Reggel mielőtt az órám megszólalt volna felkeltem. Elmentem a fürdőbe és, mint minden reggel megcsináltam a teendőmet. Fogmosás közben viszont észbe kaptam, hogy ma nem kell menni suliba. De ha már elkezdtem, akkor már be is fejezem, amit csinálok. Visszamentem a szobába és az óráról kikapcsoltam az ébresztőt. Visszaaludtam.
Pislogtam, és megtöröltem a szemem, az órám 9:00 –át mutatott. Elmentem az ablakhoz és felhúztam a redőnyt. Arrébb léptem a szekrényemhez, kinyitottam és kivettem a legfelső nadrágot, ami egy fekete színű farmer volt, levettem a pizsamát és felhúztam a nadrágot. A kék hátul hosszabb pólót leakasztottam a fogasról, majd ezt is felhúztam és egy fekete bőrdzsekit dobtam az ágyra. A szekrény aljából kivettem, hát nem a kedvenc, de az egyik legjobb bokacsizmámat. Barna a színe és felül le lehet tűrni a szárát. Az ágyra ültem és próbáltam magamra húzni a csizmát.
- Neked rég a suliban lenne a helyed. – jött be Adrian.
- Már megbocsáss, de ma nem kell menni. – mondtam mire bele tudtam tuszkolni a lábam a csizmába.
- Én megyek az egyetemre, te meg akkor mit is csinálsz ma? – kérdezte az ajtófélfának támaszkodva.
- Egyelőre még nincs semmi dolgom, aztán majd elmegyek itthonról.
- Hová mész? – kérdezte és mutogatott.
- Torinak lesz névnapja és elhívott. De előtte még Rebekahval megyek vásárolni. – felálltam és becsuktam a szekrény ajtaját. Kihúztam a komódnak a fiókját és kivettem belőle egy barna táskát.
- Ki az a Rebekah?
- Menj az egyetemre. Szia. – intettem neki, mire bedurcizott és elment. – Ezt nem hiszem el, tegnap még nem is érdekelte a dolog ma meg már faggatni kezd. – igen, mint mindig magamnak fecsegek. Elmondom saját bánatom saját magamnak. Beléptem a fürdőbe és csináltam egy nem feltűnő sminket magamnak. A fiókból kiszedtem a rendes szemüvegnek látszó szemüveget, amit a fejemre feltoltam. Kifésültem a hajam és leengedve hagytam. A telefonom a párnám alatt rezgett. Tori hívott. Amit mindjárt fel is vettem.
- Szia. – köszöntem a telefonba. – Boldog névnapot!
- Szia, Elena köszönöm. Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, mikor akarsz jönni?
- Amúgy nem rég keltem, szóval arra gondoltam, hogy majd olyan délután öt-hatfelé elmegyek, ha az úgy jó.
- Persze, nekem megfelel. Rebekahval mi van?
- Nem tudom, miért?
- Nem úgy volt, hogy ma vele mész vásárolni?
- De csak, még nem hívom fel. – mondtam és mélylevegőt vettem.
- Elena, valami baj van? – kérdezte Tori.
- Dehogy is, nincs semmi. Most leteszlek, ha nem baj.
- Nem dehogy, szia. – letettem. Felfogtam a táskám az éjjeli szekrényemből kivettem a tollam és a naplómat, amit bele tettem a táskába és a telefont is. A fejemről a szemem elé húztam a szemüveget mintha tényleg szemüveges lennék. A táskát és a kabátot felkaptam majd leszaladtam a nappaliba, ott ledobtam a dolgaimat, amik széthullottak a levegőben és elmentem a konyhába. A szekrényből kivettem a kávéporomat és a kávéfőzőbe tettem, majd a pultra ültem és megvártam, míg a kávé lefolyik. Kiöntöttem a csészémbe a forró kávét és a pulthoz vittem. A nappaliba mentem, a táskámból kiszedtem a telefont és felrohantam a kis lapért amin Rebekah telefonszáma van.
Visszaültem a székemre, és amíg a kávé kihűlt addig felhívtam Rebekaht.
- Halló. – szólt a telefonba.
