Rebekah függönye alig volt elhúzva, így a mai időjárást már lehetett látni. Felkeltem és kimentem a szobából. Bementem a szembe levőbe és a gardróbomhoz vettem az irányt. Elcsúsztattam az ajtaját, de nagyon sötét volt a szekrénybe így a függönyöket elhúztam és a lámpáimat felkapcsoltam. Visszamentem és kivettem egy fekete farmer nadrágot és egy fekete melegebb pulcsit, amin egy emoji fej volt és a fölött egy írás NIRVANA. Egy fekete csukáért hajoltam le, majd felfogtam az összes ruhát és bementem a fürdőbe.
Gyorsan készen voltam, az arcomat lemostam és kicsit rendbetettem magamat. A hajamat kifésültem és felkötöttem a fejem búbjára nem sminkeltem, a szemöldökömet húztam csak ki, hogy azért látszódjon valami rajtam. A tükörben kicsit nézegettem magamat. De feladtam a saját magam vizsgálatát, aztán kimentem a fürdőből majd a szobámba minden lámpát lekapcsoltam és csak a beszűrődő fény volt aktív a szobában. Kiléptem majd leszaladtam a lépcsőn. A konyhába érve a hűtőből kivettem egy jegeskávét, letettem a pultra majd a bőrszékre ültem. Lecsavartam a kupakot, majd beleszürcsöltem. Kicsit hideg volt, de hát, ha már jegeskávé.
Csengetnek, felkaptam a fejemet és az ajtóhoz rohantam. Kinyitottam majd az ajtó előtt láttam Damont.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Neked is. – és belépett.
- Mi járatban? – csaptam be az ajtót és mentem utána.
- Megbízást kaptam.
- Milyen, várj először is akarom tudni? –kérdeztem.
- Hát, mivel veled kapcsolatos biztos.
- Jesszus. – visszaültem a székre és magabiztosan kortyolgattam tovább a kávét. – Bocs, kérsz te is? – mutattam az üvegre, erre ő megrázta a fejét. – Sejtettem. Na, szóval mi az a megbízás? Hova kell mennünk? – kérdeztem.
- Még is érdekel?
- Nem, csak mondhatni, tegnap találkoztam Klausal.
- Ez volt az, amit ma el akartál mondani? – ült le elém.
- Elmondtam a nevét.
- Azt tudom, de mindenki retteg Klaustól.
- Hogy értitek, hogy mindenki? Én nem.
- Majd ezt ő elmondja, úgy is náluk lesz a programod.
- Örülök. – ismét egy mosolyt biggyesztettem a számra, mintha tényleg nagyon érdekelne a dolog mikor semmi kedvem nem volt ismét ebbe az egész játékba belekeveredni.
- Szedd össze magad, itt lent megvárlak. – bement a nappaliba, leült a kanapéra és bekapcsolta a tévét, jobb bokáját a bal térdére helyezte, bal keze a kanapé szélén feküdt, a másik kezében távirányítóval játszadozott. – Siess! – szólalt meg mire ismét a bambulásból az életbe kerültem, felvettem az üres jegeskávés palackot és bedobtam a kukába, felmentem a szobámba és az íróasztalom harmadik fiókjából kivettem két lapot, amire azt írtam:
Klausékkal leszek, hívj, ha valami baj van.
Elena
Evvel a felirattal a lapokat félbe hajtottam és Rebekah ajtaja alá is becsúsztattam és Tori ajtaja alá is. Visszatopogtam a szobába és egy fekete nagyobb táskát elővettem, amit a vállamon már át is akasztottam, beledobtam a pénztárcám, - mintha sok pénz lenne benne – és a telefont, annak a töltőjét meg egy fülhallgatót.

Leszaladtam a lépcsőn.
- Készen vagyok! – amint kimondtam Damon a nyitott ajtónál áll.
- Menj! – kivettem a zárból a kulcsot és bedobtam a táskába.
- Hova lesz az utunk? – ültem be az autóba, ami az út szélén parkolt.
- Mondom, Klaushoz megyünk.
- Oké. – mondtam a táskát az ölembe tettem és telefonozni kezdtem, letöltöttem pár alkalmazást majd Facebookozni kezdtem, sok értesítésem jött és üzenetem, Caroline-tól, Alextól és Dominiktól is.
- Mit csinálsz? – kérdezte Damon.
- Eddig tök jó csend volt, most miért kell elrontanod. – rezzent egyet egy telefon. Damon előhúzta nadrágjából, majd elolvasta az üzenetet.
