Éreztem, hogy valaki néz. Felültem, körbe néztem, de nem volt ott senki. Kinéztem az ablakon. Még kómában voltam, megdörzsöltem a szemem. Felálltam és bementem a mosdóba, fogat mostam és ki fésültem a hajam. Elmentem a szekrényhez és kiválasztottam a ruhát, amit ma felveszek.
Egy farmert kerestem elő kicsit szaggatott, de imádom. Hozzá egy pulcsit és egy sálat kerestem.
- Helló! – megfordultam, Rebekah jött be a szobába. - Mit csinálsz?
- Szia, épp öltözök. – láttam Rebekah- n kabát is volt.
- Hideg van kint. – mondta.
- Örülök, szóval akkor kell kabát. – visszafordultam a szekrény felé.
- Hagylak öltözni. – mondta majd kifelé ment.
- Ne menj még! – mondtam.
- Elena, te olyan vagy.
- Milyen, milyen vagyok Rebekah?
- Nem is tudom, kedves is, de néha önző. Ezért szeretlek.
- Hát, igen. – mondtam és kivettem egy zöldes, belül bundás kabátot. Az ágyra dobtam.
- Elena! – kiabálta Rebekah. Megfordultam és láttam, hogy a fejére dobtam a kabátot.
- Bocsi nem akartam. – nevettünk. Előhalásztam egy cipőt is. Hasonló a cipő a kabát színéhez, felhúztam és a kabátot is magamra rángattam.
A kezemet beleraktam a zsebbe, éreztem, hogy van valami benne. Kivettem. Nem meglepő ez egy kesztyű!
- Ma milyen napunk is lesz Beka?
- Még nem tudom El. – mondta. Lementünk a lépcsőn és Elijah állt velünk szembe.
- Elena, kedves. Hoztam neked egy ajándékot.
- Utálom a meglepetéseket. – mondtam mogorván.
- Ez nagy ajándék. – Elijah még mindig előttünk állt majd láttam oldalról jön ki valaki. Fekete kabátba, és nadrágba. Szinte mondhatjuk rá, hogy ő is gyászol.
- Sziasztok! – köszönt a fickó.
- Hali. –mondtam neki. – Elijah komolyan Ő az ajándék?
- Mondhatjuk! – mondta.
- Victor vagyok! Egy kiképző.
- Milyen kiképző? – kérdeztem vissza.
- Igaz nem vagyok Dampyr, de az ő kiképzőjük vagyok. Sok Dampyrral találkoztam. De te nagyon különleges vagy.
- Miben?
- Egy ősit védesz, és ez nem csak különleges, de furcsa is.
- Tudja nem kérdezek már rá. De mit keres itt?
- Tanítani foglak.
- Remek. Örülök, hogy találkoztunk, de nem akarok semmilyen tanítást se. - nyújtottam ki a kezét. Közelebbről vizsgálgattam, Ő nem ember, hanem vámpír. Elijahnak is hazudott.
Ő is kinyújtotta a kezét és kezet fogtunk levettem róla a gyűrűt.
- Maga engem nem csap be. – felfutottam az erkélyhez. Láttam, hogy fut utánam. Még amit tanított Klaus elő jött. Megkapaszkodtam az erkély szélébe majd a lábaimat felemeltem és mellkasba rúgtam és leugrottam az erkélyről. Végig gurultam a teraszon bukfencbe. Volt időm elrakni a gyűrűt a zsebembe.
- Kis ügyes vagy, de rajtam már jutsz túl.
- Komolyan? Kételkedik?
- Igen! – mondta majd elfutottam a kapu felé, kinyitottam és bele ütköztem egy csajba.
- Oh bocsi, nem akartam. – mondtam neki, a csávónak meg nyoma veszett.
- Semmi gond. –mondta a lány.
- Esetleg bejössz? – kérdeztem és betessékeltem.
- Kösz. Klaus itthon van?
- Még nem találkoztam vele. Miért?
- Akkor majd visszajövök.
- Nem gyere csak be! – mondtam neki.
- Rendben.
- Elmegyünk a szobámba, oké? –bólintott.
Felmentünk a szobámba majd leültünk az ágyra. Levettem a kabátot.
- Elena vagyok! Téged hogy hívnak?
- Beatris. Te vagy az a Dampyr?
- Igen én egy Dampyr vagyok! Honnan tudod?
- Az egész város arról beszél, hogy egy Dampyr jött a városba. És csak te vagy itt az egyetlen új!
- Már értem. Ha szabad kérdezni te mi vagy?
- Vérfarkas.
- Elnézést, hogy rá kérdezek. De babát vársz?
- Igen, semmi gond.
- Biztos aranyos lesz.
- Nem szeretném, ha olyan lenne, mint az apja.
- Miért?
- Klaus az apja. – kicsit sokkot kaptam.
- Klaus?
- Tudom meglepő, de sajnos nekem le kellett feküdnöm vele. Sokat hibáztattam magamat.