- Szia, Rebekah!
- Ó, Elena. Mondjad!
- Mikor érsz rá?
- Menni akarsz vásárolni?
- Többnyire.
- Rendben, egy olyan húsz perc múlva a kávézóban? – kérdezte.
- Melyikben?
- Amerika.
- Rendben, elmenjek eléd? – kérdeztem.
- Nem kell, elvisznek, és akkor onnan már megyünk.
- Jó ötlet. Akkor hamarosan találkozunk.
- Várom, szia.
- Szia. – elköszöntünk és kinyomtam. Beleszürcsöltem a forró kávéba. Éreztem a torkomon, hogy ki tudott volna égni a nyelőcsövem. Az ízét nem éreztem, mivel a nyelvemet leégette. A nappaliba mentem és elraktam a telefont a táskámba, visszamentem a konyhába és visszaültem. Kicsit vártam hátha kihűl, de még mindig forró volt.
Leakasztottam a slusszkulcsot. Kimentem és magamra húztam a kabátot, a táskát pedig a vállamra raktam. A felemeltem a garázsajtót és bementem, kinyitottam a kocsit majd beültem. Kicsit hideg volt a kocsiba, ezért feltekertem a hőmérsékletet. A kulcsot előkerestem a táskából és kinyitottam a kaput ami kicsit lassan ment. Kitolattam és megvártam, míg visszamegy a helyére a kapu. Elindultam a kávézóba.

Az ajtó előtt parkoltam le. Kiszálltam a kocsiból és bezártam. Láttam Rebekaht, az ablaknál ült. Bementem a kávézóba, előttem a pult volt, ahol lehetett kérni bármit. Körülöttem asztalok és székek. Elmentem az ablakhoz Rebekah felállt, megöleltük egymást.
- Szia, késtem?
- Szia, dehogy is. Nem rég értem ide. – megnyugodtam.
- Rendben, kérünk valamit vagy, menni akarsz? – kérdeztem.
- Nekem mindegy, mennyi idő van?
- Fél tíz. – vettem elő a telefonom.
- Te szemüveges vagy?
- Nem, nem vagyok az, ez egy ilyen divat szemüveg.
- Azt hittem. – mondta és a kezét a mellkasára tette. – Szerintem elindulhatunk.
- Rendben. – felvettem a táskát és kimentem a kávézóból.
Beültünk a kocsiba.
- Kapcsolhatok rádiót? – kérdezte Rebekah.
- Ha a bokszot kinyitod, ott vannak lemezek, azt is berakhatod.
- Oké. – mondta és behelyezett egy lemezt a lejátszóba és feltekerte a hangerőt. A belvárosba kellett menni az üzlethez. A közelben van egy parkoló oda lehajtottam, lehalkítottam a zenét.
- Megérkeztünk. Ez a bolt az. – mutatattam a téglás épületre.
- Akkor én bemegyek. – mondta és kiszállt a kocsiból. Leállítottam a motort és a táskámat, amit a hátsó ülésre dobtam.
Besétáltam az üzletbe. Szokásos, barna régi fal, ami nekem tetszik, mivel imádom a régi dolgokat, a pénztár és a csomagoló pult pár méterrel volt az ajtóhoz. Egy fél ovális kört alkotott, ami elválasztva volt az egész szobától. Kikerültem ezt a falat és Rebekaht kerestem. Körbenéztem, persze, hogy a hosszú ruháknál találom meg.
- Rebekah, olyan szép alakod van. Miért akarsz itt ezeknél a ruháknál – mutattam a ruhasorra. -, lenni és válogatni? Ott van a te sorod. Nézz ott ruhát magadnak. – mutattam a rövid ruhák felé.
- Jól van, na. Csak szeretem a hosszú ruhákat.
- De Rebekah, nem esküvőre mész. – úgy beszélgettünk egymással, mintha már ezer éve ismernénk egymást.
- Igazad van. – durcásan oda sétált a rövidebb ruhákhoz én leültem arra a székre ahol tegnap is ültem és vártam mikor jön a ruhákkal. Elővettem a telefonomat és közben Caroline -al írogattam Facebookon.