- Változott a terv, a tisztásra megyünk.
- Ahonnan tegnap leugrottam? – kérdeztem. –Ja te ott sem voltál. Akkor mindegy, nem is tudhatod. – mondtam és kinéztem az ablakon, párás volt letöröltem a pulóver ujjával.
- Hogy érted, hogy leugrottál? – kérdezte.
- Ezt nem lehet máshogyan érteni, van a korlát, - próbáltam közben mutogatással segíteni magamon. – át léptem majd leugrottam.
- Bátor döntés. – váltott egyet, és kikerült egy kocsit.
- Miért? – kérdeztem.
- Mindegy az. – mondta és mosolygott egyet, hátra dőltem és a telefont babráltam, próbáltam válaszolni egy két üzenetre, de arra jutottam kitörlöm, amit írok. – Meg is érkeztünk. – szólt. Az ablakon bámultam kifelé, ugyanazon a helyen voltunk a sziklafal mellett álltunk meg a kavicsos részen. Kiszálltam a táskámat leakasztottam magamról és a kocsiban hagytam. Becsaptam az ajtaját, majd Damon után rohantam, ő már másfele ment, mint Elijah.
- Tegnap nem erre mentünk. – mondtam.
- Mert, most nem oda megyünk.
- Miért, akkor hova? – az útszélén sétáltunk, majd a korlát egy helyen ki volt vágva, bebújtunk, elértünk egy olyan helyre ahol fás, füves rész volt, földből alakított lépcsőn haladtunk lefelé.
- Látod, ennyit ugrottál le, most lesétálhatod, nem kell ugrálni.
- Pompás. – ezt tegnap miért nem mutatta Elijah. Talán látni akarta milyen is vagyok?
- Bocsánat nem tudtam otthon maradni. – értünk a tisztásra és Klaus lépett ki a fák közül, hátán egy nagy sporttáskával.
- Semmi gond. Elhoztad? – állt elém Damon.
- Szerinted mi van ebben? – ledobta a táskát.
- Mi van benne? – kérdeztem meg. És rám néztek, kicsit kínos volt.
- Fegyverek.
- Fegyverek? Mire?
- Muszáj, kicsit megtudni milyen formában tartod magad. – lehajolt és kihúzott belőle egy kést. Megpördítette ujjai között és felém hajította. Mielőtt oda ért volna hozzám lehajoltam majd elment felettem bele egy fába. – Jó érzékeid vannak. – mondta meglepetten Klaus.
- Ilyent tud egy... - nem fejezte be a mondatot.
- Nem, nem tud. – válaszolt Klaus, Damon befejezetlen kérdésére.
- Mit?
- Hú de kíváncsi valaki. – szólt Damon.
- Haha! – tartottam a formám.
- Akkor próbáljunk ki mást. – elindult a táska felé Klaus, majd kivett egy tőrt, felém jött és a kezembe adta a fegyvert. Megkerült és a legmesszebb álló fánál állt, meg amit még én is láttam.
- Azt mondja, célozz.
- Hát, rendben. – a jobb kezembe szorítottam a tőrt majd egy hirtelen mozdulattal eldobtam amilyen erővel tudtam. Megfordultam. – Szerinted? – kérdeztem Damont nézve.
- Szerintem beletaláltál. – nézett el a vállam felett. Elfordítottam a fejem, és észrevettem, hogy Klaus tüdeje közepében áll a tőr.
- Úristen! Bocsánat. – megfogtam és kirántottam. Klaus pólója és a tőr éle is véres volt. – Kimosom majd a pólód. Nem akartam. De bevallom nagyon élveztem. Ilyet még nem csináltam.
- Ne kérj bocsánatot, te már hozzánk tartozol, kell is tudnod ilyesmiket. A pólóért meg ne aggódj.
- Oké. – fogaimat erősen szorítottam egymáshoz. Már az ínyem is kezdett fájni, így elengedtem a magam szorítását.
- Van valami terved mára, Elena? – kérdezte Klaus, a táskánál állva.
- Ni-nincs. – néztem Damonra.
- Remek, akkor Damon hozd, el hozzánk majd beszélgetünk kicsit. Ha még is lenne programod, – fordult hozzám. – akkor írj egy SMS-t és beszélünk egy másik időpontot.
- Rendben. – felfogta a táskát és elment.

Beültem az autóba.
- Te tényleg nem félsz Klaustól.
- Mondtam. Te? – kérdeztem meg tőle.
