Az ébresztőt alig bírtam kikapcsolni, mire Tori le tudta ütni egy párnával.
- Kösz. – mondtam neki. A függönyt nem húztam el tegnap ezért már láttam milyen idő lesz. Kis idővel később felkeltem és a fürdőbe mentem, megmostam az arcom és a fogamat is. Utánam jött Tori és ő is elvégezte ezeket majd sminkeltünk egy kicsit. Visszamentünk a szobába és felkapcsoltam a lámpát, majd a szekrényemhez vettem az irányt. Előhúztam egy szakadt nadrágot, amit fel is húztam és elestem benne, nagyot huppantam a földön, ami nagyon fájt. Egy zoknit kerestem elő, majd a lábamra rángattam, négykézláb bemásztam a szekrénybe és elő vettem a fekete masnis csizmám, mivel látszott, hogy sár van és tócsa így hát, jobb, ha én most így megyek. Fehér trikót vettem elő és az ablakhoz néztem, körbenéztem a szobában és észrevettem Tori sehol. Felhúztam a fehér trikóm és egy sötétkék kabátot vettem elő, amit az ágyra dobtam. Bementem a fürdőbe és megnéztem, hogy jó-e a sminkem, de nem hibáztam most. A hajamat kifésültem, amit nehezen tettem meg. A bal vállamra helyeztem a hajam és befontam.
Leszaladtam a lépcsőn, Tori Adriannal volt a konyhába. A székemre ültem.
- Jó reggelt! – köszöntem mindenkinek.
- Szia! Kéred a kakaód? – kérdezte Tori majd oda lökte a bögrét.
- Kösz. – megittam majd letöröltem az arcomról a kakaót.
- Gyalog megyünk?
- Én kocsival megyek. – jelentette ki Adrian.
- Szerintem nem tőled kérdezte. – mondtam neki és a fejemet a pult lapjára raktam.
- Elena, akkor gyalog megyünk? – kérdezte ismét Tori.
- Nem szeretnék, inkább elvezetek odáig. – mondtam.
- Az jó lesz, szeretem, ha vezetsz.
- Én is szeretem, ha vezetek. – mondtam és leugrottam a székről, felfutottam a kabátomért és miközben jöttem le felhúztam. A lépcsőhöz már tegnap leraktam a táskáinkat felvettem az enyémet és a slusszkulcsot leakasztottam a tartóról.
- Hello bátyó! – köszöntem el tőle egy integetéssel. Tori már előttem ment miközben én kinyitottam a garázsajtót. – Nem akarsz beülni?
- De, csak megvárom, míg kitolatsz. – mondta.
- Te tudod. – lassan felemelkedett a garázsajtó, és beültem az én kis kocsimba, a fehér terepjáró Minimbe. Beindítottam a kocsit és mindjárt felmelegedett az egész tér. Óvatosan kitolattam, mint mindig és benyomtam a kapu gombját, hogy nyíljon ki. Leengedtem az ablakot.
- Tori, nem akarsz beülni? – kérdeztem.
- De beülhetek. – nem, nem ült be. Mikor elcsúszott a kapu kitolattam. Épp a sarkon a hátam mögött fordult be egy fekete Fordos. Arrébb álltam, hogy elférjen. De nagyon lassan jött. Tori be tudott ülni miközben már a kapu is visszacsúszott a helyére. A visszapillantó tükörbe ezt a furcsa kocsist figyeltem.
- Elena, nem akarsz elindulni? – kérdezte Tori.
- Ja de, csak már vagy három perce nem ment el a kocsis innen.
- És akkor mi van? Elindulhatnál. – ismét lassan elkezdtem menni majd a kereszteződésnél körbenéztem, és elfordultam jobbra.
- Kapcsolhatok zenét?
- Tudod, hol van a CD, igazán kapcsolhatnál. – visszahúztam az ablakot, mert hideg volt, és már kiszelőzött a kocsi is. Tori berakta a CD-t a lejátszóba és feltekerte a hangerőt a legmagasabb fokozatra. Pirosat kaptunk az egyik kereszteződésnél. A fekete Fordost láttam megint. Pont a mellettünk lévő sávba volt. A kocsim csak pár centivel volt kisebb az övénél. Lehúzták az ablakot, egy barna hajú srác ült benne, aki vezetett és egy szőke hajú csaj. Zöldet kaptunk így indulnom kellett.
Befordultunk az iskolához és a parkolójához vettem az irányt. Beálltam a szokásos helyemre, Tori leengedte az ablakot, majd visszahúzta. Nem tudtam mi volt ennek az értelme. Betolattam a helyemre és még hagytam menni kis ideig a kocsit. Lehalkítottam a zenét majd észrevettem a kocsist, aki mellénk állt. Kiszálltak, a srác magas fehér bőrű, a lánynak tényleg szőke haja van és szintén fehér bőrű. A srácnak nem volt táskája, csak fekete ruhája. A lány csinosan egy kék farmerben és egy krémszínű kabátban érkezett, jobb vállán a táska
- Te mindenkit ennyire megnézel? – kérdezte Tori.
- Látod! – támasztottam a fejem a kezemen.
- Ők az új tanulók. Én megyek, köszönök nekik. – kiszállt a kocsiból és bevágta az ajtót.
- Remek! – mondtam, kiszálltam a kocsiból és kivettem a táskámat a hátsó ülésről. Bezártam, majd elraktam a kulcsaimat. Kikerültem őket, és éreztem, hogy valaki engem bámul. Vagy ők, vagy mások néznek. Hátulról mentem be a suliba, mivel a parkoló majdnem az udvarban volt így az öltözőknél lehet bemenni. Kinyitottam az ajtót, és a kezem fölött egy másik kéz is volt. A hátam mögé néztem.
