Érzem, hogy a párnám, levegőt vesz. Kinyitom a szemem, de nem a párnámon volt a fejem, hanem Bruno mellkasán. A párnámra emeltem magam, de aztán csak a tükrömben nézegettem magamat, ami elég unalmas volt, így hát felkeltem és kinyitottam a szekrényem amilyen halkan csak tudtam. Mondjuk tudtam, hogy Brunot hamar fel lehet kelteni, de azért próbáltam óvatos lenni. A szekrényben a felső cső farmert vettem ki és egy újatlan fekete felsőt, egy ugyan ilyen színű blézerrel. Egy fekete cipőt vettem ki a szekrény aljából és lassan kiosontam a fürdőbe, átöltözni.
Kinyitottam a szobám ajtaját. Bruno az ágyon feküdt, de már nyitva volt a szeme.
- Felkeltél? – kérdeztem. – Ó, ne haragudj. Felkeltettelek.
- Igen, de semmi gond – mondta. Lehajtott fejjel sétáltam az ágy felé. – Minden rendben? – kérdezte. – Hogy vagy? – fordult felém.
- Egy enyhe szívroham és sokk után, egész jól! – nevettem.
- Dilis – nevetett.
- Kösz – mondtam, és kisétáltunk az étkezőbe. Végre mindenki leült a helyére. – Jó reggelt! – köszöntem.
- Sziasztok! – köszönt Rebekah a bögréjét fogva. Leültem Tris mellé, mellém pedig Bruno.
- Kiderítettünk valamit – nézett rám szúrós szemmel Klaus.
- Még is mit? – kérdezte Tris.
- Elenának nem jó hír! – tette össze kezeit.
- Már megszoktam, szóval ne nehezítsd meg a dolgom. Had haljam – haraptam bele egy kiflibe majd hátra dőltem a székemben.
- El kell menned – kidülledt szemekkel néztem Klausra aki, meg sem lepődött a műsoromról. – Persze visszajöhetsz, ez nem erről szól.
- Tegnap Klaussal megjártuk a népséget a városban, minden természetfeletti terjesztgeti Adrian művét – jött képbe Tris.
- Ezt mondhattad volna tegnap – vettem dühös pillantást Tris felé. Felkaptam magamat és befutottam a szobámba, leültem az ágyra, a fejemet a kezembe szorítottam.
- El kell menned valakivel – jött fel Elijah.
- Még is kivel? – néztem rá.
- Nem tudjuk, itt most az a gond, ha Adrian is vándor könnyen megtalál. De sajnos nem tudjuk még mi az – szorította össze állkapcsát.
- Mivel a vándorokkal volt, így az nem?
- Lehetséges, de nem hisszük – mondta. – Viszont ki kell, választanunk kivel menjél. Ketten mennek veled, az biztos. Akik nem mennek, veled azok tovább keresik a bátyád.
- Meg ne említsd ezt a szót – tettem fel a mutatóujjamat.
- Rendben, akkor, akik nem mennek veled meg keresik Adrian-t.
- És min is múlik, hogy ki jön velem? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Adrian, biztos tudni fogja, hogy kivel leszel, így Bruno ki van lőve.
- De, miért?
- Mondom, ha Adrian vándor biztos rád talál.
- De...
- Nincs de! Ez van Elena, ez egy ilyen nap.
- Ez a nap akkor borzalmas – mondtam és visszaültem az ágyra.
- Gyere a szalonba, készíts össze pár fontos dolgot. Aztán gyere, mert beszélnünk kell – mondta. – Minél hamarabb! – sürgetett, erre elővettem egy aprócska bőröndöt, amibe csak két farmert és pár Polót dobtam be persze fontos dolgok is voltak benne.