- Tartok tőle. – válaszolt őszintén.
- Miért?
- Mivel bármikor megölhet én öt pedig nem.
- Tudod, épp olyan emberrel vagyok, aki egy karmozdulattal is megölhet.
- De nem bántalak, - nézett rám a türkiz színű szemével. – és te is ugyanúgy meg tudsz engem ölni, csak éppen nem harapsz.
- Erre most nem mondok semmit, vagy kisegíthetsz, hogy valamit mondjak. – nem szólt. A telefonom hangos zenével törte meg a csendet. – Meg van, hogy mit nem állítottam be rajta. – mondtam, előkerestem a telefont és láttam, hogy Rebekah hívott. Visszahívtam.
- Beka, mi a gond? – kérdeztem.
- Elena, gyere haza. – nyöszörögte bele a telefonba.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Rosszul vagyok. El akarok menni, vásárolni, de így nem tudok.
- Hamarosan otthon leszek.
- Hiányzol. – letettem.
- Na, jó, nagyon leitták magukat szerintem még nem ment ki belőlük az alkohol.
- Ha most megint arra célzol, - mutogatott. – akkor nem én itattam le őket.
- Tegnap este tisztáztuk, nem? – kérdeztem. Összerezzentem.
- Fázol? – kérdezett rá, a rángatózós mozdulatomra.
- Nem tudom. – a kezeimet a vállaimra helyeztem keresztbe, az ablak felé fordultam és megpillantottam, hogy az utcánkba vagyunk.
- Ha valami gond van, csörögj rám. – mondta. Kimásztam az autóból, Damon a kezembe dobta a táskámat, a felhajtóra álltam és megvártam, míg elhajt a kocsival.
Beértem a házba, a szekrényre dobtam a kulcsom, ami végigcsúszott az egész bútoron és a fal állította meg.
- Elena hazaértél? – nyöszörögte Tori fentről.
- Igen, Rebekah hol van? – kérdetem kocogva a lépcsőn. A táskámat az ágyamra dobtam és visszamentem Torihoz.
- Rendesen kiütötte magát, fekszik az ágyban. – Tori egy nagy bögrében teát iszogatott gyógyulásképp, beléptem Rebekah szobájába. Az ágyon feküdt betakarózva, egy néhány bögre az éjjeliszekrényén és pár zsebkendő.
- Rebekah, ébren vagy? – kérdeztem meg tőle.
- Igen, azt hiszem. – beszélt orrhangon. Felnevettem, leültem az ágyára.
- Most azt ne mondd, hogy megfáztál. – még mindig vigyor volt a számon.
- Á, dehogy is, jól vagyok. El akarok menni, vásárolni.
- Ma ugyan hogy nem, itthon maradok veletek, influenzás vagy. – a kezemet felemeltem és a homlokára tettem a kezem. – Nem vagy lázas.
- Ez most jó jel?
- Vámpírok lehetnek betegek? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs. Ezek szerint igen. – mondta.
- Rendben. Leviszem, a bögréket aztán jövök majd. – az ablakhoz mentem és kinyitottam az egyiket. Oxigént cseréltettem ezzel a kis résnyi kinyitással. Felfogtam a két zöld, másik kék bögrét levittem, a lépcsőn óvatosan közlekedtem, ez mégis csak másabb, mint az otthoni volt.
A bögréket a mosogatógépbe raktam, Torival találkoztam.
- Mit csinálsz?
- Azt hiszem, beindítom a gépet, - mutatott a mosogatógépre. – és valamit készítek.
- Az jó lenne. – egy bögrét vettem le, majd raktam bele egy tea filtert, vizet, cukrot és citromlevet. A mikroba tettem és felmelegítettem.

- Tessék, idd meg! – raktam az éjjeliszekrényre a poharat.
- Köszönöm. – mondta. – Becsuknád az ablakot, kezd hideg lenni. – felálltam és becsuktam az ablakot.
- Mi volt ez a levél? Klausal voltál? – tette le a teás bögrét és feljebb húzta magát.
- Igen, mondhatni. Reggel Damon csengetett aztán elvitt hozzá, egy ilyen rétre vagy egy gondozott területre.
- Ó, igen a birtok. Gondolhattam volna.
- Birtok? Mi féle birtok? – kérdeztem.
- Nem mesélt egyik bátyám se róla?
- Még nem említették. – megfogtam a székét megfordítottam és rá ültem, a háttámlájára raktam a kezeimet, és hallgattam.
