-2 nap múlva-

Ez alatt a két nap alatt sok vámpírt és farkast gyűjtöttünk magunk mellé. Ők majd 4 nap múlva fognak eljönni Seoulba, addig nem igazán érdekeljük őket. Megértettem hogy miért költöztek el a fiúk. Teljesen más az életkörülményeik, szokásaik és persze az étlapjuk is.

Most éppen pakolunk vissza a bőröndeinkbe, mert indulunk nemsokára, de előtte még YoonGi elvisz engem valahova. Nem mondta hova, így a kíváncsiság már mardos.

-Kész vagy?-lépett be a szobába YoonGi, mikor éppen próbáltam becipzározni a bőröndömet, de lehetetlennek tűnt, ezért ráültem és úgy próbáltam feszegetni a cipzárt.
-Pe...rsz...eee!-nyökögtem, miközben becsípte az ujjamat a cipzár, mire felsikkantottam.
-Várj!- jött oda hozzám, és felnyitotta a bőröndöt, majd a hajtogatott ruhák felső rétegéből kiszedett egyet -kettőt, összegyűrte,és a többi mellé gyömöszölte. Utána nemes egyszerűséggel lehajtotta a tetejét,és behúzta a cipzárt rajta.... hát lehidalok!
-Öhmm... köszi!-néztem rá furcsán.
-Ugyan már baba ! A YoonGi módszerrel mindent meg lehet oldani, csak kell egy kis nemtörődömség!- mosolyogva közeledett felém, majd felpipiskedtem a nálam magasabb fiúhoz, és megcsókoltam.-Gyere! Menjünk!-fogta meg a kezem, majd kihúzott a szobaajtón, egyenesen az előszobáig. Felöltöztünk, majd beültünk a kocsiba.

-Most már elmondod hova megyünk?-kérdeztem mosolyogva az éppen utat figyelő YoonGi tól, mire rám kapta a pillantását, és a kezét a combomra tette... nem kellett volna!

-Majd kid...-a kocsi szélvédője darabokban az ölemben, és YoonGi szólítgat.
Hiába!
Képszakadás.

-----Suga szemszög-----

Nem! Nem lehet! Nem halhat meg!
-Lisa! Lisa! Ébredj! -ordítottam, de nem tudtam megmozdulni, mert a kocsi tejesen eldeformálódott. Az erőm elhagyott.-Lisa! Könyörgök! Ne hagyj itt!-kiabáltam sírva, és a kezéért nyúltam, amit meg is tudtam fogni.

Most kell cselekednem! Gyerünk ! Sikerülni fog! Nem hagyhatom cserben Lisát!-ezekkel a gondolatokkal vettem egy nagy lendületet, és a kocsi tetején lévő, és az ajtón lévő horpadást kiigazítottam az én oldalamon. Az ajtót kitéptem, majd kiugrottam a kocsiból. Megláttam két darabokban heverő kocsit, benne mindd sérült ártatlan emberekkel. De ez nem érdekelt, futottam Lisahoz. Kiszabadítottam a kocsi maradványai közül az eszméletlen lányt,  a karjaimba vettem, és kiálltam az út közepére, hátha valaki megszán, és nem csak magukkal foglalkoznak, hanem segítenek.
-Segítség! Valaki ! Kérem segítsenek! Hívjanak mentőt! Valaki! Kérem!-ordítottam könnyes szemmel, a végét szinte alig hallhatóan suttogtam magam elé. Csak néztem a karjaimban lévő eszméletlen lány nyugodt, ugyanakkor szilánkoktól sebzett véres arcát.

Sziréna ! Mentő! Tűzoltó!

Futottam a mentős kocsi elé, amiből öt férfi ugrott ki, egyik egyből hozzánk sietett.
-Segítsen! Kérem! -sírva pillantottam le a kezeim között fekvő lányra.
-Gyere! Gyorsan! Hozdd a kocsi hátuljához!-Mondta, majd kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, és egy hordágyat vett ki belőle, amire letettem Lisát, aki a másik percben már a kocsiban pihent.-Bevisszük a kórházba, magának semmi baja?-kérdezte mire megráztam a fejem.Akkor segítsen ott! Szükség van magára!-mutatott a kocsikra, amikből éppen a tűzoltók próbáltak embereket menteni.

Csak álltam megdermedve. Tudtam hogy csak a bajt okozom szegény lánynak! Tudtam! De mégis visszajöttem hozzá! Mit tettem!

