültem kínos helyzetbe.
- Kifolyatja a szemed a szememet. – mondtam.
- Ha már ennyire szereted nézni a szememet, akkor nyisd ki. – mondta én meg megtettem, kinyitottam a szememet, ő pedig csodálkozva nézett rám. – Tegnap nem ilyen volt. – mondta, a szemeimre mutatva.
- Nem, tegnap még – akartam mutatni a barna szememre csak, hogy nem tudtam melyik az. – barna volt.
- Tudom. – Chris elfordította a fejét, és felállt. – Klaus, ezt látnod kell. – mutatott rám. A kezében volt a szemüvegem így ki tudtam venni a kezéből. – Elena. – nevettem.
- Most mi van? – fogtam a szemüveget a szememhez tartva.
- Vedd már le, tök jól néz ki a szemed. – mondta.
- Miért, mi van a szemével? – lépett Chris mellé Klaus.
- Át változott. – közvetített Chris.
- Elena, gyere ide! – parancsolt rám Klaus. Oda mentem, mint egy ártatlan bárány, aki semmiről nem tehet. Klaus levette rólam a szemüveget és az állam alá emelte kezét felfelé tolta a fejemet. Belenéztem a szemébe. Hátra lépett. – Ez mi? – kérdezte, rám mutatva.
- Egy kisebb nagyobb változás. – jött mögülem a hang. Hátra kaptam a fejemet, Elijah. Oda lépett mellém.
- Már megkezdte az átalakulást? – meredt Klaus Elijah irányába.
- Amint látod.
- De az nem lehet. Mióta van álmod, arról, amit meséltetek?
- Egy-két napja, de ma részletesebben megmutatta magát.
- Hogy érted? – kérdezte Klaus.
- Holnap lesz, az utolsó álma. – motyogta Elijha mellőlem.
- Mi, milyen álom? – avatkozott be Tori, Chris megfogta a vállát és elvezette valamerre, beszélgetni.
- Elijah, azt gondolod holnap lesz az utolsó? - kérdezte Klaus.
- Igen, azt, láttam az álmát. – mondta.
- Mi? Te benne voltál az agyamban? Azt hogyan?
- Elena, most ne ezzel törődj. Láttam – fordult Klaushoz. – és tudom, hogy holnap lesz az utolsó napja ennek.
- Holnap akkor hová is vezet az utunk? – vonta fel a szemöldökét.
- Beacon Hill-be kell mennetek. – mondta és lelépett. Körbenéztem és nyoma sem volt, hogy Elijah itt járt.
- Drágaságom, - kezdte Klaus öntelt mosollyal az arcán. – holnap el kell jönnöd velem.
- Hova? – kérdeztem, Klaus megfordult és sétálni kezdett. – Hova kell mennünk? – tettem fel a kérdést ismét.
- Beacon Hill.
- És még is minek?
- Megkeressük az álmod. – fordult meg és tovább sétált. – Ja, és még valami. – fordította el a fejét. – Torit most elviszem, Chris-el fogsz maradni. – nem feleltem, mert nem tudtam volna mit mondani.
Chris lépett ki Torival egy helységről, Tori Klaus mellé futott, Chris mellém állt.
- Mit is fogunk csinálni? – kérdeztem.
- Kicsit rá segítünk a tornádra.
- Ó, én nagy vagyok tornában. – jelentettem ki egy nagy mosollyal.
- Gondolom mennyire vagy jó. Itt a hajlékonyság számít a te esetedben. – csípőre tette a kezét.
- Hajlékony vagyok.
- Rendben elhiszem, akkor majd utánoznod kell.
- Így fogsz tanítani? Hát, legyen. – mondtam és én is csípőre tettem a kezem.
- Úgy sem fogsz utolérni. Egyensúlyozni tudsz?
- Nem próbáltam még. Te amúgy, mi vagy? – kérdeztem meg tőle.
- Milyen, természetfelettit?
- Igen.
- Vérfarkas vagyok. – a lábaimat néztem. – Miért?