- Bocs, ha megijesztettelek. – jött oda az a srác, akit az előbb mértem fel. Kicsit vicces volt a helyzet, de van ilyen.
- Nem, nem ijesztettél meg. – és mentem tovább, felfutottam az első pár lépcsőn. Megálltam a földszinti automatánál, ahol kávét lehet venni. Dobtam be pár pénzt és vettem egy kávét.
- Jaj, Elenám. Ezt rakd rá. – jött oda a portás, aki felügyeli a földszintet, kik mehetnek ki és kik nem. A portást imádom ő volt Doris, aki most a kávémnak a poharára adott egy tetőt.
- Köszönöm. – megfordultam és a lépcsőnek támaszkodva állt az a fiú, akivel már találkoztam. Oda mentem. – Csak egy kérdés. – néztem rá. – Minek követsz?
- Szia, Elena! Engem Stefannak hívnak.
- Szia, Stefan. Honnan tudod a nevem?
- Csak egy kérdés volt nem? – a szeme színe barna volt, meleg kávébarna. A hangja elég, szinte mély.
- Igaz. – mondtam és vállat vontam rá.
- De, amúgy a portás mondta a neved, és meghallottam.
- Oké, akkor te vagy az új tanuló, vagy tévedek?
- Nem, nem tévedsz, ez így van. Én vagyok az új tanuló.
- Remek. – mondtam és felhúzott szemöldökkel néztem arrébb. Felmentünk a második emeletre és ott volt az egész osztály, elmentem a szekrényemhez, ahol kipakoltam az összes könyvemet csak a történelmet hagytam bent és a kabátomat is betuszkoltam. Becsaptam az ajtaját.
- Jaj Caroline! – mondtam. –Ennél jobban nem akartál jobban megijeszteni? – kérdeztem. Caroline a második legjobb barátnőm, aki tisztára hasonlít Torira, csak a hajuk nem ugyan akkora. És neki zöldeskék szeme van, Torinak pedig türkiz.
- Kaphatok a kávédból? – kérdezte a kávét nézve.
- Igen. – oda nyomtam a kezébe és kikerültem.
- Elena! Tessék! – szaladt utánam és visszaadta a kávét.
- Kösz.
- Láttam, már összebarátkoztál az újjakkal. – kacsintott rám.
- Nem. Mondhatjuk úgy is. Elég mogorván mondtam.
- Miért? – kérdezte közbe mentünk az osztályunkhoz.
- Nem tudom, megint hoztam azt a nagy barátkozós fajtámat. – mondtam. – De szerintem Tori is rákattant a barátkozásra. – néztem a távolba.
- Látom. Én azt hiszem, megyek az órámra.
- Te tudod, ja és Caroline. – rántottam vissza. – Ma megyünk Torival ruhát nézni, eljössz velünk?
- Elemhetek, de egy kérdés. Tegnap hol voltatok? Nem voltatok suliban!
- De itt voltunk! – na, jó tévedtem hazudni nem tudok.
- Nem, Elena. Az utolsó három órán nem voltatok itt, megszöktetek? Engem is vihettetek volna. – és elment. Közel voltam az osztályunkhoz mégis máshova ültem, kicsit különcködtem. Kivettem a könyvemet a táskámból és elkezdtem tanulni.
- Leülhetek? – jött oda Stefan.
- Igen. – nem nagyon érdekelt, hogy ott van, tovább olvastam.
- Mi a neved? – kérdezte.
- Elena, hiszen tudod nem? – kérdeztem vissza.
- De, csak érdekel a neved. – becsaptam a könyvet. – És a vezetékneved?
- Elena, Elena Pierce vagyok. Téged hogy hívnak?
- Stefan Salvatore. – mondta és egy mosolyt biggyesztett a szájára.
- Honnan jöttetek?
- Erre nem válaszolhatok.
- Rendben. Akkor mit akarsz tudni? Miért jöttél ide? – kérdeztem.
- A barátnőid letámadtak, láttam egyedül vagy és idejöttem. Baj?
- Nem baj. Ja, hát igen le, ők ilyenek.
- Valahogy gondoltam, a lányok többsége ilyen.
- Igen. – lesütöttem a fejem. – Annyit megtudhatok, hogy miért jöttetek ide?
- Semmit nem mondhatok sajnos a költözésemmel kapcsolatban.
- Oké, te tudod. – mondtam és visszaraktam a könyvet a táskámba.
- Történelem lesz az első óra?
- Igen és meg kell írnom ezt a... - nem mondtam ki csúnya szót. – dolgozatot.
- Miért, rossz jegyeid vannak?
- Nem, ellenkezőleg. Tegnap Torival. – mutattam a lány felé. – Egész estig ezt tanultuk, a példás jegyem múlik rajta.
- Ó, ez már más. Szereted a történelmet.
- Nem tudtam, hogy ilyen jó vagyok belőle. De, hogy így érte, kezdem megszeretni.
- Ha kérhetem, körbe vezetsz majd az órád után? – kérdezte és felálltam.
- Szívesen körbevezetlek. – mondtam és elmentem az osztály felé. A folyosó végén volt, azaz osztályterem ahol leszünk most. Nyitva volt a terem ezért bementem és lepakoltam a helyemre. Beth néni a történelem tanárunk már várta, hogy menjek, mivel mindig én vagyok az első, aki bemegy a terembe.
- Jó reggelt! – köszöntem és leakasztottam a táskát, ami keresztbe volt rajtam. Kicsatoltam és elővettem még egyszer a könyvet átnézni a leckét.
