Az ébresztő idegesítő hangja jelezte, ismét munkába kell mennem. Gyorsan elkészültem és a munkahelyem felé vettem az irányt. Mikor beértem a kávézóba, minden dolgozó rám tekintett. Minjun-az egyetlen ember, aki mellettem állt és segített, ahol csak tudott-odajött hozzám.

-Seohyeo, a főnök beszélni akar veled. Menj az irodájába!

-Köszi, hogy szóltál.-mosolyodtam el, de csak komor arccal elsétált.

Rögtön indultam az iroda felé.

-Annyeonghaseyo Mr. Kim!-hajoltam meg.

-Oh, Ms. Park! Kérem foglaljon helyet!-mutatott az íróasztal előtti székre.

-Miről szeretett volna beszélni?

-Ms. Park, mostanában egyre többet hibázik. Nem veszi fel jól a rendeléseket, összekeveri őket. Sok panasz érkezett a vendégektől önre. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de elbocsájtom.

-De uram, kérem, ne küldjön el. Minden tőlem telhetőt megteszek. Könyörgöm Mr. Kim!

-Sajnálom kisasszony. Nem tehetek mást. Miután aláírta a felmondását, kérem, hagyja el a kávézót.

Aláírtam minden papírt, majd elbúcsúztam mindenkitől. Mikor hazaértem, ledobtam a táskám az egyik sarokba. Úgy döntöttem elmegyek a -lakásomhoz közeli- erdőbe. Kb. 5 perc séta után meg is érkeztem. Nagyon nyugtató volt a sok fa, ami körülvett. Mivel folyamatos rémálmok miatt nem tudtam rendesen kialudni magam, elbóbiskoltam egy fa tövében. Mikor felébredtem, már sötét volt. Elindultam abba az irányba, ahonnan jöttem -legalábbis ezt hittem. Szinte korom sötét volt, csak a Hold gyenge fénye adott némi világosságot. Bolyongtam abban az erdőben, amelyet ismertem, mint a tenyeremet. Ennek ellenére nem találtam a kivezető utat. Kezdtem bepánikolni. Nem bírtam már tovább menni, leültem egy hatalmas, odvas fa tövébe. A nyakláncomat szorongattam, amit az édesanyámtól kaptam.

--------Visszatekintés--------

Éppen babáztam, mikor anyu lépett be a szobába.

-Eomma!-kiabáltam, majd a nyakába ugrottam.

-Szia hercegnő!-szorosan megölelt.-Hoztam neked egy kis apróságot.

-Úúúú....mit? Mutasd meg!-kezdtem tapsikolni.

Háta mögül előhúzott egy dobozt. Kinyitotta és egy apró szív alakú medál volt benne.

-Mivel már nagylány vagy, ezért azt gondoltam, egy családi ékszert rád bízok. Ez a medált én a nagyitól kaptam és most neked adom.-kivette a dobozból és a nyakamba akasztotta.

-Köszönöm, eomma!-öleltem meg.

-Nyisd ki! Van benne valami.-rögtön ki is nyitottam.

Egy kis szöveg volt benne. "Néha a leghosszabb és legnehezebb út vezet a legszebb helyekre".

-Ez mit jelent eomma?

-Majd ha nagyobb leszel, megérted.

A szülinapom után egy nappal, anya balesetben meghalt.

------Visszatekintés vége---------

Egy reccsenést halottam a hátam mögött, majd lépéseket közeledni. Megijedtem és elkezdtem futni. Nem láttam semmit, ennek köszönhetően, valamiben megbotlottam és elestem. A léptek egyre gyorsabban közeledtek felém. Egy kezet éreztem a csuklómon, egy másikat pedig az állam alatt.

-Végre meg vagy, szépségem.-hallottam a bal fülem mellett az ismerős hangot.

Éreztem, ahogy a szemeim lecsukódnak és a testem erőtlenné válik. Elájultam.

Helloka mindenki!

Itt is lenne az első rész! Remélem elnyerte a tetszéseteket kedves olvasók.

Hamarosan jövök a kövi résszel! 

Addig is: Annyeong!!