- Csak, kérdeztem, érdekelt.
- Nem láttál még természetfeletti igaz? – emelte fel államnál az arcomat.
- Nem, nem láttam még. – mondtam, Chris hátat fordított nekem és a csarnok végébe ment. Utána mentem. – Mit csinálsz? – kérdeztem és megfogtam a vállát, megfordult.
A szemei élénk zölden világítottak, a fogai helyére agyarak nőttek, ujjai végén karmok voltak.
Megfogtam az arcát. – Nem is nézel ki olyan rosszul. – mosolygott egyet és egy pillanat alatt emberré vált.
- Én ilyen vagyok. – mondta és megfogta a kezemet, húzott maga után.
- Tudok én is menni. – elengedte a kezemet és a táskánál voltunk már. Kivett belőle pár karót. – Ezek mihez kellenek? – mutattam rájuk.
- Egy kicsit gyakorlunk. – előttem ment. – Nem jössz? – fordult meg. Utána mentem.
Egy folyóhoz értünk. Át mentünk a hatalmas hídon és a mellette lévő füves területen sétáltunk, amit belepett a fagy és a hó.
- Most hol is vagyunk? - szólaltam meg egy órányi hallgatás után.
- Amint látod a régi hídnál. – kinéztem Chris mögül és magam előtt a távolban volt a híd, amiből már csak az alján lévő fa rudak helyezkedtek el.
Közelebb értünk, Chris felállt a hídra. Az eleje tény, hogy fából volt, de a közepe már erősebb
rudakból állt. – Jössz? – kérdezte és a kezét nyújtotta. Elfogadtam a kéznyújtást és mentem Chris után, lenéztem és a folyó sodrását lehetett látni.
- Nem fagyott be? – kérdeztem a folyóra nézve.
- Ez a legerősebb hidegben sem fagy be. – mondta. – De most ne erről beszéljünk, kicsit csúszik, de ne foglalkozzunk vele, először is utánam jössz, majd ugrálnod kell kicsit. – teljesen komolyan mondta, de még mindig nem hittem el, hogy ezek között a nagy hézagok között majd én fogok neki ugrándozni. A túloldalán ment, én meg nagy szemekkel néztem rá és a fejem tetejére toltam a szemüveget, és kikerültem a fadarabot, ami a rúdra volt dobva majd át keltem ezeken a szörnyűséges akadályokon. – Rendben, ez eddig még ment, most úgy kéne csinálnod, hogy az elsőre rá lépsz, - mutogatta. – és tovább mész a többin, aztán gyere vissza és a csarnokhoz megyünk. – persze ezt is teljesen komolyan mondta én meg megtettem, rá álltam az első gerendára majd tovább ugrándoztam és a végére értem.
- Vissza nem megyek, vagy te jössz ide, vagy pedig itt maradok és vissza találok egyedül.
- Ha tudod az utat, akkor nem megyek át arra a félre.
- Mondjuk, tudom az utat, de jobb lenne, ha te is erre jönnél. – zsebre tettem a kezeimet.
- Istenem! – hallatszott el a szájából a szó. Át ugrándozott a gerendákon, és ott is termett mellettem.
Mikor visszaértünk a fedett csarnokhoz egy fekete terepjáró várt minket. Chris oda ment és bele dobta a táskát. Az autóban nem láttam senkit és semmit, míg meg nem mozdult és kitolatott.
- Ki ült benne? – kérdeztem.
- Neked aztán tényleg vannak kérdéseid. – csodálkozott.
- Tudom, hogy vannak, de egyszerűen semmit nem mondanak, akkor miért ne kérdezhetnék?
- Velem jössz haza. – mondta és elindultam utána. Futnom kellett, hogy utolérjem, mert eltávolodtunk.
- Igenis, főnök. – mosolygott és felcsillantak fehér fogai. A csarnok másik felébe értünk ahol egy hatalmas ajtón kellett átmenni egy parkoló helységbe, ahol több platós autó és másfajta teherautók álltak. – Ez meg mi? – néztem körbe.