Bejöttek a többiek is. Mellettem nem ült senki később odahuppant mellém az új csaj. Felálltam és a kezemet kinyújtottam.
- Szia, Elena vagyok!
- Szia, igen hallottam rólad. Rebekah. – kezet ráztunk.
- Ez természetes, engem nem lehet kihagyni. – mondtam halkabban.
- Ha az úgy jobb, akkor én kérdeztem rád, hogy hogyan van ez, hogy ilyen kis magányos vagy?
- Milyen kis gúnyolódós vagy, ez tetszik! – mondtam. Visszaültem és vártam, hogy elkezdődjön az óra.
- Körbevezetsz majd a suliban? – kérdezte és ő is leült.
- Azt hittem, hogy Tori fog körbevezetni.
- Nem, én inkább rád gondoltam.
- Persze, szívesen.
- Ja, és légy szíves külön vezetni minket Stefannal, nem szeretnék vele menni.
- Oké. Gondolom, te sem mondhatsz semmit arról, hogy minek jöttetek ide.
- Nem, nem mondhatok. Ennyire érdekel?
- Amúgy, nem csak ilyenkor szokás megkérdezni. – mondtam majd becsöngettek.
- Értem.
- Sziasztok, gyerekeim! Akkor ma témazárót írunk! Remélem mindenki készült. Főleg azok, akiknek majd ezen a jegyen fog múlni a félévi jegye. Most kiosztom a feladatlapokat. Négy feladat típus van, a gyengébbek kedvéért csináltam A; és B; feladatlapot, akik viszont már ügyesebbek azoknak C; D; -t fognak kapni. Kiosztom, utána már írhatjátok is.
Két perc múlva kaptam meg a legnehezebb feladatlapot. Most örültem igazán, hogy volt miért tanulnom. Az első két feladatot könnyebben sikerült megoldanom. Zavart, hogy az osztályfőnököm és a történelem tanárom a hátam mögött beszélgetett Rebekahval és Stefannal. A harmadik feladattal kicsit bajlódtam mire rá jöttem mit is kérdez. A negyedik és az ötödik feladat össze volt kötve. Az utolsó előtti két feladat keresztrejtvény volt évszámokkal és híres emberek neveivel. Aztán az utolsó feladatban esszét kellett írni.
Arra lettem figyelmes, hogy megszólalt a csengő és mindenki pakolni kezdett, a dolgozatot, a padon kellett hagyni, amit a tanár szed össze.
- Körbevezetsz? – jött oda Stefan miközben másztam ki a pad és a szék közül.
- Igen, csak lerakom a táskám. – végre sikerült kimennem a padtól és a széktől, kimentem a teremből és a szekrények felé vettem az irányt. Kinyitottam, majd belehelyeztem a táskám. Kivettem a táskából a telefonomat és a zsebembe raktam. Visszacsuktam az ajtót és Stefan elé álltam. – Mehetünk?
- Mehetünk.
- A földszinten kezdjük, rendben?
- Nekem megfelel. – mondta egyetértéssel és elmentünk a földszintre.
- Szerintem bele lóg majd a matekórába, de teljesen mindegy. Szóval itt van a bejárat. – mutattam a fehér ajtó felé. – Aztán ott a porta, ahol nézik, ki merre járkál, esetleg honnan késik stb. – mondtam. – Gyere, menjünk el az étkezőhöz. – az étkező a földszint bal folyosó végénél van. – Itt szokott a sok gyerek állni, aztán ott lehet leülni amerre persze ki, lehet menni az udvarra. Megmutatom. – végig mentünk ott ahol a gyerekek sora szokott állni, majd az étkezőbe ahol legalább száz szék és hozzátartozó asztal volt. A sok ablak miatt világos az éttkező. Kinyitottuk az ajtót, szerencsénkre nyitva volt.
- Tényleg igaz, hogy nagy az iskola. – ámuldozott Stefan.
- Igen az. Aztán ha arra elmegyünk, - mutogattam. – akkor ott van a focipálya, és a testneveléshez minden féle sportpálya, csak a medence hiányzik.
- Nem fázol?
- Nem, úgy is mindjárt megyünk be. – keresztbe tettem a kezem a mellkasomon.
- Most megkerüljük és a földszintre fogunk vissza érni?
- Igen többnyire ezt akartam. – elfutottunk a bejárathoz és ismét a földszinten voltunk. – Arra lent, ha megyünk – és el is mentünk. – itt is ugye van ez a folyosó és itt jöttem be reggel. – mutattam az ajtóra.
- Ja, tudom. Arra mi van? – kérdezte a folyosó végére mutatva.
- Hát ott balra van a lányok öltözője jobbra pedig a fiúké. És akkor balra van még a tornatermünk, ami elég nagy. – mondtam.
- Oké ezt felfogtam. – hallottuk, hogy becsengetnek. – Most szólt a csengő.
- Nem baj, szerintem tudják, hogy megmutatom az épületet.
- Bizonyára!
- Megyünk tovább? – kérdezte.
- Mehetünk. Az első emeleten ahova felérünk, osztálytermek vannak, külön osztályokkal ahol a megadott tantárgyakat tanítják. – lassan felértünk az első emeletre.
- És a második emeleten tartják azokat a tantárgyakat, amiket itt lenn nem lehet?
- Igen, így van. – elkezdem sétálni ismét a folyosó közepén álltam. – Gyere, megmutatom a termeket. – a folyosó jobb végén kezdtem el a tantermeket mutatni. – Ez itt, a kilencedikesek osztályterme vele szemben szintén kilencedikes osztály van.
- Minden osztályterem így egymással szembe van? – mutatott rá az ajtóra.