- Ne haragudj, de azt hiszem sokkot kaptam. Valahogy ezt nem tudtam feldolgozni.
- Észrevettem. – nevettet.
- Nem tudom, hogy fog rá reagálni. De mindenképp segíteni akarok neked.
- Milyen együtt érző vagy. Általában ti nem vagytok ilyen rendesek.
- Ne higgy a legendának. – mondtam. Kopogtak az ajtón. Felálltam. –Gyere!
- Szia, oh, sziasztok!
- Elijah Ő Tris, Tris Elijah. – mutattam be egymásnak őket.
- Klaus mikor jön haza? – kérdeztem.
- Szerintem majd, valamikor este. Miért?
- Nem tudod, hogy hol van?
- Azt hiszem a kikötőnél.
- Elmegyünk? –kérdezet Tris.
- Mehetünk. – magamra húztam a kabátot majd lementünk a lépcsőn és ki a kapun.

- Itt vagyunk! Már csak ki kéne deríteni melyik fülkébe. – az egész kikötőnél mást se lehettet látni csak nagy raktárokat és garázsokat.
- Felhívom. – ajánlottam fel.
KLAUS
Kicsörög, de nem nagyon akarja felvenni.
- Elena.
- Hol vagy Klaus?
- A kikötőnél. Nem tudod, merre van, szóval ne gyere utánam.
- Melyik szektorba?
- Itt vagy. Nem meglepő. 124. – letettem a telefont.
- Na, hol van?
- 124.- elfutottunk Beatrisel a szektorok végéig. Majdnem a legutolsó volt.
Kinyitottam az ajtót. Felfelé nyíltak.
- Klaus! – kiabáltam. – Klaus!
- Itt vagyok, ne ordíts már! Megfájdul a fülem!
- Jaj, szegény! – mondtam.
- Ő kicsoda? – kérdezte.
- Milyen udvarias. - vágott vissza Beatris.
- Klaus ő itt Beatris. – Klaus nem válaszolt, de arc modorát nem tudom kifejezni.
Csend mindenki mindenkivel szemben áll.
- Na, most mi van?
- Minek jöttetek ide?
- Én nem tudom amúgy. – válaszolt Beatris.
- Terhes. – mondtam.
- Ki? – kérdezte Klaus. Rá néztem Trisre kicsit elsápadt.
- Beatris.
- És most mit csináljak? – kérdezte vissza.
- Talán azt, hogy a te gyerekedet hordozza.
- Az nem lehet.
- De igenis lehet. – kiharcoltam. Klaus kirohant az épületből.
- Maradj itt! – mondtam Trisnek. Ő bólintott egyet.
Kifutottam az épületből és láttam Klaust nagy léptekkel menni.
- Klaus! Várj! – futottam felé. – Klaus! – megállt és megvárta, amíg oda érek.
- Mondjad!
- Klaus... - nagy levegőket vettem. – Miért nem hiszed el, a te gyereked!
- Nem hiszem.
- Klaus, tegnap beszéltünk a családról. Neked itt van. – mutattam a szektor felé. – Ne legyél olyan, mint Mikael. – könnyes lett a szeme. – Klaus te nem ilyen vagy! Nem kell neked ilyennek lenni! – elfutott. – Könnyű igazság elől futni. – mondtam halkan és vissza mentem Beatrishez.
- Mehetünk. – mondtam neki. Sétáltunk.
- Figyelj, nem kellett volna ez az egész.
- De mert muszáj. Kell neki egy család, akik szeretik.
- Tudod, a boszorkák ezt nem fogják engedni.
- Mit? – néztem kérdőn.
- Farkas vagyok és Hirid babát hordozok magammal.
- Szóval, most azt akarod mondani, hogy csatát akarnak indítani? – a part szélén láttam egy padot. – Bocsi, de nem ülünk le oda? – mutattam a pad felé.
- De. Igen, kell egy holdfény gyűrű nekem.
- Az mire szolgál?
- Tudod, van a vámpíroknak a napfény gyűrű, őket a naptól védik meg ezek. Nekünk, farkasoknak holdfény gyűrű kell, hogy uraljuk magunkat és ne változzunk át. – miközben beszéltünk elértünk a padhoz, mindketten leültünk.
- És körülbelül mennyi kéne? Hány darab?
- Fogalmam sincs. Talán Bruno tudja.
- Ki az a Bruno? – kérdeztem rá.
- Bruno a falkavezér.
- És jól tudom, hogy a vérfarkasok velünk vannak?
- Ezt, hogy érted?
- Hát, a vámpírokkal vannak, vagy inkább ellenük?
- Igen, így már értem. A vérfarkasok, - hallgattam. – mindig is a vámpírokkal voltak.
- Ez akkor azt jelenti, hogy a boszorkák magas rangúak, de mindig mi vagyunk többen?
- Igen, mondhatni így is. – hátra dőltem a padon a kezeimet a vállamhoz húztam és a támlára helyeztem.
- Fiú vagy kislány? – kérdeztem Beatris pocakját nézve.
- Még nem tudom.