Szia. – üzentem én.
Szia, mit csinálsz?
Rebekahval vásárolok. Te?
Itthon ülök és várok valamire.
Mire?
Talán egy szerencsére, fogalmam sincs... Végig unom ezt a napot, hamarosan megyek Torihoz. Szóval készülődök, szia.
Szia. – köszöntünk el egymástól üzenetbe, mire láttam, Rebekah legalább nyolc ruhát visz a fülkébe.
- Ezt mind felpróbálod? – kérdeztem a ruhákra mutatva mire ő mérgesen elhúzta a függönyt és rá vágta:
- Igen! – visszamentem a helyemre és már kint is volt Rebekah.
- Már készen vagy? Igaz, igen készen. – a ruha, ami rajta volt egy fehér színű térd feletti, amin fekete rózsák voltak, a bal vállán és a derekánál pedig egy fekete hosszú csík.
A magas sarkú szintén fehér, ami kicsit túl sok volt.
- Na, milyen?
- Ez száz százalék nem a te stílusod. Nem áll jól ne haragudj, ez kimondottan barna bőrűeknek áll jól. Te meg, úgy, mint én eltűnsz a fal mellett. – visszament a fülkébe, elhúzta a függönyt. Én addig vártam ismét, míg nem jön. Pár perc múlva kijött ismét egy ruhába, ami tényleg az ő stílusa. A cipője fekete magas sarkú, amiben a lába kiemelkedhetett, a szoknya alsó része fekete és hátul hosszabbított és fodros, a melli része fekete alapon gyöngyök voltak, olyan mintha rá lenne ragasztva.
- Ezt én viszem. – jelentette ki.
- Szerintem is vinned kell.
- Átöltözök, visszavinnéd a ruhákat? – nyomta az összes ruhát a kezembe.
- Hogyne. – mondtam és elmentem a ruhákhoz, majd felakasztottam őket. Elsétáltam a kasszához és ott voltak egy csomóban felakasztva sok fülbevaló és nyaklánc, karkötő. Levettem egy halálfejes fekete fülbevalót.
- Adhatok ehhez a ruhához egy táskát? – mutatott mellém, hátra fordultam és ott volt Rebekah.
- Igen, legyen szíves. Megnézném milyen. – mondta Rebekah.
- Ilyen csillogós van hozzá, tetszik? – kérdezte az eladó, aki kedvesen mosolygott ránk.
- Igen, elcsomagolná, elviszem.
- Persze. – mondta, Rebekah a pultra rakta a ruhát és a cipőt. A hölgy elővett egy nagy dobozt, mint mindig. Beletűrte a ruhát rárakta a cipőt és a hozzá valókat.
- Nézd Beka, találtam a ruhához egy fülbevalót. Kéred?
- Juj, de jól néz ki. – mondta.
- Elnézést. Ezt még elvinnénk.
- Rendben. – ezt én fizettem a csomaghoz rakta, Rebekah levette a pultról a szatyrot és a benne lévő dobozt. Kimentünk az üzletből és a csomagtartóba pakoltuk a táskáinkat. Beültünk visszakapcsoltuk a zenét és visszamentünk a kávézóba. Az első lámpánál pirosat kaptunk, ezért kicsit várakozni kellett. Majd ismét elindultunk és leparkoltam. Beültünk a szokásos helyünkre, legalábbis Torival az a helyünk a sarokban.
- Mit hozhatok a hölgyeknek? – jött a pincér, aki nem a megszokott volt.
- Nekem egy Gíroszt, ha lehet. Rebekah te mit kérsz?
- Én is egy Gíroszt kérnék, köszönöm. – felvették a rendelést, és elment a pincér.
- Tetszik a ruhád? – kérdeztem.
- Igen, tetszik, nagyon szépet választottunk! – a pincér megjött és pitában volt a gíroszunk, ami isteni volt.

Kimentünk a parkolóba.
- Hamarosan jönnek értem. Nyugodtan haza mehetsz, Torinak pedig boldog névnapot.
- Haza vihetlek. – ajánlottam fel.