- Igen. Négy osztály van, például mi, akik most végzősök rajtunk kívül három végzős osztály van. – a hátam mögött összekulcsoltam a kezeimet.
- Így már más. Nem megyünk vissza, órára? – mutatott felfelé és letette a kezét majd a zsebébe csúsztatta.
- Minek? Te be akarsz menni? – kérdeztem.
- Nem mondtad, hogy ilyen rossz kislány vagy.
- Miért ez szerinted az? – lassan sétáltunk miközben ez megkérdeztem és rá pillantottam.
- Nem, csak vicceltem. – mosolygott.
- Mesélj valamit. Igaz, ne, mert nem mondhatsz magadról semmit. – vettettem le a fejem.
- Azt nem mondtam, hogy nem mondhatok magamról semmit.
- Akkor haljam, mit kell tudni rólad. – néztem fel.
- Hát elég hosszú lenne megmagyarázni. – elővettem a telefonom és megnéztem mennyi idő van.
- Van, még húsz percünk rá érek, hallgatom. – a lépcsőhöz értünk ahol kicsit gyorsabban ment felmenni, mint eddig. Mikor felértünk ugyan arra a padra ültünk le ahol reggel ültünk.
- Van egy testvérem.
- Rebekah az? – kérdeztem tőle miközben a teremhez mutattam.
- Nem, dehogy is. – ellenkezett. – Fiú, aki idősebb nálam, a neve Damon. – kicsit meglepett, hogy milyen furcsa neveik vannak.
- Szóval, ja, nekem is van egy testvérem ő is fiú és idősebb nálam.
- Nem ide jár, igaz? – faggatott.
- Nem, egyetemista.
- Mesélj te valamit magadról az én életem nem valami különleges. – mondta és valamiben nagyon elmélyült.
- Van egy bátyám, amit az imént említettem a neve Adrian Pierce. A szüleimet nem ismerem, legalább is fogalmam sincs kik ők. – erre Stefan felkapta a fejét, és nagyon nézett.
- Nem ismered a szüleidet? – kérdezte.
- Nem. - ráztam a fejem.
- Folytasd, folytasd.
- Feltehetnék egy kérdést?
- Halljam!
- Mi az a nagy gyűrű az ujjadon? – kérdeztem. A gyűrű ezüst volt, viszont egy kék kő díszítette, ami elég látható volt. A kék gyémántot körbefont ezüst tartotta a közepén egy nagy S betű látható.
- Családi ereklye. – mondta és legyintett.
- Akkor Damonnek is van? – kíváncsiskodtam.
- Igen. Van.
- 17 éves vagyok, - visszatértem a „mesélj magadról" történethez.
- Az, hogy lehet?
- Most leszek 18.
- Értem. – bólintottam. - Mennyi idő van? - elővettem a telefonomat és megnéztem az időt.
- Nemsokára becsengetnek, én kiveszem a táskámat. – felálltam és elballagtam a táskámért.
Kivettem a benne lévő dolgokat és minden könyvet sorban elhelyeztem a szekrényben.
- Te ezt mindig megcsinálod? Én nem tudnám.
- Igen. Neked nem adtak szekrényt?
- De itt is van a hölgy lent felírta. – kivette a zsebéből a cetlit és a 325-ös ált rajta.
- Az itt van, nézd. – mutattam a mellettem lévővel arrébb eggyel.
- Azt hiszem, közel vagyunk.
- Igen. – becsuktam az ajtót és mire a telefonomat elraktam a táskám zsebébe kicsengettek.
- Ez tényleg szuper. Pont jókor. – megvártam, amíg mindenki kijön az osztályból. Persze Tori volt az első. Oda jött és megölelt.
- Szia, hol voltál? Hiányoltalak, nem ült mellettem senki.
- Sajnálom körbevezető túrát tartottam. – mondtam miközben megfogtuk egymás kezét és lementünk a termünkhöz.
- Az más, na és lemegyünk a büfébe?
- Lemehetünk, mert én sem hoztam semmit. – kinyitottuk a termet és elfoglaltuk a helyünket. Lassan beérkeztek a többiek is, és mint mindig az egész osztály csoportokban volt. A fiúk a fiúkkal elől, a lányok többsége két csoportban volt.
Nem volt senki senkivel rosszba, de mindenkinek meg volt a baráti köre. Mi hátul a falnál foglaltunk helyet, amíg mindenki a csoportjával beszélgetett. A csoportunkba én, Tori és Caroline tartozott.
- Rebekah, gyere ide hozzánk. – láttam a fiúk hamar befogadták Stefant sőt, már haverok voltak.
- Köszi, lányok. – mondta és hozott magával egy széket. Én és Caroline háttal ültünk mindenkinek. Előttem Tori ült, mellette pedig Rebekah.
- Lejössz velünk, venni kaját? – kérdeztem Rebekahtól, miközben a lányok már rohantak le a büféhez.
- Nem, nem eszek. De lemehetek. – felállt és kimentünk a folyosóra. – Majd körbevezetsz a következő órán? – kérdezte.
- Persze.
- De legyél szíves megtenni valamit, húzd, el az időt nem akarok bemenni az órákra.
- Állítólag ma csak öt óránk lesz, és akkor talán még maradhatunk kint is. Beszélgetni, ha van kedved.
- Ez jól hangzik. – a második lépcső lejáraton mentünk a büfé felé. A táskám fent maradt igaz, mindig egy hónapot fizetek, és akkor tudom venni a szokásos rántott húsos szendvicsemet.
A lányok lent ültek és falták a szendvicset, mikor én még a sorban álltam.