- Tegnap jött egy boszorkány hozzánk, Wanda a neve. Állítólag egy mondhatni ősi boszorkány egy fiatal kiscsaj bőrébe bújva. Ő velünk van, minden boszorkány ellene.
- Mit akarsz ebből kihozni? – ült fel.
- Talán, mondhatjuk neki, hogy derítse ki.
- Ez remek ötlet.
- Figyelj Beatris. – mondtam, kattogott az agyam. – Aludj ma ott.
- Hol?
- Nálunk, vagy nálam! – javasoltam.
- Biztos, hogy nem.
- Figyelj, ha Klaus szól, szóljon az én vendégem vagy.
- Köszönöm, nagyon kedves vagy. De... az elejétől fogva kérdezni szeretnék valamit.
- Hajrá, tedd meg!
- Mi az a szemednél? – mutatott a sebemre.
- Ja, ez, semmi.
- Elena, válaszolj!
- Klausnál tartottunk egy bulit, karácsonyra meghívott minket. Aztán Elijah és Finn is ott voltak. Nagyon zavart az, amikor beszóltak mindenkinek! Erre felkaptam magam és el akartam indulni, beültem a kocsiba, majd amikor elindultam elém állt Elijah. És megtörtént.
- Jesszus. Mondott valamit?
- Igen. De nem lényeg. Sajnálta és nem így akarta. Egyszer már történt velem ilyen csak akkor Damonel volt ez.
- Ő ki?
- Az egyik haverom volt.
- Értem. – néztük a vizet. Tiszta volt és tükörképet alkotott. Megjelent egy alak, a vízben tisztán lehetett látni.
- Rebekah! Mit keresel itt? – kérdeztem.
- Ti mit kerestek itt?
- Minek jöttél?
- Na, jó, akkor valaki válaszol is. – törte meg a sok kérdéseket Beatris.
- Igen, azért, hogy titeket haza vigyelek.
- Haza tudtunk volna menni Beka.
- Nem baj, gyertek. – elsétáltunk a parkolóig, majd beültünk a kocsiba. Előre ültem Tirs hátul.
Egy szót se szóltunk, amíg nem értünk haza.
Kiszálltunk, Rebekah már bement.
- Na, akkor gyere. – mondtam Beatrisnek.
- Muszáj? – kérdezte.
- Gyere csak. – majd bementünk, becsuktam magam mögött a kaput. Láttam Elijah és Klaus kint ül a teraszon.
- Elena én inkább haza megyek. – fordult vissza felém.
- Nem. Tudod, merre van a szobám nem de? Akkor menj fel, mindjárt megyek. – Klaus szúrós szemmel nézte végig Beatrist. Végül rajtam landolt ez a nézés.
- Most mi van? – kérdeztem.
- Például az, hogy ő mit keres itt?
- Az én vendégem.
- Vettem.
- De Klaus, nem menekülhetsz mindig.
- Nem fogok, sőt nem is teszem.
- Itt van Wanda? – kérdeztem. Nem válaszolt Klaus. – Eliajh Wanda itt van?
- Igen, két szobával arrébb, mint te.
- Köszönöm. – felfutottam a lépcsőn és bekopogtam Wandához.
- Gyere! – szólt.
- Kösz, - benyitottam. – szia Wanda.
- Elena, szia.
- Tudnál segíteni?
- Persze édesem. – Wanda utánam jött a szobámba, Beatris a fotelben ült. Néztem azt a fotelt, hogy hogyan kerülhetett ide. De majd máskor foglalkozom vele.
- Szóval Wanda, ő itt Beatris, Tris ő itt Wanda. Tris babát vár, nézd meg fiú vagy lány.
- Oh, gratulálok. Persze. – Wanda odalépett és az ágyra tessékelte Trist. Majd valamiket ott latinul elkezdett beszélni és összevissza hadonászott. Persze ő már csak tudja, mit beszél és csinál.
- Végeztünk.
- Ennyi volt? – kérdezte Tris.
- Ennyi. A végeredmény pedig lány.
- Gratulálok. – mondtam neki.
- Én is. – szólt Wanda majd kilépett.
- El sem hiszem, hogy lányom lesz.
- Pedig igen. Na csajszi arra gondoltam elmegyek hajat mosni és utána mehetsz te is. Adok ruhát.
- Köszönöm. - a szekrényemhez léptem és kivettem egy toppot, lila trikót és egy nadrágot.
- Fehérneműt válassz nyugodtan a fürdőbe, a jobb oldali szekrénybe újjak vannak, szóval bontsd ki.
- Oké. – elmentem hajat mosni utánam ment Tris is. Amíg ő zuhanyozott addig én megszárítottam úgy, ahogy a hajamat.
- Én fáradt vagyok, ha nem bánod elmennék aludni. – jött ki Tris a fürdőből.
- Én is elmegyek. – Tris a jobb, míg én a bal felén aludtam az ágyon. Lekapcsoltuk a lámpát és aludtunk. Ami biztos, hogy én aludtam.