Bőrönddel együtt léptem a szalonban, Bruno a fotelben foglalt helyet, annak a karfájára ültem.
- Elijah-val való beszélgetéseket hallottuk – nem lep meg -, neki igaza van – folytatta Klaus. – Bruno kilőve ebből. Viszont... - egy csengetés szakította félbe a beszédjét. Rebekah felállt és kinyitott az ajtót. Pár farkas vonult be az ajtón. – Viszont, Elijah sem vihet hiszen Adrian biztos, hogy tudná, ha velünk utazol.
- Remek, veletek akkor nem is mehetek – néztem körbe.
- De velünk igen - szólalt meg a feketébe öltözött Adam.
- Semmilyen csaj? Ne már – mondtam.
- Nekünk nem gáz – szólalt meg ismét, mire szúrós szemmel rá néztem.
- Rendben, így hát eldöntöttük ki is visz téged. Akkor mehettek is – állt fel Klaus. – Minden esetre hívni fogunk bármi is lesz – fordult meg.
- Vigyázz magadra! – szorította meg a vállam Elijah.
- Nyugi nem lesz semmi gond – ölelt meg Rebekah. Aztán oda jött egy ölelést adni Tris, aki nem szólt semmit. Mindenki kiment a szobából csak Bruno maradt ott.
- Remélem nem fogsz hülyeséget csinálni – mondtam és beletúrtam a hajába.
- Engem úgy ismersz? – kérdezte.
- Nem tudom – mosolyogtam.
- A fiúk nem fognak bántani, bízz bennük, aztán meg velük úgy is lehet hülyéskedni. Szóval vigyázz magadra – közelebb húzott magához és egy csókot nyomott a számra. Erre nem számítottam, minden esetre visszacsókoltam.
- Vigyázni fogok – pusziltam meg az arcát és ott hagytam.
Mindenki kint állt a fekete autó mellett az egyik lépcsőfokon. A fiúk bent ültek az autóban, rám vártak. Intettem a „családomnak" majd beszálltam hátra. Adam vezetett, mellette Thomas ült mellettem egy nekem ismeretlen fiú. A fekete, besötétített autó elindult egy újabb útnak.
- Hogy hívnak? – böktem meg a mellettem ülő srácot.
- Roy, te pedig Elena.
- Igen – mondtam. Az ölembe rakott táskámból kivettem a naplóm és a tollamat. Kinyitottam és próbáltam írni valamit az egyik oldalra.

Kedves Naplóm!

Ismét útón vagyok, valamerre. Adrian engem követ állítólag, mondjuk senki nem tudta megmondani, mi is ő valójában. Vándor-e vagy sem. Épp az autóban ülök, három farkassal, és egyik sem lány. Remek, mindig fiúkat kapok. Eddig az út unalmas, nem tudom merre haladunk, de szerintem nem is fogunk megállni. Bruno-val nehéz helyzetben állunk épp. Megcsókolt, mielőtt eljöttem otthonról. Remélem, senkinek nem esik baja miattam.