- Szia, Elena! Örülök, hogy jöttél. Tessék, itt van a szendvicsed. – nyomta oda a konyhás néni a finom Grillezett frissen sült szendvicset.
- Köszönöm, viszlát!
- Te mindenkit ismersz? – jött utánam Rebekah.
- Nem őt nem ismerem, de igen sok mindenkit.
- Mégis tudja a neved.
- Hát, nem mindennapi. Most már mindenki, mindenki nevét tudja. – felmentem a lépcsőn, egy lépcsőfokot kihagyva lépkedtem rajta. Felszaladtam a termünkhöz, és beléptem a terembe. Sarah a tanári asztalnál állt mintha mondani szeretne valamit. Majd az asztalnak támaszkodva tette keresztbe a kezét a mellkasánál. Visszaültem a helyemre, és a csajok is felértek egy nagy lendülettel a terembe. – Biztos mondani akar valamit. – leültek a helyükre.
- Nagyon úgy néz ki. – mondta Tori közben majszoltam a szendvicsemet.
- Mindenki itt van az osztályból? – kérdezte Sarah. Erre mindenki körbe nézett.
- Többnyire. – mondta az egyik srác.
- Akkor elkezdem mondani az eseményeket, a bállal kapcsolatban, Lucy kérdezte, hogy milyen bálról is beszélünk ruha téren. A tanárokkal megszavaztuk, és a többsége arra jutott, hogy kell mindenkire egy álarc. Ez azt jelenti, hogy álarcos bál lesz. – nagyon örültem, de elgondolkodtam. Nem nagyon szerettem volna, most eljönni ebbe a bálba.
- Szóval, a ruhátok bármilyen lehet, csinos, de kell egy álarc mindenkinek.
- Azta, lesz bálotok? – kérdezte Rebekah.
- Beka majd elmesélem. – legyintette. Megettem a szendvicsemet és a kukához mentem kidobni a zacskóját. Megfordultam és oda mentem Sarah-hoz.
- Jó napot! – támaszkodtam meg az asztalnál. – Körbe szeretném vezetni Rebekaht az iskolába. Meglehet oldani? – kérdeztem.
- Melyik óráról szeretnétek hiányozni? – kérdezte.
- Hát, tudja...
- Ne is mondd, tudom, hogy az összesről, de igen körbevezetheted. De akkor tudod részletesen. – mondta és hessegetett el.
- Oké, köszönöm. – mentem el az asztaltól és egy like jelet mutattam a kezemmel. Visszarohantam a lányokhoz. – Na Rebekah, kaptunk engedélyt. Egy hosszas kis sétát a suliban.
- Ennek örülök. – mondta, Caroline és a többiek mentek órára, ami testnevelés volt. Mi Rebekahval kimentünk a folyósóra.
- Te nem kaptál szekrényt? – kérdeztem.
- De azt hiszem igen. – fordult a táskája felé, amit a térdére rakott, hogy könnyebben megtalálja a cetlit. – Itt van tessék! – adta oda a ő is a cetlit. 320-as az ő szekrénye pont Stefan melletti. Megmutattam.
- Itt van, ez a te szekrényed. Nyisd, ki rakd bele a holmidat, én is azt csinálom. – elmentem a szekrényhez betettem a táskát ismét a telefont a zsebembe raktam és a kabátomat kivettem. Mindketten felfigyeltünk a becsengetésre, a kabátot a kezemre raktam és magam előtt vittem.
- Hova viszel először? – kíváncsiskodott Rebekah.
- Arra gondoltam, beszélgethetnénk, kint az udvaron. Majd bejövünk és folytatjuk a körbejárást. Tetszik az öltet?
- Igen, így is szeretnék pár kérdést feltenni. – leszaladtunk a földszintre és a kijáraton kimentünk, majd a kapunk is. Megálltam felvettem a kabátom.
- Na, akkor azért egy kis ismertető, itt van a bejárat és egyben kijárat is. – zsebre vágtam a kezem. – Menjünk el arra. – mutattam a fejemmel a parkoló irányába. – Ez a kapu azért van, mert ez a parkoló, - leléptem a padkáról, Rebekah csak követett és a kocsik mellett sétáltunk. – amint látod mi is itt parkolunk, arra van egy bejárat a parkolóból és persze onnan is ki lehet jönni. Van még egy ilyen be- és kijárat az ebédlőnél. De majd mindent megmutatok. – tovább sétáltunk és elhagytuk a kocsisort. Elértünk a sportpályához. Nagy röplabda-, kosárlabda- és focipálya helyezkedett el ezen a területen.
- Amint látod, ilyesmik vannak itt, ezeket amúgy szeretem.
- Mármint mit?
- A pályákat. Leülünk az ülőhelyekre? – kérdeztem, mivel a focipályánknál volt ülőhely magasabb helyen is. Szokott sok meccs lenni itt, ezért építették.
Felmentünk és a tetejére ültünk fel. Rebekah felé fordultam, a kezem még mindig a zsebemben volt.
- Csak úgy felvilágosításként. Csütörtökön csak egy óránk lesz megtartva, ami több mint egy óra lesz, de egésznap rajz.
- Rajz? Minek? – vágott furcsa grimaszt.
- Péntek este bál lesz, és csütörtökön mi díszítjük a csarnokot.
- Oké! Rendben.
- Figyelj, tudom, nem ismersz minket annyira... - húztam el a mondani valómat. – Nem akarsz eljönni velünk ma vásárolni? – kérdeztem.
- De, szívesen elmennék. Úgy sincs semmi dolgom, na meg persze ruhám, se amit felvehetnék.
- A legjobb helyre viszlek titeket, megígérem. – mosolyogtam.