- Nem, köszönöm. Jönnek értem. Kedves vagy. – mondta és mosolygott
- Tényleg haza vittelek volna. – támaszkodtam a nyitott kocsiajtónak. Majd a távolból megjelent egy fekete kocsi, ami hatalmas volt. Megállt.
- Látod, itt is vannak. – oda jött hozzám és megölelt. – Köszi, ezt a csodás napot.
- Nincs mit Rebekah, bepótolhatjuk.
- Örülök. – most engedett el az erős szorításából. – Szia, Elena!
- Szia. – ültem be a kocsiba. Vártam mire elmegy a kocsi mögöttem és kitolathassak. Erre megcsörren a telefonom.
- Adrian. Mit akarsz? – kérdeztem.
- Elena, csak annyit, hogy James-el vagyok autót nézni, nem megyek Torit köszönteni.
- Valahogy gondoltam, hogy nem jössz el velem. – a visszapillantóba néztem és láttam, hogy kitolathatok. Szép lassan kitolattam és pirosat kaptam, előttem Rebekahék kocsija volt, legalább is azt hiszem. – Milyen kocsit?
- Venni akarok a Mini helyett egyet.
- De a Mini az enyém és nálam van.
- Tudom, de csak nézni jöttem. – mondta én meg kinyitom a telefon és le is halkítottam, a zenét nagyobb fokozatra tekertem, és kicsit kikapcsolódtam.
- Még hogy az én kocsimat akarja eladni? Nem hiszem el. – mondtam magamban beszélve. – Egyszerűen ilyen nincs. – már elterveztem a mai napot erre ő a kocsimat szerzőzteti.
- Basszus Elena! Nyugi, magadban beszélsz! – nyugtatgattam magam. Befordultam az utcánkba és a bejáratnál állt ismételten egy fekete kocsi. Mivel ott parkolt előttünk nem tudtam oda menni, inkább elé hajtottam. Kicsit félve szálltam ki a kocsiból, majd bezártam az autót. Bementem a kapun és hátulról megszólalt egy hang.
- Elena? – kérdezte.
- Igen. – nem fordultam meg.
- Vagy Katherine?
- Kicsoda? – fordultam meg. Egy férfi állt előttem tetőtől talpig szürkés öltönyben. Bőre színe ismét fehéres és egyáltalán nem volt valami idős, maximum harminc lehet. A szeme színe barna, nagyon sötét barna, világos barna haja szó szerint világított.
- Am, kiről beszél?
- Be sem mutatkoztam. Elijah Mikaelson vagyok. – nyújtott kezet.
- Helló, Elena Pierce.
- Pierce? Kicsit furcsa nekem ez, nem lehetséges Damon. – szólt egy embernek, vagy nem tudom, mivel nagyon nem láttam senkit. – Damon. – ment a kocsihoz és nyitotta ki a kocsi ajtót.
- Na! Mondd! – szállt ki feketébe a másik férfi, aki biztosan Damon lehetett. A haja színe is fekete, az egész ember feketében állt a kapunál. A bőre neki is fehér, ezt furcsálltam a szemét nem láttam mivel napszemüveg van rajta, amikor nem is süt a nap.
- Mit keres ez itt? – mutatott rám Damon.
- Már elnézést, de itt lakom. – mondtam.
- Damon, húzd vissza magad.
- Na, jó, minek jöttek ide? Zaklatni? Mert ne haragudjanak, nem érek rá. – csuktam rájuk a kaput.
Bementem a házba és ledobtam a cipőmet, felfutottam a szobámba, majd átöltöztem egy kék inget vettem fel és egy fehér nadrágot, a szemüveget letettem helyette egy nyakláncot cseréltem. Egy fekete VTY márkás cipőt húztam fel. Most kabátot nem húztam, a leengedett hajamat most felkötöttem egy copfba. Lefutottam és kimentem az utcára, Elijah és Damon még mindig nem ment el. Kimentem és a kocsi motorháztetőjéhez támaszkodtam, nem tudtam felülni rá mivel túl magas volt.
- Megmondanák, hogy mit keresnek itt? – kérdeztem tőlük, miközben a telefonomat és a kulcsaimat szorongattam a kezembe.