-Uram! Kérem segítsen!-jött oda hozzám egy idős ember, akit már kiszedtek az egyik roncsból.-A kisunokám!Az unokám! A kocsiban ragadt!-ezzel a mondatával futottam a kocsihoz, amíg a tűzoltók a másik kocsiból mentettek, én odafutottam az előbbihez. Benéztem az ablakon.

Egy kisbaba!

Mit tettem!

Kitéptem az ajtót, és a bőgő kisbabát próbáltam szabadítani a roncsból, ami sikerült is. Mire a segítség megérkezett, a kezeimben tartottam egy síró gyereket, aki szerencsére épségben van.
-Köszönöm szépen! Köszönöm!-sírta el magát az idős ember, mire bólintottam egyet, és már ott se volt.

Futottam a másik kocsihoz, mikor megbizonyosodtam arról, hogy ebben már nincs senki. Segítettem a tűzoltóknak az ajtót eltávolítani-próbáltam minnél emberibb módon- és mikor megláttam hogy ki ül bent... Isaksoo és Jisung. Jisung Isaksoo karjaiban, szinte halottan. De hallom a szívdobogását. Még él!
-Isaksoo!-kiabáltam a könnyeit elejtő srácnak.
-Meghalt!-suttogta maga elé.
-Gyere! Hozd ki ide!
-Meghalt!-ordított rám, és a könnyei elkezdtek patakokba özönleni.
-Nem halt meg! Nem érted? Nem kell félned! Még él!-bíztattam a fiút.-Még dobog a szíve! Hallgatsd !-mondtam, mire  ő is meghallotta, és kiszállt a kocsiból a lánnyal, akit a kezéből ki is vett egy mentős. Nyúlt volna utána, de én elkaptam a remegő karját, és magamhoz húztam ölelésre a még mindig pityergő fiút.
-Lisa is bent van a kórházban! Utánuk megyünk jó?-kérdeztem, mire válaszul bólintott egyet.

A kocsikba már senki nem volt, mert a tűzóltók már mindenkit kiszedtek, és a mentők már mindenkit elvittek.

-Fel kell hívnom a srácokat, hogy jöjjenek értünk!-mondtam, és a telefonomért mentem, ami a kocsiban, az ülésen tengődött.

-Szia! Namjoon!  Baj van!-mondtam.
-Szia! Mégis mi?
-A kocsi ...
-Nanee... mondd hogy nem törted össze a kocsit!
-Li...lisa a kórházban van!
-Mit csináltál YoonGi!? Hol vagy?
-A régi lakhelyünkhöz mentünk, de útközben lett egy kis koccanás másik két autóval.
-Akkor maradjatok ott! Már is megyünk!
-oké.

Ezzel letette, és mi várakozás közben kiszedtünk a kocsikból minden fontos dolgot. Mire végeztünk, meg is érkezett egy kocsi, benne Namjoonnal, és Jiminnel.
-Gyertek! Szálljatok be!-kiabálta RapMon a kocsiból.
-Huh... ti aztán összetörtétek a kocsit!-folytatta Jimin.

Beszálltunk a hatsó ülésre.
-A kórházba!-utasítottam.

Az út csendesen telt, de hallottam az érzéseiket, ami azt árulta el, hogy félnek, aggódnak Lisáért, ahogy én is.

A kórház ajtaja előtt álltunk meg, és egyből befutottunk a recepcióshoz, aki nagy nehezen, de beengedett minket, és elmondta hogy hol vannak Lisáék. Isaksoo Jisunghoz ment, aki teljesen máshol volt mint Lisa, így szétváltunk.

-Lisa!-suttogtam magam elé, mikor megláttam a kórházi ágyon, infúzióhoz kötve. Leültem mellé, és a fiúk is beljebb jöttek.-Sajnálom Lisa! -fogtam meg a kezét, mikor egy nővér lépett be az ajtón.
-Jó napot! Maga Min YoonGi? A párja. Igaz?-kérdezte tőlem.
-Igen! Én!
-A maga nevét mondogatta, mikor infúzióra kötöttük.
-Szóval jól van!-könnyebbült meg Jimin.
-Sajnos nem. Nincs jól! Kómában van,ami eltarthat egy darabig, és maximum 1 évig tarthatjuk a gépen.
-Értjük...-válaszolta helyettem Namjoon, mert én csak meredtem Lisára.
-Ha barmiben segíthetek, szóljanak!
-köszönjük!-ezzel kiment a nővér, és vele együtt a fiúk is, magunkra hagyva Lisával. A könnyeim megint csak megeredtek, és éreztem a hideg könnycseppeket az arcomon végiggördülni.