- Te és Tori jössz? Meg, hogy hívják a másik szöszi csajt?
- Caroline.
- Igen ő, amúgy nagyon jó fejnek tűntök. Mesélj valamit magadról.
- Van egy testvérem Adrian, szüleimet nem ismerem, legalább is, ha igen nagyon elfelejtettem őket. Aztán körülbelül ennyi lenne a történetem.
- Téged legalább nem négy testvér idegesít.
- Az, de jó! Négy testvéred van?
- Igen, Kol, Finn, Klaus és Elijah.
- Mind férfi. Ez sem klasszikus. – mondtam és felálltam. – Nem megyünk tovább? – kérdeztem.
- De mehetünk. – leugráltunk a lépcsőkőn és a focipályán gyalogoltunk végig. – Te el akarsz menni bálba? – nézett rám Rebekah.
- Nem tudom, nem hiszem, hogy elmegyek, akkor jobb lett volna, ha nem kellett volna álarcot húzni, de még eldöntöm. Miért?
- Én azt nem tudom, minek öltözzek.
- Szerintem valami egyszerűnek, csak valami frappáns maszkot kell venni.
- Az lehetséges.
- Elmegyünk most az ebédlőnél. – visszamentünk arra az útra amerre jöttünk és a második ajtónál mentünk be. – Ez az ebédlő, amint látod meg sem téveszthető. – sok asztal és szék, ez nem lehet osztályterem.
- Ezt gondoltam. – mondta. – Mikor akartok menni? – ült le az egyik székre és én is mellé ültem.
- Hova? Ruhát venni?
- Igen.
- Én arra gondoltam, hogy majd suli után megyünk el és akkor elmegyünk, egyet enni majd utunkat folytatva megnézzünk pár ruha szalont.
- Ez remek lenne. Szerinted milyen ruha illene hozzám?
- Szerintem annyi ruha lesz ott, hogy tudsz majd belőle választani. Amúgy mi is a teljes neved?
- Rebekah Mikaelson.
- Nagyon szép neved van, tetszik ez a régies típus. – félrenézett.
- A pénteki órák, hogy fognak zajlani? – kérdezte.
- Azt mondták, hogy holnap suli lesz, aztán pénteken csak négy óránk lesz megtartva, hogy mindenki el tudjon készülni.
- Ez jó nem?
- Szerintem az, de én még mindig töröm a fejem, hogy menjek-e.
- Elena, szerintem gyere el. Jó lesz biztos.
- Az lehetséges. – mondtam, és felálltunk majd a folyosón kötöttünk ki. Két folyosó volt, ahol el lehetett kanyarodni.
- Merre megyünk?
- Megmutatom az öltözőket és a tornatermet, ahova már nem megyünk be, mert tornáznak. – elmentünk a folyosó végére és két oldalt volt az öltöző.
- Jobbra a lányok öltözője van, és amint látod, arra van a tornaterem is. Balra a fiúk öltöznek.
- Neked tetszik Stefan? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Rebekah.
- Nem, nem tetszik. De nem is ismerem.
- Én igen. – pont úgy álltunk, hogy az ajtó felé nézett Rebekah, elnézett a vállam felett és valakit nagyon nézett. Láttam, hogy megfogta valami, vagy valaki. Megfordultam. Senki nem volt ott. – Elena. – próbált nem kíváncsivá tenni.
- Mondd.
- Menjünk tovább.
- Ja, persze. –elmentünk a földszintre ahol vettem egy kávét. Aztán megmutattam az osztálytermeket lépésről lépésre, majd azokat a termeket ahol biztosan megfordulunk egypárszor. A végén kicsengettek, szép lassan felsétáltunk a szekrényekhez és betettük a táskát és a kabátokat, majd megvártam Toriékat. Tori futva jött oda hozzám.
- Elena, készülj, megyünk el. –vette a nagy levegőket.
- Hova, miről beszélsz?
- Mrs. White mondta, hogy elmehetünk ruhát nézni magunknak. – oda ment a szekrényéhez és kipakolt belőle miközben leültem a padra.
- Szia, Elena, Mrs. White üzeni mindenkinek, hogy holnap elmarad a tanítás, nem lesz suli. – épp azon járt a fejem egy óra telt el és ők már mindent tudnak a mával és a holnappal is kapcsolatban. Mi ez?

- Csajok! – jött oda hozzánk Rebekah miközben Toriékkal beszélgettem. – Elena elhívott engem is vásárolni. Viszont én nem tudok elmenni, eszembe jutott, hogy dolgom van ma. Sajnos, ne haragudjatok. – megfordult és visszarántottam.
- Nem baj, elmegyünk holnap, úgy is rá érünk, nem lesz tanítás.
- Ez nagyon jó, ennek örülök.
- Lehet, igazatok van, jobb lenne a holnap. – mondta Caroline.
- Szerintem is jó, ma ki tudom szellőztetni az agyam. – jelentette nagy egóval Tori.
- És névnapod alkalmából akkor elmegyünk vásárolni. Na, meg ma akkor tudok venni neked ajándékot.
- Várom már. – izgatottan mondta Tori.
- Nem azt mondta Sarah, hogy elmehetünk? – kérdezte Caroline.
- De, csak nem megyünk sehova. Viszont beülhetnénk a kávézóba.
- Ez jó ötlet. Rebekah te is velünk jössz? – kérdezte Tori.
- Nem, menjetek, csak én maradok a suliban. – mondta majd Tori és Caroline elmentek a szekrényhez.
- Tényleg nem akarsz velünk tartani?