- Téged keresünk! – jött oda Eliajh.
- Engem? Minek? – nem álltam le a kérdezéssel.
- Azt majd elmondjuk, most még nem mondhatunk el semmit, de ha megkérhetlek, tegeződjünk.
- Rendben. – megszólalt a telefonom. – Tori?
- Szia, mikor jössz?
- Indulhatok most is.
- Rendben, van egy jó hírem.
- Mi az?
- Juj, álarcot kaptam.
- Tényleg? – tettem úgy mintha tényleg örülnék neki.
- Igen. Akkor várlak. – és letette.
- Figyeljetek, nekem mennem, kell. Szóval vagy elmondod, hogy minek kell ennyire titkolni ezt a valamit, mikor engem kerestek hozzá. De ti tudjátok, mit csináltok.
- Mehetünk utánad?
- Hagyatok már. – ugrottam be a kocsiba, miközben Elijaht láttam Damonnal beszélni.
Beindítottam a kocsit és elvezettem Toriékhoz.

Becsengettem és az ajándékot kivettem a kocsiból. Tori nyitott ajtót.
- Szia! – ölelt meg.
- Szia. Majd bent adom oda az ajándékot. – mondtam Torinak, mert láttam az arcán, hogy rá izgult az ajándékra. Bementünk a házba és Tori felszaladt, miközben én kinyitottam az ajtót és kinéztem, hogy itt vannak-e. Nem láttam kint senkit.
- Elena, micsoda meglepetés! – furdaltam meg, és előttem ált Mary, Tori anyukája, aki a kezében szalagokat fogott.
- Csókolóm, Mary néni! Igen, itt vagyok, amint látja.
- Remélem, sokáig maradsz, mert egy kis bulit csapunk. – mondta mosolyogva.
- Nem hinném, - néztem a faliórára. – mivel még kell egy kicsit beszélnem az új osztálytársakkal, hogy mi is lesz holnap.
- Te tudod Elenám, hogy mit csinálsz. – mondta és kikerült, majd át ment a nappaliba. Felfutottam Torihoz.
- Szia! Na, mit hoztál? – köszönt izgatottan.
- Tori, milyen vagy. Még a végén meggondolom, hogy oda adjam-e. – oda adtam az ajándékot és persze, mindjárt kivette belőle a fényképtartót.
- Ez, de jó, főleg azért, mert sok közös képünk van, és most bele tudom rakni. – oda tette az asztalra és a képeket levette a polcáról, majd belerögzítette a sok képet a képtartóba.
- Tetszik? – kérdeztem mire ő már a falra rögzítette a képeket.
- Igen. Van benne még valami? – hajolt a táska fölé. És kivette a dobozt. – Ebbe mi van? – kérdezte és kinyitotta. – Juj de gyönyörű. – fogta meg a kék köves nyakláncot és fülbevalót.
- Tudtam, hogy tetszeni fog.
- Tudod, hogy szeretem a kéket.
- Tudom hát.
- Voltál vásárolni az új csajjal? – Torinak van egy erkélye. Fehér függönye volt éppen kirakva. Tori a polcra tette nyitottan a nyakláncot és a fülbevalót a dobozzal együtt.
- Igen voltam. – kinéztem az ablakon és láttam, hogy az autóm előtt Elijah Mercédesze parkol. Damont láttam az autóban ülni, Elijah pedig kiszállt és a kerítésnek támaszkodott.
Megfordultam.
- Milyen ruhát választott magának?
- Nem tudom, valami csillogósat. Nekem tetszik. – Tori lefeküdt az ágyra.
- Gyere. – csapkodta meg az ágyat, vele szembe feküdtem és beszélgettünk kicsit. – Csillogós?
- Igen, itt a felső része.
- Már tudom melyik az, azt én is néztem. De én magamon nem tudtam elképzelni.
- Gondoltam, mivel azt nem vitted be a fülkébe. – nevettünk.
- Hát igen. – mondta és Mary bejött a szobába.
- Megzavartalak titeket? – kérdezte.
- Nem anyu, de mit szeretnél? – szólt kicsit flegmán Tori.