- Akkor mit akartak, veled?
- Képességfejlesztés, és körülbelül ennyi.
- Képességfejlesztés? Mit akar ezzel Klaus?
- Fogalmam sincs, kést dobáltunk, igaz mindössze kettőt. – hallgattunk, hirtelen csend lett. – Nem fázol? – kérdeztem meg tőle. – Mert én igen.
- Hát, mondjuk, nekem sincs melegem. Ha itt kimész, - mutatott az ajtóra. – az én ajtóm és Tori ajtaja között van egy szoba termosztát, azt csavard fel.
- És az mi? – vágtam komoly arcot.
- Egy ilyen elcsavarható fűtés, ami itt a fenti radiátorokat fűti. – kimentem és nyitva hagytam Rebekah ajtaját.
- Ezt a valamit eddig észre sem vettem. – mondtam. – És mennyire csavarjam el?
- 20-25. Amelyik szimpatikus.
- Akkor ilyen 23 jó lesz. – elcsavartam és visszamentem a szobába.
- Sikerült? – kérdezte.
- Azt hiszem. – a széknek támaszkodva eszembe jutott a telefonom, így át futottam a szobámba, kiszedtem a táskámból a telefonomat és visszamentem Rebekah-hoz. Az ajtónál megálltam, elaludt. Ez különös! A szobám felé vettem az irányt. Egy könyvet vettem le a polcról, és az erkélyajtómat nyitottam ki. Az erkély jobb oldalán egy függőszék állt a bal oldala végén pedig egy hintaágy. Beleültem a függőszékbe, volt oda rakva egy párna és egy összetűrt pokróc. A könyvet a combjaimhoz tettem, este volt kint, nem láttam volna semmit, a takarót a hátamra terítettem és betakaróztam, a lábamról levettem a cipőm és a bal lábamat felúsztam magamhoz öleltem és a holdat néztem. Nem volt egész, szinte csak alig látszott, felét eltakarták a felhők, felét viszont önmaga. Megjelentek a csillagok, hátradőltem, karjaimat a karfára raktam, jobb lábammal kicsit lökögettem magamat.
- Te, itt egyedül? – fordítottam el a fejemet, és a szobámból Stefan lépett elő.
- Igen. Én itt egyedül.
- Szabad? – kérdezte és az erkélynek támaszkodott.
- Csak tessék. – mondtam és összekucorogtam.
- Fázol? – kérdezte.
- Nem, csak azt hiszem, hogy nem tudom, mit higgyek.
- Ez jó volt.
- Komolyan, fogalmam sincs, mit akarok, régi emlékek kuporognak az agyamba, amiktől hirtelen el tudnék égni.
- Elhiszem. Gondolom, milyen lehet.
- Őszintén? Borzalmas; olyan világba csöppeni, ami szinte lehetetlen és mégis igaz!
- Itt vagyunk mi neked! Ezt viszont te elhiheted.
- Igen, ennek viszont örülök, hogy a barátaim mellettem vannak. –felálltam és átöleltem Stefant, a takaró leesett a hátamról. – Hú, most viszont bemegyek, mert lefagy a lábam ezen a kövön. – felvettem a cipőm és beszaladtam a szobámba, letettem a szekrény elé a cipőt, majd előkerestem egy pizsamát, ami egy fehérneműből, rövid háló nadrágból, és sötétlilás trikóból állt.

Beléptem a kádba ás megmostam a hajamat, éreztem, hogy a meleg víz végig megy minden csontomon, felfrissülten szálltam ki és megtörölköztem. Felvettem a pizsamát és Tori nyitott be a fürdőbe.
- Ó, bocsi elfelejtettem kopogni.
- Semmi gond! – Tori a pultra ült és nézte, míg a hajamat meg nem szárítom. - Mi a helyzet? – kérdeztem.
- Rebekah alszik, én unatkozom. -
- Hány óra?
- 22:09.
- És ilyenkor unatkozol? Na, jól van ám, menjél ki és szépen aludjál. Szólj, ha van valami és mielőtt kérdeznéd. – fordult meg. – Nem alszok melletted.
- Rendben. – szomorúan kiment a szobából, felkötöttem a hajamat és az ágyba feküdtem. A telefonomat néztem át, milyen dolgokat kell letörölni és milyen dolgokat kell rajta hagyni.
A szemem majdnem kifolyt annyit törölgettem így letettem az éjjeliszekrényre a telefont és a fejemet a párnára hajtottam.

4