- Nem, menjetek. Főleg te, menj, és majd holnap találkozunk itt a telefonszámom. – oda adta a kis cetlit, amin a telefonszáma állt.
- Rendben, majd hívlak. – elfutottam a szekrényemhez és a kezembe vittem a kabátomat, a táskámat pedig a vállamra dobtam. - Csajok mehetünk? – kérdeztem tőlük.
- Én kész vagyok. – rögzítette Caroline.
- Mehetünk. – lefutottunk a lépcsőn és a hátsó kijáraton mentünk ki. A kocsihoz álltak a lányok, míg előkerestem a kocsi kulcsot. Kinyitottam majd megkerültem a kocsit és a csomagtartóba raktam a táskámat. Beültem a kocsiba és elindultunk a város felé.
- Mi lenne akkor, ha ma veletek mennék el ruhát venni, holnap meg elvinném Rebekaht?
- Nekem tetszik az ötlet.
- Nekem is. De akkor most menjünk. – mondta Caroline a hátsó ülésen ülve.
- Rendben.

Befordultam a parkolóba. Leállítottam a motort.
- Megérkeztünk, ez az a bolt mindjárt megyek én is, rendben? – kérdeztem a lányoktól, akik már a kocsiban sem voltak. – Értem én. – kiszálltam és a csomagtartóhoz mentem, a cetlit amire Rebekah telefonszáma volt, kivettem a táskából, ahogy a telefonomat is.
Felhívtam. Kicsörgött.
- Halló. – beszélt a telefonba.
- Szia Rebekah, Elena vagyok.
- Ó, Elena, mondjad.
- Csak annyit akartam, hogy téged egyedül szeretnélek elvinni holnap ruhát venni, most a csajokat elhoztam. Igaz tudom, teljesen ki lesznek akadva, de megoldom.
- Köszi, hogy felhívtál és, hogy elviszel.
- Nem kell, mit köszönöd, jól el leszünk szerintem. – lecsaptam a csomagtartót és megfordultam a hátam mögött Stefan állt. – De most leteszem, mert várnak.
- Rendben, szia. – kinyomtam a telefont.
- Te mit keresel itt?
- Hallottam, hogy bál lesz.
- Igen, az lesz. Miért?
- Eljönnél velem? – nagyot nyeltem, nem tudtam mit mondjak neki.
- Hát, bocsi, de szerintem nem megyek el. Majd még beszélünk erről. – kikerültem és ott hagytam. Besiettem a csajok után az üzletbe. – Jó napot! – köszöntem és a férfi is köszönt, aki az eladó volt.
- Tudok segíteni valamiben? – kérdezte.
- Csak nézelődők, de velük vagyok. – mutattam a lányokra.
- Oké, értem. Szólj, ha kell segítség.
- Köszönöm. – oda mentem a lányokhoz. – Na, csajok itt vagyok! Leüljek vagy segítsek ruhát nézni? – kérdeztem.
- Te nem nézel magadnak ruhát? – kérdezte Caroline miközben Tori el volt foglalva két ruhával.
- Nem tudom, lehet, el sem megyek a bálba.
- Elena ugye ezt rosszul hallottam? – fordult oda Tori.
- Nem, jól értetted.
- Te tudod. Viszont én ezt a két ruhát felhúzom és döntsd el melyik áll jobban.
- Ez remek lesz. – utálok várni, szóval mondhatjuk ezt is unni fogom, míg ők itt próbálgatnak. Caroline a Tori melletti öltözőbe ment én meg leültem az öltöző fülke előtti barna székre.
Tori jött ki először, egy fekete magas sarkú volt a lábán, ami nagyon jól nézett ki, mivel látszott neki az egész lába a szandálos magas sarkúban. A ruha, ami rajta volt kék és fekete. Kék maga a szoknya felül pedig fekete, ami oldalt ki volt vágva.
- Gyönyörű vagy Tori. De másikat is húzd fel.
- Rendben. – visszament a fülkébe és Caroline lépett ki. Rajta is egy szandálos magas sarkú volt, ami fekete, a ruha szintén két színből állt. Az alja fekete a felső része pedig újatlan és csillogó kövekkel van kirakva.
- Azt hiszem le sokkoltam. Nagyon szép vagy Caroline. Szerintem ne próbálj fel mást, ezt vinned kell.
- Én is beleszerettem. Megyek és becsomagoltatom és nézek hozzá kiegészítőket.
- Oké, én megvárom Torit és megyünk. – bólintott és elment az eladóhoz csomagoltatni. Tori elhúzta a függönyt és kibújt egy dögös csaj, vörös magas sarkúban ami kiemeli vékony hosszú lábait. Fekete ruhája jól simult vékony alakjához, ami szépen állt rajta. Jobb válla egy kicsit meg volt emelve a ruhán, újatlan és egy fekete kabát járt hozzá.
- Brutálisan dögös vagy, neked is ezt kell hoznod.
- Ugye? – simítgatta a ruhát.
- Igen, nagyon jól áll.
- Megveszem. Sőt el is viszem. – mondta és visszament levenni magáról.
- Figyelj, én kint a kocsiban megvárlak titeket, melegem van. – nem volt melegem, csak kicsit aggasztott, hogy visszamondtam Stefannak, hogy nem megyek vele. Kirontottam az üzletből. A kocsinak támaszkodtam. A zsebemből kivettem a kocsi kulcsot, és kinyitottam majd beültem a kocsiba. Elővettem a telefonomat és megnéztem, hogy írtak-e. De semmi.
- Elena! Kinyitod a csomagtartót? – kopogott az ablakon Caroline, igaz majd kiugrott a szívem, de őt nem izgatta. – kinyitottam a csomagtartót és a nagy dobozokat betették és beültek a kocsiba.