- Gyertek le, meghoztuk a tortát.
- Rendben. – lefutottunk az étkezőbe. A fal fenyő lambériával van beburkolva, az asztal éger színű, ahogy a székek is. A szoba jobb oldalán található egy tálalószekrény. Mary behozta a sütiket és a tortát. Leültünk, a torta kívülről fehér és szív alakú, belül meg van tömve csoki krémmel. Legalább harminc darab mignon sütemény volt a tálcán, és a torta amiből kaptam egy szeletet. Finom volt, nekem viszont kicsit édes, de azért meglehetett enni.
- Ez finom. – mondta Tori.
- Nekem kicsit édes, de az. – mondtam és az ablakon pont ki lehetett látni. Még mindig ott állt a kapunál Elijah.
- Figyeljetek lányok. Ki megyek, megkérdezem, hogy ez az ember miért áll itt.
- Ne, Mary néni. Ne menjen! – mondtam és megállt.
- Miért? – kérdezte.
- Mert nem éri meg.
- De engem zavar.
- Gondolom. – felálltam, és kicsit eltolódott a szék.
- Hová mész? – kérdezte Tori miközben én arrébb álltam.
- Elmegyek haza.
- Miért?
- Mert még kell beszélnem Rebekahval és Adrianel.
- Kár, hogy csak eddig maradsz. – sajnálkozott Tori.
- Ne haragudjatok, de én most megyek. – kimentem az étkezőből és az előszobába kötöttem ki.
- Szia, Elena. Majd holnap beszélünk.
- Rendben, sziasztok. – kinyitottam az ajtót és próbáltam becsukni, de egy kéz visszaszorította.
Hátra fordultam.
- Egyrészt nem öleltük meg egymást, másrészt, köszi, az ajándékot és mit kell vinni holnapra?
- Egy, igazad van. – megöleltük egymást. – Kettő nincs mit, három én csak egy táskát viszek, reggel veszek valami üdítőt, aztán elmegyek suliba.
- Autóval mész?
- Nem tudom, hívjalak fel? – kérdetem tőle.
- Felhívhatsz.
- Akkor majd velem jössz rendben? – elhúztam magamat a szorításából és kimentem a kapun. Elijah, a téglának volt támaszkodva. – Minek vagy még mindig itt? – nem szólt, beültem az autómba és lassan elindultam az utcán. Kifordultam és láttam a fekete Mercédeszt utánam jönni. – Remek, ez is itt van. – mondtam magamnak és bekapcsoltam a lejátszót. Az autómba, mint mindig dübörgött a zene, igaz én így szeretek vezetni.
Most vettem észre, hogy a telefonomat itt hagytam bent az autóba. Csoda, hogy nem kerestem. Befordultam az utcánkba és leparkoltam, ismét elém ált Elijah.
Kiszálltam egy kicsit dühösen. Elijah és Damont is láttam kiszállni, becsaptam az ajtót és lezártam az autót.
- Na, jól van ám! Most remélem, elmondjátok, hogy mit kerestek itt, mert kicsit idegesít ez az egész. Minek koslattok utánam? Már zavar, mit akartok?
- Jó elmondjuk, de senkinek egy szót se róla. Rendben? – ált elém Elijah, majd visszafordult és elment a csomagtartóhoz.
- Rendben. – mondtam és a kapunak támaszkodtam, ami kényelmetlen volt, hiszen hideg is volt a vas és szúrt is. Ezért inkább visszaálltam normál helyzetbe.
Damon állt mellettem.
- Elnézést. Nem mutatkoztam be. Damon Salvatore vagyok.
- Valahogy gondoltam.
- Oké. – szerintem látszott rajtam, hogy nem érdekel a dolog. Elijah lecsapta a csomagtartónak a tetejét. Kivett egy nagy fehér dobozt. Ismét elém állt.
- Ezt a dobozt tedd a szekrényed aljába, legalább is olyan helyre ahol senki sem fog nézelődni.
- Mi van benne? – kérdeztem.
- Ne nézd meg péntek estig.
- Péntek estig? Mi lesz akkor? – kérdeztem.
- Ne kérdezősködj, Elijah jönnek.