- Amint látod parkoló.
- Mindig is itt ált az erdő közepén? – tettem szét a karomat.
- Többnyire, amióta ismerem ezt a terepet az óta biztosan itt áll. – Chris egy fehér platós Nissan Navara mellé állt. Kinyitotta az anyós ülés felöli ajtót, beültem ő pedig becsapta az ajtót. Másik oldalon ő is beszállt.
- Neked nem mondták még, hogy idegenek autójába nem ülhetsz be? – nevetett.
- De, biztosan mondták. Ezek szerint már párszor megszegtem ezt.
- Miért?
- Nem csak te vagy számomra idegen. – mosolyogtam. – Hány éves vagy.
- Húszon egy. – néma csend lett. – Katerina-val mikor futottál össze? – tette fel a kérdést, amire választ várt.
- Akkor hány éves is vagy? – elcsitultunk és a házunk garázsa előtt fékezett le. Kiszálltam, becsuktam az ajtót, Chris lehúzta az ablakot.
- Több mint te, elhiheted. – kacsintott rám. Befelé vettem az irányt, becsaptam magam mögött az ajtót. Tori szaladt le a lépcsőn.
- Hát te? Meg is érkeztél? Ki hozott haza? – tényleg? Hangzott volna ki belőlem ez a szó.
- Hát, én. Igen, végre itthon. Chris. – és azt hiszem, minden kérdésre válaszoltam. Kikerültem Torit az első lépcsőfokon állva és felfutottam a szobámba. A szekrényemet támadtam meg, és azzal a lendülettel a pizsamáim felé fordultam, egy rövid szürke fehér madzagú nadrágot, és egy szürke pizsama trikót vettem ki. Az órámra néztem és még csak 15:29-et mutatott. A fürdőbe mentem és letisztítottam az arcomat ledobtam a ruháimat és egy habos fürdőt vettem.

A tükör előtt állva, gondolkodtam azon, hogy ilyenkor pizsama? Minek?
Kinyitottam az ajtót, ahonnan kisebb fajta gőz lepte be a szobámat. Az ágyamra ültem, betakaróztam és a naplómat vettem elő.

Kedves Naplóm!
Ki vagy már tőlem, ahogyan mindig azzal jövök feléd, ami rossz. De mivel mással már nem is törődőm, így hát csak ezek vannak velem.
Maradjunk, annál, hogy egyrészt azt sem tudom kit szeretek, Damon vagy Elijah, Elijah vagy Damon? Na, jó inkább, hagyjuk ezt. Van egy álmom, egy valamilyen Vadászi álom, amit csak én bírtam ki eddig és nem haltam meg. Félek a mai álmomtól, mivel ez valamelyest befejező álom. Holnap Klaus valami helyre akar vinni, Beacon Hill-be. Kicsit félek a holnaptól.

Többnyire mást már nem tudtam nagyon beleírni. Más nem nagyon történt velem, vagy is történt, csak arra úgy is fogok emlékezni, és leírni már nem lényeges. Ahogy forgattam a naplómat a kezembe, megnéztem milyen hónap, nap van. December 22. Három nap múlva karácsony? Esett le az állam. Megcsörrent a mellett lávő telefeon.
KATHRINE
Szia, Elena. Nincs kedved valamelyik nap eljönni velem vásárolni? Estleg körbenézni?
Üdv: Kath
Visszaírva csak annyit írtam neki: Szia Kath, elmegyek veled, holnap nem jó. Viszont az után már lehet szabad leszek. Persze, ha nem terveznek nekem valami plusz elfoglaltságot!
Lényegében, igazat küldtem neki, miszerint, minden nap mások tervezik meg a napjaimat. Kopognak az ajtómon.
- Gyere! – szóltam neki. Stefan jött be egy nagy pohár rostos barack lével.
- Azt mondták szeredet. Remélem is. – tette le az éjjeliszekrényre, majd leült az ágyra.