- Hova menjünk? - kérdeztem.
- Ne ezt kérdezgesd, hanem azt mondd, meg miért nem jössz a bálba!
- Tori, ne legyél már ennyire feszült. Nem is biztos még, lehet, elmegyek. Még nem tudom.
- Jó, na. Engem haza vinnél? – kérdezte most már higgadtabban.
- Haza vihetlek. Caroline?
- Engem is légy szíves, mert most meg kell mutatnom anyunak a ruhát.
- Hát rendben. – nevettem.
- Elena, holnap mikor jössz hozzánk, vagyis inkább hozzám?
- Nem tudom Tori. – közben kitolattam. – De szerintem jön velem Adrian is.
- Nem baj, ő úgy is James-hez megy.
- Az igaz. – és rá léptem egy kicsit a gázra.

- Sziasztok, lányok! Holnap beszélünk, Elena téged meg majd hívlak. – szállt ki a kocsiból Tori. Mindketten intettünk neki és ismét útnak indultunk.
- Holnap mi is lesz? – kérdezte Caroline.
- Tori névnapja, aztán meghívott ünnepelni.
- Tényleg, nekem is mondta. De sajnos nem tudok elmenni.
- Nem érhet mindig rá mindenki. Nem de? – néztem rá.
- Igaz. – és az utat figyeltem.
- Most haza viszlek akkor, aztán elmegyek, valamit nézek Torinak.
- Mit veszel neki?
- Fogalmam sincs. – nevettet Caroline.
- Nyugi én se tudnám, mit kellene neki venni.
- Itt jó, ha megállok? – mutattam a padkához.
- Persze. – most egyedül folytattam utamat, amit élveztem, mert imádok egyedül vezetni. Elkezdett csöpögni az eső. Az úton a mellettem haladó sávban Adrian autóját láttam, harminccal lehet ezen az úton közlekedni ezért kicsit lelassítottam és ő is. A visszapillantó tükörbe néztem nem volt mögöttem senki ezért megálltam, megvártam mire oda ér mellém a kocsi. Leengedtem az ablakot, ahogy ő is.
- Adrian, mit keresel erre?
- Te mit keresel itt. Nem suliban kéne lenned?
- De, csak elengedtek.
- Elengedtek? Ne mond.
- De, mert ez az igazság! – kiabáltam és felhúztam az ablakot, beraktam a CD-t a lejátszóba és feltekertem a hangerőt. Elvezettem egy ajándékbolthoz ahol pont találtam egy szabad helyet, hogy leparkoljak. Kiszálltam és a csomagtartóhoz mentem, az eső csak kopogott az autón, kivettem a táskámból a pénztárcám és lezártam az autót.
Befutottam a boltba.
- Jó napot! – köszöntem.
- Hello. – köszönt a hölgy, aki a pénztár mögött volt. A bolt fehér belül és rengeteg polc van. Körbenéztem és megtaláltam a legjobbat. Egy fülbevaló kékkőből és egy nyaklánc, ami ugyan olyan, mint a fülbevaló. A kezemben fogtam miközben még szétnéztem. Nem számoltam melyik sorban vagyok, de rátaláltam a második ajándékra, amit elviszek, egy szív alakú képkeret, amibe több kép is belefér. Elmentem a pénztárhoz, kifizettem az ajándékot, amit egy táskában kaptam vissza. Kimentem az üzletből és elővettem a kulcsot ismét kinyitottam az ajándékot beraktam a kocsiba és Stefan állt az ajtónál. Körbenéztem, az eső jobban esett.
- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem. – Követsz engem?
- Nem, csak megkérdezem, még egyszer nem jössz el velem a bálba?
- Figyelj Stefan, fogalmam sincs. Majd még alszok rá egyet. Vigyelek haza?
- Nem itt van a kocsim.
- Bocs, nem vettem észre. –mondtam és be akartam ülni a kocsiba, de a keze ott volt az ajtón. – Beülhetek? – kérdeztem és elengedte az ajtót. Elindítottam a kocsit és haza vezettem.
Megvártam, míg lassan kinyitódik a kapu, és beálltam a garázsba. Kivettem a dolgaimat és bementem a házba. Felfutottam a szobámhoz, és az ajtónál levettem a cipőm. Bementem a szobába és letettem az asztalra az ajándékot, levettem magamról a vizes ruhát, majd lezuhanyoztam és felvettem a pizsamámat.
- Elena, bejöhetek? – kopogott a szobaajtómon Adrian.
- Gyere! – mondtam és benyitott.
- Hazudtál? – ült le az ágyamra.
- Nem. Mármint mire érted? – kérdeztem a komódnak támaszkodva.
- Elengedtek vagy megszöktél?
- Elengedtek. Képzeld jöttek új osztálytársak.
- Oké. – és kiment a szobából.
- Hát Elena, erre számíthattál volna. – mondtam magamnak és kihúztam a fiókomból a naplómat.

Kedves Naplóm!
Ma jöttek új osztálytársak, először lemertem fogadni, hogy nem ők azok. De csak a reggeli találka miatt. Holnap lesz Tori névnapja, nem lesz tanítás végre egyszer az életben. Elviszem az új lányt Rebekaht vásárolni, hogy minek? Mert bál lesz pénteken. Viszont nem tudom, hogy menjek-e vagy sem. Igaz az új fiú elhívott. De még nem tudom, mit csináljak. Alszok rá egyet és kitalálom.

Eltettem a naplót az éjjeli szekrény fiókjába, ahogy a tollat is. Lekapcsoltam a lámpát és elmentem aludni.