- Tedd azt, amit mondtam. – beültek az autóba és elhúztak.
Bementem a házba, letettem a kulcsaimat a kulcstartókra. Felmentem a szobámba, levettem az ajtónál a cipőm. Bementem a fürdőbe és a gardróbba betettem a nehéz dobozt. Megálltam a tükörnél a pultnak támaszkodtam. Kicsit néztem magam, hogy ismét mibe keveredtem. Vagy mibe fogok?
Visszamentem a szobába és leültem az íróasztalhoz. Elővettem a táskából a naplómat és a tollat. Fogtam a fejem, mit is tudnék írni mára?

Kedves Naplóm!
Hogy ma mi történt velem? Huh, tényleg tudni akarod?
Rebekahval elmentem vásárolni egyet, ami persze jó volt, mert tényleg semmi rossz nem történt. Haza jöttem készülődni, hogy megyek Torihoz. A kapunk előtt két fickó állt és engem kerestek. De nem mondták meg, hogy miért is kellek. Egészen Toriékig követtek. Nem féltem, nem volt valami nagy félelem érzetem. Egyszer se éreztem azt, hogy félnem kéne. Amikor haza értem adtak egy dobozt, amit nem értek, péntek estig olyan helyen kell tárolnom, ahol senki nem nyithatja, és senki nem talál rá. Mi lehet benne? Megnézném ez igaz, de kitudja mi is van benne. Inkább hagyom, majd csak eljön az a bizonyos péntek.

- Tori fent vagy? – kiabálta fel Adrian.
- Igen itt vagyok. – ordítottam le.
- Gyere le. – mit akarhat megint? Lefutottam és nem találtam sehol. A nappaliba ült. A nappali fala krémszínű, a kanapé színe kicsit sötétebb volt mint a falé, de illet ehhez az egészhez. A bútorszíne dió. Adrian a tévé előtt ült.
- Mondjad, mit akarsz!
- Neked mi a bajod? – kérdezte, én lehuppantam a fotelba.
- Semmi, csak mondd, ha egyszer ide hívtál.
- Ja, igen. Voltam J-vel autót nézni.
- És most kinek akarsz venni autót?
- Neked.
- Nekem?
- Igen, pénteken megyek érte.
- Remek, minden pénteken lesz? – kérdeztem.
- Miért mi lesz még pénteken?
- Semmi... na, igen nekem autót, milyent?
- Egy Audi és terepjáró.
- Remek lesz, színe?
- Fekete.
- Még jobb, köszi.
- Rendeljek pizzát? – kérdezte.
- Ne, most meleg szendvicset fogok enni.
- Az finom. Elkészítem. Felvigyem majd vagy itt eszed?
- Felmegyek, de szólj, ha kész lesz lejövök.
- Rendben. – szólt már a konyhából és felfutottam. A naplómat eltettem a rejtett kis zúgómba. Leengedtem a redőnyeimet és lementem, leültem a tévéhez és kerestem valami jó filmet. Csak kapcsolgattam, adókról-adókra. Végül megtaláltam az egyik legjobb filmet, Halálosabb Iramban, hogy melyik része volt, azt nem tudom, de néztem.
- Elena! Kész a szendvics.
- Nem kiabálj! Itt vagyok! – mondtam és Adrian egy tálcával hozta a szendvicseket és a barack üdítőmet. Az üdítőt letettem az asztalra, ahová a lábamat is feltettem, majd megettem az összes szendvicset, amit csinált, miközben a tévét bámultam.
- Kösz, ez finom volt. – mondtam és oda nyújtottam neki a tálcát. Ő elvette én meg bele kortyoltam a préselt barackba.
- Elena, én elmegyek fürödni és elmegyek, aludni késő van már. – nézett a karórájára.
- Én is megyek. – felszaladtam a lépcsőn és Adrian volt az utolsó ezért ő kapcsolta le a lámpákat. Becsuktam magam mögött az ajtót és elmentem tusolni. Hajat is mostam, felöltöztem és megszárítottam a hajamat. A tévét még néztem egy kicsit, majd olyan éjfél körül elmentem aludni.