- Igen, szeretem. – felemeltem a poharat és kortyoltam belőle párat.
- Milyen napod volt? – egy fura nézéssel azt mondtam neki:
- Zseniális.
- Förtelmes igaz?
- Aha. – bólintottam.
- Én, most megyek. – mutatott az ajtóra.
- Oké. – kinyitotta az ajtót majd mikor kiment maga után becsukta. Az órára pillantottam, 16:31. „- De nem telik az idő!" – mondtam magamba. Kitakaróztam és az ágy alól a mamuszomat kotorásztam elő. Felvettem és egy fekete kisebb fajta köntöst is magamra tettem. Lementem a lépcsőn, irányomat a konyhába vettem. Rebekah ült a pultnál kezében egy boros pohárral.
- Veled meg mi történt? – támaszkodtam a pultnak és vele szembe néztem.
- Nem sok minden. – mondta és egy könny csordult ki a szeméből.
- Rebekah, mi van veled? – kérdeztem egyre jobban a szemébe nézve.
- Elijah, mondta az álmodat. – elhallgatott.
- Direkt nem beszélsz te sem, mint ők. Vagy tényleg ennyire sokat ittál. – vettem fel az üveget megfordultam és levettem egy poharat a szekrényből és Rebekah-val szembe ültem le a bár székre.
- Azt mondták, - kezdte el sírva mondani. – lehet nem éled túl.
- Rebekah, eddig sem haltam meg, amint látod, itt ülök veled teljes egészemben.
- Az lehet, de a mai álmod rossz lesz.
- Velem együtt akarsz meghalni? Aludj akkor velem. – kicsit dühös voltam.
- Ne mondj ilyeneket. – felvette a poharat és elindult a szobája felé. Utána mentem, de inkább az én szobámat választottam, felvettem a telefonomat, ami az ágyon volt és lerontottam a konyhába.
ELIJAH
Kicsörög a telefon.
- Helló. – szólt bele Elijah.
- Mi a francnak mondtad neki az álmot? Kikészült. Te sem vagy normális, pedig még azt hittem... - elhallgattam, belevágott a szavamba.
- Elena, elmagyaráznád miről is beszélsz? – feszült meg a hangja.
- Rebekah, nem is tudtam, hogy ilyen érzelmes, minek mondtad neki az álmomat?
- Én nem mondtam neki semmilyen álomot.
- Még is a nevedet kürtölte. – veszekedtem.
- Kétlem. De mindegy is, nem mondtam neki semmit, ha csak nem Klaus említett neki valamit, nem rég jött el tőlünk.
- Most erre nem tudom, mit mondjak. – húztam fel a szemöldökömet.
- Vagy kideríted mit és ki mondta neki, vagy én megyek oda.
- Elég leszek ehhez én is. – kinyomtam a telefont a pultra tettem és néhány pohár bort lehúztam a torkomon. Felszaladtam és bementem Rebekah szobájába, az ágyon feküdt. – Ki mondta ezt neked?
- Elijah.
- Elijah, azt mondta Klaus.
- Reggel Damon mondott valami álmot, Elijah pedig nem szólt semmit, így hát Klaust kértem meg, hogy beszéljen.
- Ó jesszus. Ne törd magad ezen, nem lesz semmi baj. – mondtam. Rebekah elfordult tőlem. Kimentem a szobából, Tori szobája ajtaja viszont résnyire ki volt nyitva, a szekrénye tükreiből lehettet látni mit, csinál, így hát belestem. Pedig pont nem vagyok az a fajta. Ahogy láttam egy fekete hajú srác van nála, hunyorítani kezdtem jobban lássam. Damon. Nem, az nem lehet. Jobban szemügyre vettem, felcsillantak neki a kék vadító szemei. De ez bizony Damon.
Halkan besurrantam a szobámba és lepihentem, nyugovóra akartam térni, de ettől még jobban nem tudok. Miért pont Tori? De Damon? Egyre jobb és jobb.