Eltettem naplómat vele együtt a tollat is. A telefonomat vettem a kezembe megnéztem az értesítéseimet, de semmi. Semmi hír senkiről. Feszült vagyok.
A fejemet az ablaknak döntöm, így kitaszítom magamat a világtól, persze ezt csak megpróbálom.
A külvilágot nehéz kizárni. Ha arra leszel figyelmes, hogy a kocsi megáll, és kiszáll a melleted lévő fiú az autóból. Majd fél óra múlva jelenik meg. Értetlen arcot vágva figyelem a jelenetet. Thomas marad bent velem együtt.
- Mi folyik itt? – kérdeztem.
- Maradj, csendben felhívom Brunot, hogy azon nyomban jöjjenek ide – ideges volt, lehetett hallani a hangján. Csendben maradtam. Észre sem lehetett venni, hogy Thomas letette a telefont majd kiszállt a kocsiból. Először azt hittem magamra maradok, de beszállt mellém. – Nyugodj meg, hamarosan ide érnek a többiek. Rá akadtunk Adrian-re. Adamék már rajta vannak az ügyön – bólintottam egyet. Inkább ülök csendben, mint ide jöjjön Adrian. – Csak pár kilométert jöttünk úgy hogy itt lesznek – Thomas ideges volt, az arc vonásain lehetett látni minden egyes kis mozzanatot. A újjával az combján dobolt. Lába ütemesen verni kezdte a kocsi alját.
Kinyitották mögöttem az ajtót, Thomas befogta a számat, hogy ne sikítsak.
- Én vagyok – suttogott Bruno mire megfordultam. Csak ő egyedül állt ott a többiek sehol.
- Mondtam, hogy maradjon csendben, szóval remélhetőleg nem fog megszólalni – mire én megráztam a fejem. Bruno egy csokót nyomott homlokomra, és megfordult. A kezemet a karjára tettem jelezvén, hogy maradjon itt.
- Nem, nem maradhatok. Ki kell nyírnom azt a gyereket – mondta én ismét megráztam a fejem. – Itt marad velem Thomas, ő vigyáz rád – evvel a szóval eltűnt.
- Elena, vigyázni tud magára – mondta Thomas. Becsaptam a kinyílott ajtót. És a középső részre ültem fejemet Thomas mellkasának döntöttem, lábaimat feltettem az ülés további részére, majd lógattam a lábam. – Minden rendben. Mondjuk te nem vagy rendben, hallom, hogy lüktet a szíved – mosolygott. Hát igen, a szívem kalimpált, kicsit paráztam, mi is lehet velük. A gyomromban lepkék keltek életre, amik ki akartak törni bentről, így szinte a torkomban éreztem a gombócot.
Arra lettem figyelmes, hogy a szemhéjam csak megy lefele.
- Bátor vagy? – kérdezték tőlem, pedig senkit nem láttam.
- Igen – felelek. Végül egy pisztoly volt a kezemben. Előttem egy céltábla, majd rajta egy alak. Adrian. Adrian? Adrian volt az.
- Lődd le! – mondta a hang.
- Nem teszem.
- Lődd le! – szólt ismét.
- Nem! – kiabáltam.
- Megérdemli, hogy lelődd. Amit tett, meg akar ölni Elena, meg akar ölni! – erőltetett.
- Nem! – sikítottam, de immár véget vettettem Adrian-nak. Megöltem, lelőttem.
Döccent az autó, és kipattant a szemem. Thomas karjaiban voltam, és az autó már cikázott az úttesten.
- Felébredtél – hajolt hátra Bruno.
- Igen – mondtam. A szívem még mindig hevesen vert, ettől az álomtól frászt kaptam. Egyszerűen lehetetlennek tűnt.
- Valami gond van ott hátul? – utalt rám Adam.
- Nincs, minden oké – szólt Thomas.
Az autó lassan leparkolt és kiszáltunk.
- Köszönöm, hogy megettétek értem – állt mellém Bruno.
- Igazán nincs mit – mondta Adam. Bólintottam egyet, a fiúk elmentek, mi pedig bementünk a házba. Mindenki a szalonban volt.
- Elena, megölük Adriant – csapott meg a mondat. Mire beszorítottam a szemem.
- Rendben – nyögtem ki egy szót. – Én, most ha nem haragszotok – mutattam a szobám felé -, elmegyek aludni.
Bruno követett a szobáig, majd meg ált a lépcső szembeni fürdőnél. Ahova be is ment. A szobámba érve, elfeledkeztem, hogy Adam autójába hagytam a bőröndöt. Így írtam egy SMS-t.

Adam

Szia Adam, bocsi, hogy zavarlak. De nálad maradt a bőröndöm. Majd kérlek, hozd vissza. Köszönöm. Jó éjt. Puszi, Elena xxxx


A fürdőben lezuhanyoztam. A víz alá álltam. Olyan volt, mintha mindent lemostam volna magamról. Szomorúságot, boldogságot mindent. Elzártam a víz útját. Megtörölköztem és felvettem egy száraz, friss pizsamát. A szobámba igyekeztem, minél előbb ágyba akartam tudni magamat.
Az ágyamba Bruno feküdt, csak az én oldalamon lévő lámpa égett az éjjeliszekrényen. Befeküdtem az ágyba majd lekapcsoltam a villanyt. Éreztem, hogy Bruno közeledik felém, átkarolta derekam. Nagy levegőt vettem és elaludtam.